250 éve halt meg Gregorius Joseph Werner

(Ybbs, 1693 – Kismarton, 1766)

Még a szakzenészek közül is csak kevesen ismerik Werner nevét, pedig a XVIII. századi egyházzene legavatottabb művelője volt Magyarországon. Haydn elődeként Esterházy Pál Antal herceg, a művészetek nagy pártfogója szolgálatában állott Kismartonban, mint hivatásos udvari karmester, zeneszerző és énekes.

Ifjú koráról, képzéséről nem maradtak fenn dokumentumok. Még születési dátuma is bizonytalan. Valószínűsíthető, Seitenstettenben, vagy Melkben járt gimnáziumba. 1715/16-ban a melki apátság orgonistájaként működött, majd Bécsben, a Szent István dómban kötött házasságot. Itt került kapcsolatba Johann Joseph Fuxszal, az osztrák barokk zene kiemelkedő zeneszerzőjével és orgonistájával, akinek növendéke lett. Mesterétől elsajátította az archaizáló egyházzenei stílust. 1728-ban került az Esterházy családhoz, s csaknem négy évtizeden át irányította a hercegi udvar egyházi és világi, énekes és hangszeres zenéjét. Elsőrangú zenei kultúrát teremtett. A zenészek fölött teljhatalmat gyakorolt, nemcsak szakmai kérdésekben, hanem a magaviselet területén is. Naponta tartott próbákat a zenekarral és az énekesekkel, s irányította, vezényelte az előadásokat. Ő vezette a hangszer- és kottatárat is. Zeneszerzőként ő írta az előadandó darabok nagy részét. Több mint 400 kompozíciója maradt fenn. Elsősorban egyházzenei műveket – köztük 46 misét, 2 Requiemet, több mint 50 Mária-antiphonát, 17 oratóriumot, számtalan motettát – írt, de fennmaradt többek közt egy szimfóniája, egy csellóversenye, egy vonósnégyese, triószonátája, orgonaversenye, valamint néhány humoros világi műve is. A barokk stílusjegyek jellemzőek kompozícióira, s kései szerzeményeire a rokokó is hatást gyakorolt. Idős korában zenei felfogása egyre inkább megcsontosodott, ez is közrejátszott abban, hogy a herceg hozzálátott zenei együttesének felfrissítéséhez. 1761-ben a gyakran betegeskedő Werner mellé az akkor már jelentős hírnévnek örvendő 29 éves Haydnt alkalmazta másodkarmesternek. A feszültséget sem nélkülöző együttműködés megoldásaként a herceg Wernerre bízta az egyházzenei teendőket, Haydnra pedig a kamarazenét. – 1762-ben meghalt Esterházy Pál Antal herceg. Öccse, a „pompakedvelő”, vagy „fényes” Miklós vette át az örökséget, aki nagyra becsülte Haydnt. Werner levelet írt Miklós hercegnek, amelyben azzal vádolta Haydnt, hogy elhanyagolja a kottatárat, az énekeseket, és a hangszereket sem tartja megfelelően rendben. Ennek az áskálódásnak köszönhetően a herceg megdorgálta Haydnt, s utasította, hogy buzgóbban lásson hozzá a zeneszerzéshez, aki a baryton triókkal engesztelte ki urát. Az utókor ezért külön is hálás lehet neki. Haydn – a zsörtölődések ellenére – becsülte az öreg mestert, s 1804-ben vonósnégyeseiben az oratóriumaiból hat introdukciót és fúgát dolgozott fel.

Werner zenetörténeti jelentősége, hogy ő készítette elő az Esterházy-udvar legvirágzóbb korszakát, benne Joseph Haydn működését. Életműve nagy hatást gyakorolt korának talán legkiválóbb magyar zeneszerzőjére, Istvánffy Benedekre. Budapesten, az Országos Széchenyi Könyvtár Zenei Gyűjteményében őrzött, nagyrészt kiadatlan számottévő kéziratos hagyatéka elsőrendű forrásanyag, mely még felfedezőjére vár.

Radics Éva