HARNONCOURT-PORTRÉ

 

 

Ki-ki a saját bőrén megtapasztalhatja az idő múlását, amikor szembesül azzal, hogy ami neki továbbél a közelmúltból, a nála alig-generációval fiatalabbaknak is a befejezett-lezárult múlthoz tartozó. Ráadásul, az idő-határok korántsem egyenes vonalúak. Hasonlóképp, élménnyé szublimálódhatnak a zenetörténet és előadóművészet-történet eseményei, amelyek idővel részben dokumentum-adatokká személytelenednek, másrészt arra a sorsra jutnak, hogy hírként csupán szájhagyomány útján terjedjenek.

 

Az én generációm számára Harnoncourt egészen kivételes jelentőséggel bírt. Először tanáromtól, Németh Gusztávtól hallottam a nevét, s a barokk (s azon belül is Bach) zenéje iránt egészen kivételes érzékkel rendelkező összhangzattan-tanár, a ZTI győri tagozatának vezetője, az intézmény zenekarának karmestere elragadtatottan osztotta meg fogékony hallgatóival zenei élményét is. Bach Brandenburgi versenyei revelációként hatottak. Az egyszeri élmény aztán fokozatosan beépült zenei életembe, a felvételek után hallhattam budapesti fellépései során együttesét, a Concentus Musicust, később Salzburgban zenekari hangversenyek és operaelőadások dirigenseként láthattam-hallhattam. S közben rendre jelentek meg Harnoncourt könyvei magyarul is (egy könyvpremieren is alkalom nyílt a személyes találkozásra). Röviden, Harnoncourt „fogalom” lett – számomra csakúgy, mint megannyi zenekedvelő számára.

 

Akik viszony olyan korba születtek, amikor Harnoncourt már-már élő legenda lett, etalon a régizenészeknek, értő kottaolvasásra nevelő mester, követhetetlen mennyiségű felvétellel – nekik minden bizonnyal csak kis valószínűséggel adatik meg az életreszóló Harnoncourt-élmény. A gazdag kínálatban a dirigens talán nem több, mint a legjobbak egyike – s ez a besorolás valószínűsíti a „tán csodállak, ámde nem szeretlek” gesztusát. Mert kicsi a lehetősége a személyes „felfedezés-élménynek”. Ráadásul, a sok felvétel elbizonytalaníthatja a zenebarátot: mit hallgasson meg elsőként – s ha a nagy megérintettség elmarad, másnak, másoknak jut a kitüntető figyelem.

 

Ráadásul, Harnoncourt életműve korántsem monolitikus. A Concentus-korszakon belül is jelentős a hangzáskép változása – amikor pedig valamely híres zenekar vendégkarmestereként készít felvételt, kettőn áll a vásár; az együttes (többé-kevésbé) jellegzetes hangszín-világát módosítja a dirigens kottaolvasata, zenei elképzelése.

 

A nem szakmabelinek szíve joga, hogy ízlése szerint válogasson a hallgatnivalók gazdag kínálatából – s ha biztosra akar menni, akkor is több lehetőségből választhat. A mindig ugyanazt, de más-más előadásban hallgatók stíluskorszak, szerző avagy konkrét művek nyomába szegődnek – másokat a nagy nevek vonzanak, velük „bármit” szívesen hallgatnak. De a zenehallgatásra szánt idő véges – ezért időről-időre jelennek meg olyan válogatások, amelyek célja egyfajta előválogatás.

 

A Warner Classicsinsp!ration” sorozata is tetszetős tematikus kínálatokkal jelentkezik, tematikus vagy egy-egy jelentős művészegyéniséghez kapcsolódó programokkal. Ezek sorába tartozik egy Harnoncourt-portré is.

 

1991 és 2005 között készült Warner-felvételekből ad ízelítőt 9 számmal, többségükben ciklikus művek tételeivel. Négy alkalommal az Amsterdami Concertgebouw Zenekart, háromszor az Európai Kamarazenekart, egy-egy alkalommal pedig a Berlini és a Bécsi Filharmonikusokat vezényli Harnoncourt (ez utóbbi felvételen a Wiener Singverein is közreműködik). Beethoven Coriolan-nyitányával kezdődik az összeállítás. majd Dvořák 9. szimfóniájának nyitótétele következik. A folytatás: két 3. szimfónia III. tétele (Bruckneré és Brahmsé), majd ismét Dvořák, ezúttal egy szláv tánc. Aztán megint szimfónia-nyitótétel (Haydn, no. 102), még egy 3. szimfónia III. tétele (Beethoven), majd Schubert 5. szimfóniájának nyitótételével vezet az út a program legkésőbbi szerzőjéhez és művéhez: befejezésül az osztrák Franz Schmidt „Das Buch mit sieben Siegeln” című oratóriumának fináléjához. Az 1938-ban Bécsben bemutatott mű szakmai berkekben is kevéssé ismert – így már csak ezért is érdemes megismerni ezt a felvételt.

 

(Warner 825646175123)

 

Fittler Katalin