HANGOK UTÁN ZENE

Interjú Farkas Gábor zongoraművész-tanárral

Igazán inspiráló fődíjat ígért a New York Concert Artists&Associates által kiírt, rendhagyó verseny: egy szólóestet a Carnegie Hall-ban a 2015/16-os szezonra, valamint egy album elkészítését a Steinway&Sons lemezkiadójánál, mindezt teljes médiatámogatással. A versenyre a világ minden pontjáról jelentkeztek a 35 év alatti zongoristák – ez volt a korhatár – és a zsűri Farkas Gábor produkcióját találta a legjobbnak. A hírt számos lap és portál – így a Legato is – megírta, úgyhogy arra gondoltam, ideje lenne már a részletekről is beszélgetni Gáborral.

- Már a meghatározás is impozáns: „Winner of the 2015 NYCA Worldwide Debut Audition”. Jó volt alatta látni a nevedet és a fotódat!

- Én lepődtem meg a legjobban, hogy nyertem, mert erre nagyon kevés esélyt láttam.   Varsóban is rengetegen voltunk, és mellette még négy városban tartottak meghallgatásokat: New York-ban, Londonban, Münchenben, és Düsseldorfban. Mindenütt volt egy első díjas, ezeket a produkciókat aztán bizonyára visszanézték a dvd-felvételeken, és így választották ki a győztest. Megmondták, hogy melyik napon, hány órakor teszik fel a honlapra az eredményt, és amikor megláttam a képemet, annyira meglepődtem, hogy mondtam valami cifrát.  Kérdezte is a feleségem, hogy már megint mit felejtettem el…..

- Ugyanazt a műsort játszod a koncerten és a CD-re?

- Ezt még nem tisztáztuk. A verseny előtt le kellett adni két műsortervet a koncertre, meglátjuk, melyiket választják. Az első verzióban Schubert B-dúr szonátája és Liszt h-moll szonátája szerepel, a másik programban pedig négy Chopin ballada és négy Liszt opera átírat – ezeket egyébként a Zongora sorozatban, a Nagyteremben is játszom majd decemberben. A lemezről sem tudok még részleteket, annyit kérdeztek, hogy kik azok a szerzők, akiktől a legszívesebben játszanék. Erre is leadtam egy tervet.

- Van néhány mitikus koncertterem, mint a Carnegie Hall, vagy éppen a Nagyterem, ami mindenkinek, aki a Zeneakadémián végzett, valamiféle érzelmi többletet ad, legalábbis ezt mesélik. Ez is egy cél lehetett még tizenéves korodban, hogy egyszer itt adhass koncertet.

- Igen, és sokat is kellett várni rá. Annak, aki Budapesten tanul a Bartók Konziban, talán korábban is van már lehetősége fellépni a Nagyteremben egy-két darab erejéig, és ez biztosan nagy húzóerő egy fiatal zenésznek. Azoknak viszont, akik vidékről kerülnek be, ez „álomkategória”. Én Miskolcon jártam konziba, és 1996-ban az egész zongora tanszakkal feljöttünk a Liszt versenyre. Akkor láttam először a Nagytermet, ami teljesen lenyűgözött. Néhány évvel később, amikor felvételizni jöttem a Zeneakadémiára, megint megnézhettem, aztán a diplomakoncertemet már ott tarthattam. Az első meghirdetett, „igazi” nagytermi szólóestemet pedig már diploma után, a Zongora sorozatban adtam.

- A Zeneakadémiát, ami tizenöt éve még csak egy távoli vágy volt, oly annyira magadévá tetted, hogy néhány éve tanítasz is, méghozzá zongora főtárgyat. Pauk György mondta pár éve, amikor interjút készíthettem vele, hogy a sok remek hegedűs között mindig azt keresi, akinek a kezében emberi hangon szólal meg a hegedű.

- Ez éppen így van a zongoránál is. Nekem is az kelti fel a figyelmem, ha emberi hangon szólal meg, ha énekel. Vizsgákon végigülünk három napot, de ritka az a pillanat, amikor úgy érezzük: egy művészt hallunk. Nagyon sokan zongoráznak kiválóan, és aztán egyszerre jön valaki, akinél elfelejtjük, hogy vizsgán ülünk, és szinte koncerten érezzük magunkat. A sok hang után végre zenét hallunk! Szoktam én is azon gondolkodni, hogy mennyi az, amire születni kell, és ami tanítható. Kezdő tanár vagyok, még sok a tanulnivalóm ezen a téren. Nagyon jó, hogy a vizsgák után vannak közös értékelések, mindig figyelem, hogy a kollégák mit mondanak, milyen darabokkal dolgoznak, és milyen módszerrel. Van olyan növendék, akinél fél év alatt ugrásszerű változást tudtak elérni.

