“Fontos lenne, hogy a szakmával foglalkozzunk a legtöbbet”

Énekszó, gyakorlás hangjai szűrődnek ki a Nap utca végén álló, Ybl Miklós tervezte házból. Az őszi napsütés ragyogóra festi a neoreneszánsz épületet, amely szép és hangulatos helyszíne a művészeti oktatásnak. A Józsefvárosi Zeneiskola lassan már fél évszázados jubileumát ünnepelheti, hiszen 1968-ban vált önállóvá. Balázsné Szatmári Évát rengeteg szál köti az intézményhez, ugyanis édesanyja volt az intézmény egyik életre hívója és későbbi igazgatója, s már ő maga is több mint három évtizede dolgozik itt. Sok éve vezeti a zongora tanszakot, s tizenhatodik esztendeje foglalkozik az igazgatóhelyettesi teendőkkel. A zenepedagógusok mindennapjairól, az iskolában folyó munkáról és a ZETA fontosságáról beszélgettünk.

- Impozáns épület, erősen elüt a környezettől, s úgy látom, itt még az őszi szünetben is folyik a munka…

- Rengeteg a növendékünk, 622-en járnak a Józsefvárosi Zeneiskolába, s ráadásul évek óta nem csökken a létszám, ami nagy öröm, hiszen látunk átcsoportosított, megszüntetett intézményeket is… Mi pedig – a lehetőségeinkhez mérten - meg is teszünk mindent azért, hogy felhívjuk a figyelmet a zenére, a zenetanulás fontosságára. Havonta tartunk növendékhangversenyt a saját koncerttermünkben, emellett részt veszünk a különböző, kerületi és budapesti rendezvényeken is. Nyári zenei tábort rendezünk, amikor egy hétre elvonulnak a gyerekek és a tanárok egy-egy hangulatos vidéki helyszínre, s ezt a kurzust a pihenés és kirándulások mellett mindig az adott városban templomi hangversennyel zárják. Már két alkalommal szerveztünk nyílt napot, amikor a szülők, gyerekek megismerkedhettek az iskolánkban folyó munkával, a különböző hangszerekkel, körülnézhettek a könyvtárban, a hangszerész-birodalomban, volt szolfézsvetélkedő, este jazz-koncert. A program hatalmas sikert aratott, ezt folytatni is fogjuk. Pedagógusaink rendszeresen járják a kerület iskoláit, hogy minikoncertek mellett a kicsiket megismertessék a hangszerekkel, s meghozzák a kedvüket a zenetanuláshoz. Minden évben felvételiztetünk is, akkor két-három napon keresztül hallgatjuk meg a hozzánk jelentkező gyerekeket.

- Sokszor emlegetjük, mennyi mindenben segít a zene, még akkor is, hogyha valaki nem a muzsikát választja hivatásául.

- Így van, hiszen nálunk a B-sek, azaz a konzervatóriumba készülök száma nem éri el a tíz százalékot, csupán ötvenen vannak. Az ő pályára készítésük fontos és nemes feladata iskolánknak, hiszen a jövő művészeit és pedagógusait nevelgetjük. De mindenkinek, aki idejár hozzánk, más lesz a viszonya a zenével. Sokat segít azoknak is, akik valami miatt hátrányos helyzetűek, szabadidejük egy részét kreatív, alkotó munkával töltik. Egyik legfontosabb célunk, hogy a gyerekek itt maradjanak a továbbképző osztályban is. Sokan közülük leteszik a művészeti záróvizsgát is, 10-12 év tanulás után. Jó lenne, ha ezért is járna komolyabb pontszám az egyetemi felvételin. Ahogy egy nyelvvizsgáért is jár…

- A zongora tanszak, amelyet Ön vezet, pedig kimondottan sikeres.

- Nálunk a legmagasabb a tanulólétszám, közel 200 zongorista növendékünk van, 13 kiváló zongoratanár kolléga tanít iskolánkban, s apályára készülő növendékeink 100%-os aránnyal kerülnek a különböző konzervatóriumokba. Temérdek rendezvényen, versenyen vesznek részt növendékeink, országos szinten. Nagy örömmel végzem a munkám. Vezető-helyettesi beosztásom mellett jelenleg hat növendék tanul nálam, ebből egy pályára készül.

- Édesanyja vezette sokáig ezt az iskolát, az édesapja szintén zeneiskolai igazgató volt, s nem mellesleg a Parlando alapítója. Gondolom, nem nagyon volt más választása, mint a zenepedagógusi pálya…

- Rengeteg minden érdekelt, a régészettől kezdve a restaurálásig, s nagyon élveztem, amikor legalább tornára járhattam a Balettintézetbe, öt és fél évesen nemcsak zongorázni, hanem édesapámnál hegedülni is kezdtem. Aztán hamar megtaláltam az utamat. 17 évesen már a négy esztendős unokatestvéremet tanítottam zongorázni… Belenőttem ebbe, otthon a szüleim este, amikor hazaértek, az iskolai munkáról, a zeneoktatásról beszélgettek, s én is öt éves fél éves voltam, amikor elkezdtem a zenei tanulmányaimat Komjáthy Aladárnénál, Manyi néninél, aki fantasztikus tanár és fogalom volt a szakmában. Volt lehetőségem, indíttatásom, s mindig is imádtam szerepelni. De már a főiskolás éveim alatt óraadóként tanítottam, és ahogy megszereztem a diplomámat, azonnal idekerültem, a Józsefvárosi Zeneiskolába, s a legkisebbekkel kezdtem foglalkozni. Akkor még gond nélkül lehetett hatéves kor előtt is járni a zeneiskolába, s így egy remek kis csapattal kezdhettem dolgozni, 4-5 éves gyerekekkel, sőt egy három és fél éves kiváló tehetséggel is. Később mindegyikük zenei pályára került, legtöbbjük zeneakadémiát végzett. Ez volt a specialitásom, hogy ilyen kicsikkel is szerettem és mertem foglalkozni. Ezt természetesen nem minden óvódás korúval lehetett megtenni. Ekkor kezdtem foglalkozni az Integratív neveléssel is – amelyből később tanulmányok és bemutatók is születtek -, olyan kollégáktól tanulhattam nagyon sokat, mint Apagyi Mária és Lantos Ferenc, akik új utakat nyitottak meg számomra a tanításban. Tusa Erzsébet, főiskolai tanárom fantasztikus szakmai, emberi hozzáállásával, tudásával és segítségével rengeteget profitáltam az akkori újításokból, tanultam és tanítottam egyszerre a módszer legjavát. Nagyon élveztem a tanítást és ezt akartam folytatni.

- Nem gondolkozott művészpályán?

- Szívesen és rendszeresen fellépek, mind a mai napig. A tanítás iránti vágyat azonban gyerekkorból, otthonról hoztam. Tusa Erzsébet zongoraművész-tanárnál tanultam a Főiskolán, az ő osztályába járt akkor Solymosi Tari Emőke is, akivel aztán tíz éven keresztül adtunk négykezes és két zongorás koncerteket. Itt, az iskolában vezetőtársaimmal alapítottunk egy zongoratriót, amely hármunk nevéből – Balázsné, Burányiné, Katonáné – a „Babuka” nevet viselte, és rengeteg hangversenyen muzsikáltunk együtt. Évekig partnerem volt egy másik kedves barátnőm is, Baranyi Zsuzsanna, aki később másik zeneiskolában dolgozott tovább. Jelenleg egy másik kolléganővel, Oláhné Kovács Annával (képünkön) lépünk fel rendszeresen. Ha már elegem van a papírmunkából, kezdek belefulladni az adminisztrációba, akkor egymásra nézünk Annával, s jöhet végre a gyakorlás. Idén is lesz még két koncertünk. S persze a tanár-diák négykezes sem maradhat ki soha a programomból. Mai napig szívesen játszom növendékeimmel is. Néhány évvel ezelőtt a balassagyarmati négykezes

versenyeken tanár-diák párosban sorra nyertük a kiemelt nívódíjakat. Így tehát koncertezem eleget. S ha visszatekintek az eddigi évekre, az életem során 17 olyan növendéket neveltem, aki zenész pályára került, s megállja a helyét a zenei életben Van, aki Párizsban él, tanít, van, aki Dubaiban muzsikál, vagy járja a világot... Budapest több kerületében tanítanak egykori növendékeim, van, aki tanszakot vezet. S azt mondhatom, hogy most már zenei nagymama is vagyok, hiszen a növendékeim is hozzák hozzám a gyereküket.

