CSÁKÁNY CSILLA

Kodály forrásai – a forrás Kodálya

A 2007-es Kodály-év lejártával a decemberi Forrás kulcsszavai nyomába szegődtem. Ha Kodály, akkor népzenekutatás – mondhatnók. Ha népzene, akkor magyarság. Ha magyarság, akkor sorskérdések. Ha sorskérdések, akkor pedagógia. És ha oktatás, akkor kórusművészet... A felsorolt terminushalmaz hol szorosabb, hol lazább összefüggésekben jelenik meg Kodály művészetében, akárcsak a tanulmányok tematikájában. Pintér Lajos rejtélyes andante macabre hangulatot sugárzó verse (Kodály halála) a lapszám hangadója. „Ne bántsd a magyart!”, zenéli „recsegve” Kodály az egy rádióadásra írott költeményben, ahonnan szíven ütő kétségbeesett kiáltás helyett a becsapottak, kijátszottak és megtiportak némító fájdalma árad.

Kodály életműve és művészete Tóthpál József érzékeny és képszerű elemzői világában „ezoterikus zenecsillaggá” lényegül át Szókratész, Platón, Empedoklész és Augustinus univerzumában. A Kodály Zoltán és a magyarság sorskérdései többféle tanulsággal szolgál, melyek közül jelentős súllyal bír a kodályi célkitűzésként megfogalmazott mondat: „a magyar zenekultúra megteremtése, a zenekultúra által pedig öntudatra ébreszteni, öntudatában megerősíteni a magyarságot”. Tóthpál elemzése azokra a művekre tér ki, melyek a magyarság sorskérdéseihez kapcsolódnak (Psalmus Hungaricus, Háry János, a Székely fonó és a kórusművek hosszú sora). „A művészetek és a tudományok története az igazság, a jóság és a szépség – az esztétikum és az éthosz szimbiózisának a története is egyben”, írja, miután Kodály Zoltán értékrendszerét egy kanti idézet által világította meg: „Kedélyemet két dolog tölti el újabb és fokozódó csodálattal és tisztelettel, minél gyakrabban és kitartóbban gondolok rájuk: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.”

Kodály Háry Jánosáról értekezik Móser Zoltán. A Mesében és fényben című tanulmány a szerző szavaival jellemzi Háryt, „az életre kelt magyar meseteremtő fantázia” prototípusát. Karácsony Sándor elgondolása alapján a valóság és a mese közötti híd kérdés-feleletszerűen alkot egységet. Vágyálmokról beszél: a magyar ember észjárásának vonatkozó tételéről, miszerint „nincs így, de így kellene lennie”. Kimeríthetetlenül gazdag témának mutatkozik ez a remekmű, amennyiben írója méltatások sorával folytatja, elénk tárva az alkotás történeti, földrajzi és eszmei vonatkozásait. Záróakkord gyanánt Edward J. Dent angol zenetudós megjegyzését idézi. A mű „gondolati polifónia: hallgatni könnyű, megérteni nehéz!”

Az olvasók figyelmébe ajánlom továbbá Albert Gábor szövegét Zrínyi szózatának keletkezéséről. Egy rádióműsor megírásáról szóló mesés történet ez, mely olyan világot tár elénk, ahol a Török áfium ellen való orvosság szavai, gondolatai ösztönzőleg hatottak mindenkire: megszólalni, figyelmeztetni kell a történelem kapcsán a jelenkor veszélyeire. Ugyanakkor zavarba ejtően gazdag anyaggal szembesülhetünk Körber Tivadar Kodály műveinek irodalmi forrásai olvasása közben. E tanulmányban együtt van jelen a tudományos megközelítés és a zenei hermeneutika. A művész szövegválasztásait „biztos értékítéletén kívül a mondanivaló aktualitása, nevelési célzat, történelmi események, írók-költők születésének-halálának kerek évfordulói befolyásolták, végső soron a nemzeti múlt és a jelen mélységes ismerete és felelős átélése”, állapítja meg Körber, aki szövegtelen énekgyakorlatok bemutatását is vállalja, ahol nem a szöveg volt a komponálás indítéka, hanem a kodályi zene kifejezőereje inspirálta a megszövegesítést.