- Azt olvastam egy korábbi interjúdban, hogy próbálsz személyre szabottan tanítani.

- A vizsgákon van egy előírt anyag, amit meg kell tanulni, mondjuk, el kell játszani egy Bach prelúdium fúgát, meg van rengeteg más is. Ha megállapítjuk, hogy a növendék nem egy lírai alkat, akkor olyan darabot választunk a kötelező mellé, amiben a technikai oldalát tudja jobban megmutatni, a másiknál meg, aki líraibb, épp fordítva. Vagy például, ha tudom, hogy XY lassabban tanul, akkor neki olyan darabot adok, amiben fejlődni tud. Próbálok úgy tanítani, hogy mindig a növendék aktuális hiányosságait pótoljuk egy-egy darabon keresztül, de mondom, nekem is nagyon sok tanulnivalóm van még tanárként.

- Mindenkinek mindent el kell tudnia játszani? Egy vékony, kicsi kezű lánynak is egy Brahms zongoraversenyt?

- Igen, ez lenne az ideális. Nekem sincs nagy kezem, mégis mindent meg kell tudnom oldani. Szerintem az is egyfajta tehetség, hogy az ember hogyan tud minél hamarabb túljutni a technikai nehézségeken, hogy hogyan tudja kezelni a hangszert, aztán mindezeket elfelejtve hogyan lesz az egészből igazi zenélés, ami a legfontosabb.

- Te már mindent el tudsz játszani, de vannak szerzők, darabok, amelyek közelebb állnak hozzád, a lelkivilágodhoz. A személyiséged nem változik, de az élethelyzetek igen. Most, a harmincas éveid elején, ebben az adott életszakaszban ki az, mi az, amit a leginkább vágysz hallgatni és játszani, ami a legjobban kifejez téged?

- Nem változott az, hogy továbbra is a romantikusok állnak hozzám legközelebb, mindig nagyon szívesen meghallgatok egy Schumann Kreislerianat, egy Csajkovszkij Évszakokat, Chopint, Lisztet. Ami új, hogy talán egy kicsit többet játszom otthon magamnak Bachot, Debussyt, és Ravelt. Zenehallgatásnál is ugyanez a helyzet, egyre több Bachot hallgatok, például a kocsiban. Olyan jó érzés, annyira megtisztítja az ember lelkét, hogy az elképesztő! Sajnos arra, hogy csak úgy, magamnak játsszak, kevés idő jut, mert mindig készülni kell valamire. Nagyon gyorsan kell tanulni és koncertképessé varázsolni darabokat.

- Két nap múlva is utazol…

- Igen, Baráti Kristóffal Marseille-ben lesz koncertünk, ahol Dohnányi, Bartók, Schumann, és Saint-Saëns darabokat játszunk, utána Csajkovszkij b-moll zongoraverseny Miskolcon és Pécsett, Kobajasi Kenicsiroval. Nyáron megyek Japánba, ahol szólókoncertjeim lesznek, és mesterkurzust is tartok, aztán jön a Kaposfest, és nekem is lesz Siófokon egy kurzusom. Ami még nagy öröm: Finnországban alakult egy Liszt Társaság, és óriási megtiszteltetés, hogy engem kértek fel alelnöknek. Most szervezzük az őszi, finnországi koncerteket és előadásokat, amelyek Liszt köré fognak épülni, és ahol én is játszom majd jó néhány darabot.

- A féléves kisfiatoknak, Beninek te játszol gyakrabban, vagy az anyukája? (Sugii Yuki zongoraművész – a szerk.)

- Az anyja többször játszik neki, néha úgy is gyakorol, hogy az egyik kezében a gyerek, a másikkal meg zongorázik…Benike egyébként minden darabot szeret. És mostanában már ütögeti is a zongorát, élvezi, hogy szól.

- Gondolom, az se zavarja, amikor te gyakorolsz.

- Szerencsére megszokta. Októberben a Haláltáncot és Bartók 3. zongoraversenyét gyakoroltam otthon, alig volt egy hónapos, és vígan végigaludta az egészet. És most is: Csajkovszkij zongoraversenyt gyakoroltam éppen, ő meg nyugodtan aludt közben. Sőt, ha elkezdek gyakorolni, kicsit meg is nyugszik. Remekül működik a dolog.

- Akkor most jól megy az élet.

- Persze, jól megy, úgyhogy boldog is vagyok.

Bokor Gabriella

(Forrás: Legato 39 – 2015. május)

Liszt: Hungarian Fantasy (Farkas Gábor-zongora, Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Kocsis Zoltán