fej_a4_hu
FÜZESSÉRYNÉ DUDÁS ESZTER

 

12. CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA TOKAJBAN

 

- szakmai beszámoló -

 

2015. július 20-án este fél 8-kor került sor a 12. Crescendo Nyári Akadémia Megnyitó ünnepélyére a Tokaji Ferenc Gimnázium Aulájában, mely a Crescendo Nyári Akadémia központi helyszíne. A 70 fős nemzetközi összetételű tanári kar tagjai vezetésével 180 diák számára kerültek megrendezésre a mesterkurzusok, 38 országból érkeztek vendégek a rendezvényre:

Argentína, Ausztrália, Ausztria, Belorusszia, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Brazília, Csehország, Dánia, Dél-afrikai Köztársaság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Indonézia, Írország, Japán, Kanada, Kína, Kolumbia, Lengyelország, Magyarország, Málta, Mexikó, Moldova, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Svájc, Szerbia és Montenegró, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna, USA, Üzbégisztán, Vietnám

A megnyitón az egybegyűlteket Posta György, Tokaj Város Polgármestere és a Crescendo Nyári Akadémia Vezetősége köszöntötte: Beat Rink, Airi Rink - a Crescendo International alapítói és igazgatói, Timothy Bentch operaénekes, Füzesséryné Dudás Eszter brácsaművész - a Crescendo Nyári Akadémia alapítói és művészeti igazgatói, valamint Végh Balázs, a Crescendo Nyári Akadémia operatív igazgatója. Zenei üdvözletként elhangzottak Bartók és Rossini művei, előadták: Philipp Hutter svájci trombitaművész, Varga Gábor klarinétművész, Termes Rita zongoraművész és Eugene Alcalay, az USA-ban élő román zongoraművész.

2015. július 21-én, kedden délelőtt kezdődött a Crescendo Nyári Akadémia szakmai programja. A szólókurzusok vonós (hegedű, brácsa, gordonka, nagybőgő), fafúvós (fuvola, oboa, fagott, klarinét), rézfúvós (trombita, kürt, harsona, tuba), zongora, orgona, ének, és gitár szekcióban kerültek megrendezésre. A társas muzsikálás során kamarazene, zenekar, kórus és karvezetés, opera, zongorakíséret, barokk együttes és jazz kurzusokon vehettek részt a Crescendo Nyári Akadémiára felvételt nyert diákok.

A Crescendo Nyári Akadémia célkitűzése, hogy a szakmai képzésen túl az élet több területén útmutatást nyújtson a felnövekvő generáció számára, s művészeti karrierjükhöz hasznos tanácsokat adjanak szakembereik közreműködésével. A Crescendo Nyári Akadémia számos előadással, mentorprogrammal és tematikus kis csoportos beszélgetés sorozattal járul hozzá az egyéni képzéshez, jellemfejlődéshez. Idei téma: “A művész szíve”. A Crescendo International szervezete a hit és művészet találkozási pontján munkálkodik immár három évtizede, s a nyári akadémia mindennapjainak különlegessége is a hit és művészet kapcsolatának személyes megtapasztalásán alapszik.

A Crescendo Nyári Akadémia első hetén két előadás került megrendezésre:

- Sara Ascenzo portugál származású zongoraművész tartott előadást arról, hogy mit jelent pszichológiailag jól lenni a pszichológiai mainstream modellek szerint, valamint a profi zenészek hogyan küzdenek meg a mentális jóllétüket érintő kihívásokkal. Sara Ascenzo a londoni Royal College of Music kutatójaként a nyári akadémia két hete során a brit intézmény szakmai anyagának felhasználásával tart konzultációt a résztvevők számára.

- Körmendy Zsolt koncertpedagógus, a Művészetek Palotája családi és ifjúsági programjainak szerkesztője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója, a Crescendo Nyári Akadémia tanára előadást tartott azokról a fontos dolgokról, amikre zenészeknek szükségük van a szakmai tudás mellett arra, hogy felkészüljenek a felnőtt életre: pályakezdés, karrierépítés, kapcsolatok, idő, pénz kezelése, a hivatalos világban való mozgás, nemzetközi kapcsolatépítés.

Nosztalgiakoncert Sárospatakon:

A Crescendo Nyári Akadémiának a kezdetektől, 2004 óta tíz éven át Sárospatak adott otthont. A Crescendo 150 ingyenes rendezvénnyel, sőt a Rákóczi-vár udvarán több opera-előadással igyekezett hozzájárulni a város kulturális életéhez. A kéthetes zenei rendezvénysorozat második nyarát tölti Tokajban, ám hasonlóan a tavalyi évhez, idén is kedveskedett lelkes pataki közönségének egy koncert erejéig, mely 2015. július 22-én 17:00 órai kezdettel került megrendezésre a Szent Erzsébet Házban. Elhangzottak  Johann Sebastian Bach, John Dowland, Roland Dyens, Manuel de Falla, Farkas Ferenc, Madarász Iván, Wolfgang Amadeus Mozart, Joaquín Rodrigo művei. Előadták: Antóni Norbert, Bojtos Luca, Dani Zsuzsanna, Havár-Ferenczy Anna Vivien, Józsa Botond, Molnár Anna, Utasi Melanie, Zemlényi Eszter - ének szakos résztvevők, valamint Bögös Dániel, Bress Bálint, Olgyai Gergely - gitár szakos résztvevők. A koncert művészeti vezetője Dallos Erika volt, aki a Magyar Állami Operaház művésze, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, s a Crescendo Nyári Akadémia vezető tanára immár 12. alkalommal.

