Bucz Magor Soma nyerte MEG a nemzetközi zeneszerzésversenyt

 

A húszéves zeneszerző kórusművét Assisi Szent Ferenc egyik imájára komponálta

 

(Fotó: Illyés Zoltán)

 

A mindössze 20 éves magyar komponista, Bucz Magor Soma (Nemzeti Tehetségsegítő Tanács 2012. évi fődíjasa - zeneszerzés, színjátszás) nyerte a Splitben megrendezett CroPatria nemzetközi zeneszerzés- és kórusverseny zeneszerzés szekcióját. Az idén 18. alkalommal megrendezett versenyre bármely ország zeneszerzője jelentkezhetett korhatárra való tekintet nélkül. Ez az első eset, hogy magyar komponistát díjaztak.

Bucz Magor Soma az MTI-nek elmondta, szakrális témájú kórusművel lehetett pályázni, ő maga Assisi Szent Ferenc "Uram, tégy engem a te békéd eszközévé..." kezdetű imáját (A Nap fivérének imáját) zenésítette meg. "Bár a versenykiírás szerint előnyt élveztek a kortárs versek, mégis ezt a hozzám közel álló imát választottam. Kiskorom óta különleges kapcsolat fűz hozzá, és mindig is terveztem, hogy egyszer kórusművet írok belőle. A közvetlen motiváció a Budapesti Vándor Kórus Barátai Egyesület által kiírt zeneszerzői verseny volt, amely ezt az imát határozta meg alapszövegként. Végül mindkét versenyre ezt a művet adtam be, amellyel a magyarországi versenyen májusban különdíjat nyertem" - mesélte.

A 2014. november végi spliti döntőbe jutott hat kórusművet kilenctagú nemzetközi zsűri értékelte, mely a legjobb darabnak járó arany plakettel Bucz Magor Soma művét tüntette ki. Ezzel a fiatal komponista tagja lehet a jövő évi zeneszerzői verseny zsűrijének is. Az eredmény rendkívüliségét mutatja, hogy a verseny junior különdíját egy 1986-os születésű, azaz idén 28 éves komponista kapta.

Bucz Magor Soma elmondta: győztes művét reményei szerint jövő tavasszal mutathatják be Magyarországon. Az 1994-ben Budapesten született fiatalember jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus zeneszerzés szakán tanul Vajda János irányításával. Középfokú tanulmányait a fővárosi Szent István Gimnázium természettudományos osztályában és ezzel párhuzamosan a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés szakán végezte.

A 2013 nyarán megrendezett prágai Antonín Dvořák Nemzetközi Zeneszerző Verseny óta egyre inkább az énekes műfajok - dalok, kórusművek - felé fordult érdeklődése. A kortársak közül a lengyel Krzysztof Pendereckit, a klasszikusok közül Bachot, Schubertet, Lisztet és Bartókot nevezte meg fő inspirálóiként, de Kodály kórusműveiből is sokat merít - hangoztatta.

 

A tudósítás bónusza a TEHETSEG.HU youtube-filmje