HERCEG ATTILA*
A MENTÁLIS GYAKORLÁS SZEREPE A
ZENEI KÉPESSÉGFEJLESZTÉSBEN[1]
„A logika eljuttat téged
A-pontból B-pontba; a
képzelet segítségével eljuthatsz bárhová!”
Albert Einstein
Bevezetés
Sem maga a zene, sem az azt
interpretáló muzsikus nem hagyatkozhat kizárólag a logikára, hanem hatalmas
szüksége van a képzelet segítségére. A pusztán logikai elvekre és
következtetésekre épülő zene, illetve az ezeken alapuló előadásmód
nem nevezhető művészi értéket képviselőnek.
A kérdés azonban nem csupán
annyi, hogy az előadóművészek rendelkeznek-e olyan szintű és
mértékű képzelettel, amely kifejezésmódjuk szolgálatába állítható, sokkal
inkább az, hogy van-e olyan tudatos eszköztáruk, amely a képzeleten
alapul.
A mentális gyakorlás eredete, fogalma
A XXI. században nem hangzik
idegenül és elfogadhatatlanként az a kijelentés, miszerint „a cselekvés
gondolata kiváltja magát a cselekvést is” (Honfi, 2007, 46. o.). Ez a
megállapítás ma már kézenfekvőnek tűnik, ám meglehetősen hosszú
utat járt be, mire elért idáig.
Ha visszanyúlunk az időben,
az emberi történelem során számos olyan közösséget lehet említeni, amelyek
tevékenysége korábban valóságos misztikumnak, kvázi paranormális jelenségnek
volt tekinthető. Gondoljunk csak a római jósokra, a varázspálcával
vízforrást keresőkre, vagy a spiritiszta szeánszokon történő
asztaltáncoltatásra. Elképzelhető-e, hogy élettelen tárgy érzékelhető
mozgás útján adjon üzenetet? A józan ész határain
belül maradva a válasz természetesen nem.
Ez a kérdés a kísérleti
pszichológusokat is foglalkoztatta. Számos vizsgálat hatására a kutatók
megalkották az ideomotorikus aktus
fogalmát, amely azon izomreakciókat foglalja magában, amik automatikusan jönnek
létre a mozgásról alkotott elképzelés hatására. Ez tehát azt jelenti, hogy
először el kell képzelnem a mozgást, hogy azt életre tudjam hívni.
Egészen pontosan: ahhoz, hogy
valóban mentális gyakorlásról, és annak hatékony, tudatos alkalmazásáról
beszélhessünk, mindenekelőtt rendelkeznünk kell valamilyen szintű
kinesztetikus elképzeléssel arról a mozgásról, amelynek tökéletesítésére
törekszünk. Tehát ha a mentális gyakorlás alatt magát a módszert értjük,
elengedhetetlen, hogy először a mozgás valós végrehajtása megtörténjen.
Miért fontos ez? Azért, mert
mára tudományos kísérletek által alátámasztott tény, hogy „ha egy olyan
tevékenységre gondolunk, amiről van kinesztetikus elképzelésünk, akkor
akaratlanul is végrehajtjuk a mozgást” (Honfi, 2007, 47. o.). Ez
gyakorlatilag a mentális gyakorlás élettani háttere. Ugyanis a mentális
gyakorlás mögött az áll, hogy azokat az idegpályákat „eddzük”, amelyek az
agykéreg és a perifériás szerveket mozgató izmok között húzódnak. Ezáltal
tulajdonképpen egy tanulási folyamatot hozunk létre, melynek során oda-vissza
ható kapcsolatot építünk ki izmaink és az agy kinesztetikus pályái között. E
tanulási és gyakorlási folyamat során mind neuro-musculáris
(vagyis idegi és izom), mind neurofiziológiai (vagyis
idegélettani) kapcsolataink megerősítést nyernek.
A mentális gyakorlás
helyes alkalmazása
Hasonlóan a hangszeres/énekes
gyakorláshoz, a mentális gyakorlás is akkor válik valóban hatékonnyá, ha
ismerjük és betartjuk annak főbb szempontjait.
Az első és legfontosabb
szempont a fentiekben már említésre került: lényeges, hogy a gyakorolni kívánt
mozgásról előzetesen legyen kinesztetikus elképzelésünk, tehát a
gyakorlást előzze meg a valós végrehajtás.
