Átadták az Orszáczky-díjat

 

A Magyar Zeneszerzők Egyesülete öt esztendeje – az akkor már tíz éve kiadott Istvánffy Benedek-díj párjául – létesítette a jazz illetve igényes könnyűzenei műfajokban alkotó szerzők jutalmazására az Orszáczky Miklósról elnevezett díjat. 40. életévüket még be nem töltött zeneszerzők pályázhatnak a százezer forinttal is járó elismerésre az előző évben bemutatott alkotásukkal.

 

 

 

Az egyesület elnöksége idén egyhangúlag Bacsó Kristóf  (képünkön) Nocturne című kompozíciójának ítélte a díjat, amelyet Hollós Máté, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke a Modern Art Orchestra Opus Jazz Klub-beli hangversenyén október 22-én nyújtott át az együttesben is fellépő Bacsó Kristófnak.

 

Bacsó Kristóf 1976-ban született Budapesten, szaxofontanulmányait Lakatos Ablakos Dezső és Borbély Mihály irányításával kezdte. A Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz tanszékén diplomázott, majd a Conservatoire de Paris és a bostoni Berklee College of Music hallgatója lett, többek között François Jeanneau, Joe Lovano, George Garzone, Hal Crook és Bill Pierce keze alatt. 2012-ben elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének Master szakát.

 

A Magyar Rádió fiatal szaxofonosok számára rendezett tehetségkutató versenyén 1999-ben megosztott első helyezést ért el.

Öt és fél éven át Franciaországban, majd az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Európa számos országában fellépett már, többek között a London Jazz Fesztiválon, a Pescara és a Barcelona Jazz Fesztiválokon, valamint több neves európai jazz klubban is szerepelt (Sunset, Sunside, Porgy and Bess, Pizza Express, New Morning, stb.). A mainstream jazztől az etnozenén át a kortárs zenéig a legkülönbözőbb stílusú formációkkal játszott, olyan neves zenészekkel, mint például Eddy Henderson, John Patitucci, Nico Morelli, Giovanni Mirabassi, Tony Lakatos, vagy Gerard Presencer.

 

Gadó Gáborral az 1990-es évek végétől dolgozik együtt; közreműködött a Modern Dances című lemezén, valamint szólistaként játszott Winand Gábor - Gadó Gábor által komponált - Agent Spirituel és Different Garden című lemezein. Oláh Kálmánnal 2004-től játszik együtt rendszeresen; 2006-ban jelent meg közös lemezük - a bőgős Sébastien Boisseau-val kiegészülve - Fitting címmel, illetve szólistaként közreműködött a Concerto for Symphony Orchestra and Jazz Band című darabjában. 2005 óta dolgozik a  Modern Art Orchestrával, melyben szólistaként, hangszerelőként és zeneszerzőként is közreműködik- három kompozíciója szerepel a 2009-ben megjelent Eclectic Path című albumukon.

 

2006-ban második díjat nyert el a Magyar Jazzszövetség által rendezett hangszerelő versenyen Dés László Nagy Utazás című dalának átdolgozásával. 2009-ben a Budapest Music Center felkérésére írta a Budapest Anzix című darabját, melyet a Modern Art Orchestra mutatott be a MOL Jazzfesztivál keretében. 2011-ben írta a Child’s Space című háromtételes nagyzenekari darabját, melyet 2012-ben mutatott be a Modern Art Orchestra nagy sikerrel. Ennek a darabnak az első tétele - Lunar Dance címmel  bejutott a Brussels Jazz Orchestra által szervezett nemzetközi zeneszerző verseny döntőjébe. 2012-ben Nocturne című darabja második helyezést kapott a Magyar Jazzszövetség zeneszerző versenyén.

 

Bacsó Kristóf Quartet nevű együttesét 2004-ben alapította.  2008-ban megjelent Alteregos című albumuk egyre-másra kapta a méltatásokat, 2012-ben jelent meg következő albumuk Nocturne címmel, amely a 2011 szeptemberében, a  MÜPA Fesztiválszínházában megtartott nagysikerű koncertjük hanganyagából készült.

 

Circular címmel, 2014-ben jelent meg legújabb szerzői lemeze, amelyet a Modern Art Orchestra számára komponált és a BMC Records jelentetett meg.

 

2004-től 2012-ig az Egressy Béni Zeneművészeti Gimnázium jazztanszékének művészeti vezetője és tanára. 2008-tól 2012-ig a Kodolányi János Főiskola művészeti tanszékének tanára. 2011-től 2012-ig a Vienna Konservatorium Budapest tanára.  2012-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének tanárja. 2012-től a Snétberger Tehetségközpont meghívott tanára.

 

2007-ben és 2009-ben az Artisjus Zenei Alapítvány díját nyerte el.