Folytatom Pásztor Irma nagykanizsai tanár,
zongoraművész történetét, aki, mint írtam, zenei szempontól
"Liszt-unoka", hiszen az egykori Liszt-növendék Thomán István tanítványa volt. Az ő mesteriskolája
(1909/10), majd a Zeneakadémia elvégzése (1915) után szülővárosában,
Nagykanizsán telepedett le. 1926-ban az akkor létesített Városi Zeneiskola
zongoratanára lett.
Nagykanizsa régóta "muzsikáló város" volt,
több jeles magán-zenetanár működött itt, akik elsősorban a városi
polgárság módosabb rétegének házimuzsika iránti
igényeit szolgálták. A város által fenntartott zeneiskolának volt egy érdekes
előde az 1920-as évek elején, az úgynevezett Fenyves-zeneiskola, amely egyesületi
keretekben működött rövid ideig – szép eredményekkel, de nagyon mostoha
körülmények között.
Egységes tantervű s megfelelő szakmai
kontroll alatt álló városi zeneiskola felállításának szükségességéről már
a XIX. század végétől cikkezett a helyi sajtó, de az iskola csak 1926-ban
nyithatta meg kapuit. Vannay János
igazgatásával zongora és hegedű főtanszakon, valamint a kapcsolódó
melléktanszakokon kezdődött meg a tanítás, s az iskola hamarosan olyan
szintre fejlődött, hogy a vidéki zeneiskolák közül országosan a negyedik
helyre rangsorolták. 1926 őszén Fábiánné Pásztor Irma
természetszerűleg lett az új intézmény elsőként alkalmazott
zongoratanára.
|
|
|
Királyi Pál utca |
Ettől kezdve életét a zeneiskola töltötte ki. Vannay igazgató, az egykori katonatiszt vaskézzel vezette
az intézményt, sokat követelt a tanároktól s nagy fegyelmet tartott, a kiváló
teljesítményt azonban elismerte.
Irmának, mint pedagógusnak átlagosan húsz növendéke
volt évente. Ez kezdetben, amikor még tanárhiánnyal küzdöttek, 28–30 főt
jelentett, később állapodott meg 12–18 fő között, majd 1939 után újra
legalább tíz tanítvánnyal nőtt. Böngészgetve növendékei között több
régi ismerősöm nevével találkoztam, akik azonban ma már sajnos nem élnek,
így nem tudom kifaggatni őket emlékeikről...
Az nem adatott meg Irmának, hogy híressé vált
zongoraművészt neveljen ki, de van egy jeles név a növendékei között: Pauk Anna, a későbbi legendás énektanár.
Nem lett muzsikus, de kiemelkedően az egyik legjobb növendéke volt Rosenfeld Berta, egy gazdag kanizsai
kereskedőcsalád sarja, aki egy jó évtized múlva osztozott egykori
tanárnője sorsában. Érdekes, hogy saját lányát, Fábián Magdát
ő maga tanította a zeneiskola keretei között, méghozzá nyolc hosszú évig.
|
|
|
A tanári kar 1928/29-ben: Irma balra fent, Vannay igazgató jobbra lent látható |
Emlékezhetünk e sorozat korábbi
részeiből, hogy a zeneiskola előtti másfél évtizedben milyen remek
koncerteket adott Pásztor Irma. 1926 után többet lépett fel, mint korábban,
de ezt már a zeneiskola tanáraként tette – általában kollégáival és a
növendékekkel közösen, nem szólóesteken. Szerintem elképzelhető, hogy
főnöke és kartársai nem örültek volna annak, ha régi koncertjeihez hasonló
személyes sikereket ér el és túlságosan kimagaslik a tantestületből. Igaz,
Vannay igazgató közben sokat tett azért, hogy Irma és
legjobb kollégái szerepelhessenek például a Magyar Rádióban. Akadtam a Megyei
Levéltárban őrzött iratok között több hivatalos levelére, amelyekben
évente "bombázta" a rádiót, hogy kollégái próbajátékra mehessenek
későbbi meghívás reményében. A próbajáték megvalósult, a rádió zenei
illetékesei a kanizsai zenetanárok közül egyedül Pásztor Irmát találták
alkalmasnak önálló rádióhangverseny adására. 1936. november 30-án
játszott élőben a rádió stúdiójában. Aztán
közelegtek a vészterhes idők, s több felkérés nem érkezett. Vajon megvan-e
még az az 1936-os felvétel a rádió archívumában?
