Országos Neveléstudományi Konferencia 2015

Az űrlap teteje

Az űrlap alja

Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga!

 

A XV. Országos Neveléstudományi Konferencia Tudományos Programbizottsága és szervezői szeretettel köszöntik az olvasót. A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottsága nevében nagy hagyományú, és ebben az évben immár 15. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai rendezvényünkre invitáljuk Önöket.

 

Úgy gondoljuk, hogy a hazai neveléstudomány nagy tapasztalattal rendelkező elméleti és gyakorlati szakembereinek, valamint a tudományos utánpótlás képviselőinek elmélyült munkája nyomán ebben az évben is számos olyan új kutatási eredmény született, amely méltó a hazai akadémiai tudományosság legrangosabb rendezvényén történő bemutatásra.

 

A konferencia időpontja:

2015. november 19-21.

 

Helyszíne:

Óbudai Egyetem,

Budapest, Bécsi út 96/b

 

Az iskola a pedagógusok és a tanulók értékformáló közössége. Az értékek megőrzésében, közvetítésében, létrehozásában és a személyiség-fejlesztésben meghatározó szerepet játszik a hivatására minél magasabb szinten felkészült pedagógus. A pedagógusképzés strukturális és tartalmi átalakítása, a pedagógusok kiválasztásának szempontjai, módszerei, a tanári minőség indikátorai és a pedagógiai munka hatékonyságának összetevői a figyelem középpontjába kerültek, ezáltal is rávilágítva a pedagógus professzió komplex értelmezésének problematikájára. A konferencia célkitűzése, teret adni egyrészt a pedagóguskutatások új eredményeinek bemutatására, megvitatására, másrészt a tanulás eredményességét befolyásoló tényezők feltérképezésére, az idevágó empirikus kutatások eredményeinek interpretálására, megvitatására, végül mindazon pedagógiai koncepciók, illetve elért eredmények bemutatására, amelyek a tanulók közötti különbségek figyelembevételét helyezik vizsgálatuk középpontjába. Ezek alapján idei szakmai rendezvényünk címe:

 

Pedagógusok, tanulók, iskolák – az értékformálás, az értékközvetítés és az értékteremtés világa

 

A konferencia Tudományos Programbizottsága:

 

·     Ambrusné Kéri Katalin

·     Benedek András

·     Bárdos Jenő

·     Csapó Benő

·     Józsa Krisztián

·     Ősz Rita (titkár)

·     Pusztai Gabriella

·     Tóth Péter (elnök)

·     Tóth Zoltán

·     Vámos Ágnes

 

A rendezvény operatív szervezőbizottsága:

·     Tóth Péter (elnök)

·     Ősz Rita (titkár)

·     Fónagy-Bicskei Ildikó

·     Holik Ildikó

·     Kovács Tamás (webmester)

·     Makó Ferenc

·     Sanda Dániel

·     Simonics István

·     Várszegi Ágnes

 

Szívélyes üdvözlettel:

Tóth Péter

Ősz Rita

főigazgató, 

nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes,

egyetemi docens

egyetemi docens

a konferencia elnöke

a konferencia titkára

 

HATÁRIDŐK a résztvevőknek:
Regisztráció:
2015. szeptember 10.
Részvételi díj befizetése kedvezményes áron:
2015. július 10.
Részvételi díj befizetése teljes áron:
2015. szeptember 10.

Az Óbudai Egyetem imázs filmje

Korábbi konferenciák

2014, 2013, 20122011, 2010, 2009, 2008, 2007, 2006, 2005, 2004, 2003, 2002, 2001

Kapcsolatfelvétel a szervezőkkel

onk2015@uni-obuda.hu

Támogatók

Óbudai Egyetem
ÓE Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ

© XV. Országos Neveléstudományi Konferencia - 2015

 

·     Részvétel

·     Részvételi díjak

·     A konferencia szervezői

·     Értékelés

·     Regisztráció és a feltöltés szabályai

·     Regisztráció