DR. DUFFEK MIHÁLY*

 

A Viharsarokból Debrecenbe…

 

100 éve született Gulyás György

 

 

Debrecen M. J. Város Önkormányzata, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola, a Kodály Filharmónia és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar közös ünnepségsorozattal emlékezett meg Gulyás György Liszt-díjas karnagyról, kiváló művészről. Az ünnepi eseményeket a Debreceni Kodály Kórus hangversenye nyitotta meg a Csonka templomban, majd a város Önkormányzatának és zenei-kulturális intézményeinek képviselői helyeztek el koszorút Gulyás György sírjánál. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Gulyás György Szakkollégiuma külön zenei rendezvényekkel tisztelte meg az iskolaalapítót. Egykori lakóházának falán névtáblát avattak a felsorolt résztvevők. A debreceni zeneoktatási intézmények közös zeneszerzői pályázatot hirdettek meg az évforduló alkalmából, valamint jubileumi kiállítás nyílt a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.

 

Debrecen, és tágabb értelemben véve a keleti régió zenei életének kiemelkedő alakja az ötvenes évek elejétől számos tekintetben meghatározó szerepet töltött be úgy is, mint a debreceni zenei felsőoktatás iskolaalapítója, úgy is, mint tanár, úgy is, mint  előadóművész és úgy is mint a zenei közéletben résztvevő, nyughatatlan, teremteni vágyó személyiség. Lelki szemei előtt mindig a vidék felemelésének eszméje lebegett, a zene szocializáló erejébe vetett hit és a zenekultúra minőségi átadásának küldetése volt élete motorja. A Debreceni Kodály Kórus, valamint a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny alapítója a város kulturális súlyának jelentős gyarapodását segítette elő.

 

     Köröstarcsán született 1916. április 1-jén. Iskolai tanulmányait is ott kezdte, Szeghalomban folytatta, majd Debrecenben, a Református Kollégiumban volt középiskolás, és tanulmányai végeztével, 1936-ban tanítói diplomát szerzett. Orgonált, zongorázott, hegedült, de kántori tevékenységet is folytatott.     Tanítói hivatásának gyakorlását Bélmegyeren kezdte, egyben ekkor kezdte meg zeneakadémiai tanulmányait is Bárdos Lajos unszolására. Tanulmányai befejeztével zeneszerzői és karvezető képesítést szerzett. Tanári pályája Békésen folytatódott a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában, majd a Dóczi Református Tanítóképző Intézet zenetanáraként gyakorolta hivatását. Közben jutott erő arra is, hogy elvégezze a Zeneakadémia Apponyi Kollégiumát.   Az 1945 augusztusában fogant gondolatot követően a békési polgármesternek írott levél az első dokumentum arról, hogy felvázolta egy többszintű, kollégiumi rendszerű iskola, a „Magyar Állami Énekiskola” megalapításának tervét. Ezt az intézményt látta elhivatottnak arra, hogy az igényes nyelvi-zenei képzés révén az új generációk számára közvetítse a nemzeti kultúrát, természetesen a magyar zene bázisán, az arra alkalmas, kiválasztott tehetséges fiataloknak. A koncepció a zenei-művészi, néprajzi tanulmányok és a napi életesemények egy és azonos környezetben lejátszódó életformáját látta a leghatékonyabbnak a tehetség fejlesztésére, az új magyar zenei értelmiség létrehozatalára.

 

     1946-ban nyílt lehetősége arra, hogy a Békés-tarhosi Wenckheim grófi uradalom épületeit, területét felhasználva november 5-én megkezdje működését az az iskola, amelyben álmai megvalósulását láthatta.  Az akkori jog nagyon nehezen tudta besorolni az intézményt az iskolarendszerbe, ezért a következő nevet kapta az új intézmény: „Országos Állami Ének- és Zenei Szakirányú Líceum és Tanítóképző Intézet”, és a vele kapcsolatos „Ének- és Zenei Gyakorló Általános Iskola és Kollégium”. E név mögött valóban egy zenei ihletettségű, igen tehetséges diákokat felvonultató, korszakos jelentőségű iskola jött létre. A hivatalos avató ünnepségre 1947. február 5-én kerülhetett sor. Gulyás György ennek az iskolának 1954-ig alapító igazgatója és tanára volt.

