Gyergyóremetei Figaro Rossini operájában
Beszélgetés Molnár Levente*
operaénekessel
(leventemolnar.com.hu)
Operaénekesünk, a gyergyóremetei
születésű Molnár Levente visszatérő csillag a müncheni Bayerische Staatsoperban. A 2015–ös őszi operaévadban Rossini A
sevillai borbély című operájában
Figaro szerepét énekelte ismét nagy sikerrel, közvetlen a New York-i
Metropolitan Operaházban történő vendégszereplése előtt. Harminckét
évesen immár közel tíz éve keresett baritonja a világ nagy operaházainak, most
is évekre előre megkötött számos szerződése ismeretében beszélgetünk
a müncheni zenepalota művésztársalgójában.
- Rossini A sevillai borbély c. operájában tehetségének javát adta. A
világsikerű mű mennyiben, milyen szempontból áll Önhöz közel?
- Figaro alakja, habitusomhoz minden tekintetben
illő, mind alkatban, hangban, szellemiségben igen közel áll hozzám.
Szeretek komédiázni, így jól érzem magam ebben a szerepben. Egy kreatív figura,
ezért forog körülötte a világ. Úgy érzem, elég jól tudom megformálni őt,
gondolom emiatt is hívnak erre mindenhová a világon, ha Rossini borbélyát
kívánja valamelyik operaház műsorára tűzni. Én pedig megyek, mert
nekem az egyik kedvenc szerepem.
- Rossini „opera buffaját” e műfaj legkiemelkedőbb darabjának
tartják. A mű gazdag
jellem-valóságábrázolás mellett helyzetkomikumok egész sorában bővelkedik.
E párhuzamosságot és kontrasztot a próbák során hogyan élte meg?
- A művet – amint már említettem - pályafutásom
során már nagyon sok rendezésben énekeltem. Így ezt az operát, illetve Figaro
személyét sok szemszögből, megvilágításból ismerhettem meg, érezhettem át.
Természetesen ezzel párhuzamosan, a szöveg egyre jobb elsajátításával a darab
mondanivalóját, valóságtartalmát is egyre mélyebben éltem meg. Összességében a
darab durva realitása nekem nem okoz gondot, gondolok itt az összeesküvésekre,
furkálódásokra, amelyeket jól tudok ellensúlyozni, hiszen azt is láttatni
engedem, hogy hogyan próbál Figaro ezekből a szorult helyzetekből
kibújni, hogyan segíti barátait.
Maga az opera világa egy rendkívül gazdag
szellemiségű, lelkületű világ. Az operaénekes magánéletében is
naponta találkozik úgymond hasonló nehézségekkel és örömökkel, én is
tapasztalom, nap, mint nap. A karakter megformálásánál szeretem a szerepbe
belevinni saját egyéniségemet. Szeretek a rendezőkkel „összejátszani”,
ugyanakkor annak is örülök, ha egy rendező nagy szabadságot ad nekem.
Emellett nem titok; a rendezéssel is kacérkodom. Így aztán különösen fontosnak
tartom, hogy az alkotási folyamatban megszülető személyiségeket, az
őket körülvevők is megerősítsék. Tehát, ha valaki Don Giovanni,
akkor ne csak saját maga, hanem a többi szereplő is, úgy tekintsen rá,
hogy Ő valóban Don Giovanni.
Ahhoz, hogy jól működjön a rendszer,
elengedhetetlennek gondolom az összhang megteremtését is. Ha egy operaházban
nincs egy jó casting igazgatóság, aki a
szereplőket jó érzékkel tudja összeválogatni, akkor hiába az, ha az
énekesek önmagukban kiválóak, nem biztos hogy jól
tudnak egymással dolgozni,…tehát ha nem passzol se a hang, se a karakter, akkor
nem lesz igazán jó az előadás. Egy színház sajátos arculatát az adja, hogy
milyen művészeket rendel egymás mellé, hogy kikre építkezik, s hogy hogyan
szervezi egésszé a stábot az előadás szerzőinek „megkövetelte”,
hiteles elképzeléseinek a megvalósítására.
