Túlságosan szubjektív emlék-morzsák B.Z.-ról

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.

„Ugye akkor meglátogat minket a tanárnő? Hiszen Révfülöp és Szentgyörgyhegy nagyon közel van!”-„Jövök, de ti is átugorhatnátok hozzánk–biciklivel csak egy óra!”

Amikor valaki elmegy, a legfontosabb, hogy beszéljünk róla. Először még sírjunk, de utána emlegessük őt, jöjjenek a jó történetek, a komolyak és viccesek, elevenedjenek föl az emlékezetes pillanatok, az ünnepek, a hétköznapok. Idézzük fel, hogyan nevettünk, hogyan énekeltünk, hogyan „váltottuk meg a világot” együtt. Csak ne hallgassunk – beszéljünk róla – ez őrzi meg őt közöttünk.

Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála legyen.

Első évfolyam első vezénylés gyakorlat óra az ELTÉN. Szép hangú társaság és van itt egy fiú – gyönyörű hang. És az a kedves mosoly az arcán, nyílt, lelkes tekintet, teli okos kérdéssel, – hmmm…. tehetségesnek tűnik.

Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.

„Nem láttátok Zolit?” – „Valahol a folyosón énekelnek, biztos, hogy ő is ott van!”

Egy fontos hír: Zoli lelkesen és nagyon boldogan újságolja, hogy Sapszon Tanár úr kórusában énekel!

Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.

„Tanárnő, nagy baj történt – most nem jövök órára. T.P. eltűnt, elment fényképezni a hegyekbe és semmi hír róla. Ott kell legyek, segítenem kell keresni őt – most megyek!”

Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen.

Busi Anna és Bácsi Zoltán László. Már az esküvőre készültek, amikor közbeszólt a sors. . .

„Tanárnő, jöhet a Kedvesem is énekelni a vizsgakoncertre?” - „Persze, jöhet!” De hiszen ez Anna! Kisgyerek kora óta ismerem, a mamájával iskolatársak voltunk. Amúgy milyen kedvesek így együtt! Az a mosoly mindkettejük arcán…

Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.

Újabb lelkes hír: Zoli ragyogva mutatja legújabb blockflötéjét. Részletesen elmagyarázza a hangszer minden csínját-bínját bemutatja.

Karvezetés verseny az ELTE-n. Nem a versenyszellem hajtja – szeretettel fordul a gyerekkórushoz, tanítgatja őket, mintha nem is ülne a háta mögött a nagytiszteletű zsűri. Hát persze, hogy ő a legjobb.

Hogy boldoggá tett minden, ami szép
és nem tett boldogtalanná, ami rút,
hála legyen.

Szólistának hívom a Karácsonyi koncertre. Boldog örömmel fogadja el a kérést. Csiszolgatja az énekelnivalót, még jobbat és jobbat szeretne kihozni belőle. Én már úgy érzem- minden rendben, de ő még mindig talál javítanivalót.

Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég, aki voltam,
hála legyen.

Vezénylés gyakorlat óra, Sík Sándor Te Deumával készülünk: „Téged Isten dicsérünk... „Már mindent megbeszéltünk, de még mindig van ezer kérdése Zolinak. A legjobbat, a legtökéletesebbet szeretné. Mindnyájan tanulunk tőle – a tökéletesességre törekvést, a művészi alázatot, a derűt és a szeretetet. Tanulunk tőle, az évfolyamtársai, a barátai, és mi, a tanárai is!

Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála legyen.

Hogy akik szerettek, szépen szerettek,
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen.

Nézem a képét –az a mosoly – azt mindenki ismeri. Azt nem lehet elfelejteni.

Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála legyen.

Mennék Szentgyörgyhegyre. Várom őket Révfülöpön. De már csak a hír jön – egy lelkes mosollyal, egy csodálatos, tehetséges egyéniséggel szegényebb lett a világ. De „hála légyen” hogy ismerhettük őt. És ha itt lenne, énekelné ő is Sík Sándorral szavaival:

Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
és ma is kiálthatom: úgy legyen!
és holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni: úgy legyen! –
hála legyen, Uram!
hála legyen!

Mindszenty Zsuzsánna, Zoli egykori tanára