Kiss Henriett

 

Zenehallgatás az alsó tagozatos ének-zene órákon. Nevelői kézikönyvek elemzése

(1962)

 

Bevezetés

 

1962-ben új Tanterv és utasítás jelent meg az általános iskolák számára (Miklósvári, szerk. 1962), amely az 1963/64. iskolai évtől került fokozatos bevezetésre (Ballér, 1996). Ebben a tantervben az ének-zene tantárgyon belül már hangsúlyos helyet kapott a zenehallgatás tevékenysége.

     Az új tantervhez új tankönyvek is készültek (Mészáros, Németh és Pukánszky, 2005), így volt ez az ének-zene esetében is (Szabó, 1991).

     Az új tankönyvekhez új tanítói és tanári kézikönyvekre volt szükség.

     Az ének-zene tantárgy esetében a legnagyobb újdonságot az Országos Pedagógiai Intézet szerkesztésében központilag megjelent hanglemezsorozat jelentette, amely az általános iskola nyolc osztályának zenehallgatási szemelvényeit tartalmazta (OPI, szerk. 1964−1966).

     A tanterv, a tankönyvek, a tanítói és tanári kézikönyvek, valamint a hanglemezek sok értékes információval szolgálnak az általános iskolai tanórai zenehallgatás 1960-as évekbeli helyzetéről.

     Jelen dolgozat tárgyát az alsó tagozaton ének-zenét tanító nevelők számára íródott kézikönyvek elemzése képezi. Az egyes osztályok tanítási vázlatai alapján a következő szempontok vizsgálatára kerül sor:

(a) Milyen gyakorisággal volt jelen az adott osztály anyagában a zenehallgatás a tanórákon?

(b) Mely zeneszerzők mely művei jelentették a zenehallgatás anyagát?

(c) Milyen előadó-apparátus jelent meg ezekben a művekben, vagyis milyen hangszínekkel ismerkedhettek meg a tanulók már az alsó tagozatos tanórai zenehallgatás során?

(d) Milyen kapcsolat mutatható ki az énekes és a meghallgatásra szánt zeneművek között?

(e) Milyen módon szólaltak meg a zenehallgatási szemelvények: élő előadás során vagy gépzenei lejátszás útján került sor a bemutatásukra?

 

 

 

Első osztály

 

Az első osztályban heti kétszer félóra jutott az ének-zene tanítására, ezért a tanulóknak nem volt tankönyvük és munkafüzetük (Szabó, 1991) − csak a nevelőket látták el segédkönyvvel az osztályban történő ének-zene tanítás megkönnyítése céljából.

A Hegyi József és Kovács Lajos által készített kézikönyv (Hegyi és Kovács, 1963) – a bevezető rész után – az egyes órák tanítási vázlatait közli. Mindössze néhány esetben, de találunk zenehallgatásra történő utalást is a vázlatok között. Ez azért különösen érdekes, mert sem a tantervi tervezet (Vitaanyag, 1961), sem pedig a tanterv (Miklósvári, szerk. 1962) nem írt elő zenehallgatást ebben az osztályban.

Az egész tanévet átfogó tanítási vázlatok közül mindössze három tanítási vázlat tartalmaz zenehallgatási anyagot: a vázlatok sorszámai (39., 45., 51.) arra engednek következtetni, hogy a kézikönyv szerzői a tanév vége felé tervezték bevezetni ezt a tevékenységet az ének-zene órákon.

Az óra anyaga egy esetben egy dallami elem (a lá hang) tudatosítása, kétszer pedig egy-egy dal („Április négy”, illetve „Kéklik fenn az ég”) megtanítása.

A zenehallgatás mennyisége csekély: egy-két tömegdal, valamint egy kórusmű április 4., továbbá egy-két májusi dal május 1. kapcsán. Ezeket egészíti ki a magyar és a szovjet himnusz a felszabadulás, illetve az Internacionálé a munka ünnepe alkalmából.

A meghallgatandó művek közül konkrétan csak a himnuszokat és az Internacionálét tudjuk meghatározni. Április 4-re tömegdalok és egy kórusmű, míg május 1-re egy-két májusi dal (feltételezhetőleg szintén tömegdal) meghallgatása volt előírva.

Az előadó-apparátust két esetben ismerjük megközelítőleges pontossággal: az április 4-i tömegdaloknak gyermek- vagy felnőttkórus előadásában kellett megszólalniuk, míg a másik ugyancsak április 4. megünneplésére készült mű kórusmű, de a kórus jellege nincs közelebbről meghatározva. A többi mű esetében nem állapítható meg az előadó-apparátus.

A tanítói kézikönyv csak az Internacionálé kapcsán írta elő a hanglemez használatát, de végignézve a zenehallgatás anyagát, valószínűleg a többi művet is felvételről hallgatták meg a tanulók. Élő zenehallgatásra nem kínálkozott lehetőség.