A korabeli újságcikkekben végigkövethető Irma két
évtizednyi fellépéseinek műsora és visszhangja. Ennek alapján nyugodtan
elmondható, hogy élete végéig koncertképes zongorista maradt. Egyik legszebb
személyes sikere egy 1936-os tanári hangversenyen Liszt Rigoletto-parafrázisa
volt, amelyet pompás előadásban szólaltatott meg.
Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy Irma megőrizte
jó emlékezetében egykori tanárát, a Liszt-növendék Thomán
Istvánt, akitől annak idején első kézből kaphatott képet Liszt
műveinek legautentikusabb megszólaltatásáról. Irma bizonyosan találkozott
is régi mesterével, amikor Thomán 1923-ban Nagykanizsán
adott koncertet, s mindvégig tartotta a kapcsolatot Thomán
Máriával, mestere hegedűművész leányával. Irma és Mária közös
koncertet szeretett volna adni Kanizsán, ami sajnos nem valósult meg – mindez a
kanizsai zeneiskolának a megyei levéltárban őrzött iratanyagából derült
ki.
A zeneiskolában eltöltött csaknem két évtizede alatt
Pásztor Irmának módja és egyszersmind kötelessége is volt a kamarazenélés; ezt
szerencsére jó társaságban tehette. A zongora – hegedű – gordonka
felállású Nagykanizsai Triónak ő volt az oszlopa. A zeneirodalom
nagy kamaraműveit szólaltatták meg kiváló előadásban. 1936. június
15-én a Magyar Rádió egy Nagykanizsáról élőben közvetített monstre műsorában
ők is játszottak, pozitív országos visszhanggal.
Pásztor Irma pályája vége felé még egyszer
eljátszhatta zenekarral Schumann zongoraversenyét, amellyel
negyedszázaddal korábban olyan sikeresen debütált:
Külön meg kell emlékeznünk a szólistáról: F. Pásztor
Irmáról, aki teljesen ura volt a klaviaturának s a
technikai tudáson és felkészültségen túl a schumanni tartalmi mélységeket és
szépségeket is bele tudott vinni szép s mindig örömünkre szolgáló játékába. (Zalai Közlöny 1937. április 21. 3. oldal)
Bár Irma – összességében nézve – Kanizsán nem futhatta
be a tehetségéhez méltó pályát, legalább volt kenyere, családja, s azzal
foglalkozhatott, amit a legjobban szeretett. Egyre előrébb haladva az
1930-as években a felhők azonban kezdtek gyülekezni az ő feje felett
is...
Ennek a résznek a végén egy ritkaság, bár a dallam
nagyon is ismerős. Pásztor Irma repertoárján szerepelt a mára elfelejtett,
lengyel születésű Andrei Schulz-Evler nagy fantáziája a Kék Duna- keringő dallamaira. Ebben tényleg
megmutathatta, hogy technikailag mire volt képes...
Folyt. köv.!
Liszt
Ferenc és Nagykanizsa 13.3
2011. május 18., szerda
Bejegyezte:
Kataliszt dátum: 19:32 2
megjegyzés
Címkék:
hangverseny,
Liszt Ferenc,
Nagykanizsa,
Pásztor
Irma, zenei
emlékhely
Az előző két részben Pásztor Irma –
eredeti nevén Pollák Irma – családjáról,
gyerekkoráról, majd pályakezdéséről
írtam. Irma azért kapott kiemelt helyet ebben a "Liszt Ferenc és
Nagykanizsa" sorozatban, mert az egykori Liszt-növendék Thomán István tanítványa volt. Tanári,
illetve zongoraművészi működése erősen rányomta bélyegét
Nagykanizsa zenei életére a XX. század első felében, ám kegyetlen halála
után még a neve is feledésbe merült a városban.
Az előző alkalommal ott hagytam abba, hogy
Irma, miután 1911-ben nagy sikerrel debütált, befejezte a Zeneakadémiát, ahol
1915-ben a zongora főtanszakon tanári diplomát szerzett.
A következő nagy lépés szakmai életében az lesz,
amikor 1926-ban szerződtetik a frissen megnyílt Városi Zeneiskola zongoratanárának.