- Egy
operaénekesnek mennyire szükséges a színészi játék? Önmagát mennyire érzi
színésznek is az operaéneklés mellett?
- A kezdetekben színésznek készültem. Mai napig úgy
mondanám, hogy színész-énekesnek tartom magam. Ha kívánja a szerep – mint jelen
esetben- a komikus „bohóckodást”, akkor én ezt tudom hozni, és szívesen játszom
is el. A mai világban fontos az, hogy a színpadon „megmozduljunk”, így a
közönség jobban, könnyebben tud azonosulni az általunk megformált karakterrel.
A múlt század vívmánya, hogy „megmozdítottuk” az operaénekeseket, ennek
következtében az opera műfaja egyre jobban a színjátszás irányába is
tolódott. Ráadásul napjainkban, a modern technika eszközei még inkább a
látványt erősítik. Ilyen inspiráló közegben - ha engem úgy „mozgatnak
meg”- hát én „akár lejátszom a csillagot is az égről!”
Rosina és
Figaro: Mester Viktória és Molnár Levente A sevillai borbélyban (fotó: Csillag Pál)kulturpart.blog.hu
- A 24 éves Rossini
13 nap alatt írta meg a művet. Mint fiatal operaénekest hogyan érinti
Rossini fiatal tehetsége? Itt most a fiatal tehetségen van a hangsúly.
- A zene világában sok tehetséges fiatal művésszel találkozhatunk.
Mozart gyermekkorában, Rossini egész fiatalon már igen termékeny volt.
Minekünk, fiatal operaénekeseknek kiváltképp szükséges, hogy fiatal, friss
szellemünket folyamatosan kondícióban tartsuk. Hiszen ezen keresztül sokkal
jobban tudunk azonosulni azokkal a karakterekkel, figurákkal, amelyeket a
fiatal zeneszerzők a műveikbe belecsempésztek. Ehhez elengedhetetlen,
- mint ahogy előbb is mondottam - a kimagasló színészi játék, illetve
természetesen a lendületes hangi megformálás. Fantasztikus dolog érezni a
próbák és fellépések során a zeneszerző fiatalságát, amely így
örökéletű. Ha kétszáz év múlva fogják játszani A
sevillai borbélyt - biztos vagyok benne -, hogy akkor is ugyanilyen hatással
lesz a művészekre, és az emberekre egyaránt.
- Mikor énekelte
ezt a szerepet először?
- Ezzel az operával öt-hat éve itt Münchenben, a Bayerische Staatsoperban
debütáltam, mégpedig ugyanebben a rendezésben. A Covent Gardenben,
valamint számos nagy operaházban, többek közt 2014-ben Zürichben is felléptem
ebben. Sőt a zürichi közönség a jövőben többször is újra hallhat és
láthat ebben a szerepben.
- Melyek a további
kedvenc operái?
- Az én zenei ízlésem igen széleskörű. Mozarttól
kezdve Wagnert, Strausst, de szokás ezt mondani, hogy a „nehezen
emészthető” zenéket is szeretem. Mostanában, Wagnerért egyenesen rajongok,
kivétel nélkül minden operája lehengerel. Szerencsémre jó pár művében már
játszhattam. Természetesen azonban Verdit és Puccinit is nagyon szeretem.
Összegzésként minden nagy zeneszerző előtt meghajolok, és amiket
eddig énekeltem, azokba mindegyikbe szerelmes lettem. Ezek a szerelmek most már
örökké tartanak.
- Ismeretes, hogy
pártfogolja a fiatal tehetségeket. Ezt milyen formában, módon teszi?