A kézikönyvnek a tanítási vázlatokban a zenehallgatáshoz fűzött megjegyzéseiből kiderül, hogy az első osztályban még korántsem volt elvárható olyan rendszeres zenehallgatás, amelyet az ötödik osztállyal kezdődően vezettek be. Azt azonban mindig el kellett mondani a tanulóknak, hogy miről szól a mű. Az első osztályos zenehallgatás fő célja az volt, hogy a tanulók megtanulják, hogyan kell viselkedni a magyar és a szovjet himnusz, valamint az Internacionálé hallgatása alatt (felállás, valamint csendes, beszéd és mozgás nélküli viselkedés). A nevelőknek a zenehallgatás időtartamára is oda kellett figyelniük: maximum „a félóra harmadáig”, vagyis 8–10 percig tarthatott ez a tevékenység.

 

Második osztály

 

A második osztályban tanítók számára Kovács Lajos és Péter József írt kézikönyvet (Kovács és Péter, 1963a).

A bevezető gondolatok között ezt is olvashatjuk:

„Ha van, és a nevelő járatos benne, hangszert is alkalmazhatunk, főként a jól tudott dalok kíséretére, de elő-, köz- és utójátékot is játszhatunk egyes dalokhoz. Erre a hegedű, furulya, zongora egyaránt alkalmas. A tanulók nagyon hálásak érte, és a későbbi tudatos zenehallgatásra való nevelésnek is jó előkészítője. Néhány esetben a vázlatokban zenehallgatásra is tettünk javaslatot. Ezek esetlegesek, csak jó feltételek esetén teljesítsük.” (uo. 7. o.)

A második osztályos tanítói kézikönyvben, négy szakaszba foglaltan 66 tanítási óra vázlatát tanulmányozhatjuk.[1]

A 66 óra vázlatából 16 tartalmazott zenehallgatást – a tanítási vázlatok sorszámait tekintve (7., 8., 11., 18., 25., 29., 30., 31., 34., 37., 44., 45., 50., 51., 56., 59.) azt állapíthatjuk meg, hogy a zenehallgatás az egész tanévet átfogta.

Az órák anyaga hat-hat esetben daltanulás volt (7., 11., 31., 44., 50., 56. vázlat), illetve daltanulás munkafüzeti feladattal kiegészítve (8., 18., 25., 29., 37., 59. vázlat). Négy esetben az óra középpontjában munkafüzeti feladat megoldása állt (30., 34., 45., 51. vázlat).

A zenehallgatás anyagát átnézve hat komponista nevét tudjuk felsorolni: a bécsi klasszika korából J. Haydn / L. Mozart (Gyermekszimfónia)[2], W. A. Mozart (Bravúrvariációk)[3], a romantikusok közül P. I. Csajkovszkij (Diótörő), míg a XX. századból Bartók Béla (Kis kece lányom, Rondo, Tücsöklakodalom[11] [12] [13] )[4], Kodály Zoltán (Katalinka) és Maros Rudolf (Ecseri lakodalmas) szerepeltek műveikkel a tanítási vázlatokban. Adam és Maros neve kétszer, míg Bartóké négyszer fordult elő. Adam esetében és Bartóknál egyszer (Rondo) ez a mű ismételt meghallgatását jelentette. Kilenc esetben − közelebbi meghatározás nélkül − nem ismerjük a zeneszerzőt.

A konkrét műcímek három esetben szóló zongoradarabot (Bartók: Kis kece lányom és Tücsöklakodalom a Gyermekeknek I. és II. füzetéből, valamint a Rondo), két esetben kórusművet (Kodály: Katalinka, Maros: Ecseri lakodalmas), egyszer szimfóniát (L. Mozart: Gyermekszimfónia), egyszer zenekari művet (Adam: Mozart-bravúrvariációk), egyszer balettzenét (Csajkovszkij: Diótörő) takarnak. Egy műcím esetében a szerző nincs megnevezve − és sem kottakép, sem hangzó anyag nem segít az ellenőrzésben  − de a Gyermekjátékok című mű szerzője minden bizonnyal Georges Bizet.

Konkrét műcím alkalmazása híján az alábbiak olvashatók: „munkásdal a gyárról, a gyári munkáról”, „dal a muzsikáról”, „induló a zászlóról, a lobogóról”, három esetben „dal a felnőttek dalaiból”, „egy-két altatódal”. Egy alkalommal − szintén nem pontosan meghatározva − rövid hegedűszóló zongorakísérettel volt a zenehallgatás anyaga.

