101 ÉVES LESZ BÁN SÁNDOR ZONGORAMŰVÉSZ-TANÁR

 

101 éves Bán Sándor zongoraművész, zongoratanár 1914. augusztus 28-án született Hódmezővásárhelyen. Rövid idő múlva Szegedre költöztek. Egy véletlen baleset következtében alig 2 esztendős korában elvesztette látását. 9 éves korában derült ki, hogy abszolút hallása van. Dr. Baranyi János magán zeneiskolájában kezdte zenei tanulmányait. Tanára Jónásné Baranyi Ilona volt. 19 évesen játszotta Liszt: Esz-dúr zongoraversenyét tanárával két zongorán.1935-ben egy Liszt emlékhangversenyen a h-moll szonátát adta elő, melyet a Rádió is közvetített. A zeneakadémiai felvételire Dr. Baranyi János készítette fel. A sikeres felvételi után naponta járt Szegedről vonattal a Zeneakadémiára, ahol dr. Kókai Rezső növendéke volt, de látogatta Székely Arnold Mozart óráit, Molnár Antal előadásait és Kodály Zoltán fakultatív népzene óráit. Kitűnő zongorajátékára és muzikalitására Dohnányi Ernő is felfigyelt. Meghallgatta vizsgáját.

Bán Sándor 1947-től a Szegedi Állami Zenekonzervatórium és utód intézményei tanára 1995-ig. Zongorát és kötelező zongorát tanított. Szeged Város koncert életének meghatározó egyénisége. Az első tanév Collegium Musicum hangversenyén Chopin: c-moll Nocturnt, cisz moll Scherzót, Ravel: Ondine-t. Bartók op. 14 szvitet, Liszt: Spanyol rapszódiát játszotta nagy sikerrel.

60. születésnapján Munka Érdemrenddel tüntették ki. 81 éves koráig tanított és koncertezett. Liszt játéka felejthetetlen marad a tanítványok és a közönség számára. Bizonyítják ezt a fennmaradt kritikák is. Érdeklődése, műveltsége, nagyfokú tájékozottsága példaértékű. Felesége sokat segítette ebben, a legértékesebb irodalmi művek felolvasásával.

 A vakok tanításáról szóló tanulmánya „Hogyan tanít vak tanár világtalant és látót” a Szegedi Állami Zenekonzervatórium évkönyvében jelent meg D. Baranyi János: Szegedi Zenekonzervatórium Évkönyve az 1947-48-as tanévről 15. old. idézi dr. Maczelka Noémi: A szegedi iskolarendszerű zongoraoktatás történetének összefoglalása c. tanulmánya, a Zenei nyelv és társadalmi igény kölcsönhatása c. tanulmánykötet Szeged 2005 100.p. és Gévayné Janurik Márta-Fekete Éva: A zenedétől a zeneművészeti karig Szeged, 2013. 30.p.

(Összeállította: Dombi Sándorné dr. Kemény Erzsébet)