Már Tokajban is tradíciónak számítanak a Crescendo promenádkoncertek, mely sorozatban első alkalommal 2015. július 22-én 17:00 órai kezdettel került megrendezésre a város főterén. Elhangzottak: Johann Sebastian Bach, Frederique Chopin, Pjotr Iljics Csajkovszkij, Héja Benedek, Wolfgang Amadeus Mozart, Jacques Offenbach, Robert Schumann, Igor Stravinsky, Jörg Widmann művei. Előadták: Bethany Brooks (USA) - zongora, Dominkó Csilla - gordonka, Dominkó Dávid - gitár, Dominkó István - zongora, Dominkó Levenete - marimba és vibrafon, Dominkó Liliána - gordonka, Belle James (USA) - zongora, Aleksandar Janković (Szerbia) - nagybőgő, Jovana Jevtić (Szerbia) - oboa, Suzanne Klukas (Kanada) - zongora, Kruchió Eszter - hegedű, Katarina Popović (Szerbia) - kürt, Sallai Noémi - klarinét, Iwona Siemieniuk (Lengyelország) - szoprán, Váradi Gyula - hegedű.

Mindig várva várt esemény a Crescendo Nyári Akadémia tanári karának hangversenye, akik világhírű zenekarok szólistái, kamaraművészek, illetve elismert egyetemek tanárai. A rendezvény során a barokktól napjaink zenéjéig hallhattak összeállítást művésztanáraink különleges repertoárjából. 2015. július 23-án 17:00 órai kezdettel került megrendezésre a tokaji Zsinagógában az idei nyári akadémia első tanári hangversenye, melyen elhangzottak a régizene tanszak művésztanárainak előadásában Giovanni Paolo Cima, Dietrich Buxtehude és Georg Friedrich Händel művei. Előadták: Miriam Feuersinger (AUT) - szoprán, Gustavo Gargiulo (ARG) - cink, Karosi Bálint (HUN), csembaló, Paolo Paroni (ITA) - csembaló, Steuart Pincombe (USA) - cselló. A koncerten a továbbiakban elhangzottak Johannes Brahms, Liszt Ferenc, Wolfgang Amadeus Mozart, Alexandre Tansman művei. Előadták: Timothy Bentch (USA) - tenor, Dallos Erika (HUN) - zongora, Dominkó István (HUN) - zongora, Igor Františák (CZE) - klarinét, Józef Kolinek (POL) - hegedű, Ye-Ree Kim (KOR) - zongora, Beata Halska (POL) - hegedű, Bernard Le Monnier (FRA) - hegedű, Seeman László (HUN) - kürt, Szabóki Tünde (HUN) - szoprán, Termes Rita (HUN) - zongora. 

A Crescendo Nyári Akadémia vezetősége nagy hangsúlyt fektet a nemzetköziség jegyében a Visegrádi országok kulturális együttműködésére, s a közép-európai régió bemutatására. 2015. július 24-én 15:00 órakor került sor a Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában David Danel hegedűprofesszor vezetésével „Amikor a (vas)függöny leomlik” - Új zene a változó társadalmakban c. workshop megrendezésére. E kortárs zenei workshopon a résztvevők a Visegrádui Négyek országaiban (azaz Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) keletkezett műveket tanulták azzal a céllal, hogy megismerjék a vasfüggöny leomlása utáni kiemelkedő komponistákat. Olyan zeneszerzőktől hallhattunk darabokat, akik a kortárs zenén belül különböző stílust, zenei attitűdöt képviselnek.

A Crescendo 2014 gálagyőzteseinek hangversenyére 2015. július 24. pénteken került sor 17:00 órai kezdettel a Zsinagógában. Elhangzottak Frédéric Chopin, Charles Gounod, Lehár Ferenc, Jules Massenet, Felix Mendelssohn-Bartholdy, Wolfgang Amadeus Mozart, Niccolň Paganini, Giacomo Puccini, Pablo de Sarasate, Giuseppe Verdi művei. Előadták: Sárközi Xénia - szoprán, Hyuk Namkoong (KOR) - zongora, Váradi Gyula - hegedű. Közreműködött: Dallos Erika és Termes Rita - zongora

Művészeti ágak a Crescendo Nyári Akadémián:

A Crescendo Nyári Akadémia koncepciója az összművészetiségen alapul. Az elmúlt évek során a zene mellett a színészet, képzőművészet és tánc is jelen volt több éven át. A Crescendo International alapítója Beat Rink írásai egész évben elérhetőek. Emlékezetes esemény a Crescendo Nyári Akadémia történetében Beat Rink írói felolvasóestje, mely pár esztendővel ezelőtt került megrendezésre Martin Helmchen német származású zongoraművész közreműködésével a Sárospataki Refomátus Kollégium Imatermében. Idén Visky András erdélyi származású magyar költő a vendége a Crescendo Nyári Akadémiának.