A zenehallgatási anyag és az énekes szemelvények között kétfajta összefüggést fedezhetünk fel. Az első esetben a tanult dal feldolgozását hallgatják meg a tanulók („Hull a pelyhes fehér hó” − Adam: Mozart-bravúrvariációk, „A zöld fenyőfán” − Bartók: Rondo). A második esetben a dal mondanivalójához vagy hangulatához kapcsolták a meghallgatandó zenét: „Szőlő érik” − Maros: Ecseri lakodalmas, „Gyárkémények bodros füstje” − gyárról, gyári munkáról szóló munkásdal, „Télapó itt van” − Adam: Mozart-bravúrvariációk, „Száll a madár” − muzsikáról szóló dal, „Virágéknál ég a világ” − Bartók: Tücsöklakodalom, „Sej, a mi lobogónkat” − a zászlóról, a lobogóról szóló induló, április 4. és május 1. − dalok a felnőttek dalaiból, Anyák napja – altatódal.

A művek előadó-apparátusa a kézikönyvben nyolc esetben lett meghatározva: kétszer szóló zongora (Bartók: Kis kece lányom, illetve Rondo), kétszer szóló hegedű (rövid hegedűdarabok, a „Hull a hó” kezdetű komponált gyermekdal hegedűn), ének-fuvolaszóló zenekarkísérettel (Adam: Mozart-bravúrvariációk), hegedűszóló zongorakísérettel (műcím nélkül) és énekkar-zenekar („a munkáról vagy a zászlóról szóló dal”). A műcímek alapján még a további művek előadó-apparátusát tudjuk meghatározni: Kodály: Katalinka és Maros: Ecseri lakodalmas – kórus, L. Mozart: Gyermekszimfónia, Csajkovszkij: Diótörő – zenekar, Bartók: Tücsöklakodalom – szóló zongora, Bizet: Gyermekjátékok – zongora négykezes.

Az „élőzene” vagy gépzene” tekintetében az alábbiak állapíthatók meg: élőzenei bemutatás során hangozhattak el rövid zongora- és hegedűdarabok, a „Hull a hó” kezdetű komponált gyermekdal, valamint más rövid hegedűszólók zongorakísérettel. Lemezről kérte a kézikönyv a következő művek bemutatását: Kodály: Katalinka, Maros: Ecseri lakodalmas, „gyárról, gyári munkáról szóló munkásdal”, Adam: Mozart-bravúrvariációk, „dal a muzsikáról”, Bartók: Tücsöklakodalom, „a munkáról vagy a zászlóról szóló dal”. Két esetben (Bartók: Rondo, Anyák napi altatódalok) élő előadásban és hanglemezről is megszólalhattak a művek.

A kézikönyv egyéb megjegyzései a 16 esetből kilenc meghallgatásra vonatkoznak. A „Van egy kedves jó barátom” kezdetű dalnál a szerzők az énekeskönyv barátai közé sorolták például a zongorát, a hegedűt, a rádiót. A kakukkolásra (szó-mi dallamfordulat) hoztak hangzó példát L. Mozart Gyermekszimfóniájából. Hangulati hasonlóságot állapítottak meg a szüret és a lakodalom között („Szőlő érik” – Maros: Ecseri lakodalmas), dalismétléskor és daltanuláskor indítványozták a zenehallgatást („Hull a pelyhes” – Adam: Bravúrvariációk, „A zöld fenyőfán” – Bartók: Rondo), és a tréfálkozáshoz is kapcsoltak meghallgatásra szánt darabot („Virágéknál ég a világ” – Bartók: Tücsöklakodalom). Anyák napjára pedig altató- és bölcsődalok éneklésével és hallgatásával készítették fel a tanulókat.

 

Harmadik osztály

 

A harmadik osztályban tanítók számára ének-zenéből a kézikönyvet Kovács Lajos és Péter József írta (Kovács és Péter, 1963b).

A kézikönyv másképpen épül fel, mint azt az előző osztályokban láttuk: a Részletes útmutatásokban nem annyira az egyes tanítási órák vázlataiban, mint inkább szakaszokban gondolkodtak a szerzők. Négy szakaszt különítettek el, melyek a következő egységekből állnak:

(a) 1. szakasz (1–18. egység),

(b) 2. szakasz (19–44. egység),

(c) 3. szakasz (45–56. egység),

(d) 4. szakasz (57–66. egység).

Az egyes szakaszok három részre tagolódnak:

(a) élményanyag,

(b) hallásfejlesztés,

(c) olvasógyakorlatok.

Az osztály nevelői kézikönyvében összesen nyolc tanítási vázlatot találunk, amelyek kivétel nélkül az egyes szakaszok hallásfejlesztési részben kaptak helyet.

A kézikönyv még az általános tudnivalók között felhívja a figyelmünket a következőkre: „Egy-két hangszeres nép- vagy tömegdal bemutatásáról a részletes útmutatások során lesz szó.” (uo. 6. o.).