 

     1951-ben bővült a tanári testület nagytekintélyű egyéniségekkel: Friss Antal gordonkaművésszel a Zeneakadémiáról, Teőke Marianne zongoratanárral, Banda Márton és Víg Árpád hegedűtanárokkal. Mindezek és a növekvő hazai és nemzetközi elismertség ellenére az iskola működése egyre nagyobb bizonytalanságot mutatott, konfliktusok is fémjelezték ezt az időszakot. A tarhosi Zenepavilon eközben 1953-ban felépült. Az avató hangversenyen Kodály Zoltán is beszédet mondott, az ünnepségen fellépett Zathuretzky Ede hegedűművész, Sándor Judit énekművész, Petri Endre zongoraművész.

 

     1954. szeptember 1. az iskolában keletkezett konfliktusok nyomán lefolytatott vizsgálat eredményeként, a Révai József népművelési miniszter vezette vizsgáló bizottság véleménye alapján bezárt az iskola, mert úgymond, „döntő többségben voltak azok a vélemények, amelyek inkább a bezárást, mint a további működtetést javasolták.” Ez az intézkedés egyben egy igen hatékony és eredményes művészeti-nevelési koncepció végét is jelentette. Az életmű egy-egy pontján később elő-előkerül az iskola emléke, a módszer tehetségfejlesztő, embernevelő ereje.

     Új korszak kezdődött Gulyás György életében 1954-ben: ettől az évtől 1966-ig a Debreceni Zeneművészeti Szakiskola igazgatójaként tevékenykedik. Az 1955-ös Bartók-év zenei ünnepi hangversenyei, valamint Kodály 75 éves születésnapjának zenei programjai számos, meghatározó művész egyéniséget vonzottak Debrecenbe, köztük Cziffra Györgyöt, Vaszy Viktort és másokat.

 

     1955-ben alakult meg a zeneművészeti szakiskola leánykara, de ugyanekkor kezdődött meg a főiskolai szintű zenetanárképzés fejlesztési tervének előkészítése is.

 

     Az 1957-es esztendő jeles fordulópont: július 23-án vette fel Kodály Zoltán nevét – még életében egyedüliként – a Debreceni Zeneművészeti Szakiskola. A névadó a korabeli hangfelvételen és az írásos bejegyzésben az alábbi, híressé vált gondolatot hagyta ránk:

 

„A debreceni szakiskola jövője: példát adni a szolfézs és hangszertanítás összehangolására, ének-alapon történő hangszertanítással új énekre bírni a hangszereket; a környékre kisugárzó működéssel hangzó életre bírni a néma berkeket.” (Kodály Zoltán)                

 

     1958-ban az éppen hároméves szakiskolai leánykar nemzetközi kórusversenyen rangos díjat, I. díjat nyer Llangollenben Gulyás György vezényletével. Egy évvel később hasonló siker és ünneplés következik Arezzoban: I. és II. díj. Talán e jelentős eredmények közvetlen „jutalma” az elnyert Liszt-díj, amit ugyanebben az évben vehetett át.

 

     1960 az életmű újabb, meghatározó és nagyjelentőségű állomása: megrendezésre kerül a Debreceni Zenei Hét, programjának kialakítása Gulyás György feladata. A kor nagytekintélyű és elismert kortárs zeneszerzőinek művei (Ottó Ferenc, Ribáry Antal, Kocsár Miklós, Temessy Tamás, Járdányi Pál, Soproni József, Dávid Gyula, Vántus István, Pongrácz Zoltán) és Ádám Jenő, Kodály Zoltán személyes részvétele a programban jelzik azt a szándékot, amely Gulyás Györgyöt vezérelte: a kortárs magyar kóruséneklést kell erősíteni, s valamilyen formában eljuttatni a vasfüggönyön túlra is. Az esztendő többek között azzal telt, hogy az 1961-ben a hivatalosan megalapítandó Bartók Béla Kórusversenyt készítette elő néhány lelkes munkatárssal és kórustaggal. A kórusverseny 1961-es létrehozatalában és Debrecenben történő megrendezése nagyrészt a sok korábbi kórussikeren múlott és személyesen az iskolaigazgató-karnagy erőfeszítésein. Ne feledjük, 1961 jeles év: Bartók születésének 80., Liszt születésének 150. évfordulója, s nem mellékesen a város, Debrecen is 600 éves évfordulóját ünnepelte. A versenyre augusztus 15. és 20. között került sor.

