DR. FAZEKAS ÁGNES

Polgári dalos mozgalom Magyarországon a 19. században

1. rész

A kezdetek

Magyar kultúra: örök harc a hagyomány és a nyugati kultúra közt.

Egyik kezünket még a nogáj-tatár, a votják, cseremisz fogja, másikat Bach és Palestrina. Össze tudjuk-e fogni e távoli világokat? Tudunk-e Európa és Ázsia kultúrája közt nem ide-oda hányódó komp lenni, hanem híd, s talán mindkettővel összefüggő szárazföld? Feladatnak elég volna újabb ezer évre. (Kodály Zoltán: Magyarság a zenében)

Hazánkban a dalos mozgalom első nagy korszaka a 19. század elején bontakozott ki, amikor a nemzetté válás folyamata szorosan összekapcsolódott a felvilágosodással, a függetlenségi mozgalmakkal, majd később a reformkori törekvésekkel. A 18. század végén a nemesség legjobbjai és a hozzájuk csatlakozó közrendi értelmiségiek hamar felismerték, hogy a nemzeti felemelkedést és a műveltség elterjesztését csak akkor képesek megvalósítani, ha az irodalom és a különböző tudományok magyar nyelven szólalnak meg.

A nyelvújítás nyelvi szempontból a felvilágosodás legjelentősebb eredménye volt. II. József elnémetesítő törekvéseivel szemben a magyar nyelv fejlesztése és a nemzeti műveltség felemelése lelkiismereti kérdéssé és egyben politikai tetté vált. A magyar nyelvművelés gyümölcse volt a nyelvi normák megszilárdulása és az irodalmi nyelv kialakulása, amely magában hordozta a magyar nyelv szókincsének gazdagodását, gyarapodását. A nyelvújítás jelentős eredménye volt a különböző tudományok műszavainak megszületése. Magyarra fordították az idegen kifejezéseket és új szavakat alkottak a hétköznapi élet különböző területein is.

A változást az 1830-as évek eleje hozta. 1830-ban a közhivatalokban kötelező lett a magyar nyelv ismerete, 1832-ben bevezették magyar nyelvű anyakönyvvezetést, 1839-ben pedig előírták, hogy az országgyűlés, a törvényhozás, az egyházi és katonai hatóságok hivatalos iratai magyar nyelven készüljenek. Csak az 1843-44-es országgyűlés nyelvi törvénye mondta ki (2. tc. 9. paragrafus), hogy az iskolákban a közoktatás nyelve a magyar legyen.

A magyar nyelv használata, illetve a magyar nyelv kiterjesztése és ápolása a kulturális élet középpontjává vált. „törvényeink egy hajszállal sem rendeltek többet, mint hogy a holt latin szó helyébe az élő magyar lépjen… s ha mint nyelv közvetlen nem is bír nagy terjesztési hatással, mégis kimondhatatlanul drága kincs, mert magában rejti a nemzeti fennmaradásnak zálogát.” (Széchenyi István gróf: A Magyar Akadémia körül)

Ebben a légkörben indult el a hazai dalos mozgalom, melynek célja a magyar nyelven való műéneklés volt.

Az első Dalegyletek

Magyarországon az első polgári dalegyletek német minta alapján jöttek létre. A Zelter által elindított Liedertafel mozgalom nagy sikerrel hódított Európában. Carl Friedrich Zelter (1758-1832) német zenepedagógus, zeneszerző, Mendelssohn tanára) 1809-ben alapította dalegyletét. A Berlinben elindított Liedertafel mozgalom gyorsan elterjedt. A Sing-Akademie nyomán sorban alakultak férfikarok Németországban, Svájcban és Ausztriában. 1819-ben létrejött a fiatalabb berlini Liedertafel Ludwig Berger (1777-1839) vezetésével, majd Bernhard Klein (1793-1832) alapított férfikart Németországban.

Carl Friedrich Zelter

Az 1830-as 40-es évek elején Magyarország is követte a német példát. A hazai dalármozgalom bölcsője a nyugati megyék nagy városai Győr, Pécs, Pozsony, Sopron és Veszprém voltak.

Az első magyarországi dalegylet magánkezdeményezésre jött létre. Havi Mihály (Havasfalvi Havi Mihály, születési neve Hidegh Mihály 1810-1864) – énekes, színész, rendező és műfordító – az 1840-es évek elején alapított férfikart. Havi 1835-ben szerződött a budai Várszínházhoz, majd később a Pesti Magyar Színház (1837-1840) és a Magyar Nemzeti Színház (1840-1843) énekese volt. Az 1840-es évek elején alapított férfikarával nemcsak itthon, hanem külföldön is nagy sikereket aratott, s példája nyomán számos férfikar alakult Magyarországon.

