Így ünnepel a 140 éves Zeneakadémia

 

Legendás koncertek felelevenítésével ünnepli megalapításának 140. évfordulóját a Zeneakadémia a 2015/16-os évadban – hangzott el az új évad koncert- és bérletkínálatát ismertető május 8-ai budapesti sajtótájékoztatón.

 

A Végh Sándor által vezetett Új Magyar Vonósnégyes és Dohnányi Ernő 1936-os kamaraestjének műsorát – benne Bartók 5. vonósnégyesével – a Keller-kvartett adja elő Bogányi Gergely zongoraművésszel novemberben, míg Bartók Béla és Pásztory Ditta legendás 1940-es búcsúkoncertjét a Várjon Dénes-Simon Izabella zongorista házaspár eleveníti fel a Concerto Budapesttel 2016 februárjában - ismertette Csonka András kulturális igazgató.

 

A múltidéző koncertek között Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok Pusker Júlia hegedűművésszel a II. világháború utáni első, 1945. március 17-én adott zeneakadémiai koncertet idézi fel többek között Mendelssohn e-moll versenyművével, míg a Kodály Vonósnégyes, Fülei Balázs, Bretz Gábor, Éder György, Fenyő László és Falvay Attila Kodály 1918. május 7-i szerzői estjét hozzák el újra a Zeneakadémia nagytermébe, Ménesi Gergely és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara pedig az egyetemi zenekar első, 1909. november 15-i hangversenyének műsorát játssza — sorolta Csonka András.

 

A Zeneakadémia 11 bérletet hirdet az új évadra, köztük barokk-sorozatot, dal- és áriaesteket, Mozart-bérletet, kamarazenei sorozatot, de folytatódik az Összkiadás élőben, A tehetség kötelez és a Liszt-kukacok akadémiája is, Batta András és Kovács Sándor pedig előadássorozatot tart A tegnap Zeneakadémiája címmel.

 

A Zenekar a központban elnevezésű bérletben a legendás portugál zongoraművésznőt, Maria Joao Pirest hallhatja a közönség a Deutsche Kammerphilharmonie Bremen Mozartra fókuszáló koncertjén, a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar szólistája Frank Peter Zimmermann német hegedűművész lesz, Gautier Capucon francia csellóművész pedig az Orchestre National du Capitole de Toulouse-zal ad közös koncertet.

 

A következő évadban is folytatódó barokk-bérletben a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Vashegyi György vezényletével Buxtehude hét kantátából álló Membra Jesu nostri (Jézus urunk tagjai) című művét adja elő, Boldoczki Gábor trombitaművész a Cappella Gabettával ad Vivaldi-súlypontú hangversenyt, a régizene katalán mestere, Jordi Savall pedig a Concerto Copenhagen élén ad barokk koncertet. Utóbbi 2016. november 25-i időpontjával már a 2016/17-es évadhoz tartozik, de néhány más hangversennyel együtt már a mostani bérletekben kapott helyet — jegyezte meg Csonka András.

 

A kamarazenei bérlet négy koncertjén olyan muzsikusokat hallhat a közönség, mint Várdai István, Mate Bekavac és Simon Izabella, Szabadi Vilmos, Gustav Rivinius és Gulyás Márta, Nagy Péter, Claudio Bohórquez és Tanja Becker-Bender, valamint Prunyi Ilona, Fenyő László és Banda Ádám.

 

Idén novemberben első ízben rendezi meg a Zeneakadémia a kamara.hu című kamarazenei fesztivált Várjon Dénes és Simon Izabella művészeti vezetésével. A négynapos minifesztivál a tervek szerint ezentúl minden év novemberében megismétlődik. Az idei sorozat "elsőkről és utolsókról" szól, ugyanis a zongoraművész házaspár korszakos komponisták korai és kései darabjaiból válogatott. A koncerteken olyan partnerekkel lépnek pódiumra, mint Baráti Kristóf és Várdai István.

 

Újdonság a Mozart-hatás nevű bérlet, amelynek négy koncertjén kizárólag a salzburgi mester művei kerülnek terítékre. A sorozat különlegessége a két középső koncert, amelyen a Keller András vezényelte Concerto Budapest és Várjon Dénes a Köchel-jegyzék alapján egymást követő műveket (K. 449 - K. 456) adja elő, köztük 5 zongoraversenyt. (A második koncerten további szólisták is fellépnek.)

 

A folytatódó Összkiadás élőben-bérletben Baráti Kristóf Bach összes hegedű szólószonátáját mutatja be, Keller András, Perényi Miklós és Várjon Dénes pedig Beethoven összes zongorás trióját adja elő két koncerten. Az Ének karnyújtásnyira elnevezésű bérletben Csordás Klára mezzoszoprán Jory Vinikour zongora- és csembalóművésszel lép pódiumra, Kertesi Ingrid tanítványával, Ács Gabriellával ad áriaestet, Meláth Andrea pedig Dráfi Kálmán kíséretével énekel a 20. század első feléből származó dalciklusokat Perényi Miklós és Drahos Béla közreműködésével. A Tehetség kötelez-sorozat a Virtuózok egyik győztese, Gyöngyösi Ivett Chopin-estjével veszi kezdetét idén szeptemberben; a zongorista itt pódiumon méretheti meg magát a nem sokkal később következő varsói Chopin-verseny kötelező darabjaival. A sorozatban fellép még Kokas Dóra gordonkaművész, Bán Máté fuvolista és Szabó Marcell zongoraművész.

 

A népzenei koncerteken többek között Herczku Ágnes, Balogh Kálmán, Majorosi Marianna és Palya Bea szerepel. Fellép továbbá a Kelemen-kvartett Vilde Franggal és Nicolas Altstaedttal, jön Misha Maisky, Gyenisz Macujev, Charles Dutoit, és koncerteznek majd a Labeque nővérek is.

 

Szabó Stein Imre, a Zeneakadémia kommunikációs igazgatója felidézte, hogy a Zeneakadémia áprilisban két rangos díjban is részesült. Europa Nostra-díjat nyertek a kulturális örökség megőrzésének kategóriájában, míg a 2015 januárjában bemutatott imázsfilmjük (A Lisztérium - ahol él a zene című klip) Silver Hugo-díjat nyert a Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál televíziós versenyén. A sajtótájékoztatón bemutattak egy készülőben lévő új spotot is, amelyben a Zeneakadémia hangjegyekből épül fel. Szintén bemutatták a 2015. szeptember-decemberi koncertmagazint, amelynek ünnepi mellékletében a 140 éves Zeneakadémia egykori rektorai és mostani vezetője, Vigh Andrea vallanak az egyetemhez kötődő emlékeikről.

 

(Forrás: MTI/fidelio)