ELHUNYT KLEEBERG STROHMAYER MÁRIA ÉNEK-ZENETANÁR, KARNAGY

 

(1957-2015)

 

 

http://www.parlando.hu/2015/2015-3/Kleeberg_Maria_elemei/image002.jpg

 

 

Kleeberg S. Mária 1978 óta dolgozott a budapesti Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban. 1986-tól a Zeneakadémia vezető-tanára. 1995 óta az ELTE Tanárképző Főiskola Zenei tanszékének a metodikusa. Szakmai munkája országos hírű. 2005-ben Újbuda 75 emlékplakett kitüntetésben részesült a XI. kerületben kifejtett kulturális tevékenységéért.

***

 

Édesanyám, Kleeberg Strohmayer Mária 1957. március 5. napján Budapesten látta meg a napvilágot Kleeberg Strohmayer László és Szondi Rozália második lánygyermekeként. Általános iskolai tanulmányait a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának iskolájában végezte, zongorázni is itt kezdett el tanulni. Érettségit 1975-ben az I. István Közgazdasági Szakközépiskolában tett, és még ebben az évben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára középiskolai énektanár és karvezetés szakra, diplomáját kitüntetéssel1980-ban szerezte meg.


Pedagógusi pályáját 1978-ban a Kosciuszkó Tádé utcai Általános Iskolában kezdte, majd 1979-től idén április 9-én bekövetkezett haláláig a Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium alsós zenei tagozatán folytatta. Szintén 1979-ben forrott össze nevével az Iskola alsó tagozatának Kicsinyek kórusa, amelynek sikereit számos oklevél, hazai és külföldi meghívás, megszámlálhatatlan szereplés, valamint több rádiófelvétel fémjelzi.


1986-tól eleget téve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem felkérésének 25 éven keresztül annak gyakorlatvezető tanára, 1999 és 2011 között továbbá az ELTE Tanárképző Főiskola Zenei Tanszékének metodikusa, módszertan tanára.


Többször tartott bemutató órát kerületi, budapesti, valamint országos továbbképzéseken, a Kodály módszer alkalmazását Amerikából, Svédországból és Németországból érkező szakemberek részére is oktatta, bemutatta. Videóra felvett óráját a frankfurti zeneakadémia növendékei is hasznosítják.


Egy 2005-ben készült kitüntetési javaslatban az Iskola így ír róla: "Kórusával sokféle iskolai, iskolán kívüli rendezvény, ünnepség aktív közreműködője. Az Éneklő Ifjúság hangversenyein minden alkalommal arany oklevelet kapott kórusa. Aktív kapcsolatot tart fenn a Bárdos iskolákkal és a Weiner Leo Zeneiskolával." Akkor az Iskola a kerületben 26 éven át végzett országos hírű szakmai munkájáért javasolta a "75 éves emlékplakett" kitüntetésre.

 

(Hollerung Annamária)