A Pestoffner Liedertafel férfikara 1844-ben alakult Dolezsnák Antal, a Pest-Budai Hangászegyesület alelnökének vezetésével. Az 1846-ig működő férfikar műsorát csak német nyelvű darabok jellemezték.

A Pozsonyi Dalárdát (Pressburger Männergesang-Verein) Stoffregen János alapította. A kórus 1844-ben alakult és négy éven keresztül, egészen az 1848-as forradalom és szabadságharc kitöréséig működött. Az idegen ajkú, főként német polgárokból álló egyesület műsorán német nyelvű darabok szerepeltek, de énekeltek már „magyar népdalokat” is. Előadásukban gyakran hangzott el a kórusok által oly nagyon kedvelt Erkel Hunyadi operájának híres részlete: „Meghalt a cselszövő…”

A Pécsi Férfikar 1846-ban alakult Wimmer József Ede, a pécsi Székesegyház karnagyának vezetésével. A daloló társaság kezdetben, tercettekben, kvartettekben énekelt, majd az alapszabályok lefektetése után a kórus 1847 januárjában kezdte meg új, szabályszerű, egyesületi életét. (A nagyhírű Pécsi Dalárda csak később, 1861-ben alakult.)

Győrben a város zenei életét és polgári dalos mozgalmát, a kiváló gordonkás, karnagy és zeneszerző, Richter Antal (1802-1856) indította el. Richter Antal (Richter János apja) 1822 és 1832 között volt az Esterházyak zenésze, majd 1832-ben tizenegy pályázó közül elnyerte a Székesegyház karnagyi állását. A templomi szolgálaton túl Richter hangversenyeket és zeneesteket szervezve igyekezett bevonni a zenei eseményekbe a város polgári lakosságát is. Az ő vezénylete alatt hangzott el először Győrben Mozart Cosi fan tutte c. operája és Haydn Évszakok című oratóriuma (felesége Csazenkszky Josfa énekelte a szopránszólót). Az 1846-ban alakult Győri Dalegylet élén Richter a német darabok mellett rendszeresen vezényelte Egressy Béni, Grill János és Thern Károly műveit.

„A magyar nyelven való műéneklés első igazi hajnalkora arra az időre esik – a 30-as, s 40-es évekre – a mikor a magyar nyelv, irodalom s művészet intenzívebb alakjában kezdte szárnyait kibontani, s a magyar nyelven való közművelődési aspirációk mind szélesebb elterjedés s méltánylásra találtak.” (id. Ábrányi Kornél: Az Országos Magyar Daláregyesület negyedszázados története)

A szerzőről

Dr. Fazekas Ágnes (Budapest, 1957) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Középiskolai Énektanár és Karvezetés szakára. 1981-ben diplomázott. 1980 óta a Kőbányai Zeneiskola szolfézs és zenetörténet tanára, 1981-től kinevezett tanár, 1993-tól szolfézs-tanszakvezető.

1983-ban elnyerte a Zenetudományi Intézet ösztöndíját, majd négy éven keresztül külső munkatársa volt az Intézetnek. Kutatási területe a 19. századi magyar zenetörténet. A Zenetudományi Intézet részére két tanulmányt írt; Világi kantáták Magyarországon és Magyarországi misék a 19. században, mely tanulmányok az alapkutatást segítik elő. 1989-től négy évig a Néprajzi Múzeumnak volt munkatársa, ahol népdallejegyzéssel foglalkozott. 1981-tól több mint 20 éven keresztül dolgozott a Zeneműkiadóban, mint tusleíró és korrektor, később számítógépes kottagrafikus.

Felelős szerkesztője volt a Zeneszó című folyóiratnak (2000), melyben írásai, cikkei jelentek meg, s könyvtáros asszisztensi oklevelet szerzett az Országos Széchényi Könyvtár tanfolyamán (2001). 2003-óta Alapfokú Művészetoktatási szakértő, Zene-diktálás című gyűjteményes kötete a zeneiskolai tanulók részére készült.

2008-ban doktorált a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Disszertációjának címe: Magyar zeneszerzők világi kórusművei a 20. század nagy zenei változásai előtt (gyermek és nőikarok).

Tagja volt az Ifjú Zenebarátok kórusának és 16 éven át énekelt a Párkai István Tanár Úr által irányított Liszt Ferenc Kamarakórusban. Öt évig másodkarnagya volt a Tatabányai Bányász Vegyeskarnak, 12 évig pedig a kőbányai Szent László kórusnak. 1982-ben megalapította a Kőbányai Zeneiskola Canzone Leánykarát, majd 1993-ban a Pataky Nőikart.

Fazekas Ágnes 1986-ban Miniszteri dicséretben részesült, 2005-ben pedig Kőbánya közművelődésért és zenei életében való tevékenységéért kapott elismerést. 2007-ben a zenei oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért a Magyar Szerzői Jogvédő Hivatal Artisjus Zenei Alapítványának díját kapta.

(A képek forrása: internet.)