Adagio & Allegro

Devich Gergely első hanglemezfelvételéről

Szokatlan fordulat lemezkritikát születési dátummal kezdeni, mégis, ezesetben indokolt. Devich Gergely 1998. június 28-án született. Tehát, még nem töltötte be 17. életévét, amikor már megjelent (zongorakíséretes) szólólemeze. Ráadásul, korábbi egyedülálló teljesítményével érdemelte ki ezt a lehetőséget: korábbi versenysikerei ismeretében tavaly az MTVA felkérésére ő képviselte hazánkat az Ifjú (más forrásokban: Fiatal, de mindenképp 20. életévüket be nem töltött) Zenészek Eurovíziós Versenyén, Kölnben, ahol III. díjat nyert (tájékoztatásul: a verseny fennállása során ő harmadik magyar versenyző, s az egyetlen díjazott). Indokoltan jutott neki 2014-ben Junior Príma Díj is! A zuglói Szent István Király Zeneiskola egykori kiválósága (Antók Zsuzsanna növendéke) jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatának hallgatója (főtárgy-tanára Mező László, kamarazene órákra nagyapjához, Devich Jánoshoz jár, aki tehetséges unokájának átörökítette hangszerét (a több száz éves instrumentum az itáliai Testore család műhelyében készült).

A muzsikus-család szép reményeket betöltő sarja – a Wikipedia szerint 2008-ban kezdődtek pályafutásának aktív évek – több rangos zenekarunkkal (karmesterünk vezényletével) felhívta magára a figyelmet. A hangfelvételen, amely tavaly októberben és decemberben készült a Hungaroton stúdiójában, édesanyja, Kovalszki Mária kíséretével játszik. Érdemes röviden elidőzni ennél a ténynél, hiszen a stúdió idegeket-érzékenységet próbáló légköre felnőtt, profi művészek teljesítményét is befolyásolja. Hiába az ismétlés, a korrekció lehetősége, hiányzik a hallgatóság, az a bioáram, amely a zene szentélyévé tudja varázsolni a koncerttermet, amennyiben a közönséget megérinti az előadó közvetítésével a művek varázsa. Az anyai közreműködés minden bizonyosan otthonosabb légkört teremt, de aki végighallgatja a felvételt, annak korántsem ez tűnik fel. Kovalszki olyan muzsikus-partnernek tekinti a fiát, akivel közösen tolmácsolják a műveket (ha úgy tetszik, a szerzői – illetve átírói – szándékot). Néha már-már Gerald Moore elhíresült könyvcíme jut eszünkbe (Túl hangos vagyok?) – de fia jól veszi az akadályokat, és így az eredmény: széles dinamikai skálát kiaknázó muzsika-folyam. Hat szerzőtől (Schumann, Fauré, Kodály, Mendelssohn, Saint-Saëns, Rachmanyinov) tíz művet (illetve tételt) hallunk, némelyiket átiratként. Hazánkban, ahol olyan gordonkások kényeztették-kényeztetik a zenebarátok egymást követő nemzedékeit, mint Perényi Miklós, Fenyő László, Várdai István, fogékony hallgatóságra talál a remek csellista. Devich Gergely játékában az a kettősség megragadó, hogy fiatal korát meghazudtoló – nemcsak érettséggel, de – magától értetődőséggel muzsikál. Remek formaérzékkel „fogalmaz” a romantika nyelvén, egyszerre érezzük játékának (személyiségének) közvetlenségét és azt a felkészülés során kialakult profizmust, amellyel „időzít”: csúcspontokat, hirtelen megtorpanásokat, indulatot és érzelmet. És ami talán a legfontosabb: máris minden pillanatban el tudja hitetni, hogy „ott és akkor” az a legfontosabb – minden bizonnyal azért hisszük el neki, mert nem a (hangfelvétel esetében: potenciális, arctalan) közönségnek játssza el ezt szerepként, hanem „ott és akkor” ő is úgy érzi (másként aligha tudná áthatni minden hangját a játéköröm). Nem utánoz, nem másol, szuverén módon vállalja elképzeléseit. Kóstolgatja az élet színeit és hangulatait, nem restelli érzéseit (Schumann bensőséges dallamai szívszorítóan szépek a tolmácsolásában), általában az érzelmességet – majd ifjonti lelkesedéssel nekilendül, száguldozik vagy éppen virtuóz „tűzijátékot” varázsol. Petárdái nem talmi szemfényvesztő alkalmatosságok, hanem atmoszféra-teremtő lehetőségek.

Mondják, a nagy művészek „belejátsszák” magukat hangszerükbe, s az – avatott kezekben – többlet-kommentárral gazdagítja az interpretációt. Úgy tűnik, Devich Gergely nemcsak Devich János gordonkájának a húrjaihoz, hanem az emberi lélek rezdüléseihez is kivételes empátiával közelít.

A CD-borítón farmeres fiatalember ül a lépcsőn, s miközben befelé néz tűnődő tekintete, gondos figyelemmel fogja magához hangszerét. Érzik egymást.

HCD 32756

Fittler Katalin