Arról már a Részletes útmutatások című rész ír, hogy az órára való készüléskor hogyan kell kiválasztani az elvégzendő egységet: „Kikeressük tehát sorjában, mit javasol, milyen tanácsot ad kézikönyvünk az élményanyaggal (dalok, zenehallgatás), másodszor a hallásfejlesztéssel, s végül – ha van – az olvasógyakorlatokkal kapcsolatban.” (uo. 9. o.)

Zenehallgatásra való utalással összesen kilencszer találkozunk. Az első, második és a harmadik szakaszban egyaránt háromszor történik utalás zenehallgatásra, az utolsó, negyedik szakasz viszont egyáltalán nem ír erről a tevékenységről. Ebből arra következtethetünk, hogy a tanév első három negyedében azonos arányban szerepelhetett a zenehallgatás az órákon, míg a tanév végén, az utolsó negyedben már teljesen elmaradt ez a tevékenység.

A kilenc esetből hétszer az élményanyagon belül, kétszer a hallásfejlesztés részeként fordult elő a zenehallgatás, az olvasógyakorlatok között nem találkoztunk ilyen tevékenységgel.

Az előbb megnevezett területeken belül a következő részterületekhez kötődött zenehallgatás: három esetben nincs erről közelebbi információnk, négyszer konkrét dal tanulásához („Szegény legény”, „Dudás és furulyás”, „Jaj, de pompás fa”, „Esik eső karikára”), míg kétszer adott témához (kisdobosavatás, május 1.) kapcsolódott a meghallgatandó zenemű.

Öt zeneszerző nevével találkozunk: bécsi klasszika – W. A. Mozart (Bűvös csengettyű a Varázsfuvolából), romantika – Csajkovszkij (részletek a Csipkerózsika és a Diótörő című balettekből), XX. század – Bartók Béla (a „Szegény legény vagyok én” kezdetű magyar népdal feldolgozása a Gyermekeknek című sorozat I. füzetében), Kodály Zoltán (Bécsi harangjáték a Háry Jánosból) és Szokolay Sándor (Karácsonyi népi gyermekdalok). [5] Öt másik esetben nem tudunk zeneszerzőt megnevezni: nem ismerjük a zeneszerzőket az úttörődalok, a duda- és furulyamuzsika, a Kossuth-dalok feldolgozásai, valamint a felnőttek májusi dalaiból válogatott tömegdalok esetében.

A zenehallgatásra szánt műveket elemezve legtöbbször, négy esetben színpadi mű (Mozart: Varázsfuvola – opera (Singspiel), Csajkovszkij: Diótörő, Csipkerózsika – balett, Kodály: Háry János – daljáték) részletével, háromszor magyar nép- és gyermekdalok feldolgozásával („Szegény legény” – Bartók, karácsonyi gyermekdalok – Szokolay, Kossuth-dalok), szintén háromszor közelebbről meg nem határozott úttörő- és tömegdalokkal, míg egyszer hangszerek bemutatásával találkoztunk („Dudás és furulyás”).

A zenehallgatásra szánt művek esetében néhány esetben meghatározásra került a kívánt előadó-együttes. Az úttörő- és tömegdalokat ének-zenekar előadásban kívánták bemutatni a tanulóknak, míg a duda és a furulya bemutatása a tanult dalhoz („Dudás és furulyás”) kötődött. Egyszer konkrét előadó-együttes, a Magyar Rádió Gyermekkara felvételének meghallgatása szerepelt kívánalomként.

Hogyan kapcsolódik a zenehallgatás az egyes részterületekhez? Négy dalhoz hat zeneművet kötöttek a kézikönyv szerzői: egy esetben egy népdal feldolgozásáról van szó („Szegény legény” – Bartók: Gyermeknek I. kötet No. 3.) egy másik esetben hangszerek hangjának bemutatásáról („Dudás és furulyás” - duda- és furulyazene), míg az ünnepek közül először a karácsony („Jaj, de pompás fa” – Szokolay: Karácsonyi népi gyermekdalok, Csajkovszkij: Csipkerózsika és Diótörő), majd március 15. („Esik eső karikára” – Kossuth-dalok feldolgozásai) adott lehetőséget a daltanulás-daléneklés mellett a zenehallgatásra is. A témák között a kisdobosavatás szerepel, melynek révén úttörődalok meghallgatására nyílik lehetőség, míg a munka ünnepére készülve a felnőttek májusi dalaiból válogatott tömegdalok szólhattak a lemezekről.

Újra felmerül a kérdés: élő- vagy gépizene-hallgatás? A kilenc esetben ötször írta le a kézikönyv, hogy a zenemű lemezről szólaljon meg (Szokolay: Karácsonyi népi gyermekdalok, Kodály: Bécsi harangjáték a Háry Jánosból, Kossuth-dalok feldolgozásai, úttörődalok a kisdobos-avatáskor, tömegdalok május 1. alkalmából). Bartók feldolgozását („Szegény legény”) zeneiskolás tanuló, vagy a nevelő zongorajátékával kívánta bemutatni a kézikönyv (a lemezről történő bemutatást csak végszükségben javasolták a kézikönyv szerzői). A fennmaradó művek esetében kizárólag hanglemezről tudták megszólaltatni a nevelők a bemutatandó művet.