Sokakban felmerülhet a kérdés,
hogy ebben az esetben a mentális gyakorlás hozzájárulhat-e valamilyen új
mozgásforma elsajátításához, vagy kizárólag korábban már tanult mozgások
gyakorlásánál, esetleges korrekciójánál alkalmazható. Jómagam úgy vélem, hogy
természetesen segítségül hívhatjuk a mentális gyakorlást olyan mozgásoknál is,
amellyel növendékeink eddig nem találkoztak – pontosabban a hangszerjáték
esetében nem, de más tevékenységek során igen. Ilyen lehet például
előképzős klarinétosoknál az írott egyvonalas A
hang fogása, amely gyakran számos kellemetlen probléma forrásául szolgálhat. A
finoman kivitelezett, mégis határozott csuklóforgatás szimbolikus sémájával
bizonyára mindenki találkozott: mintha egy felemelt poharat szeretnék a számhoz
fordítani. Ilyen mozgások esetén véleményem szerint a mentális gyakorlás
sikerrel alkalmazható, hiszen nemcsak elképzeléssel, hanem konkrét
kinesztetikus élménnyel is rendelkezünk.
A másik fontos kritérium, hogy a
mentális gyakorlás során a vizuális és a kinesztetikus elemeket igyekezzünk
integrálni, s ne pedig egymástól függetlenekként kezelni. Mindeközben pedig
figyeljünk arra, hogy mind az elképzelés (vizualizáció vagy imagináció), mind a
tényleges kivitelezés közben lehetőség szerint minden részletre kitérjünk.
Ez azért is lényeges, mert fel
kell készülnünk az előadás (pl. szereplés) közben adódó váratlan
helyzetekre is, amelyekre ott helyben és a lehető legrövidebb idő
alatt kell reagálnunk. Amennyiben a mentális gyakorlás során rögzítünk
átdolgozott kinesztetikus sémákat, akkor egyúttal olyan eszköztárral is
felfegyverezzük magunkat, amelynek egyes elemeit magabiztosan és sikerrel
használhatjuk.
A mentális gyakorlás hatásmechanizmusának igazolása
Noha mind sportolók, mind
muzsikusok körében a mentális gyakorlás alkalmazása meglehetősen szűk
körben ismeretes, tudományos háttere hosszabb időszakra tekint vissza.
Honfi (2007) kutatása során megállapította, hogy azok a tornászok, akik mentális
edzést alkalmaznak, rövidebb idő alatt sajátítottak el új
mozgássorozatokat, mint a mentális edzést nem alkalmazó kontrollcsoport,
ugyanakkor a tanult hatás hosszabb ideig fennmaradt. Disszertációjában
megjegyzi, hogy egyes kutatók szerint (Ruber-Rabson,
1941 – idézi Honfi, 2007) az ideomotorikus edzés
jótékony hatással bír a zongorajátékra is, mivel „minden futamnak pszichikusan
késznek kell lennie már azelőtt, mielőtt zongorán lejátszanák”
(Honfi, 2007, 55. o.).
Slagter és munkatársai (2011) a
mentális gyakorlást az agyi plaszticitás egyik legfőbb eszközének
tekintik, külön kiemelve, hogy a módszer nem csupán fiatal korban, hanem
felnőtteknél is olyan hatással bír, amely az egyes agyi területek
növekedését, illetve jelentősebb aktivitását eredményezhetik.
Taube és munkatársai (2014) nem-fizikális gyakorlásra irányuló vizsgálatuk során
kimutatták, hogy ha megfigyelünk valakit egy motorikus feladat végrehajtása
közben, testünkben ugyanazon idegi hálózatok mutatnak aktivitást, mintha mi
magunk lennénk a mozgás kivitelezői. Ez az aktivitás még jelentősebb,
ha a megfigyelés helyett imaginációt végzünk. Sőt, ha beleképzeljük
magunkat a mozgást végrehajtó személy helyébe, a megfigyelhető aktivitás a
lehető legmagasabb szintet éri el.
A mentális gyakorlás
szerepe a zenetanulásban
Saját, kibővített
kutatásomban (eredetileg: Herceg, 2013) online kérdőív segítségével 210
személy (134 nő és 76 férfi) tanulási és zenélési szokásait vizsgálom. A
résztvevők átlagéletkora 27,48 év, közülük 96 fő jelenleg is részesül
zenei képzésben, míg 114 már nem. 100-an amatőr szinten foglalkoznak
zenével, 88-an professzionális muzsikusok, 22-en pedig nem foglalkoznak
zenével.