Visky András és a Crescendo:

A Crescendo Nyári Akadémiát szervező Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány kapcsolata Visky Andrással a nyári akadémiát megelőző időkre nyúlik vissza. Irodalmi remekmű létrejötteként a Júlia c. monodráma keletkezése illetve képzőművészek számára rendezett alkotótáborban történt művészeti közreműködés előzte meg az idei együttmműködést. Nagy öröm és megtiszteltetés a Crescendo számára, hogy Visly András a nyári akadémia vendége volt 2015. július 23-27. között. Mindjárt első este „Színházban élni” címmel kerekasztalbeszélgetés formájában beszélt az életéről, majd az ifjú művészek kérdéseket tehettek fel az elhangzott gondolatokat és élettapasztalatokat illetően. 2015. július 24-én pénteken 20:00 órai kezdettel került megrendezésre a Zsinagógában „Adj jelt” címmel Meláth Andrea és Visky András zenés költői estje. Az esten bibliai témájú művek hangzottak el: Meláth Andrea, mezzoszoprán énekművész dalokat énekelt Antonin Dvořak, Liszt Ferenc, Luigi Denza és Albert Hay Malotte zeneszerzőktől, Visky András költő pedig saját verseit olvasta fel. Zongorán közreműködött: Dallos Erika. Július 25-én szombaton 17:00 órai kezdettel „Mire való a színház? Caravaggio fekete doboza” címmel tartott előadást, július 26-án vasárnap pedig a délelőtti nemzetközi Istentiszteleten Isten kegyelmének a kietlen pusztában történő megtalálásáról, felismeréséről prédikált.

Szellemi élet a Crescendo Nyári Akadémián:

Tanáraink reggel 8:15 és 8:45 között imaórát tartanak. A Tune in („Ráhangolódás”) 8:45-9:30 között kerül reggelenként megrendezésre, mely fantasztikus közösséggé formálja a Crescendo Nyári Akadémia résztvevőit. Közös énekléssel, bátorítással, prédikációval indul a nap, mely feltöltődésül szolgál az intenzív programsorozaton történő részvételhez. Este kiscsoportos beszélgetésekkel zárul a nap, „A művész szíve” különböző állapotának témáiban:

- Hogy vagyok? Az örömteli szív

- Mi hat rám kritikusan és mi vezet sikerre? Hogy állok az irigységgel? A sérült, büszke és a kiegyensúlyozott szív

- A tökéletes elég jó? A tökéletességre és a kiválóságra törő szív

Az egész heti ráhangolódás és a szív különböző állapotának feltárása, puhítása, gyógyulgatása, betöltekezése és kiáradása felkészülésül szolgált a Crescendo Nyári Akadémia egyik legfontosabb eseményének befogadására. 2015. július 25-én, szombaton 20:00 órakor vette kezdetét a Kreatív Istentisztelet a Református templomban. A Kreatív Istentisztelet egy ökumenikus istentisztelet, amelyben a zene, a művészetek, a prédikáció és a kreatív imaséta együttesen van jelen. A Crescendo kezdeményezésére jött létre 30 évvel ezelőtt, és az utóbbi években több mint negyven, főleg európai városban tartottak ilyen szertartást. Az idei Crescendo Nyári Akadémia Kreatív Istentiszteletének témája: Ragyogjon a ti világosságotok! Igét hirdetett: Revd. Beat Rink (SUI) református lelkipásztor, író, a Crescendo International alapítója és igazgatója. A Kreatív Istentiszteleten elhangzott művek szerzői: Charles Gounod és Wolfgang Amadeus Mozart, melyet elődtak: Constance Fee (USA) - szoprán, Pálúr János - orgona, Füzesséry Attila - hegedű, Füzesséryné Dudás Eszter - brácsa. A Kreatív Istentisztelet a rézfúvós tanszak együttesének produkciójával indult, s az Igehirdetés után elhangzott egy improvizáció is Pálúr János orgonaművész előadásában.

Zenés Istentiszteletek Tokajban a Crescendo Nyári Akadémia diákjainak és tanárainak közreműködésével:

Már tradíciónak számít, hogy a rendezvény alatt a Crescendo Nyári Akadémia diákjai és tanárai a helyi gyülekezetek istentiszteletein zenei szolgálattal működnek közre. A zenés istentiszteletek során rövid, pár perces művek hangzottak el a liturgia különböző részei között, amelyek a művészet nyelvén fogalmazzák meg és támasztják alá a Biblia értékrendjének üzenetét. Elhangzottak Johann Sebastian Bach, Jacob Gordon, Kodály Zoltán művei. Előadták Bethany Brooks (USA) - zongora, Adrian Harabaru (Moldova) - gordonka,  Jovana Jevtic (Szerbia) - oboa, Marta Klimcak (POL), fuvola, Kruchio Eszter - hegedű, Hannah Mörchen (GER), Olgyay Gergő - gitár.

A vasárnapi szabadnapot vidám kirándulások, pincelátogatás és borkóstoló, pihenés, strandolás, grill parti tette tartalmassá majd moldvai táncmulatság zárta a folyóparton. A természeti szépségekben gazdag Tokaj-Hegyalja történelmi borvidéke nem véletlenül került az UNESCO Világörökség által védett kultúrtájak sorába. A világ számos tájáról érkezett vendégsereg fantasztikus feltöltődésben részesülhetett nemcsak lelkileg és szellemileg, hanem fizikai felfrissülésüket is számtalan lehetőség szolgálta. Élményekkel teljesen, megújulva, nagy várakozással készülnek kicsik és nagyok, külföldiek és magyarok, szervezők és önkéntesek, tanárok és diákok a Crescendo Nyári Akadémia második hete mesterkurzusaira és a Crescendo Fesztivál programjaira.