A közbeeső évtizedben több kanizsai
koncertjéről van tudomásunk, sőt, valószínűleg fellépett a pesti
Vigadóban is. Hogy a magyar zenei életben nagy port felvert bemutatkozása után
miért nem egy ahhoz hasonló sikerszéria folytatódott, ez nehezebb kérdés. Egy
biztos: képességeit tekintve Pásztor Irma elsőrangú művész volt,
nyugodtan felvehette volna a versenyt országos és nemzetközi hírnevet kivívott
kortársaival. Ezt három évtized sajtója – nemcsak a helyi! – igazolja.
Szerintem ebben több tényező is közrejátszott. Egyrészt Irma nehéz
történelmi helyzetben vált diplomás művésszé: már egy éve zajlott az
első világháború, amikor diplomáján megszáradt a tinta. A másik ok családi
helyzetében keresendő. 1911-ben, amikor pályája kezdett kibontakozni, 14 évesen
meghalt szintén nagyon tehetséges húga és ő maradt szülei egyetlen
gyermeke. Valószínűleg ezért is maradt otthon, Nagykanizsán s az első
időben "beszállt" apja magántanári praxisába. Így foglalkozott
1918/19 körül a csöpp Dános
Lilivel (az akkoriban öt-hat éves kislány fiatal tanárnőjéhez
hasonlóan szintén csodagyermeknek számított Nagykanizsán, s jeles
zongoraművész vált belőle). Közben Irma évente legalább egy nagy
hangversenyt adott városában. A helyi sajtótermékekben lapozgatva úgy
tűnik, ezek olyan szintű interpretációk lehettek, hogy a Zeneakadémia
nagytermében vagy nemzetközi színpadokon is sikert aratott volna velük.
Olvassunk bele néhány tudósításba!
1918. február 16-án újra Fricsay
Richárd dirigálásával léphetett fel a Polgári Egylet nagytermében, Beethoven:
Esz-dúr zongoraversenyét játszotta a Schubert és Beethoven
műveiből szerkesztett műsorban. A Zalai Közlöny beszámolóját
újra Lukács József piarista tanár jegyezte:
Fejlődésének újabb bizonyságát adta Pásztor Irma
zongoraművésznő. [...] játéka csupa természetesség. Billentésének van
zománcos fénye s minden accentusában benne lüktet az
érzés. [...] Beethoven szelleme mintegy újraéledésre lobban az
előadás alatt. Drámai erőtől duzzad az minden ízében és
stílszerűen finom, pontossággal teljes a kivitelben.
1920-ban szólóestet adott a Kaszinóban, a műsor
magáért beszél:
|
|
|||
|
Zalai Közlöny 1921. március 20., 2. oldal |
|
|
|
1923 tavaszán egy újabb szólóest. Íme, az
előzetes az újra nagyszabású műsorral ...
|
|
|
Zalai Közlöny 1923. március 11. 3. oldal |
... és a rövid beszámoló:
|
|
|
Zalai Közlöny 1923. március 15. 3. oldal |
1923-ban már F. Pásztor Irma néven szerepel. 1921
augusztusában ugyanis férjhez ment. Férje a tanári képesítésű Pásztor
Miksa, a kanizsai Izraelita Hitközség titkára. Egy leánya született, Magda.
Ekkoriban költözhetett el addigi otthonából, de nem messzire: ugyanabban az
utcában egy rézsút szemben álló házba:
|
|
|
Nagykanizsa, Szent Imre utca 7. |
1925. december 14-én egy újabb nagy fellépés a Zrínyi
Miklós Irodalmi és Művészeti Kör szimfonikus zenekarának hangversenyén. A
pontos műsort nem ismerjük, de úgy tűnik, Irma nem a zenekarral
játszott, hanem szóló darabokat adott elő. A Zalai Közlöny főszerkesztője
akkoriban a zeneileg is kitűnő Kempelen Béla volt, az ő
megbízható értékeléséből idézek:
Fábiánné Pásztor Irma játékában annak dinamikai
erélyessége és erőteljessége mellett magukkal ragadtak a zongora
billentyűire szinte oda lehelt végtelenül finom pianissimói s
technikájának káprázatos felkészültsége. A hogyan ez a
zongoraművésznő a hangokat a billentyűkből
elővarázsolja, az már jóval felül áll a technika