A kézikönyv a kilenc esetből ötben fűzött megjegyzést a zenehallgatáshoz. Az útmutatások nagyon különbözőek: a bemutatás lehetőségeiről („Szegény legény”), a hallásfejlesztésben érvényesülő zenehallgatásról (Kodály: Bécsi harangjáték), a történelmi megemlékezésről (március 15. – Kossuth-dalok feldolgozásai) és kisdobos-avatáshoz kötődő dalismétlésről (kisdobosavatás) és zenehallgatásról (úttörődalok) szóltak.

 

Negyedik osztály

 

A tanítói kézikönyv szerzői: Kovács Lajos és Péter József (Kovács és Péter, 1964).

A tanítói kézikönyv a Részletes útmutatásokban két fő részre tagolódik:

(a) élményanyag: dalok, zenehallgatás,

(b) a hallásfejlesztésnek és a zenei olvasás-írás gyakorlásának feladatai.

A tanítói kézikönyv a Részletes útmutatások című részben, az élményanyag (dalok, zenehallgatás) kapcsán így ír:

„Munkánkat úgy szervezzük, és úgy valósítsuk meg, hogy a naponként ismétlődő sikerek öröme mellett döntően a dalok megtanulása, dalolgatása, a hozzájuk kapcsolt zenehallgatás és ezeken keresztül a határozott irányú nevelési vonatkozások váltsanak ki magasabb fokú élményeket. ... A dalokkal kapcsolatban a zenehallgatás lehetőségeit is megemlítjük....” (uo. 11. o.)

A tanítói kézikönyv ezt követően a daloknak a tankönyvi sorrendjében halad végig. Az egyes daloknál találkozunk a hozzájuk kapcsolt zenehallgatással is.

Az osztály dalanyagában 56 dal szerepel, amelyek közül 11 dalhoz kapcsolódik zenehallgatás.

Négy zeneszerző hat művével van jelen: a bécsi klasszikát L. Mozart a Gyermekszimfóniával[6], valamint J. Haydn katonai szignálokkal, a XX. századot Kodály Zoltán (Ábécédé című részlet a Háry Jánosból, Úttörőinduló, Táncnóta) és Kadosa Pál (Májusi köszöntő) képviseli. A többi esetben nem ismerjük a zeneszerzőt.

A műcímek alapján az alábbi csomópontokat tudjuk meghatározni: legtöbb a mozgalmi anyag (Kodály: Úttörőinduló, illetve Alkalmas forradalmi dal, Zengjük a dalt – induló, Kadosa: Májusi köszöntő). Az „alkalmas zene” szófordulat előkerül még a furulya- és fuvolazenével, valamint a lakodalmas népi tánczenével együtt is. Ezeken túlmenően katonai szignálok (J. Haydn), kórusmű (Kodály: Táncnóta), szimfóniatétel (L. Mozart: Gyermekszimfónia II. tétel), daljáték részlete (A kis hercegek bevonulása Kodály Háry Jánosában), egy közelebbről meg nem határozott katonazenekari induló és egy bölcsődal szerepelt az összeállításban.

Az előadó-apparátus néhány esetben derül ki konkrétan nevesítve: a furulya és a fuvola („Fújjad, sípod”), a trombita (J. Haydn katonai szignáljai), illetve a katonazenekar esetleges előadása. A mozgalmi anyagnál az ének-zenekar előadása dominál, így Kodály Úttörőindulóját, a „Zengjük a dalt” indulót és Kadosa Májusi köszöntőjét kell énekhangokon zenekarkísérettel meghallgatni. Kodály Táncnótája kórusra, míg L. Mozart Gyermekszimfóniája zenekarra íródott.

Az osztály dalanyaga és zenehallgatási anyaga közötti kapcsolatot is érdemes szemügyre venni. Öt esetben az adott dal feldolgozásával találkozhattak a zenehallgatás során a tanulók. Ezek a dalok és a feldolgozásaik: „Ábécédé” – Kodály: Háry János, „Ej, haj, száll az ének” – Kodály: Úttörőinduló, „Még azt mondják nem illik” – Kodály: Táncnóta, „Zengjük a dalt” – induló ugyanezen a címen. Öt másik esetben a dal hangulatához illő zenéket javasoltak meghallgattatni a szerzők, így: „Haj, de fényes nap van” – J. Haydn katonai szignáljai, vagy esetleg katonazenekari induló, „Széles az én kedvem ma” – lakodalmas népi tánczene, „Hős november” – forradalmi dal, „Kakukk”– L. Mozart: Gyermekszimfónia II. tétele, Anyák napi dalok – bölcsődal. Egy esetben a dalban („Fújjad sípod”) megénekelt hangszer(ek) hangját (furulya, fuvola) kell meghallgatniuk a gyerekeknek.

