Nemes László
Norbert
Beszámoló előadás
az „Aktív zenetanulás
ÉneklÉssel És mozgással - módszerek és ezek hatásvizsgálata” c. kutatás tervezÉséről[1]
A kutatást
vezető intézmény:
Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem
A kutatás
vezetője:
Dr. habil. Nemes László Norbert,
egyetemi tanár, a Kodály Intézet
igazgatója
Együttműködő
partnerintézmények:
MTA Természettudományi
Kutatóközpont, Agyi Képalkotó Központ
Kós Károly Általános Iskola, Budapest
Bartók Béla Általános
Iskola, Győr
A kutatócsoport tagjai:
Barabás Edina (LFZE) intézeti oktató, zenepedagógus
Dr. Deszpot
Gabriella (LFZE) tudományos főmunkatárs, művészetpedagógus, oktató, kutató
Farnadi
Tamara (Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola) zenepedagógus
Dr. Honbolygó Ferenc (MTA Természettudományi Kutatóközpont, Agyi Képalkotó Központ) kutató
Maróti Emese (MTA Természettudományi Kutatóközpont, Agyi Képalkotó Központ) kutató
Szirányi
Borbála
(LFZE) művésztanár, zenepedagógus
A kutatás pályázati
koordinátora: Várkonyi Zsófia.
A Magyar
Tudományos Akadémia 2014 őszén meghirdetett szakmódszertani
pályázatán
való részvételünket az a
felismerés inspirálta, hogy
miközben az
elmúlt közel két évtizedben
tantervek (NAT: 1995, 2003, 2007, 2012), konferenciák és szakmai fórumok sora
foglalkozott az iskolai ének-zene
tanítás tartalmi frissítésének
igényével,
a tanítási
módszerek
fejlesztésének
szükségét nagyon kevesen
ismerték
fel. [2]
Felmérések
igazolják, hogy az ének-zene tárgy a
fiatalok körében
az elutasított tárgyak között
szerepel, s kutató csoportunk véleménye
szerint ennek oka éppen a szakmódszertani
fejlesztés hiányában
keresendő.
Hogyan tanítsuk
a zenét
az iskolákban?
A szakmódszertani
pályázat
keretében végzett
munkánk arra irányult, hogy olyan módszerekkel
dolgozzunk, amelyekkel az iskolai zenetanítás vonzóvá
tehető a gyerekek és a fiatalok többsége
számára, s ezzel elősegíthetjük
azt, hogy fogékonnyá és befogadóvá
váljanak a körülöttük
található zenei
értékekre.
Négy pont köré rendeztük az
általunk elvégezni kívánt
feladatok körét:
(1)
új módszertani
eszközrendszer
kialakítása, amely harmóniában
áll a Kodály koncepció alapelveivel:
annak humanista nevelő szemléletével,
az éneklésre
és a relatív szomizációra
alapozott zenei halláskultúra
és zenei érzékenység fejlesztésével,
s végül de nem utolsó sorban a
klasszikus művészi
zenére
és a
magyar népdal repertoárra épülő
tananyaggal,
Módszertani
fejlesztésünket
két modellben írtuk
le.
(2)
1. modell:
kreatív mozgásos tevékenységek
éneklés és zenehallgatás
közben
(3)
2. modell: a
Kodály koncepcióra
épülő zenetanítási
gyakorlat gazdagítása a Kokas-pedagógia
kreatív módszertani eszközeivel,
az abban megnyilvánuló gyermek-központú
pedagógiai
szemlélettel, és mindezek
adaptálása a Kodály koncepcióban
hangsúlyos zenei írás és olvasás tanításának
reproduktív folyamataiba,
(4)
a módszertani
eszközök eredményességének
vizsgálata pszichológiai,
ill. a kognitív idegtudományi kutatások módszereivel.
Kodály Zoltán legkiválóbb
tanítványaira bízta az iskolai ének-zene
tanítás módszerének
részletes
kidolgozását. Kodály világosan fogalmazta meg a célt:
a klasszikus zene értékeinek
felismerése
és szépségének
átélése az örömteli
közös zenélésen
keresztül és
mindezek által a személyiség harmonikus
fejlődésének
lehetősége.