virtuozitásán s egyenesen boszorkányság számba megy. Beethoven, Chopin, Liszt, Schulz-Evler majd pedig Schubert, tehát meglehetősen
különböző zenei irányú szerzőktől előadott művek
technikai nehézségeit bámulatos könnyedséggel győzte le és tagolta szét az
egyes zenei mondatokat a nélkül, hogy előadásában csak a legkisebb
szaggatottságot is éreztette volna. A lágyabb melódiákban talán nem mindenütt
találta meg Chopin vagy Schubert lelkének puhaságát s érzelemviláguknak a
színek pompázó ragyogásában tobzódó hangulatok fátyolozottságát s színezetten
cikáztak a gondolatok ott is, hol azokat némi borongósság teszi misztikusokká,
máshol meg a pianissimók elhaló letompítottsága talán nem egészen fedte éppen
Chopinnek még a leglágyabb befejezésekben is ott visszfénylő
egyéniségének állandóan vibráló nyugtalanságát, de mindez felfogás dolga lévén
semmivel sem csorbítják játékának művészi tökélyét és értékét. A
művésznő egyéniségéhez mindenesetre közelebb fekszik Liszt, mint
Chopin vagy Schubert; a tátongó hangörvények, mint a színeknek
kaleidoszkópszerű tobzódása, de játékbeli művészete és technikai
kvalitásai előtt ép úgy meg kell hajolnunk, mint egyéniségének
megfelelő interpretálási készsége előtt. (Zalai Közlöny 1925. december 15.,
5. oldal)
A helyi sajtóban megjelent kritikák közül talán ez az
írás igazolja legjobban, hogy Pásztor Irma – nagykanizsai illetőségűként
és emiatt kevesebb lehetőséggel rendelkezve is – az ország egyik legjobb
zongoristája. S abban, hogy Kempelen meglátása szerint Irmához Liszt áll
közelebb, biztosan benne van a Liszt-növendék Thomán
István pedagógiai hatása is.
Ma Beethoven 5., Esz-dúr
zongoraversenyéből hallgassunk részletet, amelyet Irma 1918 februárjában
játszott el Nagykanizsán:
Folyt. köv.!
Liszt
Ferenc és Nagykanizsa 13.2
2011. május 14., szombat
Bejegyezte:
Kataliszt dátum: 14:27 2
megjegyzés
Címkék:
hangverseny,
Liszt Ferenc,
Nagykanizsa,
Pásztor
Irma, Thomán István
Folytatom a "Liszt-unoka" Pásztor Irma
történetét. Az
elmúlt alkalommal ott hagytuk abba, hogy zeneakadémiai tanulmányait
megszakítva 1909/10-ben elvégezte az egykori Liszt-növendék Thomán István mesteriskoláját, majd
1915-ben a zeneakadémiai diplomát is megszerezte.
A szülővárosában csodagyermeknek tartott kislány
felnőtt művészként 1911-ben mutatkozott be. Március 2-án
szólistaként, majd alig néhány nap múlva zenekarral lépett fel. Éppen ekkoriban
töltötte be tizenhetedik életévét...
A március 2-i estet a zenei téren is aktív helybeli
Izraelita Nőegylet rendezte. Irma mellett ugyan egy gyermek-primadonna is
szerepelt, a két műsorrészt azonban teljesen elválasztották egymástól, így
mondhatni, hogy Pásztor Irma tulajdonképpen szólóestet adott a Kaszinóban.
Idézzük a Zalai Közlöny beszámolóját, amelyből kitűnik, hogy Chopin
és Liszt műveit tűzte műsorára:
[...] játékából egy
művész határozott biztos tudása hirdette, hogy ő többé már nem az,
kiben a kanizsaiak a csodagyermeket éveken át csodálták, hanem egy kész
művész, kinek minden billentése a zongorán sajátos és egyéni,
művészetének meggyőző erővel ható érvei. […]
Chopin Berceuse, Scherzo
(H-moll) volt első száma. Átérzés és határozott tudás beszélt e két
darabban. Gyönyörűség volt nézni, mint győzte le a Scherzo technikai
nehézségeit s az előadás általános szabályai fölé
mint emelte az egyéni stílus charakteristikonjait
objektív érvényre. Ezután jött Liszt Nocturnéja (As-dúr) s XII. magyar rapszódiája. Itt hatásról, s
sikerről a tomboló tapsorkán s ováció beszél, mely perceken át zúgott [...]