- Meglátásom szerint elengedhetetlen, hogy közösségünk kiemelkedő
fiatal tehetségeit felkaroljuk, támogassuk. Vigyék szét magyar jó hírünket,
kultúránkat a világban. Úgy érzem, hogy mindezért őket nagyon speciálisan,
alternatív módszerekkel kell pártfogolni. Például szívesen hozok össze
tehetségeket mesterekkel, a felfedezettjeimet tanácsadással látom el, de
énekórával, vagy akár angol nyelvkurzus financiális támogatásával is segítem
őket. Ebben a világban mindenkit egyéni módon, személyre szabottan
célszerű támogatni. Van több ügynökségem is, amelyeken keresztül a szakmai
„pályára állítást” egyengetem. Tehát nagyon szívesen vagyok egyfajta
közvetítő, valamint szakmai menedzser.
- Ezek mellett
gondolkodik intézményesített keretek létrehozásában is?
- Mindenképpen. 2015-ben egy Egyesületet indítottunk el
az úton, ARTSTART4U néven. Hozzám
hasonló szellemiséget képviselő, 5-6 országból – többek között Svájcból,
Németországból, Szingapúrból - érkező mecénásokkal. Mivel még igen az
elején vagyunk, folyamatosan próbálunk szponzorokat is keresni, hogy minél
jobban támogathassuk a tehetségek önmegvalósítási szándékait,
lehetőségeit. Szeretnénk Budapesten egy saját székhellyel rendelkező
bázist, ahol a művészvilág bármikor otthon érezheti magát. Jelen
helyzetben sajnos nagyon sok tehetség elkallódik, vagy „plafonizálódik”,
azaz nem tud tovább fejlődni. Arra gondoltam, hogy ez az intézmény hasonló lenne, mint a Juilliard
School Amerikában, csak a magyaroknak, a magyarokért,
és főleg a Kárpát-medencére koncentrálva. A célom, hogy Magyarországon egy
olyan nemzetközi magot hozzunk létre, melyben a magyarok mind szakmailag, mind
nyelvileg fel tudnak készülni a nemzetközi színvonalra, színpadokra. Úgy érzem,
hogy mi magyarok, mind földrajzilag, mind a tehetségek és az ő
fejlődésüket szolgáló tanárok, mesterek, korrepetitorok szempontjából is
olyan jó helyen állunk, hogy akár egy világraszóló tehetségcentrumot is életre
tudnánk hívni.
- Az ARTSTART4U fel tud mutatni már eredményt is?
- Természetesen. Egyesületünk első tehetség támogató ötlete az volt, hogy elvitte a Virtuózokat
Erdélybe egy három állomásos koncertkörútra. Valamint ezzel párhuzamosan egy
tehetségkutatót is szervezett, ahonnan a
harminckét jelentkezőből harminckét ember „továbbjutott”, azaz velük
már hosszabb távú együttműködésben gondolkodunk. Komoly koncertbevételt
tudhatunk már magunkénak, amelyet teljes mértékben jótékonyságra ajánlottunk
fel, Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványának. A
jövőben is arra törekszünk, hogy felhasználhassuk a kultúrát- eszközként a
jótettekre és a tehetség szolgálatára. Azt még szeretném hozzátenni, hogy ebben
azért pont most teszem a dolgomat, mert most
vagyok fiatal, most van energiám, nem várhatok addig, amikor már
megvalósítottam magam. Természetesen közben én is megvalósulok, de sokkal jobb
az, ha még rajtam kívül többen is ugyanezt velem együtt érhetik el. Sikeresebb
lesz a nemzetünk, ha nem egy Molnár Leventét, hanem több hasonló kvalitású
művészt tudhat magáénak a magyar kultúra.
Nem konkurálok folyamatosan, szívesen segítek másoknak,
másokon. Azt gondolom, hogy így kell gondolkodnunk ahhoz, hogy komoly
kulturális pontja legyünk a világnak.
Erdősi-Boda Katinka