A  Musicalia Danubiana új sorozata első kötetének bemutatója

 

 

 

Több szempontból is fontos kiadványra hívom fel a figyelmüket, amelynek bemutatójára 2015. október 1-jén, 16 órakor kerül sor a Zenetudományi Intézet Bartók-termében. A magyar középkorkutatók számára 2012-ben vált ismertté, hogy a Bayerische Staatsbibliothek egy igen értékes, 1523-as Psalterium Strigoniensét őriz. Az eset jól mutatja, hogy középkori zenetörténetünket illetően a mai napig kerülhetnek elő fontos, hiánypótló források. Több éves munka után e forrás most terjedelmes bevezetővel, fakszimile kiadásban jelent meg, mégpedig a Bayerische Staatsbibliothek és az MTA BTK Zenetudományi Intézet közös kiadásában.

 

A kiadvány jelentősége másfelől a Musicalia Danubiana sorozatot érinti. Az utóbbi években lezajlott generációváltás a sorozat további sorsára is kihatással van. Az intézet jelenlegi vezetése, kutatói és az átalakult szerkesztőbizottság azonban elkötelezett amellett, hogy a 33 éve elindított, Közép-Európa zenetörténeti forrásainak kiadására létrehozott sorozat folytatódjék, mégpedig megújult, külalakját, kiállítását illetően korszerűbb formában. A Psalterium Strigoniense egyúttal e nova seres nyitókötete. A forrás tartalmának legérdekesebb részleteiről, a kiadás nehézségeiről a szerzővel való beszélgetés formájában kapunk áttekintést, kiválasztott tételek pedig a Schola Academica előadásában hangzanak fel.

 




Kiss Gábor