 

A Crescendo Nyári Akadémia második hete

 

A Crescendo Nyári Akadémia záróhete frissen és vidáman indult. Új tanárok is érkeztek, többek közt Pászthy Júlia - ének, Bretz Gábor - ének, Dag Anders Eriksen (Norvégia) - hegedű, Peter Bannister (UK) - zeneszerző, Soltész Attila - fagottművész. 2015. július 27-én került sor a művésztanárok második hangversenyére, ahol elhangzottak Johann Sebastian Bach, Bartók Béla, Max Bruch, Rodion Chedrin, Henry Eccles, George Enescu, Felix Mendelssohn-Bartholdy, Francis Poulenc, Franz Schubert művei a Zsinagógában. Előadták: Eugene Alcalay (USA) - zongora, Heinz Chen (TPE) - zongora, David Daly (IRL) - nagybőgő, Kristin Ditlow (USA) - zongora, Dominkó István (HUN) - zongora, Judith Ermert (GER) - cselló, Constance Fee (USA) - szoprán, Mateus Dela Fonte (BRA) - gitár, Philipp Hutter (SUI) - trombita, James Kraft (USA) - harsona, Swetlana Meermann (RUS) - zongora, Reto Reichenbach (SUI) - zongora, Ellen Rose (USA) - brácsa, Seeman László (HUN) - kürt.

2015. július 28-án 15:00 órai kezdettel a barokk kis együttesek koncertjét hallhatták az érdeklődők. Elhangzottak Johann Sebastian Bach, Carl Philipp Emmanuel Bach, Arcangelo Corelli, Johann Gottfried Müthel és Georg Philipp Telemann, művei. Előadták: Theodore Bikish (USA) - csembaló, Sylvie Chopard SUI) - hegedű, Cser Ágoston - ének, Gurgel Fanny - gordonka, Gustavo Gargiulo (ARG) - barokk trombita, Hauck Dávid - gordonka és  viola da gamba, Milan Jeremić (SRB) - fuvola, Király Dóra - barokk fagott, Marta Klimczak (POL), - fuvola, Hirofumi Kobayashi (J) - brácsa, Kovács Péter - ének, Irene Postma (NED) - csembaló, Simone Strohmeier (GER) - hegedű, A kisegyüttesek tanára: Karosi Bálint. Közreműködött: Paolo Paroni (ITA) - karmester

A Crescendo Nyári Akadémia minden esztendőben nagy hangsúlyt fektet az évfordulós zeneszerzőkre. Ebben az esztendőben kiemelt szerepet kaptak Bartók Béla, Jean Sibelius és Arvo Pärt művei.  A 80 éves Arvo Pärt életéről és munkásságáról Peter Bannister angol származású, Párizsban élő zeneszerző tartott előadást 2015. július 28-án 17:00 órai kezdettel a tokaji Zsinagógában. Kevés kortárs „klasszikus” zenész hagyott ilyen mély társadalmi nyomot az utóbbi évtizedekben, mint Pärt, aki több szempontból is rejtélyes figura. Mi teszi vonzóvá, és honnan az ereje nyíltan vállalt egyházi zenéjének? Miként tudja magával ragadni a közönség legkülönbözőbb rétegeit, különösen olyan időben, amikor a kereszténység kezd divatjamúlttá válni? És egyáltalán: mit üzen ma Arvo Pärt? Ezeket a kérdések kerültek megvilágításba az elhangzottak alapján. Az előadás során Arvo Pärt  - Summa c. vonósnégyesdarabját előadták: Teresa Rodrigues da Silva (POR) - hegedű, Susana Valencia-Tobon (COL) - hegedű, Elisa Rendón Peláez (COL) - brácsa, Isabela Saavedra (COL) - cselló.

Pálúr János improvizációs koncertje második esztendeje került megrendezésre a Crescendo Nyári Akadémia keretén belül. Idén július 28-án, 22:00 órakor vette kezdetét a különleges est a Zsinagógában. A klasszikus zenére vágyó közönség számára már szinte ismeretlen a 19. században még létező gyakorlat, a koncertimprovizáció műfaja. A legjobb muzsikusok közül is kevesen éreznek késztetést arra, hogy ily módon tegyék próbára magukat. Pálúr János orgonaművészt Istentől kapott tehetsége kisgyermek korától fogva szünet nélkül hajtja előre abban, hogy az improvizáció lehetőségeit az istentisztelethez kapcsolódó dallamokban, továbbá koncertjein keresztül újra és újra felmutassa. Az idei Crescendo Nyári Akadémiára azzal az újdonsággal készült, hogy a 30 éven át orgonán felépített zenei nyelvezetét zongorára átültesse, még jobban megvilágítva ezzel a zenei szerkesztés hangszertől független, örökérvényű törvényszerűségeit. Az improvizációs koncert keretén belül biblia versek kerültek felolvasásra Timothy Bentch (USA) énekművész közreműködésével.

