Hunyadi Zsuzsanna*

Új tanulásfelfogás, új tudásfogalom a közismereti oktatásban

– milyen tanulságokkal járhatnak ezek a zenei oktatás számára?

Bár a zeneoktatás területén viszonylagos állandóság tapasztalható Magyarországon, a zenetanárok is érzékelik tanítványaikon /illetve saját gyerekeiken/ keresztül a változásokat a közoktatásban, újabb és újabb irányzatok, elképzelések feltűnését. Írásomban azt szeretném tetten érni, mennyiben hathatnak ezek az új pedagógiai eredmények, forrongások a zeneoktatásban.

Jelenleg három pedagógiai főirányzat /paradigma/ létezik egymás mellett (Nahalka, 2008). Első a hagyományos – tudásátadó –, mely széleskörű ismeretek átadására törekszik egy-egy tudományterület eredményei és rendszere alapján. A második a 20. század elején fellépő reformirányzatokhoz kapcsolható, a tanulói cselekvést a középpontba helyező irányzat, mely /nagyon leegyszerűsítve/ a képességfejlesztést tekinti elsődlegesnek.

A harmadik a tudáskonstrukcióra épülő, mely a tanuló meglévő tudásának differenciálását jelenti, az új ismeretek beépítését eme bonyolult konstrukcióba. Ezt egy kicsit részletesebben szeretném bemutatni Nahalka István (2008) leírásával: „Egy nagyon bonyolult tudásrendszerről van szó, amelyben még ellentmondások is vannak. Ennek a tartalma, a mennyisége, a szerveződése válik nagyon fontos kérdéssé, és ennek függvényében válik ez a tudás alkalmassá arra, hogy cselekvéseinket, tevékenységünket, döntéseinket, problémamegoldásainkat irányítsa. Ekkor kerülnek elő a képességek, amiket ez a felfogás a tudásrendszer működése megjelenési formáinak tart, nem valamiféle önálló entitásoknak. A kompetenciák tehát a tudásrendszer működtetésének az eredményei. Ez óriási különbség azokhoz a pedagógiákhoz képest, amelyek például a problémamegoldó képességről mintegy önálló, tudásterületektől független, kontextustól független pszichikus rendszerről beszélnek. A konstruktivista elképzelés a problémamegoldást beágyazza az ismeretek körébe.”

Megpróbálom „lefordítani” a zeneoktatás területére az eddigieket.

1. hagyományos, diszciplináris paradigma:

Hagyományos tanítás: klasszikus zenei ismeretek, technikai elemek, kifejezésbeli eszközök tanítása feleltethető meg neki.

2. kompetenciafejlesztő paradigma:

Tagadhatatlan, hogy a hangszeren való játék elképzelhetetlen képességfejlesztés nélkül, de a valódi zenei kompetenciával a tanítás sok esetben adós marad. A zenei ismeretek és a hangszeres játék külön órákon „fejlesztődnek”, nem jön létre komplexitás. A kompetenciafejlesztés magában foglalja a komplex képességfejlesztést, melynek próbája az alkalmazhatóság.

3. konstruktivizmus:

Véleményem szerint zenei nyelvre lefordítva ez azt jelentheti, hogy megpróbáljuk a gyerekek zenei gondolkodását (ki)fejleszteni, felépíteni, a megtanult zenei elemekkel rögtön kis formákat létrehozni, pl. pár ütemet, vagy szabad játékot. A nem zenei hangokat, zörejeket is kompozíciókká szervezzük, tágítva ezzel a látókört, a kifejezés eszközeinek spektrumát. Törekszünk arra, hogy amilyen műveket játszik a gyermek, olyanokat (valamilyen összetevője, alkotó eleme szerint) maga is létre tudjon hozni. Érdekes példát mutat be John Kratus (1991) tanulmányában arra, hogyan fejlesztette Jamie hangszeres improvizációját klarinéton a tanára:

