Kurtág: Játékok – Játékok Kurtágnak

Kurtág: Játékok – Játékok Kurtágnak – Kurtágnak játszani

2016. február 19-én volt Kurtág György 90. születésnapja. A kerekszámú évfordulót nemcsak hazánkban tartották számon – Berlinben például már tavaly decemberben megkezdődött az ünneplés, hangversenysorozattal, s hozzá karcsú kötettel, amelynek különböző műfajú írásai (többségük művei avatott tolmácsolóitól) az alkotót és műveit egyaránt „olvasóközelbe” hozták. Az évforduló köré Budapesten fesztivál-értékű rendezvénysorozatot szerveztek, több helyszínen. Helyet adott az ünneplésnek a Müpa csakúgy, mint Kurtág pedagógiai tevékenységének fő helyszíne, a Zeneakadémia, de a legnagyobb aktivitással mindebben a BMC (Budapest Music Center) vett részt. Személy szerint Gőz Lászlót illeti hála és köszönet a szervezés munkájáért.

Magam az egyik Kurtág-koncert előtti beszélgetések során értesültem a zenével-ünneplés egy másik, kicsit későbbi fejezetéről, arról, hogy a Zenetanárok Társasága is szervezkedik, Hommage à Kurtág című díszhangverseny előkészületeivel. Itt dr. Ábrahám Mariann vállalta az „örökmozgó” szerepét: szervezőmunkája nyomán intenzív kapcsolatot tartott az előzőleg regionális hangversenyeken elhangzott műsorok szervezőivel, a résztvevő növendékekkel és az ezeken a koncerteken leghitelesebben előadott darabokból állította össze az Óbudai Társaskörben 2016. május 8-án délután megrendezett díszhangverseny programját. A válogatók korántsem verseny-légkörben zajlottak: koncertek voltak, különböző városok zeneiskolásainak találkozói, avagy a helységben működő különböző szintű oktatási intézmények növendékeinek seregszemléje. Rendezvények, amelyek hatásköre ugyan többnyire csak az érdekeltekre terjedt ki, diákokra, felkészítő tanáraikra és a hozzátartozókra, akik egyáltalán nem elhanyagolható szerepet játszanak a gyermekek ízlésének, értékrendjének a kialakulásában.

Ábrahám Mariann minél szélesebb réteget szeretett volna aktivizálni, ezért a zenetanulók mellett a tanárok számára is megadta a lehetőséget a hangversenyeken való szereplésre. Kár, hogy ezt a lehetőséget kevesen használták ki – mindösszesen ketten álltak össze négykezes-partnerekké (Dr. Dombiné Kemény Erzsébet Szegedről és Fittler Katalin, a Dunaharaszti AMI zongoratanára), és Debrecen képviseletében Sőrés Ildikó zongoraművész-tanár vállalkozott szólista-produkcióra. Pedig a növendékek számára külön inspirációs forrást jelenthet, ha tanáraik is játsszák ugyanannak a szerzőnek a műveit, akinek a zenéjével ők ismerkednek. Jó lenne a kortárs zene iránti tanári aktivitást megtartani, hiszen csak a tanárok idegenkednek korunk zenéjétől. A fiatalok számára „gyönyörű,” mint hallottam egyik résztvevőtől. Ez a fővárosi rendezvény is megannyi tanulsággal szolgált volna a budapesti tanárok számára is! Az ő érdeklődésüket hiányoltuk mind a felkészítés munkájából, mind a díszhangversenyen való részvételből.

Megtisztelte jelenlétével az ünnepelt is a műveiből összeállított hangversenyt; Kurtág György feleségével, Mártával végig hallgatta a nézőtér első sorából a hosszú műsort.

A ZETA Földes Imre zenetörténészt kérte fel, hogy köszöntőt mondjon. Földes nem tagadta meg önmagát, ezúttal is kiütközött belőle a pedagógus: olyan személyes élményét idézte fel, amelyből elsősorban a felnőtt-hallgatóság tanulhatott, de emlékként minden bizonnyal a fiatalok is elraktározták. Elmondta, hogy amikor kiadvány számára egy beszélgetésre szerette volna felkérni Kurtágot, a zeneszerző elutasította, de mondott valamit, ami felejthetetlennek bizonyult számára. A „nem érdemlem meg a műveimet” szerzői vallomásnak tűnhet, mindenképp lényegeset árul el Kurtág személyiségéről, és sejteti alkotói szemléletmódját. Azzal, hogy rámutatott: a szerző minden hangért felelősséget vállalt és vállal, valójában a fiataloknak adott másként nem megszerezhető, elgondolkodtató ismeretanyagot. A játék-lét kétarcúságára ébresztett rá, hogy a játéknak egyszerre nincs és van tétje – és arra, hogy a szokatlan notációval lejegyzett Játékok-beli bármely tétel komolyan (is) veendő. A hangverseny produkciói alapján úgy vélem: megfogalmazása talán nyitott kapukat dönget – annyiban viszont mégsem, hogy a mindenkori előadásban megmutatkozó felelősségérzetet verbalizált magatartásként tudatosította.

A műsor mottó-jellegű indítását négykezesek adták: a Bach-átirat (Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit: Sonatina BWV 106) után az 1950/51-ben komponált Suite saroktételei csendültek fel (s kaphattak-e nagyobb elismerést az előadók, mint hogy Kurtág Márta sajnálkozott azon, hogy nem az egészet játszották el… - egyébként a teljes ciklus elhangzott Szegeden, s itt csak az idő szorítása miatt kellett a két középső tételt elhagyni).