 

     A Debreceni Kodály Kórus, mint a vidék egyetlen professzionális vegyeskara az egész hazai kóruskultúra számára is olyan nemzetközi sikereket ért el, amelyek felsorolása itt terjedelmi okok miatt nem lehetséges, de Gulyás György művészi életpályájának lezárásáig a legadekvátabb kiteljesedést hozták.

 

     1966-ban a debreceni zeneoktatásban újabb, jelentős esemény következett be: a zenetanárképzés hazai rendszerének átalakítási folyamatában Gulyás György, egy újabb iskola alapítójaként igazgatója lett a szakiskola hároméves tanárképzőjéből kialakuló új zenei felsőoktatási intézménynek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zene- és Énektanárképző Szak Debreceni Tagozatának. Az iskolaalapítás – immár nem először az életmű folyamán – újabb, nagy távlatokkal kecsegtető, stratégiai lépés volt. Erre mind a mai napig úgy kell tekintenünk, hogy az indulás után nyolc évvel, 1974-ben épített, önálló, a célnak megfelelően tervezett korszerű épületben egy, később dinamikus fejlődésen átmenő zenei felsőoktatási intézmény jelent meg Debrecen kiemelt felsőoktatási övezetében, az Egyetem téren. Különleges perspektívát látott ebben az alapító igazgató, hiszen az épületbe álmodott, majdan egyetemivé váló képzés körülményeit előre igyekezett megteremteni mind az infrastruktúrában, mind a magas színvonalú oktatói kar kialakítása révén. Mintha újból megelevenedett volna Békés-Tarhos: a diákok nagy számát befogadó kollégium és oktatási épületrész egy légtérben tette, teszi ma is lehetővé a zenei légkör mindennapi hatását, ugyanebbe a miliőbe hozva számos hangversenyt, amelyek életre szóló hatásúak lehetnek az egyes diák-generációk számára.

 

     1975-ben, alig néhány hónappal az új zeneművészeti főiskolai épület átadása után Gulyás György maga kérte nyugdíjazását, amely kérelemnek Kovács Dénes, a Zeneakadémia akkori rektora helyt adott.

 

     1976-ban Gulyás György a nyugdíjazás ellenére aktív energiákkal kívánta folytatni életét: ebben az évben alapította meg a Békéstarhosi Zenei Napokat, amely rendezvény szintén túlélte életre hívóját.

 

1983 nyarán Athénban nagy sikerű koncertet követően (Adamis: Prometheion című művének bemutatója) érte a hír: a Hajdú-Bihar Megyei Tanács július 27-i döntése arról szól, hogy megszűnik állása a Kodály Kórusban… Ezzel egyidejűleg tiszteletbeli elnöki kinevezést kap a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen. 

 

1992-ben, nagybetegen megnyitja a XV. kórusversenyt, egy nappal súlyos tüdő-operációja előtt. Talán legutolsó, nagyszabású koncertjét adta Nagyváradon, 1993 tavaszán Tőkés Lászlónak tett ígérete nyomán: Kodály a’cappella műveket vezényelt és a Psalmust adta elő Molnár András tenor szólóénekével.

 

A földi élettől egy végzetes szívroham következtében kellett megválnia 1993. november 11-én. Sírját városi dísz-sírhelyen találjuk Debrecenben, a Köztemetőben.

