EGY BOLDOG SZIGET – ZENÉSZEKNEK

 

Első alkalommal rendezik meg július 3. és 8. között az Echo Nyári Akadémiát, amely igazán idilli helyszínen, a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban talált otthonra. A Zeneakadémia három tanára, Kováts Péter hegedűművész, Varga István gordonkaművész, valamint Fülei Balázs zongoraművész egyhetes Nyári Akadémiája – amiből a remények szerint hagyomány teremtődik – mindenféle kötöttségtől és számonkéréstől mentes, éppen a tanévvel járó feszültségeket és elvárásokat igyekszik feloldani a közös zenéléssel. A kurzus elsősorban azoknak a magyar és külföldi hegedűsöknek, csellistáknak, és zongoristáknak nyújt kiváló lehetőségeket, akiknek fantáziáját nem csupán saját hangszerük irodalma és a szóló szereplések mozgatják meg, hanem a helyszínen formálódó felállásokban és együttzenélésekben is örömmel részt vennének. A minden jelentkező számára biztosított egyéni hangszeres órák mellett ugyanis a Nyári Akadémián fontos szerephez jut a kamarazene, amely mindhárom tanárnak egyaránt szívügye. A kurzus résztvevői az előadó-művészethez szorosan kapcsolódó kérdésekre is választ kaphatnak majd, az egyik meghívott előadó például a lámpaláz kezelésére ad praktikus tanácsokat.

 

Az Echo Akadémiát július 3-án a három tanár koncertje nyitja meg, az egyhetes kurzus lezárásaképp pedig a résztvevők adnak közös koncertet. A belépés mindkét hangversenyre ingyenes.

 

2016. július 3. vasárnap, 19.00, Főispán terem, nyitókoncert

 

Debussy: Szonáta csellóra és zongorára

                    Varga István - cselló, Fülei Balázs - zongora

Prokofjev: D-dúr szonáta hegedűre és zongorára, Op. 94

                    Kováts Péter - hegedű, Fülei Balázs - zongora

Schubert: B-dúr trió, D 898

                   Kováts Péter - hegedű, Varga István - cselló, Fülei Balázs - zongora

 

2016. július 8. péntek, 19.00, Főispán terem, zárókoncert

 

           Az Echo Nyári Akadémia résztvevőinek koncertje