Bélamese,

 

avagy adalékok a jószándékok pokolba vezető útjához

 

„Magyarország legrangosabb kortárs művészeti fesztiválja, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, ifjúsági koncert létrehozásával bízta meg a zenekart” – adta hírül az Óbudai Danubia Zenekar, amit az érdeklődő kétségkívül jó döntésként könyvel el.

 

A terv megvalósult, a Pesti Vigadó programfüzete „Ifjúsági előadás Bartók Béla zenéjére” alcímmel hirdette az október 16-án délelőtt és délután színre kerülő programot. Ugyanitt olvasható a következő is: „Bartókot még ma is előszeretettel sorolják a nehezen befogadható, modern zeneszerzők közé. Akik a legjobban cáfolhatják ezt a tévhitet, azok éppen a gyerekek. Ezért is szól nekik az Óbudai Danubia Zenekar legújabb előadása, a Bélamese. A közel egyórás programot a zenekar művészeti vezetője állította össze.”Újabb ígéret, amitől sokat várhatunk, hiszen Hámori Máté azon túl, hogy invenciózus karmester, az együttes művészeti vezetőjeként időről-időre változatos ötletekkel egyéníti az éves programokat.

 

A CAFe zsebkönyv-méretű műsorfüzete ajánlásként a zenekar őszi programajánlójából kölcsönözte a szövegét: „Bartók Béla zenéje nem ’modern’, nem valami nehéz és disszonáns izé. Ezt – szégyenkezve bár – csak a felnőtteknek kell leírni még mindig. A gyermekeknek viszont evidens, hogy a Bartók-művek komplett mesevilágokat tárnak fel, egyértelműen és varázslatos színekben. Illyés Gyula, Mikszáth Kálmán és Weöres Sándor a nyelvben, Bartók a hangokban lubickolva mesél és varázsol, sűrű sötét erdőt, napfelkeltét, dérlepte síkságot vagy fülledt, nyári éjszakát, bogarak rejtekhelyét az esőverte levelek között. Természet, színek és ÉLET – ez Bartók zenéje, és ezt az utat járhatják be velünk a gyermekek ezen az egy órás kalandtúrán, akiknek ismerős lesz minden táj és lépés!”

 

Hát nem tudom… vajon hány gyermek lenne alkalmas ezen állítások igazolására?

 

A zenekar évadnyitó sajtótájékoztatóján kiosztott tájékoztatóból közelebbit is megtudhattunk a meséről, amelynek szövegét Hámori Máté írta. Így kezdődik: „A történet egy képzelt, poszt-apokaliptikus világban játszódik, ahol az emberi civilizáció immár totális győzelmet aratott az élővilág felett, elpusztítva mindent, maga alá gyűrve az egész természetet. Ebben a sivár világban tilos különbözni, szembeszegülni a világ Urának, a gonosz Öreg Apónak az akaratával…”

 

A frappáns „ajánlott 6-99 éves korig” megjegyzés ellenére korántsem biztos, hogy nemcsak a szélsőséges korcsoportokba tartozóknak voltak ellenérzéseik a mesével. A szöveg ugyanis rendkívül tömény sűrítmény, olvasásra szánt abszurdnak is tarthatnánk, ha nem oly rátermett narrátor tolmácsolta volna, mint maga a szerző (akinek az orgánuma mikroport nélkül is képes lett volna eljuttatni a szöveget a terem bármely részébe!). Még csak nem is az a kérdés, hogy „kinek kell ilyen mese?”, hiszen az érdeklődők befogadókészsége kétségkívül mérhetetlenül nagy. Érdeme, hogy nyelvi lelemény dolgában rendkívüli; hol vizualizáló ereje nagy, hol a szavak zenéje vagy épp ritmikus struktúrája bizonyul figyelemfelkeltőnek. Emlékezetes a „géppuskaszájú kockaszörny”, „percenként 6000 közhelypatronjával”, a „globál-brutál zajgenerátor” – de nem akarnám reklámozni. És a 12 fogú Dodek Alfonzt sem! De hogy ne legyen hűtlen „Bélához” (sőt, Bélákhoz!), feltűnik a „sose kérdezz” gesztusa, a költői kérdés transzpozíciója, miszerint hol a szarvas, kint-e vagy bent. A szereplők egyikéről megtudtuk, hogy ő a Fábólfalagott kilálylány (aki – ki tudja, miért – feltűnően laccsolt, habár erről nem bizonyosodhattunk meg, hiszen látványként, mozdulataival volt csupán jelen), egy másikról pedig (akinek maci-forma lett az ábrázata a barna szőrmés, fejhallgatóhoz hasonlító fülvédőtől, és lábszárvédője műszőrméből volt), hogy ő a Savanyú-erős leves (a Medvetáncra asszociálók kétszer kimaradnak a dobásból).

 

„Béla”-elemek tehát nem hiányoztak a „meséből”, ami egyébként kiváló nyersanyag lenne oly módon, hogy a jelöltek megtalálják benne a bartóki (?) utalásokat

 

A Bélamese tehát inkább Mátémese lett, pontosabban, a műsor Máté-Show, vagy, ha úgy tetszik, Máté-tri-só, hiszen három funkcióban szerepelt Hámori Máté ezeken az előadásokon. Dirigensi és narrátori működésében semmiféle kívánnivalót nem hagyóan.

 

A MOHA táncművészei a Pálfi Balázs-tervezte jelmezekben s díszletek között olyan látványvilágot biztosítottak, amely elvonta a figyelmet a zenéről, ami így afféle Gebrauchsmusikká, használati zenévé, illusztráló háttérzenévé süllyedt. Akkor is, ha jó színvonalon adták elő. Emlékezetes perceket köszönhettünk a zenekar koncertmesterének, Mező Péternek a szép szólójáért.

 

Az apróságok (mert nem mindenki felelt meg a tréfásan megjelölt korhatárnak!) színházi élményként nézték a műsort. Hogy mit hallottak közben, pontosabban, hogy hallgatták-e a közben felcsendülő muzsikákat, azt aligha tudhatjuk meg. Mindenesetre, amikor a látvány mozgalmassága csökkent, hirtelen megemelkedett a nézőtéri zajszint (történt ez az Este a székelyeknél harmonikus-szép muzsikája idején!). Addigra bele is fáradtak talán a történetbe (s az információáradatba).

 

A kísérők talán arra gondolhattak, maguk is közelebb kerülnek Bartók zenéjéhez. A történet és a látvány elég hatásos akadályt jelentett ehhez. Ráadásul, aki nem ismerte a részletekben felidézett műveket, sohasem tudja meg, mit hallott (nem lett volna felesleges egy szórólapon feltüntetni a „zenei illusztrációk” jegyzékét – zenecentrikusan fogalmazva, a műsort). A műsor kezdetén hangfelvételről „megidézték” Bartókot – a recsegő-alapzajos felvételt hallgatva nem mindenki „kapcsolt”: Bartók hangja szól a hangszóróból.

 

Sajátos dolog a jogvédelem. Amíg működik, könnyen úgy gondoljuk: nehezíti a művek útját a közönséghez. Most, amikor megszűnt a Bartók-művek jogvédelme, úgy tűnik, a szabadság egyszersmind a szabad prédává válás lehetőségét is magában rejti. Védtelenné, kiszolgáltatottá válnak tehát a remekművek, amelyeknek értő értékelését aligha könnyíti meg az elcsépelés…

 

Fittler Katalin

 

Bélamese - ifjúsági előadás Bartók Béla zenéjével

Bélamese - ifjúsági előadás Bartók Béla zenéjével - YouTube