A mesterkurzusok mellett különböző tematikájú workshopok kerültek megrendezésre: Lectio Divina Tina Bailey-vel (USA), Steuart Pincombe (USA) csellistáknak tartott Bach szólószvitjeiből kurzust, Karosi Bálint a zongoristák számára mutatta be a csembalót, Pálúr János pedig imporovizációs kurzust tartott.

Az esti kiscsoportos beszélgetések továbbra is folytatódtak, reflektálva a reggeli TUNE IN alkalmak témáira:

- Hogyan szabadulhatok meg aggodalmaimtól? Hogyan nyogodhatnék meg? A nyugodt szív

- Hogyan kezelhetem a hiperérzékenységem? Az érzékeny szív

2015. július 29-én 17:00 órai kezdettel került sor a Crescendo Nyári Akadémia második promenádkoncertjére. Elhangzottak Ludwig van Beethoven, Luis Bonfa, Paul Constantinescu, Pjotr Iljics Csajkovszkij, Edvard Grieg, Joseph Haydn, Édouard Lalo, Sebastian Lee, Oláh Patrik Gergő, Giovanni Battista Pergolesi, Astor Piazzola, Amilcare Ponchielli, Szergej Szergejevics Prokofjev, Sergey Rachmaninov, Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov, Franz Strauss, Giuseppe Verdi, Henrique Waldemar művei. Előadták: Andrew Brothers (USA) - zongora, Czentnár Judit - zongora, Mateus Dela Fonte (BRA) - gitár, Dominkó Liliána - cselló,  Fekete Fanni - klarinét, Elisabeta Furtuna (ROU) - zongora, Gellér Kristóf - kürt, Dafne Guevara (USA) - fuvola, Chika Hanyuda (JPN), Higyed János Bence - trombita, Margaretha den Hollander (NED) - fagott, Havalda Balázs - trombita, Philipp Hutter (SUI) - trombita, Irimiás Vanda - hegedű, Kis Imola Villő - hegedű, Kiss Anna Liliána - zongora, Marta Klimczak (POL) - fuvola, Máté Rebeka Viola - nagybőgő, Hanna Wiktoria Michałowska (POL) - szoprán, Mohácsi Vilmos - nagybőgő, Mohácsi Benjámin - marimba, Swetlana Meermann (RUS) - zongora, Mariann Mikkelsen (DEN) - szoprán, Victor Mendelev (BLR) - tenor, Mocan David (ROU) - kürt, Mohácsi Vilmos - nagybőgő, Oláh Patrik Gergő - hegedű, Isabela Saavedra (COL) - cselló, Sallai Noémi - klarinét, Shelby Sender (USA) - zongora,  Váradi Gyula - hegedű, Ye-Ree Kim (KOR) - zongora

2015. július 29-én este Pódiumbeszélgetést rendeztünk meghívott tanárok részvételével, Beat Rink vezetésével. Vendégünk volt: Kristin Ditlow (USA) - zongoraművész, Bretz Gábor - opeeraénekes, Eugene Alcalay (USA) - zongoraművész és David Daly (IRL) - nagybőgőművész. Mi volt a legviccesebb helyzet eddigi karrierjük során? Hogy dolgozzák fel sikereiket? Miként lazítanak előadás/koncert után? Milyen perspektívából élik meg hivatásukat? Ehhez és hasonló kérdésekre kaptak választ az érdeklődők.

Dr. Marcel S. Zwitser előadása is mindig különlegességekkel szolgál.  2015. július 30-án, 17:00 órai kezdettel hallhattunk  zenetörténeti előadást “Bach Bibliáját lapozva” címmel a Zsinagógában. 1935-ben váratlanul előkerült Johann Sebastian Bach háromkötetes Bibliája, amelyben a zeneszerző szövegmagyarázatai állnak. Ez új betekintést nyújtott a komponista végtelenül személyes keresztény hitvilágába. Sok évnyi küzdelem után, 2015 végére e teljes Calov Commentary című kötet facsimile kiadása végre elérhető lesz. A kiadást egy nemzetközi kutatókból álló csapat irányítja, akik meg is fognak jelentetni egy kötetet a Calov Commentaryról szóló cikkekkel várhatóan 2016-ban. Dr. Marcel S. Zwitser (NED) ennek a kutatócsoportnak a tagjaként tart előadást Bach szövegmagyarázatairól. Az előadás során elhangzottak Bach partitáiból részletek Blatt Dominika (zongora) előadásában.

Bach olasz hatású művei szólaltak meg 2015. július 30-án 20:00 órai kezdettel a Zsinagógában a barokk szekció mesterkurzusának záróhangversenyképpen.   Johann Sebastian Bachra az itáliai zeneszerzők és stílus nagy hatást gyakorolt, amely különösen a Brandenburgi versenyeken és a csembalóra, illetve hegedűre írott concertóin hallható. 1740-ben átírta a legnépszerűbb olasz egyházi mű egyikét, Pergolesi Stabat Materét német szöveggel, mégpedig az 51. zsoltárt felhasználva, a zene legnagyobb részét változatlanul hagyva, melynek címe: Tilge, Höchster, meine Sünden (BWV 1083). A Crescendo 2015 régizenei tanszakának koncertje ezekből az itáliai hatást mutató műből ad ízelítőt. A hangversenyen elhangzott az a-moll hármasverseny is, mely fuvolóra, hegedűre és csembalóra íródott (BWV 1044). A koncerten közreműködtek: Theodore Bikish (USA) - csembaló, Sylvie Chopard (SUI) - hegedű, Draskóczy Eszter - hegedű, Gurgel Fanny - gordonka, Hauck Dávid - gordonka, Aleksandar Janković (SRB) - nagybőgő, Milan Jeremić (SRB) - fuvola, Kalafszky Adriána - ének, Karosi Bálint - csembaló, Király Dóra - barokk fagott, Marta Klimczak (POL), - fuvola, Kruchio Eszter - hegedű, Hanna Wiktoria Michałowska (POL) - ének, Molnár Anna - ének, Marini Peikidou (GRE) - barokk brácsa, Iwona Siemeniuk (POL) - ének, Simone Strohmeier (GER) - hegedű.  Az est karmestere: Paolo Paroni (ITA)

Az esti kiscsoportos beszélgetések továbbra is folytatódtak, reflektálva a reggeli TUNE IN alkalmak témáira:

- Miért fontos a világnézet? A gondolkozó szív

 

A Crescendo Nyári Akadémia zárónapjai

 

Az mesterkurzusok zárókoncertjeire 2015. július 31-én és augusztus 1-én került sor Tokaj város különböző reprezentatív helyszínein. A mesterkurzusok 83 különböző helyszínen, tantermekben és elegáns színpadokon, ihletet adó falak közt kerültek megrendezésre: Tokaji Ferenc Gimnázium és Kollégium, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Zsinagóga, Paulay Ede Színház, Református Templom, Katolikus Templom, Görög Ortodox Templom, Óvoda, Tourinform, Városháza, Múzeumok. A zenészek nagyon hamar otthonosan mozogtak minden helyszínen, átalakítva a várost egy hatalmas zeneakadémiai komplexummá. A Crescendo Fesztivál utolsó hétvégéjén a tanszaki hangversenyek keretén belül a mesterkurzusokon tanult műveket mutatták be a hallgatók. A Crescendo Nyári Akadémia résztvevői a legkülönbözőbb darabokkal érkeztek a mesterkurzusokra, melyeket tanáraik útmutatása alapján dolgoztak ki. Közönségünk a kurzuson tanult darabokból hallhatott válogatást a tanszaki hangversenyeken. A koncert legeredményesebb előadói a Gálakoncerten kaptak további bemutatkozási lehetőséget.

Tanszaki hangversenyek a Crescendo Fesztiválon:

- az orgona és a gitár tanszak hangversenye július 31-én 10:30 órai kezdettel a Katolikus templomba

- az ének tanszak hangversenye július 31-én 11:30  órai kezdettel a Református templomban

- a zongora tanszak hangversenye július 31-én 14:00 órai kezdettel a Zsinagógában

- a kamarazenei tanszak hangversenye július 31-én 15:30 órai kezdettel a  Tokaji Ferenc Gimnázium, Aulájában

- Jazzkoncert július 31-én 17:00 órai kezdettel a Paulay Ede Színházban

- a cselló, és a nagybőgő tanszakok hangversenye augusztus 1-én 11:00 órai kezdettel a Zsinagógában

- a fafúvós tanszakok hangversenye (oboa, klarinét, fagott) augusztus 1-én 11:30 órai kezdettel a Református templomban

- a hegedű, brácsa és kamarazene tanszak hangversenye augusztus 1-én 12:00 órakor a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában

- a hegedű tanszak hangversenye augusztus 1-én 14:00 órai kezdettel a a Katolikus templomban

- a rézfúvós tanszak hangversenye augusztus 1-én 16:00 órai kezdettel  a Zsinagógában

- a fuvola tanszak hangversenye augusztus 1-én 17:00 órai kezdettel  a Református templomban

- a karvezetéskurzus zárókoncertje augusztus 2-án 11:30 órai kezdettel   a Katolikus templomban

- az ifjúsági tanszak koncertje augusztus 2-án 13:30 órai kezdettel a Paulay Ede Színházban

Külön fókuszt kapott egy 2 és fél órás est keretén belül az Operajelenetek kurzus 2015. augusztus 1-én 19:00 órai kezdettel  a Tokaj, Paulay Ede Színházban. Ha az ember színpadra lép, egész testével és lelkével jelen kell, hogy legyen. Ahhoz, hogy az operaénekes hasson a közönségre, tetsszen neki, elgondolkodtassa, végtelen sok tényezőre kell figyelnie: az énektechnikára, a mozgásra, a partnerekre, a mű emberi-lelki tartalmára. Erről szólt a Crescendo intenzív Operajelenetek kurzusa. Az énekes hallgatók e közös műhelymunka eredményét mutatták be 31 ismert operajelenettel a Paulay Ede Színház színpadán.

 

Tovább folytatódtak a zenei közreműködések a katolikus misén illetve a református  istentiszteleten, ahol Johann Sebastian Bach és Rózsa Miklós műveit előadták Faragó Ákos (orgona), Kozák Bence (orgona), Ripka János (gordonka), Sallai Noémi (klarinét) és Vida  Bernadett (orgona).

