ELHUNYT KOBZOS KISS TAMÁS énekes- és hangszeres előadóművész, művésztanár-igazgató, az MMA rendes tagja

 

(1950-2015)

 

http://static.origos.hu/s/img/i/1511/20151109kobzos-kiss-tamas1.jpg?w=644&h=429

Forrás: hirado.hu

 

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a Kossuth-, Liszt-, Magyar Örökség és Prima díjas, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett Kobzos Kiss Tamás 65 évesen, 2015. november 8-án, hosszú betegség után elhunyt. Énekes és hangszeres előadóművészként leginkább a magyar régizene, az európai középkori énekes zene, a török énekmondók (azaz ásikok) zenéje, a magyar népzene, valamint a kortárs zene (Szabados György művei) területén tevékenykedett. Európai viszonylatban is az egyik legkiemelkedőbb előadója volt a középkori provence-i trubadúr-énekeknek. Újjáélesztette a XVI. századi magyar énekkincset (Tinódi, Balassi, protestáns zsoltárok, históriás énekek). Kutatásai eredményeként Csokonai-dalokat jelentetett meg, továbbá XX. századi magyar verseket is megzenésített. Énekét különböző hangszerekkel – főként lanttal, kobozzal, s azzal (azaz török lanttal), tekerővel – kísérte. A „népzene nagykövetének”, énekmondónak, a régi zene és a török zene elkötelezett tolmácsolójának művészetét számos felvétel őrzi. Kobzos Kiss Tamás az ugyancsak Prima díjjal kitüntetett Óbudai Népzenei Iskolának 1986 óta tanára, 1991 óta pedig igazgatója volt. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának,  2014-ben a Népművészeti Tagozat vezetőjének választották. 

 

In memoriam Kobzos Kiss Tamás - Shakespeare: LXXV. szonett (Szentendre, 2010. aug.)