Zenekari bemutatkozására Nagykanizsa legelső
filharmóniai bérletsorozata adott lehetőséget. Böhm Emil, egy
Pécsről üzleti okokból ideiglenesen városunkba települt kereskedő
(!), profi szinten képzett tenorista és zongorista, s itt töltött másfél
évtizedében a város zenei életének motorja szervezte meg Kanizsán az első
zenekari hangversenysorozatot. E sorozat harmadik estéjén játszotta el
Irma Schumann a-moll zongoraversenyét a székesfehérvári zenekarral,
amelynek élén Fricsay Richárd, a
kitűnő karmester (s a jövendő nagy karmester, Fricsay Ferenc édesapja) állott. Irma fellépése Fricsay értékelése szerint valóságos "zenei
tünemény" volt. A Zalai Közlöny beszámolóját Lukács József, a
piarista gimnázium énektanára írta (1911. március 13.,
1-2. oldal):
A szám előtt az elakadt lélegzettel való
várakozás izgalma általános. Mintha valami képzelt tekintély szuggesztív ereje
hatott volna sokak lelkére s kétkedéssel néztek volna az előadás sikere
elé. Ugyanis a darab Schumann zeneköltői termékeinek legérettebb s
legtökéletesebb alkotása, telve erővel s technikai nehézségekkel, melyek
az előadásban várnak megoldásra s érthető interpretatióra.
Azonban az allegro affettuoso bevezető
szólójában tüstént nyilvánvalóvá lett, hogy a nehéz művet szépségeiben
remek előadó stílus is fogja követni. Nem csalódtunk. Az előadás
folyamán feloldódik a lelkeken a kétely s megmarad a tiszta intuíció, mely
gyönyörködve szemléli az előadás fejlődését s az esztetice
szép határozott medrében való haladását. Az andantéban érzést dalolva játszik s
a solóban emelkedik ki az előadás hajlékonysága,
könnyedsége, csillogó bravúrja, s mindaz, amit megfigyelhetett s
elsajátíthatott Thomán mesteriskolájában.
Lukács tanár úr tovább ecsetelte Irma játékát,
írásának csak a végét idézem:
Az allegro vivacéban csaknem
az elérhetetlent éri utol. Képzeletszerű gyorsasággal gördülnek
le a taktusok s a zenekarnak szinte nehéz a kíséret s csaknem a kimerülés
látszik rajta, mikor a végső hangok elcsattannak s Pásztor Irmát
bámulattal ünnepli kivétel nélkül mindenki.
Ez a szereplés egy művészi pályafutás sokat
ígérő első lépése volt!
A második lépés is Schumann zongoraversenyéhez és Fricsay Richárdhoz kapcsolódik, ugyanis Irmát kanizsai
teljesítménye alapján meghívta Székesfehérvárra. Az ottani koncertre majdnem
egy évvel később, 1912. február 2-án került sor. Mint a helyi újság
tudósított, a nézőtéren ott ült Thomán István
is. Ez különleges megtiszteltetés volt, mert az idős Thomán
vidékre szinte soha nem utazott. Hogy erre a koncertre elment,
visszamenőlegesen is hitelesíti Irmáról írott kedvező szakvéleményét,
amelyet e sorozat előző
részében idéztem.
A székesfehérvári lapok is felső
fokon szóltak Irma játékáról, aki a Schumann-koncert mellett
lehetőséget kapott, hogy szólistaként is megmutassa magát. Chopin Desz-dúr
noktürnjét és Liszt Rigoletto-parafrázisát játszotta.
A Székesfehérvár és Vidéke így írt:
Thomán mester tanítványa, a legtehetségesebb a fiatal
zongoraművészek között, kinek bátran jósolhatták ismerősei, mesterei
a legfényesebb nevet, Chopin Nocturne-jét és Liszt
Rigoletto parafrázisát játszotta mint szóló-számokat s
különösen az utóbbival szinte rendkívüli hatást ért el. Bámulatos technikája és
dinamikája, mely lányos törékenységével majdnem ellentétesnek látszik, a
tanítvány és mesterének zsenialitását egyaránt dicséri.
A főváros közelsége miatt ez a koncert nagyobb
országos nyilvánosságot is kapott.
Irma e sikerek után tért vissza a zeneakadémiára, ahol művész-tanári
diplomát szerzett. Minden készen állott tehát egy sikeres művészpályához.
Mai zenénk Liszt Ferenc Rigoletto-parafrázisa. Liszt Verdi operája
kvartettjének témáiból nagyszabású és virtuóz fantáziát komponált. Most egy
hasonló korú ifjú művésznő játssza, mint amilyen Pásztor Irma
lehetett 1911-ben: