Együttműködési megállapodást írt alá a Zeneakadémia és a

Nemzeti Filharmonikusok

 

A Nemzeti Filharmonikusok a Zeneakadémia újranyitását követően is rendszeresen adnak hangversenyeket az épület patinás Nagytermében. A két intézmény a zenei nevelés és oktatás, valamint a zenei előadó-művészet iránti mély elkötelezettségük, hivatástudatuk és felelősségük tudatában az eddig is gyümölcsöző, harmonikus és természetes együttműködésüket szorosabbra fűzi. Az erről szóló együttműködési megállapodást dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora és Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója 2015. június 10-én írta alá.

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a magyar felsőoktatási zenei képzés fellegvára, így a szerződés értelmében a kimagaslóan tehetséges növendékek egy-egy rövidebb zenemű előadásával fellépnek az NF saját rendezésű koncertjein, valamint a végzős hangszeres-, ének és karvezető képzős hallgatói részére lehetőséget ad egy-egy periódus erejéig a zenekar, illetve az énekkar munkájában való részvételre. Az NF a részvételért kisegítői honoráriumot fizet a hallgatóknak, néhány vonós hallgatónak hat hónapos ösztöndíjat kínál. A megállapodás tartalmazza továbbá, hogy a Zeneakadémia növendékei rendszeresen látogatják a Nemzeti Filharmonikusok zenekari és énekkari próbáit. Ezen túlmenően a karmesterképzős és karnagyképzős hallgatók számára  konzultációs lehetőség biztosított Kocsis Zoltán főzeneigazgatóval, a Nemzeti Énekkar karigazgatójával, esetleg a vendégművészekkel. A két kulturális intézmény a jövőben évente egy közös produkciót szervez, amelynek részleteit külön megállapodásban rögzítik. A aláírt együttműködés kiterjed a Nemzeti Filharmonikusok edukációs programjára is, amely a Nemzeti Filharmonikusok ifjúsági sorozataira vonatkozik, de érinti az egész országra kiterjedő általános- és középiskolai iskolai rendhagyó ének-zene órákat, zeneiskolai „kis mesterkurzusokat”  a művelődési házakban, klubokban, tornatermekben megtartott zenés ismeretterjesztő programokat, ahol a Zeneakadémia hallgatói mind hangszeres művészként, mind műsorvezetőként közreműködnek.

 

(Forrás: LFZE)