Kodály Zoltán
tanítványa, Ádám Jenő Kodály útmutatásai
alapján 1944-ben megírt Módszeres
énektanítás a relatív szolmizáció alapján
című módszertan
könyve évtizedeken
át nemcsak az iskolai tankönyvek
zenei tartalmát határozta
meg, hanem jelentős hatással
volt a módszertani
gondolkodásra is, erre épültek
és épülnek
ma is a felsőfokú
tanárképző
programok módszertani
moduljai.
Ádám Jenő módszere
megfelelő színvonalú tanári irányítás mellett a mai napig erdményesen
alkalmazható a
zenei írás és
olvasás tanításának
folyamatában, azonban önmagában
alkalmazva a zenepedagógiát
leszűkíti a zenei írás és olvasás részkészségek
fejlesztésére
elhomályosítva olyan egyéb zenei készségek
fontosságát mint a zenei folyamatok örömteli
átéléséből
fakadó kifejező
zenei előadást, a generatív, azaz zenei alkotókészség megszerzésére irányuló vágyat és képesség
kialakítását, valamint a zenehallgatási kompetencia fejlesztését, amely nélkül
értő és érző,
figyelemmel megélt zenehallgatás,
azaz zenebefogadás
nem képzelhető el.
Annak ellenére,
hogy az 1980-as évektől
kezdődően számos alternatív, s nemzetközileg
is jegyzett zenepedagógiai
törekvés
figyelhető meg a magyar zenepedagógiai
gondolkodásban, amelyek középpontjában
minden esetben az aktív zenélésre
és
cselekvő befogadásra épülő,
a személyiségfejlesztést,
s a kreatívitást erőteljesen
hangsúlyozó zenetanulási
folyamatok állnak mintegy megálljt parancsolva az egyre inkább tananyag- ill. mennyiségi-szemléletű
pedagógiai
attitüdnek, ezen módszerek
nem tudtak részévé válni a zenepedagógiai
kánonnak. Idesorolható mások mellett Kokas Klára teljes
figyelemmel megélt zenehallgatásra
irányuló kreatív
zenepedagógiai
módszere is.
A két
új zenepedagógiai
modell közötti kapcsot az éneklést és zenehallgatást
kísérő
mozgás szisztematikus alkalmazása jelenti.
Miért a mozgás?
•
A zene és
a gyermek között a
legfontosabb kapcsolat, hogy mindkettő lételeme
a mozgás.
•
Az észlelt
zenei hang és a zenéről
formált gondolat közé ékelt mozgások mind a zenei érzékelés tükrévé válnak a
zenehallgatás vagy az éneklést kísérő
mozgás folyamatában.
•
A test beavatása a tanulás folyamatába
nemcsak hasznos, hanem örömteli folyamat is.
•
A mozgás fejleszti a kreatív kifejezést, a zenei jelenségek
elméleti megértése és
mozgással összekötött megérzése jelentősen befolyásolja a zeneértést és zenei érzékenységet.
•
A mozgás fejleszti a kreatív kifejezést, a belső zenei elképzelést, ritmusérzéket,
•
segíti a zenét
tanulók aktivitását és
koncentrációját,
•
a mozgással kísért
zenehallgatás és/vagy éneklés serkenti a zene agyi feldolgozását.
Az első modell
lényege az,
hogy a tanórai éneklést és a
zenehallgatást a tanár által létrehozott ritmikus mozgáskoreográfiával
kapcsolja össze.
A koreográfia nem azonos a hagyományos népi gyermekjátékokat kísérő
dramatizálással vagy játékkal, hanem a zenei elemek,
elsősorban a dalban megjelenő metrikus, ritmikus, formai, dallami és polifón képletek
megjelenítését szolgálja. A
gyerekek a feladat megtanulása és elvégzése során a zene adott összetevőinek
testi és térbeli megtapasztalására kapnak
lehetőséget játékos formában. A mozgás,
a mozgásos játék csökkenti az énekléssel kapcsolatos
gátlásokat, a felszabadultság érzés örömtelivé teszi a közös éneklést. A mozgásos játék előkészíti a zenei
ismeretek megértését. Az énekes játékok társas zenei
tevékenységi formák,
amelyek összekovácsolják
a gyerekeket és
pozitív közösségi élményt jelentenek.
Az énekes
játékok
fejlesztik a zenei memóriát, az általános koncentrációt,
zenehallgatási készséget, térbeli
tájékozódás képességét, motorikus készségeket, a
ritmikus mozgás és
az éneklés összekapcsolása
fejleszti az osztott figyelem képességét.
Az első
modellt illusztráló, bemutatásra kerülő összeállítás 1., 2. és 4. osztályos tanulókkal
készült
filmekből lett szerkesztve. A részletekben
megfigyelhető, hogy a különféle eszközökkel végzett
ritmikus mozgás milyen módon
jeleníti meg a dalok különböző
zenei elemeit. A filmkockákról elevenen sugárzik
az az öröm, amelyet a
gyerekek e játékos
tevékenységek
közben éreznek. Úgy
tanulják meg a zene alapelemeit, hogy közben
egyszerűen csak játszanak. Csak az őket figyelő zenepedagógus
tudja, hogy mindeközben milyen
fontos tanulási folyamat részese
a gyerek.
Kutató csoportunk által
kidolgozandó második módszertani modell
megtartja a több
évtizedes
Kokas-módszer
emblematikus elemeit, úgy, hogy közben adaptálja azt az iskolai ének-zene tanítás folyamatába, összekapcsolja a „hagyományos”, énekes-alapú zenetanítást a személyközpontú, kreatív kokasi zenepedagógiával.
„Kokas Kláránál a Kodály koncepció értelmezésének továbbgondolása történik. […] Ezen az úton
a zenei befogadáshoz nem szükséges a zenei írás-olvasás képessége az egészen pici gyermek számára, aki még intellektuálisan nem képes a zene befogadására, (a mozgás segítségével) mégis teljes lényével érti, érzi azt.” [3]
A második
modellt illusztráló, bemutatásra kerülő összeállítás
3. osztályos tanulókkal készült videófelvételekből
lett szerkesztve. „A film impressziót, gyors
metszetet kíván adni egy Kokas-foglalkozás történéseiről. Kilencéves gyermekek
iskolai környezetben,
énekórán Bartók Béla zenéjét hallgatják, de
nem a szokásos módon,
hanem játszva, szabad, rögtönzött mozgásokkal
kísérve,
aktívan élik meg a zenét. A képeken gyermekek
mozgásos asszociációit láttuk
Bartók
Divertimentójára.
Mindenki személyiségéhez
illeszkedő módon és mértékben kapcsolódik be.” [4]
A
pályázati munka első szakaszában a zenei transzferhatás pszichológiai és
kognitív idegtudományi vonatkozásaival kapcsolatos nemzetközi szakirodalmi
háttér került áttekintésre.
Ízelítőül
áll itt a következő ábra, amely
szemléletesen foglalja össze a zenetanulás transzferhatására irányuló magyar és
nemzetközi kutatási eredményeket, és azt mutatják, hogy a zenetanulás folyamata
egyrészt közvetlenül hat a zenei képességekre, de közvetetten a nem zenei
képességekre is.
A
bemutatott filmrészletek segítségével a nézők megtapasztalhatják pl. a
„ritmikus és társas összehangolódás” lényegét, amely a vetített ábra
legbelső körében olvasható. Ez példa a transzferhatások létrejöttét
kívülről befolyásoló faktorokra. A ritmikus mozgás bevonása az ének-zene
órai folyamatba tehát nagyon indokoltnak tűnik.
A zenei
hangszeres képzés közvetlen és közvetett hatása egyes képességekre
(Miendlarzewska és Trost
szerzők elvi ábrája)[5]
A
kutatócsoport méréssel is foglalkozó tagjai, Maróti Emese és Dr. Honbolygó
Ferenc a szakirodalmi ismeretek alapján alakították ki azon mérési eljárások és
mérőeszközök sorát, amelyek segítségével az új módszertani modellekben
megnyilvánuló fejlesztés transzferhatása potenciálisan vizsgálható. A közvetlen
és közvetett hatások mérését mi is kettéválasztottuk kutatásainkban.