Hanglemez vagy élőzene tekintetében a tizenegy esetből hatban jelzi a tanítói kézikönyv, hogy hanglemezre gondolt: „Ábécédé” − Kodály: Háry János, „Hős november” − alkalmas forradalmi dal, „Még azt mondják, nem illik” − Kodály: Táncnóta, „Zengjük a dalt” − induló, „Májusi köszöntő” − Kadosa: Májusi köszöntő, Anyák napi bölcsődal. Élőzenei bemutatásra kerülhetett sor a furulya és a fuvola hangjának bemutatásakor a „Fújjad sípod” kezdetű dal kapcsán, valamint egy bölcsődal előadásakor. A többi esetben csak hanglemezről történhetett a bemutatás.

A zenehallgatás tanórai helyét illetően két mű esetében érdekes megjegyzéssel találkozunk. A „Zengjük a dalt” című indulót először az óra elején, majd az óra végén, immár a dal megtanulása után is javasolt volt meghallgatni. Kadosa Májusi köszöntője az óra végén hangozhatott el újra, úgy, hogy az alapjául szolgáló dalt addigra a tanulók megtanulták és együtt énekelték azt a hanglemezzel.

A kézikönyv a zenehallgatáshoz két esetben fűzött megjegyzést. A „Zengjük a dalt” című indulónál megjegyezte, hogy ez volt a Vörös Hadsereg legkedvesebb harci indulója. Az Anyák napi daloknál egy-egy nagy zeneszerző bölcsődalának (Mozart, Schubert, Brahms) vagy altatódalának eléneklése mellett és után, tartotta kívánatosnak immár hanglemezről egy bölcsődal meghallgatását a kézikönyv.

A tanítói kézikönyv, az élményanyag ismertetését követően, A hallásfejlesztésnek és a zenei olvasás-írás gyakorlatának feladatai című részben még ennyit írt a zenehallgatásról:

„42. Ismétlő, gyakorló óra. ... Ha tehetjük, hallgassunk zenét! Az előző órákon bemutatott műveket tanácsos meghallgatni többször is. Ezen kívül hallgathatunk pl. Csajkovszkij Diótörő c. balettjéből egy táncos jellegű részletet.” (uo. 53. o.)

 

Összegzés

 

     A nevelői kézikönyvek (Hegyi és Kovács, 1963; Kovács és Péter, 1963a; Kovács és Péter, 1963b; Kovács és Péter, 1964) elemzése után a dolgozat elején feltett kérdéseket válaszolom meg a következő oldalakon.

     Az alsó tagozatos tanórákon 20 % körüli volt a zenehallgatás aránya. Az első osztályban a heti kétszer félórában a három, zenehallgatással (is) töltött tanóra nagyon alacsony értéket (4%) mutat. A zenehallgatás aránya a második osztályban volt a legmagasabb (24 %), míg a harmadik (14%) és negyedik (17%) osztályban már alacsonyabb értékekkel találkoztunk. Az első osztályban a tanév vége felé vezették be az új tevékenységet a tanórára. A második osztály kiemelkedett abból a szempontból is, hogy itt az egész tanévet átfogta a zenehallgatás. A harmadik osztályban a tanév első három harmadában volt jelen a zenehallgatás, míg a tanév vége felé már elmaradt ez a tevékenység. A negyedik osztályban, a második osztályhoz hasonlóan, egyenletes volt a zenehallgatás megoszlása az egész tanévet tekintve.

     A zenehallgatás anyagát nehéz összegezni, számokban kifejezni pedig lehetetlen, mert sok esetben nem adták meg pontosan a meghallgatásra szánt mű szerzőjét, a mű címét. Összesen tíz zeneszerző neve szerepelt a négy osztály anyagában: Adam, Adolphe – Bartók Béla − Csajkovszkij, Pjotr Iljics − Haydn, Joseph − Kadosa Pál − Kodály Zoltán − Maros Rudolf − Mozart, Leopold − Mozart, Wolfgang Amadeus − Szokolay Sándor. Zenetörténeti korszakokban gondolkodva a bécsi klasszikától a romantikán át a XX. századig terjedt a repertoár. A zeneszerzők fele magyar, másik fele külföldi volt. A legtöbbször Kodály Zoltán (kórusművek, részletek a Háry Jánosból), Bartók Béla (népdalfeldolgozások a Gyermekeknek című sorozat füzeteiből), Pjotr Iljics Csajkovszkij (részletek a Diótörő és a Csipkerózsika című balettekből), valamint Leopold Mozart (részletek a Gyermekszimfóniából) neve fordult elő.[7] Minden osztály zenehallgatási anyagában találkoztunk ugyanakkor olyan esetekkel, amikor nem lett pontosan meghatározva a mű szerzője és/vagy címe. Különösen nagy arányban fordulnak elő ebben a csoportban mozgalmi dalok (tömegdalok, úttörődalok, munkásdalok, indulók).