Lezárultak a kis csoportos beszélgetések és találkozások is, az utolsó alkalom 2015. július 31-én, péntek este került megrendezésre. Az est során a csoportok kötetlen beszélgetés keretén belül kiértékelték a két hét eseményeit, személyes élményeket, tapasztalatokat osztottak meg egymással fagyizás, pizzázás, közös séta közepette.

A Gálakoncerteken felléptek a Crescendo Nyári Akadémia legkiválóbb résztvevői. Elhangzottak szóló és kamaraprodukciók a mesterkurzuson tanultakból, illetve Bartók: Román népi táncok és a Beethoven V. “Sors” (c-moll) szimfónia. A hangversenyeken való közreműködésre a tanári kar ajánlásával kaptak felkérést a Nyári Akadémia legeredményesebb résztvevői. A Gálahangversenyek 2015. augusztus 2-án 15:00 órai és 17:30 órai kezdettel kerültek megrendezésre a Paulay Ede Színházban és a Zsinagógában. Felléptek: Ambrusz Előd Gábor - zongora, Aleksandra Bilanović (SRB) - szoprán Blatt Dominika - zongora, Bögös Dániel - gitár, Bress Bálint - gitár, Fekete Fanni (HUN) - klarinét, Higyed János Bence - trombita, Elisabeta Furtuna (RUI) - zongora, Haraszti Violetta - hegedű, Hetei-Bakó Teodóra - fuvola, Kruchió Eszter - hegedű, Mohay Zsófia - oboa, Viktor Mendelev (BLR) - ének, Mohácsi Vilmos - nagybőgő, Oláh Patrik Gergő - hegedű, Olgyay Gergő - gitár, Ripka János - gordonka, Aleksandra Rybakova (RUS) - szoprán, Isabela Saavedra (COL) - gordonka, Sallai Noémi - klarinét, Johanna Schwarzl (GER) - fuvola, Szokolay Ádám Zsolt - zongora, Váradi Gyula - hegedű, a rézfúvós együttes Philipp Hutter (SUI) trombitaművész vezényletével, valamint a fúvósegyüttes, a vonószenekar és a szimfonikus zenekar Delta David Gier (USA) karmester vezényletével. Zongorán közreműködtek a Crescendo Nyári Akadémia művésztanárai: Bethany Brooks (USA), Heinz Chen (AUT), Csipkay Éva, Dallos Erika, Ye-Ree Kim (KOR), Termes Rita (HUN), a zenekarban pedig koncertmesterként, illetve szólamvezetőként: David Danel (CZE), Dag Anders Eriksen (NOR), Füzesséry Attila - hegedű, Füzesséryné Dudás Eszter - brácsa, David Daly (IRL) - nagybőgő, Jim Kraft (USA) - harsona. Elhangzottak Bartók Béla, Ludwig van Beethoven, Johannes Brahms, Pjotr Iljics Csajkovszkij, Gaetano Donizetti, Domenico Dragonetti, Giovanni Gabrieli, Phillippe Gaubert, Charles Gounod, Hidas Frigyes, Aram Khachaturian, Édouard Lalo, Bohuslav Martinů, Jules Massenet, Joseph-Guy Ropartz, Franz Schubert, Szokolay Sándor, Joaquin Turina művei.

A gálahangversenyeket a gálaparti követte, melynek hivatalos megnyitóján a Crescendo Nyári Akadémia vezetősége mondott köszönetet a tanároknak, a szervezőknek, s nem utolsó sorban Tokaj város vezetőségének, intézményvezetőinek egyaránt. Posta György tokaji polgármester úr is köszöntötte a megjelenteket, valamint a jövő évre vonatkozó meghívását, és együttműködését fejezti ki a Crescendo International vezetősége felé. A két hét során közösséggé, nagy nemzetközi családdá formálódott a 12. Crescendo Nyári Akadémia idei résztvevőinek sokasága, s az este további folytatásában együtt ünnepelték a közös sikereket. Azzal a reménységgel búcsúztak egymástól, hogy sokan újra találkoznak 2016. július 25 - augusztus 8. között a 13. Crescendo Nyári Akadémián.

 

A 12. Crescendo Nyári Akadémia művésztanárai:

 