Kevésbé kurrens témát dolgoz fel Kodály Zoltán tanulmányainak stílusáról címmel Dobozi Eszter. A szuggesztivitás Kodály tanári tevékenységére, zenei alkotásaira és nyelvi formában megfogalmazott munkáira egyaránt jellemző. A folytonos cselekvésvágytól hajtott ember sokirányú felelősségvállalása mutatkozik meg írásainak tematikai és műfaji sokszínűségében. Egyszerűség, világosság jellemzi stílusát, erősíti meg a tanulmány, mely példaként a Kelemen Kőmíves balladája címmel a Zenei Szemlének készült cikket említi: „Ahogyan a papírral sem (tudhatjuk, hogy feljegyzéseit sokszor meghívók, gyógyszerreceptek hátlapjára, egyéb cédulákra írta), a szavakkal sem pazarló.” Tájékoztat másrészt arról is, hogy Kodály stílusa „bővelkedik a képszerűség és érzékletesség eszközeiben, már-már szinte tobzódik a metaforákban, hasonlatokban, egyéni módon alkalmazott jelzőkben, megszemélyesítésekben”.

Számos új információt közöl Bónis Ferenc (Pillantás az alkotóműhelybe: hat Kodály-kórus), aki a népművelés szándékának-igényének irányából közelíti meg a kórusműveket. Szerinte Kodály az új nemzedékeket „logikára akarta nevelni (hiszen a hangok egymásutánja nem oktalan kapcsolat), pontosságra (elvégre a hangok helye nem tetszőleges az ötvonalas rendszerben), toleranciára (mert hamis az ének, ha nem ügyelünk az éneklő társakra), közösségi gondolkodásra (mert csak együttes akarat szülhet harmóniát)”. A zeneszerző viszonya kora művelődéspolitikájához kimerítő elemzésben részesül Péteri Lóránt Zene, oktatás, tudomány, politika – Kodály és az államszocializmus művelődéspolitikája (1948–1967) című tanulmányában. Az értekezés globális képet fest a politikai hatalmak és Kodály törekvéseinek hasonlóságairól és különbségéről. Heltai Nándor írásából megtudhatjuk azt is, hogy Tóth László excellált abban a munkafolyamatban, mely elősegítette, hogy Kecskemét szívébe fogadja Kodályt.

A szintén kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatójával, Erdei Péter Liszt-díjas karnaggyal készített interjút Kéri Laura és Ittzés Mihály (Kodály pedagógiájának és művészetének szolgálatában). Amerikából komoly tapasztalatcsomaggal hazatérve Erdei olyan intézmény arculatát mutatja fel, amelyben magyar és külföldi tanárképzés folyik párhuzamosan, és a működését három területen folyó munka alapozza meg: oktatás, kutatás és publikálás. Kodályt és száz éve született tanítványát, Veress Sándort üdvözli Berlász Melinda („Csak lélekben és gondolatban”), aki tisztelete kifejezéseként Veress Sándor Kodály-köszöntőiből nyújt válogatást. Kettős célt fogalmaz meg: az egykori tanítványok tanárukról alkotott hiteles képének felelevenítését, valamint az emigráns Kodály-irodalom feltárásával a róla szóló publikációk körének teljesebbé tételét. Végül a művész népzenekutatói munkásságához kapcsolódó könyvek rövid bemutatására vállalkozik Ittzés Mihály A népzenekutatás Kodály nyomdokain című írásában. A tudományos színvonalú elemzések, valamint a gyakran interdiszciplináris kutatások határaihoz eljutó értelmezések a Kodály-kutatás újabb forrásait azonosítják.

2008. február