     Az előadó-apparátusra azért volt érdemes odafigyelni, mert ezáltal megtudhattuk, hogy milyen hangszerek, illetve milyen együttesek hangjával, hangszínével találkozhattak már az alsó tagozatos zenehallgatás során a tanulók. A hangszerek közül a zongora, a hegedű, a duda, a furulya, a fuvola és a trombita szerepeltek szólóban a zenehallgatási anyagban. Az együttesek közül a különböző összeállítású énekkarok és zenekarok jelentek meg. Tipikusan a mozgalmi anyagoknál kérték a kézikönyvek szerzői az ének-zenekari előadást.

     Az éneklésre és a meghallgatásra szánt szemelvények között alapvetően kétfajta kapcsolatot lehetett kimutatni. A kapcsolat egyik fajtája az volt, amikor a tanult dal hangszeres vagy énekes feldolgozását hallgatták meg a tanulók. A másik esetben az énekes anyag mondanivalójához, hangulatához illeszkedett a zenehallgatás: ilyenkor sokszor ünnepekhez (karácsony, március 15., április 4., május 1.) kötődött a zenehallgatásra szánt mű.

     Érdemes volt azt is vizsgálni, hogy a meghallgatásra szánt művek élő zenei vagy gépzenei előadásban szólaltak meg az ének-zene órákon. A kézikönyvek nem minden esetben írtak erről a kérdésről. Amikor írtak, akkor a gépzene fordult elő többször, élő zenei bemutatásra kevesebb lehetőség adódott. Azokban az esetekben, amikor a kézikönyvek nem írtak a megszólaltatás módjáról, de a mű ismerete lehetővé tette ennek a kérdésnek az eldöntését, azt tapasztaltam, hogy a művek megismerése inkább hanglemezről, mint élő előadás során történhetett.[8]

     A dolgozat elején feltett kérdések megválaszolását követően még két érdekes részletre hívom fel a figyelmet. Az első osztályos kézikönyvben olvashattuk, hogy a zenehallgatás a félóra harmadánál (8–10 perc) több időt nem vehetett igénybe. A negyedik osztályos kézikönyv pedig a zenehallgatás tanórai helyéről szólt két esetben is: a „Zengjük a dalt” indulót, illetve a „Májusi köszöntő”-t az óra elején − a daltanulás előtt −, illetve az óra végén − a daltanulás után − is meg lehetett hallgatni. Az utóbbi dalt még a lemezzel együtt énekelni is lehetett az óra végén.

     Mindent egybevetve az állapítható meg, hogy az 1962-es Tanterv és utasításhoz készült alsó tagozatos nevelői kézikönyvek sok értékes információt tartalmaznak a tanórai zenehallgatással kapcsolatban, így ezek a dokumentumok fontos és hasznos források lehetnek az általános iskolai zenehallgatás történetének feltárásában.

 

Irodalom

 

Az általános iskola tartalmi továbbfejlesztésének vitaanyaga. (1961) I. kötet. Tantervi tervezetek. II. kötet Tanulmányok. Tankönyvkiadó, Budapest.

Ballér Endre (1996): Tantervelméletek Magyarországon a XIX–XX. században. Országos Közoktatási Intézet, Budapest.

Hegyi József − Kovács Lajos (1963): Ének-zene. Kézikönyv az általános iskolák első osztályában tanító nevelők számára. Tankönyvkiadó, Budapest.

Ismeretlen szerző (1983): Adam, Adolphe. In: Dahlhaus, C. és Eggebrecht, H. H. (szerk.): In: Brockhaus –Riemann Zenei lexikon. I. kötet. A magyar kiadás szerkesztője Boronkay Antal. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest. 15–16.

Kovács Lajos − Péter József (1963a): Ének-zene. Kézikönyv az általános iskolák második osztályában tanító nevelők számára. Tankönyvkiadó, Budapest.

Kovács Lajos − Péter József (1963b): Ének-zene. Kézikönyv az általános iskolák harmadik osztályában tanító nevelők számára. Tankönyvkiadó, Budapest.

Kovács Lajos − Péter József (1964): Ének-zene. Kézikönyv az általános iskolák negyedik osztályában tanító nevelők számára. Tankönyvkiadó, Budapest.

Miklósvári Sándor (szerk.,1962): Tanterv és utasítás az általános iskolák számára. Tankönyvkiadó, Budapest.

Mészáros István – Németh András – Pukánszky Béla (2005): Neveléstörténet. Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Osiris Kiadó, Budapest.