 

Az évtizedek munkájának sorsfordulói mellett a fennálló hatalom, vagy éppen a kultúrpolitika különféle kitüntetésekkel jelezte olykor elismerését. A már említett Liszt Ferenc díj mellett Gulyás György további kitüntetései:

 

1976.: A Munka Érdemrend Arany Fokozata

1979.: Békés város Pro Urbe Díja

1979.: Békés város Díszpolgára

1979.: A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze

1981.: Debrecen Város Pro Urbe Díja

1986.: Szocialista Magyarországért Érdemrend

1990.: Magyar Művészetért Díj

1991.: A Magyar Köztársaság Zászlórendje

2009.: Debrecen Kultúrájáért Díj – (posthumus)

 

     A tanári, a vezetői, az előadóművészi tevékenység mellett a zenei közéletben is igen sokrétű tevékenység regisztrálható. Számos szervezet tagja volt:

                 Magyar Kórusok Országos Tanácsa

     Magyar Előadóművészek Társasága

     Magyar Zeneművészek Szövetsége

     Művészeti Dolgozók Szakszervezete Zenepedagógus Szakosztálya

     Magyar Kodály Társaság alapító tagja

     Liszt Ferenc Társaság alapító tagja

     Magyar Szellemi Védegylet alapító tagja

 

Ugyancsak számos, nagyhírű kórusverseny zsűrijében vett részt rendszeresen:

     Arezzo, llangollen, Montreaux, Tours és – Debrecen.

 

Áttekintve a valóban csak vázlatosan ismertetett életutat, akár a tanítás, az iskolaalapító, az előadóművészet felől, vagy akár a nagyformátumú zenei szervező felől közelítünk Gulyás Györgyhöz, minden területen sok mondanivalónk lehet. Jelen írásunk azonban a főként a tanár egyéniség életpályáját szeretné bemutatni, így hát forduljunk mi is a zenét tanító ember felé.

 

Még a tanulmányok folyamán számos olyan szellemi áramlat hatott rá, amely egész szemléletmódját egy életre meghatározta: éppúgy Bárdos Lajos, Kerényi György, Ádám Jenő, mint Németh László, Püski Sándor, vagy a Veres Péterrel, Illyés Gyulával, Sinka Istvánnal kötött ismeretség. A hivatásához szükséges, immár sokrétű tudással és képességekkel felvértezett Gulyás György éppen Ádám Jenőtől kapta útravalóul azt, hogy a művészi és a pedagógiai élethivatásnak egységben kell lennie, s nyitottsággal kell fogadni a nemzet zenéjét éppúgy, mint az európai zene más áramlatait és értékeit. Minden bizonnyal ez a hatás eredményezte azt, hogy Gulyás György bármely iskolában tanított, az sohasem vált el a művészi gyakorlattól.

 

A részletes ismertetés előtt egy meghatározó momentum: Kodály Zoltán és Gulyás György kivételes személyes kapcsolata ebben a tekintetben döntő és meghatározó. A szakiskola elnevezésének rendhagyó mivolta csak úgy volt lehetséges, hogy a mester és a tanítvány kapcsolata messze túlmutatott az oktatásban szokásos szakmai kapcsolatokon. Ez a közeli kapcsolat nagy bizalmat és egyben Gulyás György számára kivételes felelősséget is jelentett. Kodály tanár úr bizalmát elnyerni azzal volt egyenlő, hogy a nagyhírű zenei metódus gyakorlati kivitelezésében is komoly szerep hárult a zenetanítást megújító szándékú tarhosi iskolaalapítóra. A módszer egy-egy elemének kipróbálása, és maga az ének alapú iskola koncepciója és valósága a Kodály – koncepció gyakorlati hatását is kipróbálni volt hivatott. Kodály Zoltán úgy tekintett Gulyás Györgyre, az egykori tanítványra, mint leghűségesebb követőinek egyikére, akit olykor kritikával illetett, de mindenkor támogatásával tüntetett ki. Olyan tanítványra, aki művészetével és iskolateremtő tevékenységével hitelesíti a módszert és ezzel a magyar zene ügyét és a nemzet javát szolgálja.

