DR. ANTAL-LUNDSZTRÖM ILONA

A KIVÁLÓSÁG TITKA

Az esztétika pedagógiai perspektívában

Elérhető:

www.morebooks.de,

Az esztétikai élmény tágítja látókörünket

Ha a pedagógiában valóban a helyzet megváltoztatására és új megoldások megtalálására van szükség, akkor minden lehetséges változatot és irányt át kell vizsgálnunk ami az eddigi hagyományból használható és a legjobb megoldásokat, ötleteket újszerűen kell ötvözni, alkalmazni. Ezért vizsgáljuk tudatosan a három filozófiai nézőpontot és azt, hogy a jelenlegi egyoldalú beállítottság helyett lehetséges -e ezek harmonikus összekapcsolása a szükséges vizsgálódásban, ami változást eredményezhet a pedagógiai gondolkodásban. Kezdeti lépésként ebben a vizsgálódásban az esztétikai befogadást, megértést és kielégítettséget mint a tudást fejlesztő folyamatot elemezzük néhány jelentős elmélet megalkotójának érdekes gondolataival.

Hugo Meynell könyve Egy kérdés az ízlésről (1997) az esztétika különböző formáiról, alkotó elemeiről és az esztétikai kielégítettség jelenségéről elmélkedve megállapítja, hogy a megelégedettség, kielégítettség akkor jön létre, amikor az ember gyakorolja, használja, tágítja és szélesíti azokat a kapacitásokat, amelyek az emberi tudatosságot alkotják. Az emberi tudatosság alapelemei ugyanis négy különböző területet érintenek: tapasztalat, megértés, megítélés és határozat/döntés. Minden olyan emberi viselkedés, amely nem korlátozódott az automatizált, reflexszerű reagálásokra, az a cselevő személy részéről egy kombinációja ezeknek a területeknek, vagyis: tapasztalatok- vagy azoknak hiánya, megértés- és annak hiánya, megítélés és annak elkerülése, döntés és annak megtagadása. Meynell azzal folytatja, hogy elemzi a tudatosság fent említett területeinek különböző szintjeit.

- Tapasztalatnak számítja az észlelést, érzelmeket és hangulatokat, azokat a tényeket, amelyeket a tudat számára kapunk és a tudatból merítünk, vagyis amelyeket megfigyelünk vagy elkerüljük megfigyelését, amelyeket vizsgálunk vagy vizsgálat nélkül hagyunk.

- Megértésnek nevezi a cselevésnek azt a részét, amikor a tudatos tények, a fogalmak jelentését, tartalmát és azok egymáshoz való viszonyát cselekvésben realizáljuk.

- Megítélés a tudatos gondolkodásnak az a szakasza, amelyben az összegyűjtött tények megértése és elemzése után, azok alapján tisztázódik, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a megítéléshez.. Úgy tűnik, hogy a tények, a különböző érzékszervi észlelések összegyűjtése és tolmácsolása másféle kapacitásokat, képességeket igényel, mint annak a megítélése, hogy ezek a tolmácsolások mennyire felelnek meg a valóságnak, milyen konkrétak vagy csupán hiedelemre épülnek Sokan, akik kiválóak az első kapacitásban, hiányokat mutatnak a másodikban- és fordítva!

- Döntés a határozathozatali képesség eredményes működése, amikor ugyanúgy mérlegelésre kerül mind a jelen helyzet és a cselekvés elvégzése, mint annak várható következményei.

A következő izgalmas kérdés az, miért olyan fontos és hogyan lehetséges ezeket a kapacitásokat gyakorolni, határaikat szélesíteni az esztétikai élmények által kapott kielégítettség útján? Sokunkban felvetődött a kérdés, de most a Meynell által levezetett indoklást és magyarázatot tolmácsoljuk.

Az emberiség úgy fejlődött és úgy tudta biztosítani túlélését, hogy a közvetlen környezetének helyzetét, tényeit reálisan, az igazságnak megfelelően ismerje fel. Azt feltételezzük, hogy az objektív tényfeltárásnak és az ezek alapján történt cselekedeteknek a minősége arányban áll a fent leírt kapacitások használatával, kigyakorlottságával. A primitív ember a dzsungelben élve folyamatosan a nagy húsevő állatok és az ellenséges törzsek tagjainak fenyegető veszélyhelyzetében élve nagyobb eséllyel élte túl a konkrét helyzeteket, ha felkészült volt a levelek közötti legkisebb mozgás észrevételére vagy a recsegve törő kis ágak hangjára, vagyis abban a pillanatban megértette a veszélyes jelzéseket, és abban a mértékben ahogy az értékelhető tények alapján el tudta dönteni a tennivalókat és a saját gyors döntése alapján a legjobb tudása szerint cselekedett, elkerülte a felismert veszélyt.