A Játékok sorozatból kötetenkénti összeállításban hangzottak el darabok. Kiváltképp tanulságos volt egyazon darabot különböző interpretációkban hallani. Itt is megmutatkozik a Játékok játék-jellege: nem csak egy jó megoldás lehetséges, hanem az értelmezés szabadságának időnként nagy holdudvara van. Látva-hallva a szereplők egymásutánját, nyilvánvalóvá vált: a Játékok kötetei korántsem valamiféle didaktikus „nehézségi sorrend”-ben követik egymást. Az előadók sorrendjét tehát nem életkor vagy zeneiskolai (vagy általános iskolai) osztály határozza meg, hanem az, hogy a megszólaltatandó darab(ok) melyik kötetben található(k). Ezért fordulhatott elő, hogy az 1. osztályos Hutás Blanka a műsor elején (második gyermekként) is szerepelt, s jócskán a szünet után a második részben is, a VI. kötet két darabjának előadójaként. Több zeneművészeti szakközépiskola delegált növendéket, a felsőfokú oktatást a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézete (Győr) és a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst képviselte. A magyar fiatalok társaságában hallhattunk tehát Kurtág-darabokat külföldiek tolmácsolásában is (Adriana Paler-Nicolescu román, Aman Fahimi pedig teheráni előadó volt). A Játékok IV. kötetéből négykezes darabokat hallhattunk, s a VIII. kötetbeli négykezes (In memoriam Sebők György) afféle átmenet volt a műsor fináléjához, amikoris Sőrés Ildikó a Nyolc zongoradarabot (Op. 3) adta elő. Ezután codaként az „Egy szál viola Mártának” című kis darabot játszotta el a Virtuózok tehetségkutató műsorában ismertté vált Boateng Kármen Stephany, majd szép gesztusként valóban át is adott egy szál violát Kurtág Mártának.

A több mint kétórányi hangverseny után a művész-pár fáradhatatlanul állt a résztvevők rendelkezésére. Számtalan fotó készült, csoportképek és közös fotók a Szerzővel, és kígyózó sorok vártak autogramra.

Nem tudhatni, mi mindenre gondolt közben a Szerző és Művésztársa. A résztvevők saját játékuk után – ahogy oly gyakran lenni szokott, nem mentek el - meghallgatták egymás előadását is, így többszörös pedagógiai haszonnal járt az élményekben gazdag délután. Kedves színfoltot jelentett az a mintegy fél perc, amikor az 1. osztályos pécsi Horváth Bendegúz saját improvizációját játszotta, amelynek azt a címet adta: Hommage Kurtág Gyuri bácsinak. És távlatokat jelölt ki a győri szakközépiskolás Krápicz Balázs, aki kiforrott-érett zeneiséggel a műsorán szereplő valamennyi miniatűrben magától értetődő természetességgel mutatta fel az értéket.

Ismét elgondolkodtam: milyen mértékben, milyen mélységig osztható meg az élmény? A jelenlévők között kétségkívül kialakult az a bioárammal működő közösség-érzet, amely feljogosít arra, hogy személyes érzéseimet-tapasztalataimat általánosítva írjam le. Mert ugyanazt éreztük, ugyanaz a lelkesedés csillogott a Kurtág kedvéért érkezett felnőtt-közönség szemében, mint a felkészítő tanárokéban és a hozzátartozókéban (legyenek muzsikusok vagy laikusok). És jelzés-értékű volt, hogy az első részben szerepeltek közül is jó páran végigvárták a hangversenyt, s akkor sem türelmetlenkedtek, amikor sokáig kellett várni az autogramra. Azt pedig a zene varázshatalmának a számlájára írom, hogy a szünetben az aláírás kérőkhöz csatlakozott egy kedves lány, a következő mondattal szólítva meg a szerzőt: „Én ma nem játszottam – de aláírná az én kottámat is?”

Biztosra vehető, hogy a díszhangverseny valamennyi résztvevője számára e naptól kezdve Kurtág művei többet, mást jelentenek, mint korábban. S az is biztos, hogy ki-ki hallott olyan darabot, amelyet szívesen megtanulna. Reméljük egyre többen lesznek, akik hasonló természetességgel válogatnak a Játékok kimeríthetetlen kincsesbányájából.

Fittler Katalin

Galéria*

A felvételeket rendelkezésünkre bocsátották: Horváth Gábor, Dr. Karin Wagner, Dr. Pásztor Zsuzsa, Fittler Katalin.

Hangversenyterem: internetről átvett fotó.

A képek rákattintásra nagyban láthatók.

A sok elismerő köszönet és levél mellett álljon itt egy, melyet a bécsi Zeneművészeti Egyetem professzora, Karin Wagner küldött, aki két előadót is hozott a hangversenyre:

„… I was so very happy to hear all the kids and young students - and to have the Kurtágs here!! I would never have expected this in my dreams - to be in Budapest
at such a concert. It was a very moving day for me - and this will stay in my heart!
….You made the perfect organization!! So many players – wonderful ! You can be more than satisfied - it was really very very well done! And Kurtág was happy about that!

And I was so happy to bring Kurtág my wishes! I admire him deeply - his music and he means so much to me! It is a very deep feeling - that is not to be expressed in words. To look in his eyes and to congratulate him - this was wonderful for me…”