A zenélési szokásokra vonatkozó
20 megállapítás közül egy kapcsolódik a mentális gyakorláshoz, mely így
hangzik: „Szoktam és szeretek hangszer nélkül, csupán az ujjaimmal
gyakorolni.”. Az összes kitöltő válaszainak megoszlását az alábbi, 1.
számú grafikonon figyelhetjük meg (a megjelenített értékek százalékban
értendők):
Mint láthatjuk, a válaszadók
többsége nem alkalmaz mentális gyakorlást, ez arány pedig hasonló értékeket
mutat a profik, az amatőrök és a nem zenészek között is.
Adódik a kérdés: vajon a
mentális gyakorlást alkalmazók és nem alkalmazók között mutatkoznak-e
különbségek a tanulási és a zenélési szokásokban? A válasz határozott igen. A
tanulási szokásokat illetően húszból hat, míg a zenélési szokások esetében
húszból tíz megállapítás mutatott eltéréseket. Az alábbiakban megemlítek
néhányat a teljesség igénye nélkül.
A mentális gyakorlást alkalmazók
figyelme tanulás közben vándorol, ám anélkül, hogy ez negatív hatással lenne a
tanulási folyamatra. Ezzel szemben a mentális gyakorlást nem alkalmazók tanulás
közben kizárólag egy dologra, általában az adott tananyagra összpontosítanak.
A mentálisan gyakorlók általában
kevesebb időt töltenek tanulással, ugyanakkor biztosabban tudják felidézni
az elsajátított leckét.
A zenetanulást illetően
három lényegesnek tekinthető képességre vonatkozóan figyelhetünk meg
szignifikáns különbséget a két csoport között: a mentálisan gyakorlók szeretnek
hallás után játszani, improvizálni, valamint szoktak zeneműveket
parodizálni – ezen megállapítások a mentális
gyakorlást nem alkalmazókat általában nem jellemzik. Ugyanakkor mentális
gyakorlást nem alkalmazók előadás közben legtöbbször folyamatosan az
ujjaikat figyelik, nem szokták alaposabban áttanulmányozni a kottát, illetve
jellemzően nem tartják be a kottába írt utasításokat – a mentális
gyakorlást alkalmazókra ezen megállapítások többnyire változó mértékben
jellemzőek.
Mindezek mellett érdemes
megfigyelni a két csoport által adott válaszok megoszlását a transzponálás (2.
számú grafikon), illetve a kotta nélkül történő játék (3. számú grafikon)
tekintetében (az értékek szintén százalékban értendők):
2. számú grafikon: Könnyen transzponál.
3. számú grafikon: Szeret
kotta nélkül játszani.
Konklúzió
A fentiek alapján
megállapíthatjuk, hogy a mentális gyakorlás jelentősen mértékben
támogathatja a képességek fejlesztését, így a zenei készségekét is. Nem szabad
azonban elfelejteni, hogy a mentális gyakorlás nem az egyetlen út, sokkal
inkább kiegészítő módszerként alkalmazandó. Ehhez szükséges, hogy
rendelkezzünk valós kinesztetikus élménnyel az elsajátítani, vagy éppen korrigálni
kívánt sémákról. Ugyanilyen fontos, hogy a különböző módszerek (pl.
imagináció, vizualizáció) során alkalmazott ingereket igyekezzük integrálni.
Végül, de nem utolsósorban
elhanyagolhatatlan, hogy felmérjük növendékeink pszichés fogékonyságát, hiszen
amennyiben a gyermek (még) nem rendelkezik az empátia, vagy éppen a visuomotoros képességek legalább elégséges szintjével,
addig a mentális gyakorlás alkalmazása sokkal inkább hátráltató, mint
segítő, fejlesztő módszerként fog megjelenni.
Felhasznált irodalom
Herceg Attila: Látod vagy hallod? Mindennapi
Pszichológia, 2013; V(6):28-31.
Herceg Attila: Az
információfeldolgozási stratégiák szerepe a zenetanulásban. Parlando,
2013/ 6.
Herceg Attila: A motiváció szerepe a
versenyfelkészülésben- és felkészítéseben. Parlando, 2015; I.
Honfi László: A mentális edzés
hatékonyságának vizsgálata tornászok esetében. [doktori értekezés] Veszprém:
Pannon Egyetem Interdiszciplináris bölcsészet- és társadalomtudományok Doktori
Iskola, 2007.
Slagter HA, et al.: Mental training
as a tool in the neuroscientific
study of brain and cognitive plasticity. Frontiers in Human Neuroscience, 2011; V(17).
Taube W, et al.: Non-physical practice improves task performance in an unstable, perturbed environment: motor imagery and observational balance training. Frontiers in Human Neuroscience, 2014; VIII(972).