Aligha állíthatjuk, hogy ezeknek a kapacitásoknak jelentősége nagy részben csökkent volna a civilizáció előrehaladásával, esetleg céljuk és a veszélyhelyzetek módosultak, de az alapvető technikára ma is szükségünk van. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezeknek a képességeknek a gyakorlása az emberi faj továbbélésében fontos volt és általuk az evolúció, a faji fejlődés is megmagyarázható. Ezután a világos érvelés után köti össze elméletét Meynell az esztétikai minőség jelentőségéről az esztétikai élményekkel és kielégítettséggel.

A jó művészetet arról lehet felismerni, hogy az kielégít bennünket a tudatosság kapacitásainak használatával a tapasztalatok, a megértés, ítélethozatal és a döntés formáiban. Ezek hatása abban áll, hogy azok ellenszegülnek azoknak a tudati behatárolódásoknak, amire a fizikai vagy a szociális környezet gyakran felbátorít, vagy késztet/kényszerít. Ez az oka annak hogy a jó művészetnek társadalomváltoztató hatása is van. Az alacsony színvonalú kultúra típusesetei a kipróbált, ismert érzéseket keltik, már ismert véleményeket alkotnak, a már jól ismert témákat hagyományosan kipróbált eszközökkel, hatásokkal dolgozzák fel. Ezek nem lepnek meg, nem csalogatnak kísérletező és ismeretlen észlelésre, érzésekre, nem terhelik az értelmünket szokatlan formai egységgel, hanghatásokkal vagy valamiféle erkölcsi döntéshozatali problémával. Soha nem vizsgálódnak tudatos szempontok alapján, csak már adott, előre meghatározott álláspontokat variálnak amikor ítélkeznek, soha nem az értelem alapján. Minden ismert, biztos, egyszerű és problémamentes. Meynell szerint Collingwood meghatározása a jó művészetről helytálló, amikor azt írja, hogy az megakadályozza a tudat tönkretételét, megbénulását. Ugyanis nemcsak az érzéseket, a hangulati megértést, ráhangolódás képességét lehet lezülleszteni, vagy megtagadni megfigyelésüket, hanem le lehet tompítani a fogékonyságot a kritikai értékelésre, az állásfoglalás képességét, vagyis azt, hogy megfogalmazzuk, felfedjük, hogy mi a jó művészet. (Meynell, 1997)

Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a népszerű regények, zenedarabok sok olvasónak, hallgatónak adnak kielégülést, amíg az un. komoly művészet viszonylag kevés embernek ad valódi élvezetet. Itt igazolódik Freud elmélete a terápia terén alkalmazott módszerekről. Azt is mondhatjuk, hogy a népszerű szórakoztató műveknek az élvezete úgy működik mint megkönnyebbülés, amikor a már ismerttel és várhatóval találkozva az életről alkotott álomkép megerősítést kaphat. A komoly művészeti alkotások élvezete ezzel szemben néha a meghökkentő, megrázó, sokkoló hatás határán mozog az előítéletekkel élőkre, annak a ténynek a következtében, hogy a művészet a speciális körülmények változatosságán keresztül tulajdonképpen úgy működik, mint lelki szokásainknak vizsgálója, ellenőrzője és saját magunk megváltozásának szükségszerűségét mutatja. A régi görögök ezt a jelenséget „katharsisnak” , belső tisztulásnak nevezték. Mindenkinek van olyan emléke, amikor zenehallgatás alatt, a drámai önvizsgáló hatáson alapulva a hallgatók erős indulati állapotba kerültek vagy sírásban törtek ki a zene katharktikus hatása miatt.

A jó művészet abban különbözik a kizárólagosan szórakoztató kultúrától, hogy nemcsak feltételként állítja a tudatos megfigyelést, hanem meg is jutalmazza azt. Ez összhangban áll a Molander által leírt feltételekkel a tudást alkotó folyamatról. A megkülönböztetést az igazi, jó művészet és a jó szórakoztatás között azonban nem szabad úgy értelmezni, hogy semmiféle jó és hatásos szórakoztató mű nem lehet egy jó művészeti alkotás. (pld: Shakespeare, Dickens, Händel, Mozart, stb). A határokat a mi ismereteink, tudásunk, gyakorlottságunk és tapasztalataink jelentik egy bizonyos művészeti területen.