 

Jellegzetes momentum, hogy diákjaitól sosem az „igazgató úr” megszólítást várta el, hanem a „tanár úr” titulust szerette hallani. Természetesen tanított a tanteremben, de minden egyes kóruspróbán is, hiszen másként nem hozhatott létre művészi produkciót. Indulat gazdag, olykor a szokásosnál is keményebb reakciókat adó embert láttunk egy-egy kritikusabb helyzetben, gyakran türelmetlenül viselte diákja vagy kórusa elvártnál lassabb tanulási folyamatát, és kíméletlen kritikusként tudott félelmet is kelteni. Tudott felemelni és letaszítani, mindazonáltal személyisége képes volt arra, hogy különleges érzékkel felfedezze a zenei tehetséget, s annak birtokosát minden segítséggel ellássa. A maga életvitelében sem volt kíméletes: munkabírása egészen kivételes volt, a munkában önmagától is kemény fegyelmet követelt. Koncepciózus gondolatai mindig a magyar kultúra magyarsága, megújításának szándéka, az ének alapú zenetanításba vetett mély és eltökélt hite körül forogtak.

 

„Nincs megalkuvás művészetben és magyarságban.”

                                   (Kodály Zoltán jelmondata, Gulyás György ars poeticája)

 

Tanítási módszereiben számos rendhagyó, a hivatalos metodikákban nem jegyzett megoldást alkalmazott, amelyeket olykor maguk a diákok, vagy éppen az előtte álló kórus, a színpadon ülő zenekar tagjai is megkérdőjeleztek. A kívánt eredmény láttán és megtapasztalásán azonban nem lehetett vitatkozni tovább, mert a szuggesztív személyiség alkotóereje minden aggályt felülírt és hitelesített.

 

Nyughatatlansága, abszolút autonóm személyisége mindig valami újnak a létrehozására ösztökélte. Ha kellett, nagyvonalú és reprezentatív volt (különösen külföldi vendégek körében, vagy más, protokolláris helyzetekben), ugyanakkor, ha kellett minden módon küzdött azért, hogy nemesnek hitt és szánt célját elérje. Tudatos tanári példája különösen a főiskolás korosztály felnőtté válását segítette. A heves és kemény mentalitás olykor közvetlen egzisztenciális veszélyt is jelenthetett a körüllévők számára, de sziklaszilárd védelmet is, ha arra volt szükség.  

 

Tarhos, a Kodály Kórus, a Kórusverseny és a Zeneművészeti Főiskola a jövőnek szóló alkotások, az egyes generációk művésszé, tanárrá válásának, a magyar kortárs kórusművészet hazai és külföldi ismertté válásának színterei, az egységes magyar zenekultúra sziklái, építőelemei lettek. Írásunk terjedelmi korlátai most nem koncentráltak az előadó művészi életpályára, amelynek gazdagsága és sokrétűsége egy másik, hasonló terjedelmű írást igényelne.  

 

Sokak fülében még most is ott cseng Szokolay Sándornak, az egykori tarhosi diáknak a máltósággal viselt, súlyos betegségben elhunyt Gulyás Györgytől búcsúzó, temetési beszédéből:

 

„Az idő nem csak őt, de minket is megmér!

Nincs tartozása! Amit Neki tartozunk az, hogy az itthagyott, ránkhagyott életmű az időben megállhat. Ha majd utódlásra méltán rászolgál! S ez kötelez, s tiszteletet parancsol!”

 (1993. november 23.)

 

 

***

 

2016. április 25-én emléktáblát avattak Gulyás György karnagy tiszteletére a debreceni Blaháné utcában annak a háznak a homlokzatán, ahol Gulyás György élete végéig élt. Az ünnepségen Debrecen önkormányzati és zenei vezetőin kívül a karnagy lánya is részt vett. 

 

http://www.dehir.hu/wp-content/uploads/karnyagss.jpg

A kép jobb szélén dr. Duffek Mihály

 

 (A kép forrása: DTV | szerkesztoseg@dtv.hu)

 



* Zongoraművész, egyetemi tanár, dékán (Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar)