Kócziás György zenepedagógiát segítő alkotói munkáságáról

 

 

2010 elején átrendeződött az életem, s ennek köszönhetően minden energiámmal a zeneszerzés irányába fordultam. Az iskolákban ahol tanítottam, a kottaolvasás (szolfézs) mellett korrepetitori feladatokat is elláttam, s egyre erősödött bennem az érzés, hogy a kezdő zeneiskolásoknak nagyon kevés a könnyen megtanulható, jól játszható, és mutatós előadási darab.(Volt olyan zeneiskola-tanszaki hangverseny, ahol pl. Praetorius Gavottját négy gyerek játszotta – kíséretemmel…!) Többek között az ehhez hasonló ,,élmények” vezettek odáig, hogy hasonló könnyűségű előadási darabokat írjak, választékbővítés céljából. Honlapomom - kocziasgyorgy.ininet.hu - az eddig komponált műveim megtekinthetők, illetve jó része meg is hallgatható!

 

Négykezes zongoradarabjaim magánkiadásomban már eddig két kötetben (31 művel) megjelentek, melyet hajdani kolleganőm, Gáspár Rita tanárnő elkezdett szívesen tanítja növendékeinek, s melyekből terjeszteni növendékei között, s Bartók Napok 2016 műsorán több előadásra is került. A négykezes darabjaimnál a saját dallamaim mellett több népdalt is ,,felhasználtam” csakúgy, mint a ,,Magocskák” c. furulya sorozatomban, melyekhez zongorakíséret is járul. Ebből a sorozatból – öt füzetre terveztem – idáig egy jelent meg.

 

Ezeket a kisebb-nagyobb darabokat igyekeztem úgy megírni, hogy mindig valami kis ,,technikai feladatot” is tartalmazzanak. (S közben én magam is szorgalmasan gyakoroltam a furulyát…)

 

Bakos Ferenc klarinéttanár kollégám ,,gyerekeinek” is írtam korábban számos klarinétdarabot kezdőknek és haladóknak.

 

A gyermekzenekarok számára I-II-III. hegedű, cselló (esetleg nagybőgő) összeállítású zenekari darabokat is szívesen írok, melyek némelyikéhez egy vagy két szólóhangszert is társítottam.

 

Már többen faggattak: honnan szerzem az ,,ötleteimet”?  - Nem tudom!

 

Fő, hogy jönnek, tele van a szobám hangokkal, már csak le kell írnom, s ,,megfésülnöm” őket!

 

Írás közben (hadd ne mondjak alkotást…) valami nagy melegség öröm tölt el…

 

Van, hogy egyik-másik tanítványom jelenik meg az agyamban, máskor pedig egy hangszer, egy hangszín, egy harmónia sor…

 

Csuda jó érzés! S talán – remélem – ez sugárzik is szerzeményeimből, s ezért játsszák ,,gyerekeim” oly szívesen!

 

Örömmel írok, örömmel folytatom…!

 

 Csetény: Hajtóvadászat

https://vimeo.com/179667615

 

Súr: Perpetuum mobile

https://vimeo.com/179665685

 

Kócziás György

 

 

Széles a Duna — Csilla lányomnak (pdf)

 

Önfeledt öröm (pdf)

 

Fullánk (pdf)

 

Cseresznyevirágzás (pdf)

 

Cseresznyevirágzás (mp3)

 

Süss fel Nap! (pdf)

 

Nyuszi Gyuszi (pdf)