Ha elemzésünk során szeretnénk megérteni az esztétikai tudásalakító folyamatot és behatárolni, hogy mit eredményez az esztétikai kielégültség és élmény, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a felvázolt elmélet alapján felmutathatóak fontos intellektuális tényezők, melyek jelen vannak a tudatos gondolkodásban. Annak, hogy egy jó művészeti alkotást értelmezni és érteni tudjunk, az az előfeltétele, hogy ugyanúgy mint az mű alkotója, kialakítsuk ezeket és használjuk a koncentráló és képzeleti képességeinket. Egy tisztán külsőségeket adó szórakoztató mű nem igényli, de nem is jutalmazza az ilyen erőfeszítést. Ezzel szemben minden jó művészet feltételez és kifejleszt egy bizonyos tudatossági ébrenlétet, nyitottságot, kíváncsiságot a lehetséges élményekre, vagyis egy különleges beállítottságot az új élmények befogadására.

Gondolatmenetünk azt a nyilvánvaló viszonyt is szeretné feltárni, amely a minőségileg magas művészet és az igazság keresése között fedezhető fel. A jó mű az igazságot mondja ki vagy mutatja meg, vagy legalábbis az igazság keresésére ösztönöz és befogadóit felkészültté teszi a hamisítatlan, őszinte érzelmek, valódi tények felismerésére. Joggal tehetjük fel a kérdést ezek után: Mi a viszony a művészet/esztétika és az erkölcsi értékek, a morál között? A választ megtaláljuk Nussbaum korábbi gondolataiban, Arisztotelesz és mások elméleteinek érdekes elemzése kapcsán.

Nyilvánvalóan az eddigiekben felvetett nagy és ellentmondásos kérdéseknek megválaszolásához úgy a tudományelméleti, mind az etika és esztétikai álláspontokat is figyelembe kell venni. Ha elfogadjuk, hogy az igazságról valamiféle sejtést, tudást kap az, aki megbecsüli és értékeli a tapasztalati tényeket, megérti ezeknek lehetséges magyarázatait, és ha a művészeti alkotás lehetővé teszi, hogy a befogadó, szemlélő ember használja tapasztalatainak, megértésének, mérlegelő és döntést hozó képességeinek teljes kapacitását, akkor a művészeti alkotással való találkozás emeli a tudásszintet és közelebb vihet az igazsághoz. Ha a szemlélő az igazságot keresi és a jót akarja tenni ezeknek a tudatossági kapacitásoknak a használatával, és ha a művészeti alkotás megbecsülése lényegesen megjavítja ezeket a kapacitásokat, akkor a művészeti alkotás megértése elvezethet a jónak az ismeretéhez és megvalósításához.

Arisztotelesz elmélete alapján minden művészeti ág lényegében

- Egy kódrendszert alkalmazva célja szerint feldolgoz egy anyagot,

- Egy strukturáló folyamatban létre hoz valamit amely az élményeknek és tudatosság kiszélesítésének is eszköze.

- Egy bizonyos kód (reprezentáció) áll rendelkezésre a gondolatok művészeti kifejezésére és

- A művészeti alkotás mélyebb kielégülést ad, ha olyasmire mutat rá, amelynek központi szerepe van az emberi élet minőségére. Ezt röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy a művészeti alkotás értékét az emberi élet minőségére kiható ereje határozza meg.

Ha ez a gondolati érvelés igaz, akkor az egyes kultúrákban előfordulhat egy összefüggés a kivételes, jelentős művészeti aktivitás és a filozófia, valamint a tudományos elmélet fejlődésével oly módon, hogy az lehetővé teszi, vagy legalábbis bátorítja, támogatja azt. Úgy tűnik, van néhány bizonyíték arra, hogy ez az összefüggés létezik. Végezetül egy tanács Arisztotelesz megfogalmazásában, amely ma is aktuális:

„Fontos, hogy értelmesen éljünk, de legalábbis tudatában legyünk azoknak az érzéseknek, amelyeket nagyobb vagy kisebb mértékben minden ember táplál magában, és a művészet a leghatásosabb eszköz arra, hogy ezt a célt elérjük.” ( Nussbaum, 1995)