SARU KÁROLY

(1943-2016)

2016. március 14-én elhunyt Saru Károly nagybőgő művész, nagybőgős generációk nemzetközi hírű tanára. 1943-ban született Budapesten. Felsőfokú nagybőgő tanulmányait Tibay Zoltánnál végezte a budapesti Zeneakadémián. 1960-tól 1972-ig a Fővárosi Operettszínház Zenekarában dolgozott, majd 1972-től a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar szólamvezető nagybőgőse volt. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar docense 1975-től nyugdíjba vonulásáig dolgozott a debreceni felsőfokú nagybőgős oktatásban. Személyéhez kötődik a huszonhat alkalommal megrendezett, Európában egyedülálló Debreceni Nemzetközi Nagybőgő Találkozó. Tagja volt a nemzetközi Nagybőgős Társaságnak, amelynek magyarországi referenseként tevékenykedett.

A Zeneművészeti Kar korszakot meghatározó vonós tanára mind tevékenységével, mind személyes habitusával, emberségével elévülhetetlen érdemeket szerzett, nagyban hozzájárult a debreceni zenei felsőoktatás fejlődéséhez. Emlékét szeretettel őrizzük.

Dr. Duffek Mihály

dékán

Valamikor a hatvanas évek elején katonazenészként egy kultúrházban bevonuláson „vidítottuk” a bevonulók hangulatát. Egyszercsak megláttam közöttük Saru Károlyt. A konziból ismertem. Szóltam a parancsnokomnak, hogy ott van egy nagybőgős, aki tubázni is tud. Máris leszaladt és a kiképzés után áthelyezték hozzánk zenésznek. Azóta tart és egyre szorosabb a barátságunk. Karcsi jellemének sajátossága volt, hogy vagy szeretett és tisztelt valakit, valamit, vagy nem és ennek gyakran kifejezést is adott. Szemtől szembe is. Ebben is következetes volt, miképpen a családjához a barátaihoz – és muzsikusi hivatásához ragaszkodásában egyaránt.

Pontosan ismerte képességeit és nagyon tisztelte a jókat, kiválókat. Tanításában is következetes volt. Megkövetelte a munkát, a tanulást. A nagybőgőzéshez csak közelállóként, de zenetanárként és muzsikusként is pontosan láttam, hogy milyen hihetetlen nagy és eredményes munkát végzett a tanításban, a nagybőgőzés fejlesztésében Tizenötször rendezett nagybőgős találkozót Debrecenben, ahová rendszeresen eljöttek, saját pénzükön is a nagybőgőzés nagyjai a világ minden tájáról. Láttam, ahogy a tanítványait odaállítja a nagynevű, minden nációból érkező tanárok, művészek elé és kötelezi őket a tanulásra, ismereteik bővítésére, kapcsolatok építésére. Nagyon büszke volt a sikereket elért, szorgalmas tanítványaira. Soha nem irigyelt senkit semmiért.

Döbbenetes, hogy ezekről a találkozókról alig jelent meg hír és nagyon kevés támogatást kapott.

Én, személy szerint, az örökös barátság mellett azt köszönhetem neki, hogy elvitte a Szólószonátát Montag tanár úrhoz és így elkezdődhetett a mű sikersorozata. Több mű írására is felkért és teljes jogú kültagjává tett a nagybőgősök társaságának. Az általa összehozott kapcsolataimnak köszönhetően más műveket is komponáltam. Tehát sokkal tartozom neki – amit nem tudom, hogy megtudok e ezek után hálálni.

Súlyos betegségét nagy türelemmel viselte. Halála előtt egy héttel felhívtam, hogy két egymást követő napon lesznek hangversenyek, amiken megszólalnak műveim. Az egyiken nagybőgőnek is van szólószerepe, amelyet egy tanítványa játszik. Teljesen nyugodt hangon közölte, hogy nem tud eljönni, mert kórházban van és nem tudja mikor megy haza. Ezért még azt is elhárította, hogy bemenjek hozzá meglátogatni. Nagyon örült ezeknek a híreknek és biztos volt a sikerükben.

Köszönöm a barátságodat. Nyugodj békében

Gallai Attila

zeneszerző, klarinétművész