ÁTADTÁK AZ ARTISJUS DÍJAKAT

 

Az Artisjus-díj a kortárs magyar zeneművészeti és irodalmi alkotótevékenységet ismeri el, az év kiemelkedő szerzőit öt irodalmi és kilenc zenei kategóriában díjazza.

A komolyzenei területről Sári József, Tallér Zsófia, Bella Máté, a magyarnóta-szerzők közül pedig László Mária kapta meg az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület díját.

 

Az év komolyzenei művének járó Artisjus-díjat Tallér Zsófia kapta Pert Em Heru (Kilépés a fénybe) című oratóriumáért, valamint Sári Józsefnek Novellette No.4/b klarinétra című alkotásáért ítélték oda. 

 

Tallér Zsófia zeneelmélet-tanári, majd zeneszerzői diplomát szerzett a Zeneakadémián. Számos színházi és filmes produkció zenei vezetőjeként, zeneszerzőjeként dolgozott, 1999 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, korábban a Zeneakadémián is oktatott. Erkel Ferenc- és Fonogram-díjas. Az Egyiptomi halottaskönyv részleteinek felhasználásával készült Pert Em Heru – Kilépés a fénybe oratóriumot a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny felkérésére komponálta 2014-ben. A darabot a debreceni Kodály Kórus a Kodály Filharmonikusok és neves szólisták közreműködésével mutatta be.

 

 Sári József a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott 1962-ben. 1971-től az NSZK-ban dolgozott zeneszerzőként, előadóként, zenetanárként; 1984-ben tért haza. Volt a Zeneakadémia zeneelmélet tanszékének vezetője, majd habilitált, egyetemi tanári kinevezést kapott. Erkel Ferenc-, Artisjus- és Kossuth-díjas. A Novellette No.4/b klarinétra készült rövid zenei elbeszélés. “Sári József szeretetteljes bölcsességgel mozdul a zenét élvezni akaró ember felé” – fogalmazott méltatója, Madarász Iván.

 

Az év fiatal komolyzenei alkotója díjat Bella Máté kapta. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 2011-ben, darabjait idehaza és külföldön is bemutatták. Színházi kísérőzenékkel és popzenével is foglalkozik, többször szerepelt A Dal című műsorban. Méltatásában Hollós Máté így fogalmazott: “számára a könnyebb műfajjal kacérkodás a zene komplexitásának megismerését szolgálja”.

 

Az év magyarnóta-szerzője László Mária lett. A több évtizedes szerzői munkásságot maga mögött tudó művész a díj történetében a harmadik női nótaszerző. Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete. Jogelődjét 1907-ben alapították.

 

(Forrás: MTI/ MusiciansWho)