Balázsné Szatmári Éva és Oláhné Kovács Anna

a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont Nagytermében

- S mennyire nehéz feladat összeegyeztetni a tanítást az igazgató-helyettesi teendőkkel?

- Nem könnyű, az adminisztráció ugyanis egyre több és több lesz. Most éppen a saját portfoliómon dolgozom, emellett készülünk a tanárok és az iskola minősítésére is, közben zajlik a tanfelügyelet is. Tizenhatodik esztendeje vagyok igazgató-helyettes, s emellett húsz éve a zongora tanszak vezetője. Van az iskolának alapítványa is, azzal is akad tennivaló, emellett a Varró Margit Alapítvány munkájában is részt veszek, ott kuratóriumi tag vagyok. Mindemellett tanítok, koncertezem, s második éve a ZETA egyik alelnöke is vagyok. Hát, 24 órában nem egyszerű mindezzel megbirkózni. …És akkor még a családi, otthoni tennivalókról nem is beszéltem… Néha egyébként aggódom is, hogy a tehetséges fiatalokat nem riasztja-e el a pályától ez a temérdek papírmunka, egyéb kötelező követelmény…

- Mit gondol, ennyi tennivaló mellett mivel, hogyan lehet meggyőzni a fiatalokat érdemes a ZETA tagjává válni?

- Nagyon nehéz, hiszen mindenki azt kérdezi, a tagságért mit kapunk cserébe? Mégis éppen a mai korban fontos, hogy ne csak a papírmunkával töltsünk időt, hanem a szakmára is jusson energia. Hogy tényleg a szakmával foglalkozzunk a legtöbbet. S ebben segíthet a ZETA. Sok éve tagja vagyok a Zenetanárok Társaságának, voltam válaszmányi tag is, s a legutóbbi voksoláson a megtisztelő, egyik alelnöki poszt az enyém lett. Amiben csak lehet, igyekszünk segíteni a kollégák munkáját. Nagyon hasznosnak tartottam az olyan összejöveteleket is, amilyen például a másik alelnök, Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona tanárnő előadása volt a portfólió gyakorlati kérdéseiről, tennivalóiról, hiszen így könnyebbé lehet tenni a portfólió készítést mindenki számára. Azt tapasztalom egyébként, hogy a fiatal kollégák érdeklődnek a ZETA iránt, azt azonban nagyon nehéz elérni, hogy taggá is váljanak. Pedig nagy szükség volna rá, hogy minél többen legyünk! Emlékszem gyerekkoromból, hogy milyen fantasztikus rendezvényei voltak a szervezet elődjének is, más helyszínek mellett a Fészek Klub nagytermét is sokszor megtöltöttük. Természetesen a ZETA égisze alatt is számos nagyon értékes, izgalmas témájú, gondolatébresztő előadást, konferenciát hallhattunk az elmúlt években. Jó lenne, ha ezután is minél nagyobb létszámú közönség előtt zajlanának az ilyen rendezvények. Régebben persze még nagy segítséget jelentett az is, hogy minden tag megkapta ingyen a Parlando példányait. Nagyon jó, hogy ma még több emberhez jut el a neten, mint korábban, országhatárokon túl is, de azért sokan hiányolják a kézbe fogható példányokat. Édesapám polcán is ott sorakozik az összes példány, az első számtól kezdve, s habár nagyon büszke az online Parlando lehetőségeire, - amit ő is szívesen kihasznál,- mégis fájdalmas volt számára, hogy most már „csak” interneten létezik… Mi, a ZETAban mindenesetre próbálunk csábító programokat szervezni, évente vannak remek rendezvényeink, konferenciánk, továbbképzésünk, jubileumi hangversenyek. Szívesen adunk helyet a Józsefvárosi Zeneiskolában mindenfajta szakmai rendezvénynek, összejövetelnek, amíg a lehetőségeink engedik.

S bár nem könnyű bevonni a vidéket, arra törekszünk, hogy valóban mindenhová eljussunk, s ne csupán budapesti centrum legyünk. S a ZETA valóban szakmai segítségnyújtó szervvé váljon, amely segít a mindennapi feladatokban - hiszen évről évre jönnek az újdonságok -, s emellett arra ösztönöz, ne feledkezzünk el arról, amiért ezt a hivatást választottuk: a zene szeretetének az átadásáról!

Réfi Zsuzsannna