Jamie első próbálkozásai klarinétján disszonáns zűrzavarnak hangzottak. Jamie különböző ujj-kombinációkat próbálgatott a klarinétján, és figyelte a létrejött hangzásokat. Tanára javasolta neki, hogy töltsön pár percet minden nap azzal, hogy a tanult hangokkal különböző kombinációkat hoz létre, kísérletezik. Jamie egy idő után fokozatosan képes lett előre (belül) hallani a hangzásokat, és a kísérletezés eredményeképpen felismerhető mintákat, motívumokat hozott létre, melyek azonban még nem alkottak nagyobb formát. A tanára ekkor azt javasolta, hogy töltsön naponta néhány percet szabad improvizálással. Eme improvizációkból ő kiemelte, /fejlesztésre ajánlotta/ a perspektivikus mintákat. Amikor Jamie improvizációja kezdett meggyőzőbbé válni és elkezdett határozott ütemben és tonalitásban játszani, a tanár felállított néhány szabályt, korlátot a játékhoz. Például elkezdett egy mérőt megadni és kérte Jamiet, hogy abban a tempóban játsszon. Mikor Jamie már tájékozott volt az ütemekben, tonalitásban és harmóniákban a tanára kérte, hogy improvizáljon páros ütemben C-dúrban, használjon I-IV-I-V-I. fokú harmóniákat. Egy idő után Jamie metrumbeli, tonalitásbeli és harmóniai készségei olyan szintre jutottak, hogy tudott figyelni arra is, hogy ügyesebben, könnyedébben improvizáljon a klarinétján. Ezt látva tanára bátorította arra, hogy játsszon együtt társaival, szólózzon egy kis együttesben, és gyakorolja ezt különböző hangnemekben, metrumokban és tempókban.

A fentebb említett problémamegoldó gondolkodással kapcsolatban ma inkább azt szoktuk hangsúlyozni, hogy a problémamegoldó gondolkodás azt jelenti, hogy az ember szembekerülve egy problémával, rendelkezik a megfelelő attitűdökkel és stratégiákkal ahhoz, hogy a problémahelyzetet sikeresen kezelje, és a problémát megoldja. (Kojanitz 2008)

Mik lehetnek zenei téren „problémák” vagy nevezzük inkább „kihívásnak” vagy inspirációnak őket?

Problémának nagyon sok mindent tekinthetünk, például a tanítvány karácsonykor szeretne eljátszani egy alkalomhoz illő ismert dal a hangszerén, esetleg zongorán kíséretet is kitalálva hozzá. Ehhez azért nagyon sok elemi tudásnak készség szinten kell jelen lennie: hallás után lejátszani a dallamot, esetleg le is írni, egyszerű harmóniákat keresni hozzá, azokat megfelelő „felrakásban” hozzájátszani.

Vagy társaival szeretnének együtt zenélni, de nem előre elkészített zenét, hanem a maguk képére formált anyagot adnák elő. Rendkívüli lehetőség az együttműködésre, a szocializálódásra, a szakmai kifejezésekkel való kommunikálásra, a lehetőségek felmérésére, a helyzethez való alkalmazkodásra, stb.

Vagy a növendék hallott felvételről egy zenét, például egy film zenéjét, amelyet szeretne a saját hangszerén eljátszani, a saját olvasatában. Újból a hallás utáni játék, esetleg több szólamban is, visszaadva az eredeti hangulatot. Igazi alkotói munka.

Ezek a problémák kívül esnek a zenetanítás látókörén, pedig valamilyen módon foglalkozni kellene velük, sok lehetőség rejlik bennük arra, hogy a gyerekek megtalálják a saját zenéjüket, s ezáltal a másét is jobban megértsék.

Igazából tehát azzal segíthet a legtöbbet egy tanár vagy egy tankönyv, ha minél több alkalmat teremt a tanuló számára ahhoz, hogy problémákkal szembesüljön, mintákat kapjon a problémák helyes kezelésére, és ezeket a megoldási stratégiákat és módokat maga is kipróbálhassa. Ez a szemlélet hozzásegítheti a gyerekeket ahhoz, hogy például a zeneszerzők alkotásait keletkezésükben tudják látni, tehát felismerjék és értékeljék az egyes ötleteket, szép megoldásokat. „A természettudománnyal kapcsolatban szokták mondani, hogy elsősorban nem a kutatások végeredményeit kellene megtanítani, hanem azokat az utakat, ahogy ezek az eredmények megszülettek, mert az sokkal adaptívabb szemléletet és tudást adhatna a tanulók számára.” Kojanitz (2008)

Irodalom:

Kojanitz László (2008): Tanuló- és tanulásközpontú tankönyvértékelés. In: Tankönyvdialógusok. (szerk. Simon Mária): Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest, 67-75.

John Kratus (1991): Growing with Improvisation. Music Educators Journal, v78 n4 p35-40 Dec 1991. Ford. Hunyadi Zsuzsanna

Nahalka István (2008): Konstruktivizmus és tartalomfejlesztés. In: Tankönyvdialógusok (szerk. Simon Mária), Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest, 53-59.

