Elhunyt Kostyák Alpár zenetanár

 

(1957-2016)

 

http://marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/sites/5/2016/10/kostyak_alpar2.jpg

 

Hosszú betegség után 59 éves korában 2016. október 3-án elhunyt Kostyák Alpár zenetanár, televíziós újságíró, az erdélyi táncházmozgalom ikonikus személyisége.
Kostyák Alpár 1957-ben született Kolozsváron. A Gheorghe Dima Zeneakadémián szerzett tanári oklevelet. 1977-től részt vett a hazai táncházmozgalom elindításában, valamint a Román Televízió Kaláka-műsorainak szervezésében. Az 1980-as évek elejétől a csíkszeredai zeneiskola tanára volt, emellett a Barozda táncházzenekar és a Kájoni régizene-együttes tagjaként is tevékenykedett. 1990 után hazatért szülővárosába, ahol a Román Televízió kolozsvári szerkesztőségének tagjaként folytatta tevékenységét. Teljes pályája során aktív népzenekutató volt, és a háromhúros kontrát sem tette le, élete végéig.

 

(Forrás: Marosvásárhelyi Rádió)