Két
típusú mérőeszköz került felhasználásra: egyrészt kifejezetten a zenei
képességek mérését célzó eszköz, másrészt olyanok, amelyek a nem-zenei
képességeket mérik.
A zenei
képességek vizsgálatára az SZTE Neveléstudományi Intézetében óvodások és
kisiskolások számára kialakított számítógép alapú online zenei tesztet
használtuk, amely a hangmagasság diszkriminációt, a dallam és ritmus észlelést
méri.
A nem-zenei
képességek közül a következők kerültek mérésre:
• fonológiai
tudatosság,
• értelmi
képességek,
• az „entrainment,” azaz a neurális ráhangolódás képessége,
• figyelmi
képességek,
• s
végezetül teszteltük a gyermekek társas képességeit
is.
Az
alkalmazott mérési eljárások megfelelőnek tűnnek egy átfogóbb
vizsgálatban a zenei képességek fejlődésének és az ezzel együtt járó egyéb
képességek fejlődésének követésére.
Elért eredmények
Kutató munkánk fontos eredményének
tekintem a két
módszertani modell
részletes
leírását, amelyet óratervek,
fotó és filmanyagok gazdagítanak. A módszertani
eszközök a NAT-ban
meghatározott fejlesztési
és
kulcskompetencia területek (az esztétikai-művészi
tudatosság és
kifejezés;
személyi és szociális
kompetenciák) szerint is felsorolásra kerültek. A pszichofizikai tesztek eredményei
alapján azt a konklúziót vonhatjuk le,
hogy a zenei fejlesztést
megelőzően a csoportok nagyjából azonos szinten
álltak a különböző
zenei és
nem-zenei képességek
tekintetében.
Továbblépés
Kutatómunkánk folytatását több év
távlatában képzeljük el.
Ezalatt részletes
kidolgozásra kerülnének a
jelenleg két modellben meghatározott ének-zene órák tematikus tervei és példatárai.
Hosszútávú célunk az, hogy
egy olyan újabb aktív zenetanulási modell jöjjön létre, amely összekapcsolja,
kombinálja a kezdeti szakasz két modelljének leghatékonyabb megoldásait.
A szakmódszertani fejlesztés során törekszünk arra,
hogy a megszerzett zenepedagógia
tapasztalatot igazoljuk a pszichológiai, ill. a
kognitív idegtudományi kutatásokkal.
A jövőbeni kutatások
azt vizsgálnák, hogy az éneklést valamint
a zenehallgatást kísérő mozgásélményre alapozott
modellekben leírásra került új aktív zenetanulási formák hogyan
alakítják a gyerekek kompetencia-fejlődését?
A zenetanítás ezen
formái hogyan hatnak a zenei képességek
fejlődésére és
ez egyben milyen transzferhatást eredményez összevetve az eddig
általánosnak mondható, „csak”
énekes alapú zenetanítás kontrollcsoportjával? Különbözik-e a két
módszertani modell
hatásmechanizmusában a „hagyományos”, énekes alapú
zenetanítástól, és
ha igen, mennyiben?
Mivel az agyi folyamatok jóval érzékenyebben reagálnak
a plasztikus változásokra, sokkal gyorsabban mutatható segítségükkel az
idegrendszerben a tanulás
hatására bekövetkező
változás a pszichológiai tesztek
mellett az agyi folyamatok mérésére
alkalmas elektroencefalogramot (EEG) használnánk, mely az agy elektromos aktivitását
(elektrofiziológiai aktivitás) detektálja a
fejbőrre helyezett elektródákon keresztül. Az elektrofiziológiai
vizsgálatok két különböző mérésből állnának. Egyrészt mérésre
kerülhetnek az „entrainment” képesség agyi korrelátumai, másrészt
vizsgálnánk a nyelvi képességek
fejlődését a beszédhangok, illetve
a prozódiai
jellemzők tekintetében.
Köszönöm
a figyelmet![6]