ELHUNYT Jelena Obrazcova OPERAÉNEKES

 

(1939-2015)

 

Jelena Obrazcova 1939-ben született Leningrádban. Ötéves korában kezdett énekelni. A leningrádi konzervatóriumban végezte tanulmányait, és még diákként debütált a moszkvai nagyszínház színpadán, ahol 1963 decemberében Muszorgszkij Borisz Godunov operájában Marina Mnisek, a szandorimi vajda lánya szerepében. Az európai operaházak azután figyeltek fel rá, hogy bemutatkozott Párizsban a Salle Pleyel koncertteremben.

 

Jelena Obrazcova (forrás: balsas.lt)

 

(A portré forrása: balsas.lt)

 

Több mint 80 orosz, valamint európai klasszikus és a 20. századi opera legnagyobb szerepeit énekelte, rendezőként is bemutatkozott, és számos mesterkurzust tartott világszerte. A Franco Zefirelli világhírű olasz rendező Parasztbecsület című filmjében ő énekelte Santuzza szerepét.

 

Az utóbbi években még rendszeresen fellépett Csajkovszkij A pikk dáma című operájában. Nevével jelzett nemzetközi énekversenyeket rendezett, és a szentpétervári nemzetközi zeneakadémia szervezésével foglalkozott.

Németországban érte a halál.

 

(Forrás: Fidelio/MTI)