***

Hunyadi Zsuzsanna életrajza: A Liszt Ferenc Zeneművészeti

Főiskola Debreceni Tagozatán végeztem zongoratanárként. Azóta zeneiskolában tanítok zongorát és improvizációt. Fő törekvésem az, hogy a zeneiskolai oktatást korszerű tanítássá alakítsam át, a gyerekek zenei fejlesztését harmonikusabbá, perspektivikusabbá tegyem. 1999-ben elkezdtem módszeresen kidolgozni a tananyagot egy új szemlélet szerint, mely komplexen egybeépíti az ismereteket, az improvizációt és a hangszeres készségfejlesztést. Elkészítettem 1-4. osztályig a tanmenetet, hozzá zongorakottákat. Az érdeklődő kollégák számára szerveztem egy ún. Improvizációs Műhelyt, mintegy szemléletformálás, továbbképzés céljából. Úgy gondoltam, pedagógiailag jobban alá kell támasztanom elképzeléseimet, ezért 2012-ben elvégeztem az Eszterházy Károly Főiskola tehetségfejlesztő tanár MA szakát. Az itteni tanulmányaim során megismert, a közoktatásban alkalmazott új módszerek adtak inspirációt arra, hogy keressem a lehetőségét a technikaközpontú, hangszer centrikus zeneoktatásból való kimozdulásnak, és egyéb zenei aktivitást, szélesebb körű képességfejlesztést, ízlésformálást vonjak be a tanításba.

Jelenleg az Eszterházy Károly Főiskola Neveléstudományi Doktori Iskolájának hallgatója vagyok. Kutatásomban arra keresem a választ, hogyan lehetne a zenetanításban a kompetencia alapú fejlesztést érvényesíteni.

Megjelent munkáim:

Zenepedagógiai Füzetek I. /2009 Aposztróf Kiadó Budapest/

Ez a zongoraiskola azt tűzi ki célul, hogy a megtanulandó darabok, a kis kompozíciós gyakorlatok és az improvizációs játékok együttes alkalmazásával bevezesse a gyerekeket a zene birodalmába, megteremtve a zenei ismeretek és a hangszeres tudás egységét.
Az első feladatok arra irányulnak, hogy már ismert gyermekdalokat, népdalokat keressenek ki a gyerekek a hangszeren / hallás vagy szolmizációs kottáról való olvasás segítségével/ , eközben szokva a helyes kéztartást, a hangszernél való ülést . Már az első órákon ritmusimprovizációk, egy hanggal való játékok hangzanak el, és innentől kezdve minden új ismeretet improvizáción keresztül is megvizsgálunk. Egy-két gyakorlatot írásban is rögzítünk, ezzel észrevétlenül beletanulunk a kottázásba is.

(A zeneértés alapjai – Zongoraiskola I. kötet /2009 Aposztróf Kiadó Budapest/)

Ez a zongoraiskola azt tűzi ki célul, hogy a megtanulandó darabok, a kis kompozíciós gyakorlatok és az improvizációs játékok együttes alkalmazásával bevezesse a gyerekeket a zene birodalmába, megteremtve a zenei ismeretek és a hangszeres tudás egységét.
Az első feladatok arra irányulnak, hogy már ismert gyermekdalokat, népdalokat keressenek ki a gyerekek a hangszeren, eközben szokva a helyes kéztartást, a hangszernél való ülést (Zongoraiskola I.). Egy-két gyakorlatot írásban is rögzítünk, ezzel észrevétlenül beletanulunk a kottázásba is.

(A zeneértés alapjai – Zongoraiskola II. kötet /2010 Aposztróf Kiadó Budapest/)

9-14 éves zenét tanuló gyerekeknek készült ez a különleges kotta, melyet lapozgatva a zeneszerzés rejtelmeibe is belepillanthatnak olvasói. A szerző, Hunyadi Zsuzsa zongoratanárnő megadja a hangkészletet és a ritmusképleteket, melyek alapján a gyerekeknek zenét kell komponálniuk. Az improvizáció a mai zenének - különösen a jazznek és népzenének - fontos eleme, érdemes minél korábban elkezdeni. A zenetanulók tantervének is választható része, melyet most hangulatos meseelemek (és Tóth Zsuzsi látványos rajzai) is segítenek. (A kiadvány Móra Ferenc meséjének teljes szövegét tartalmazza.)

(Rózsavölgyi és Társa Kiadó /2008/)

---

Zenepedagógiai Füzetek I. /2009 Aposztróf Kiadó Budapest/

---

Előkészületben:

A zeneértés alapjai – Zongoraiskola III. kötet