Országos Pedagógiai Intézet (szerk, 1964a): Zenehallgatás az általános iskola 1 – 4. osztálya számára. Összeállította Kovács Lajos. Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, Budapest.

Országos Pedagógiai Intézet (szerk, 1964b): Zenehallgatás az általános iskola 5. osztálya számára. Összeállította Lugossy Magda és Petneki Jenő. Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, Budapest.

Országos Pedagógiai Intézet (szerk. 1964c): Zenehallgatás az általános iskola 6. osztálya számára. Összeállította Lugossy Magda és Petneki Jenő. Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, Budapest.

Országos Pedagógiai Intézet (szerk. 1965): Zenehallgatás az általános iskola 7. osztálya számára. Összeállította Péter József és Petneki Jenő. Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, Budapest.

Országos Pedagógiai Intézet (szerk. 1966): Zenehallgatás az általános iskola 8. osztálya számára. Összeállította Péter József és Petneki Jenő. Magyar Hanglemezgyártó Vállalat.

Szabó Helga (1991): A magyar énektanítás kálváriája. A szerző kiadása, Budapest.

Szokolay Sándor: Műjegyzék. http://www.szokolay.hu/mujegyzek.asp (Letöltés: 2015. október 24.)

 

 

A szerzőről

Kiss Henriette abszolvált doktorandusz hallgató (ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Doktori Iskola)

 


[1] A második osztálytól kezdődően heti két ének-zene óra szerepelt az óratervben, amely évi 66 tanórát jelentett (Miklósvári, szerk. 1962).

[2] A kézikönyv a műhöz fűzött lábjegyzetében így fogalmazott: „A legújabb kutatás Leopold Mozartot tartja a Gyermekszimfónia szerzőjének.” (Kovács és Péter, 1963a, 17. o.) A továbbiakban a főszövegben a kézikönyv lábjegyzetének értelmében L. Mozart műveként hivatkozom a szimfóniára.

[3] A kézikönyv W. A. Mozartnak tulajdonította a Bravúrvariációk címmel jelölt művet. (Kovács és Péter, 1963a. 32. o.) A mű azonban Adolphe Adam francia zeneszerző szerzeménye (Dahlhaus–Eggebrecht (szerk.) 1983). Ez a mű, a zeneszerző pontos nevével és a mű címével szerepel az I. oldal 6. blokkjában az 1–4. osztály zenehallgatási lemezén (OPI, szerk.1964a). A főszövegben a továbbiakban Adam: Mozart-bravúrvariációk címen írok a műről.

[4] A Kis kece lányom kezdetű magyar népdal feldolgozása Bartók Gyermekeknek című sorozatában az I. füzetben a 17. szám alatt, Körtánc címen szerepel. A másik Bartók-mű, a Rondo a Három rondó népi dallamokra című kompozíció első darabja. A továbbiakban a kézikönyvben megadott címeken hivatkozok a művekre.

[5] Szokolay Sándor a műjegyzék (http://www.szokolay.hu/mujegyzek.asp) tanulsága szerint Téli és Karácsonyi dalok gyermekkarra és zenekarra, op. 31 címmel írt művet 1959-ben. Vajon a kézikönyv szerzői erre a műre gondolhattak, csak kicsit nagyvonalúan adták meg a mű címét? Az alsó tagozat számára készült lemezen nem szerepel ez a mű, így hangzó anyag hiányában nem lehet eldönteni ezt a kérdést. A továbbiakban a kézikönyv szerint hivatkozok a szerzőre és a műre.

[6] Ennek az osztálynak a kézikönyvében (Kovács és Péter, 1964. 33. o.) már Leopold Mozart műveként tüntették fel a Gyermekszimfóniát.

[7] Egy esetben  − Gyermekjátékok − nem volt szerző rendelve a műhöz. Csak gyanítani tudtam, hogy Georges Bizet (?) szerzeményéről lehetett szó. Két esetben − Gyermekszimfónia, Bravúrvariációk − helytelenül adta meg a kézikönyv a mű szerzőjét. Az összegzésben mindkét esetben a művek valódi komponistáját vettem figyelembe.

[8] Érdemes összevetni az alsó tagozat számára készült hanglemez (OPI, szerk. 1964) tartalmát a kézikönyvekben felsorolt művekkel. A következő művek fordultak elő a kézikönyvekben, illetve szerepeltek a hanglemezen is: L. Mozart: Gyermekszimfónia, W. A. Mozart: Varázsfuvola, Csajkovszkij: Diótörő, Bartók több népdalfeldolgozása a Gyermekeknek című sorozatból, Kodály: Katalinka, részletek a Háry Jánosból. Arról nincs információnk, hogy a többi, a kézikönyvekben felsorolt művet milyen hanglemezekről hallgattathatták meg a nevelők a tanulókkal.

 [11]

 [12]

 [13]