Elhunyt Lányi Péter zenetanár, zongoraművész,
a szekszárdi tanítóképző egykori tanszékvezető-főigazgató helyettese

 

(1946-2017)

 

http://kpvk.pte.hu/sites/kpvk.pte.hu/files/files/estek_226_2.jpg

 

Lányi Péter Szekszárdon született 1946. november 27-én. Általános iskolába és gimnáziumba is szülővárosában járt, majd elvégezte a pécsi zeneművészeti főiskolát, azt követően pedig a zeneakadémián tanult.

 A dombóvári zeneiskola alapító igazgatója volt, majd tanított a pécsi tanárképző főiskolán. Ezzel párhuzamosan, 1977-ben, az intézmény alapításának évében lett a szekszárdi tanítóképző tanára, ahol két ciklusban, 1977-től 1988-ig, majd 1991-től 1996-ig oktatott, tanszékvezető, illetve az intézmény főigazgató helyettese is volt. Akárcsak Szekszárdon, kaposvári főiskolán is tevékenykedett tanszékvezetőként.

 Jelentős szerepet vállalt Szekszárd kulturális életében. Egy ideig a Német Színház zenei vezetője volt. Életét végigkísérte a szekszárdi zeneiskolához való kötődése, amelynek alapító növendéke, majd tanára lett. Nyugdíjasként is heti tíz órában korrepetált, elsősorban ügyes, tehetséges gyerekekkel foglalkozott.  Kulturális szervezőként hangversenyek, zenei művészeti programok szervezésével, közreműködésével hosszú éveken át segítette a Művészetek Háza, illetve a Babits Kulturális Központ munkáját. Alapító tagja és művészeti vezetője volt a 10 éve alakult Szekszárdi Muslinca Kórusnak.

Munkásságát Liszt-emlékéremmel, Pro Urbe Szekszárd, Babits- és Prima-díjjal is elismerték.

2017. január 16-án, életének 71. évében hunyt el.

 

(Forrás: Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar honlapja)