ALCALAY, Eugene (USA), zongora

AMBROISINE, Greg (AUS), jazz trombita

ANDERS ERIKSEN, Dag (NOR), hegedű

ASCENSO, Sarah (GBR), zongora

BAILEY, Tina (USA) koreográfus

BANNISTER, Peter (GBR), zeneszerző, előadó

BENTCH, Timothy (USA), tenor

BRETZ Gábor (HUN), basszbariton

BROOKS, Bethany (USA), zongorakísérő

CHEN, Heinz (USA), zongorakísérő

CZENTNÁR Judit (HUN), zongorakísérő

CSIPKAY Éva (HUN), zongorakísérő

DALLOS Erika (HUN), korrepetitor

DALY, David (IRL), nagybőgő

DANEL, David (CZE), hegedű

DELA FONTE, Mateus (BRA), gitár

DITLOW, Kristin (USA), zongorakísérő

DOMINKÓ Csilla (HUN), cselló

DOMINKÓ István (HUN), zongora

DRASKÓCZY Eszter (HUN), hegedű

DUDÁS Eszter (HUN), brácsa

ERMERT, Judith (GER), cselló

FEE, Constance (USA), szoprán

FEUERSINGER, Miriam (AUT), szoprán

FRANTIŠÁK, Igor (CZE), klarinét

FÜZESSÉRY Attila (HUN), hegedű

GARGIULO, Gustavo (ARG), cink

GIER, Delta David (USA), karmester

HALSKA, Beata (POL), hegedű

HUTTER, Philipp (SUI), trombita

JAMES, Belle (USA), zongorakísérő

KAPOSI Gergely (HUN), karvezetés

KAROSI Bálint (HUN), csembaló

KIM, Ye-Ree (KOR), zongorakísérő

KISS József (HUN), oboa

KLUKAS, Suzanne (CAN), zongorakísérő

KOLINEK, Józef (POL), hegedű

KÖRMENDY Zsolt, karvezető, koncertpedagógus

KRAFT, James (USA), harsona

LE MONNIER, Bernard (FRA), hegedű

MÁTRAI, Diána Eszter (HUN), opera dramaturg

MEERMANN, Swetlana (RUS), zongorakísérő

MELÁTH Andrea (HUN), mezzoszoprán

MORTON, Colin (USA), basszusgitár

PÁLÚR János (HUN), orgona

PARONI, Paolo (ITA), karmester

PÁSZTHY Júlia (HUN), szoprán

PINCOMBE, Steuart (USA), viola da gamba

PINTÉR László Zsolt (HUN), oboa

REICHENBACH, Reto (SUI), zongora

ROSE, Ellen (USA), brácsa

RÓZSAVÖLGYI Zsuzsa (HUN/BEL), koreográfus

SEEMAN László (HUN), kürt

SENDER, Shelby (USA), zongorakísérő

SOLTÉSZ Attila (HUN), fagott

SPEIRS, Elinor (USA), jazz hegedű

STROHMEIER, Simone (SUI), hegedű

STUDLER, Christian (SUI), fuvola

SZABÓKI Tünde (HUN), szoprán

TARJÁNYI Krisztina (HUN), színművész, rendező

TARJÁNYI Tamás (HUN), tenor

TERMES Rita (HUN), zongorakísérő

TÓTH Sámuel Csaba (HUN), zongorakísérő

VANCE, Andy (AUS), jazz zongora

VARGA Gábor (HUN), klarinét

VISKY András (HUN), költő

WUNDERLIN, Simon (SUI), ütőhangszerek

ZAHARIA-DANICOV, Carmen (ROU), zongorakísérő

ZWITSER, Marcel S. (PhD) (NED), zenetudós

 

A Crescendo Nyári Akadémia honlapja: www.crescendohungary.org

Fotógaléria: https://www.facebook.com/crescendosummerinstitute/photos_stream

Sajtómegjelenés: http://www.crescendohungary.org/hu/sajtomegjelenes

YouTube felvételek:

Jazz tanszak:

https://www.youtube.com/watch?v=YqLVKo39k74

Koncertek:

https://www.youtube.com/watch?v=78CshZEfUGM

A megnyitóról:

https://www.youtube.com/watch?v=tFz8B5bkw70&feature=share

Imagefilm:

https://www.youtube.com/watch?v=gkD1LN5ALVM


 

Tokaj, 2015. augusztus 3.

 

                                                                    

 

Füzesséryné Dudás Eszter

művészeti vezető

Crescendo Nyári Akadémia

 

 

http://tehetseg.hu/sites/default/files/styles/medium/public/hirek/dudas_eszter.jpg?itok=K-h0zLK7

(tehetseg.hu)

 

Füzesséryné Dudás Eszter művész-tanári, kiváló minősítésű diplomáját 1999-ben szerezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A Nemzeti Filharmonikus és MATÁV Szimfonikus Zenekarral számos európai koncertturnén vett részt és zeneakadémiai hangversenysorozatokon játszott. Jelenleg Pest Megye Szimfonikus Zenekarának szólamvezetője, szólistája, a HÍD Művészeti Alkotóközösség és a Violinetta Duó kamaraművésze. 2000-től 2004-ig tanított a Váci Zeneművészeti Szakközépiskolában, ahonnan tanítványai felvételt nyertek a budapesti Zeneakadémiára, a debreceni és szegedi Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatára. 2004-ben szülővárosában, Sárospatakon Timothy Bentch (USA) operaénekessel és Beat Rink (Svájc) író, lelkipásztorral megalapította a nemzetközi Crescendo con Spirito Nyári Művészeti Akadémiát, melynek azóta is művészeti vezetője.  2006. szeptemberétől a nyári akadémiát működtető Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány igazgatója egyéb művészeti tevékenysége mellett.

Füzesséryné Dudás Eszter 1999 szeptembere óta tanít a Kőbányai Zeneiskolában. A vonós tanszakon hegedűt, brácsát, kamarazenét oktat, valamint a 3 vonós kamarazenekar vezetője. Tanítványai között a Fővárosi Rados Dezső Hegedűverseny arany (2006) és bronz (2009) helyezettjei vannak, illetve kamara növendékei ezüsthelyezést (2006) nyertek  a Művészetek Palotájában rendezett Országos Bartók Duó Versenyen.