Magyar ezüst és különdíj a nemzetközi karvezető versenyen

 

Kocsis-Holper Zoltán
(fotó: www.spontanusz.hu)

 

Torinóban rendezték meg a Fiatal Karvezetők 8. Nemzetközi Versenyét, melyre 57 fiatal szakember nevezett.

 

Második díjat nyert Kocsis-Holper Zoltán a Fiatal Karvezetők 8. Nemzetközi Versenyén, az olaszországi Torinóban vasárnap. Emellett elnyerte az olasz kórusművek legjobb előadásáért járó különdíjat is. Az Európai Kórusszövetség (Europa Cantat) és az Olasz Kórusszövetség (FENIARCO) rangos megmérettetésére 57 fiatal szakember nevezett. A soproni karnagy egyedüli magyarként jutott a verseny 18-as mezőnyébe, második helyezése pedig a versenysorozat történetének legjobb magyar eredménye.

 

 A nemzetközi versenyre harmincöt évnél fiatalabb karvezetők jelentkezését várták a világ minden tájáról, közülük választották ki a versenyzőket. Az első és második fordulókban 10-10 perc állt a karnagyok rendelkezésére, hogy a kiadott versenyanyagból számukra kisorsolt két-két darabot feldolgozzák a kórusokkal.

 

Kocsis-Holper Zoltán az első fordulóban Jean l’Héritier és Giovanni Bonato kortárs szerző egy-egy művét próbálta a kórusokkal, az elődöntőben pedig Giovanni Gabrieli és Ermanno Wolf-Ferrari műveit dolgozta fel – utóbbiakat egy professzionális vegyes karral és a válogatott fiatal olasz énekesekből álló Nemzeti Ifjúsági Kórussal. Mindkét fordulóból magabiztosan jutott tovább a magyar kórusvezető.

 

A döntőben 30 perc zárt próba után egy kötelező darabot – Pietro Clausetti olasz szerző Saltavan ninfe című művét – és egy számukra kisorsolt darabot vezényeltek a versenyzők koncertszerűen. Kocsis-Holper Zoltán az 1967-es születésű Pietro Ferrario O sacrum convivium című művét próbálta, és adta elő a világhírű Zürcher Sing-Akademie vegyes kara élén.

 

A versenyzőket nemzetközi zsűri értékelte: Maria van Nieukerken, a rotterdami Toonkunst Kórus vezetője, Pad Zoltán, az MR Énekkar vezetője, Robert Sund, a stockholmi Királyi Zeneakadémia karvezetés-tanára, Nicole Corti, A Lyon-i Zene- és Balettakadémia karvezetés-tanára, Paolo da Col zenetudós, a trieszti konzervatórium tanára, Lorenzo Donati zeneszerző, a Trento-i konzervatórium tanára és Javier Busto, baszk zeneszerző-karvezető.

 

Kocsis-Holper Zoltán a soproni Horváth József AMI szolfézs-zeneelmélet tanszakvezetője. Karvezetőként az iskola vegyes kara mellett a soproni Kórus Spontánuszt, a Soproni református Egyházközség Gárdonyi Zoltán Énekkarát valamint a doborjáni MGV Franz Liszt férfi kart irányítja. Számos szakmai díj birtokosa: kórusával, a Kórus Spontánusszal, a 2008-as grazi és a 2014-es rigai Kórusolimpián is arany- és ezüstérmes minősítéseket szerzett. 2013-ban a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola kórusával megnyerte a VIII. Országos Énekkari Versenyt. 2011-ben legjobb magyar versenyzőként 7. helyezést ért el a Fiatal Karvezetők 6. Nemzetközi Versenyén Budapesten, és elnyerte az MR Énekkar különdíját. 2008-ban megnyerte a Fiatal Karvezetők Országos Versenyét.

 

A Kórus Spontánuszról

A Kórus Spontánusz 2001-ben alakult abból a célból, hogy karácsony közeledtével utcai énekléssel örvendeztesse meg a járókelőket. Ebből a baráti kezdeményezésből egy immár tizenegy éve működő együttessé nőtte ki magát, mely 2005-ben egyesületi formát is öltött. A kórust a kezdetektől Kocsis-Holper Zoltán vezeti. Bárkinek és bárhol énekel ez a fiatalokból álló kórus, ahol szívesen hallgatják: a koncertterem elegáns közönsége vagy egy óvodai csoport előtti fellépés ugyanúgy megmérettetés és örömforrás. A kórus rendszeres résztvevője az Énekel az ország projektnek. Kipróbálták magukat nemzetközi mezőnyben is: 2008 nyarán az 5. Kórusolimpián (World Choir Games) Grazban arany- és ezüstdiplomás helyezéseket értek el. 2012 novemberében pedig a kétszeres Grammy-díjas Vance George vezényletével adtak nagy sikerű koncertet. A kórus 2014-ben a 8. Kórusolimpián ismét arany és ezüst minősítést szerzett a lettországi Rigában. Hétről hétre bizonyítják a szombati próbák során, hogy a tanulás vagy a munka mellett van még helye a közös muzsikálásnak is.

 

Forrás:

http://musicianswho.hu/mw2015!/2015/06/02/magyar-ezust-es-kulondij-a-nemzetkozi-karvezeto-versenyen/ és KÓTA