ELHUNYT NÉMETH GYULA KARMESTER

(1930-2016)

 

 

Németh Gyula 1930. július 17-én született Budapesten.  Nagyon szegény családból származott.  Az éhezés, a nincstelenség vette körül és soha nem feledhető nyomokat hagyott benne. Az iskolában nagyon jó tanuló volt, de a háború miatt később a GANZ-MAVAG gyárban kezdett el dolgozni munkásként.

 

A gyár kórusába felfigyeltek rá, mert minden szólamot kívülről tudott.  Rendkívül jó zenei hallása miatt szolfézs-zeneelmélet órákra küldték, ahol gyorsan-könnyedén  tanult.  Egy szolfézs versenyen Kodály is felfigyelt rá és a zenéről elbeszélgetett vele.

 

Első  zenei élménye a gyár tetején érte, ahova elbújni járt. A tetőn feküdt és egy rádióból fölhallatszott egy komolyzenei mű.  A kék eget nézte, álmodozott, majd bemondta a rádió  "Debussy Felhők" c. alkotását. Közben tovább dolgozott a gyárban es a 40-es évek végén (talán 47-48-ban) munkáskarnagy képzőbe küldték, így is segítve a tehetséges fiatalember felemelkedését.

 

Később – felsőbb döntésre – ösztöndíjjal először Moszkvába, majd Leningrádba küldték tanulni. Már érkezésekor szerelmes lett a csodás városba.  Az épületek, szobrok a város finom művészete teljesen lenyűgözte. Tanárai – Dalgat, Rabinovics és Hajkin – szívesen és sokat foglalkoztak vele. Ekkor ismerkedett meg a klasszikus irodalommal, többek között Puskin műveivel, amit élete végéig nagyon szeretett.

 

A Leningrádban rendezett nemzetközi karmesterverseny győzteseként lehetőséget kapott, hogy Jevgenyij Mravinszkij asszisztense legyen a Leningrádi Filharmonikusoknál. Minden próbán ott ült, figyelte a munkát és tanult Mravinszkijtól. Itt szívta magába a zenemű iránti hűséget,  a zene kompromisszumok nélküli interpretálását.  Ez maradt jellemző rá a későbbiekben is.  Egy-egy zenei motívumot, frázist  addig formált a zenekarokkal, amíg az úgy nem szólt, ahogy azt a zeneszerző megalkotta. A Leningrádi Filharmonikusokkal való kapcsolat alakította ki benne a reá jellemző szigorú munkamorált,  kifinomult igényességet, ami nála egy kivételes tehetséggel és szorgalommal párosult.







Németh Gyula felesége, Anina Bitzerhadi asszir származásu opera és koncert

énekesnő

 

Leningrádban ismerkedett meg Anina Bitzerhadi asszir származású opera- és koncert énekesnővel, aki szintén ott tanult. Összeházasodtak es Magyarországra költöztek.  Itthon a Magyar Állami Hangversenyzenekar élén Ferencsik Jánossal dolgozott együtt. A 60-as években további tanulmányokat végzett a Santa Cecília Akadémián, ahol Franco Ferrara volt  a professzora.  Ferrara professzor őszintén nagyra tartotta a fiatal magyar karmestert es többször mondta neki: „Amit Ön itt tanulni szeretne, azt már mind tudja."

 

Magyarországon az Országos Filharmónia szólistája lett, és ennek köszönhetően rengeteg feladatot kapott. Gyakran járt külföldön is: a 70-es években a Chile-i Szimfonikus Zenekar vezető karnagya volt.  Vezényelt Londonban a Royal Albert Hallban, Nyugat Berlinben a Berlini Filharmonikusokkal a Karajan Saal-ban, Törökországban, Olaszországban, Franciaországban, Kelet-Németországban, Jugoszláviában, a Szovjetunióban és Kubában. Kivételes tehetsége, muzikalitása és szorgalma rendkívül magasra emelte zenei igényszintjét, aminek csak a legjobbak tudtak megfelelni.

 

Igor Ojsztrahhal a Magyar Állami Hangversenyzenekar élén

 

A 80-as években a Veszprémi Szimfonikus Zenekar vezető karnagya és az ottani Konzervatórium tanára lett. Vezetése alatt a zenekar jelentős művészi színvonal emelkedést ért el, amit Nívódíjjal jutalmaztak.

 

 

Több mint 50 hanglemez, valamint rengeteg rádiófelvétel őrzi munkáit. Több lemeze Grand Prix -Academie du Discue Francais díjat nyert, a Hungarotonnál kiadott Muszorgszkij-Ravel lemeze – amely itthon a nagy előadott példányszám miatt aranylemez lett – még Japánban is nagy sikert aratott. http://www.cdandlp.jp/mussorgsky/hungarian-state-orchestra-by-gyula-nemeth/lp/r112961040/

 

1970-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki. Felesége - Anina Bitzerhadi - 1996-os váratlan halála után visszahúzódva élt családja körében.

Válogatás Németh Gyula legsikeresebb hangfelvételeiből:

https://geocdn.fotex.net/www.hungarotonmusic.com/images/artworks/33/2733-500px.jpg

 

 

https://geocdn.fotex.net/www.hungarotonmusic.com/images/artworks/69/9669-500px.jpg

 

 

https://geocdn.fotex.net/www.hungarotonmusic.com/images/artworks/60/4560-500px.jpg

 

http://www.cdandlp.jp/gyula-nemeth-franz-liszt/2-rhapsodie-hongroise/lp/r113789963/

 

https://geocdn.fotex.net/www.hungarotonmusic.com/images/artworks/67/7667-500px.jpg

 

Szervánszky Endre: Concerto in Memory of Attila József - Six Pieces for Orchestra, Budapesti Szimfonikus Zenekar, vezényel: Németh Gyula





https://geocdn.fotex.net/www.hungarotonmusic.com/images/artworks/36/9036-500px.jpg

Felix Mendelssohn: Szereti Ön Mendelssohnt? Kovács Dénes (hegedű), Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Németh Gyula

 

https://geocdn.fotex.net/www.hungarotonmusic.com/images/artworks/66/8566-500px.jpg

Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Németh Gyula

 

 

(Összeállította: Z. T.)