Elhunyt Korondi György DaL-, ORATÓRIUM- ÉS operaénekes

 

(1936-2015)

 

http://pctrs.network.hu/clubpicture/1/9/8/_/korondi_gyorgy_tito_schipaval_es_varasdy_emmivel_1908948_4131_n.jpg

Korondi György Varasdy Emmivel és Tito Schipával

 

1959 és 1962 között a Zeneakadémián Rösler Endre, valamint a világhírű olasz tenor, Tito Schipa tanítványa volt, aki vendégprofesszorként oktatott Budapesten. 1962-től 1966-ig a Debreceni Csokonai Színház, ezután pedig a Magyar Állami Operaház tagja volt nyugdíjba vonulásáig.

 

Pályája során az operairodalom legjelentősebb tenor szerepeit énekelte el, megformálta többek között Faust, Don Carlos, Lenszkij, Rodolfo, Alfred és Almaviva alakját. Olyan világhírű művészekkel dolgozott együtt, mint Montserrat Caballé, Anna Moffo, Renata Scotto, Edda Moser és Wolfgang Windgassen, a karmesterek közül mások mellett Ferencsik János, Lukács Ervin és Medveczky Ádám.

 

Énekelt dalokat, oratóriumokat és miséket, továbbá operettet és musicaleket is. Többször vendégszerepelt külföldön, fellépett többek között Milánóban, Párizsban, Lyonban, Helsinkiben, Moszkvában, Kijevben és Prágában is. Munkásságát 1972-ben Liszt-díjjal, 1976-ban érdemes művész címmel ismerték el.

 

***

 

Korondi György énekel /Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus - Részlet: "Te azért lelkem, gondolatodat..."/)

Kodály: Psalmus Hungaricus (részlet) - Korondi György