ELHUNYT LEHOCZKY ÉVA OPERAÉNEKES

 

(1925-2016)

 

http://operavilag.net/wp-content/uploads/2012/09/Lehoczky_portre.jpg

 

Lehoczky Éva / férjezett nevén Lammel Erichné / Debrecenben született 1925. március 7-én. Tanulmányait 1949 és 1956 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola opera szakán Kapitánffy Istvánné Katona Magdolna növendékeként végezte. Ezután Gáspár Margit a Fővárosi Operettszínházhoz szerződtette primadonna szerepkörben. Igazgatóváltáskor meg kellett válnia a társulattól. Négy évre szabadúszó lett, legtöbbet a Tarka Színpadon szerepelt, majd 1962-ben az egri Gárdonyi Géza Színházba került, ahol operettet és prózát vegyesen játszott. 1965-ben külföldre szerződött: a Karl-Marx-Stadt-i (chemnitzi) operaház vezető koloratúrszopránja lett. 1968 és 1970 között a Szegedi Nemzeti Színház, 1970-től 1984-ig a Magyar Állami Operaház tagja magánénekese volt. Sok százszor előadott, emblematikussá vált alakítása volt az Éj királynője (Mozart: A varázsfuvola). 1980-ban megkapta az Érdemes művész kitüntetést.

 

2016. december 6-án Lehoczky Éva II. kerületi, kétszintes családi háza lángba borult és a tűz okozta az énekesnő tragikus halálát.

 

Mozart: A varázsfuvola - Az Éj királynőjének bosszúáriája - Lehoczky Éva

 

Puccini: A köpeny - Szarka néni jelenete (Lehoczky Éva, Tokody Ilona)

 

Lehoczky Éva - A királyné dala - Huszka: Bob herceg (Partnere: Bende Zsolt)

 

Híres szerepeiből:

·       Britten: Albert HerringMiss Wordsworth

·       Britten: Szent Iván-éji álom – Titánia

·       Donizetti: Szerelmi bájital – Adina

·       Donizetti: Lammermoori Lucia – címszerep

·       Erkel: Hunyadi László – Gara Mária

·       Erkel: Sarolta – címszerep

·       Leo Fall: Sztambul rózsájaKondzsa Gül

·       Leo Fall: Pompadour – Pompadour marquise

·       Gluck: Május királynőjeHeléne

·       Hegedüs Géza–Földes Mihály: A múzsák nyomában – Énekesnő

·       Huszka Jenő: Mária főhadnagyFarkasházy Antónia

·       Huszka Jenő: Lili bárónő – Lili

·       Jacobi: LeányvásárLucy

·       Jacobi: Sybill – címszerep

·       Kacsóh: János vitézA francia királykisasszony

·       Kálmán Imre: A csárdáskirálynőVereczkey Sylvia

·       Kálmán Imre: A bajadérDarimond Odette

·       Lehár: Luxemburg grófjaAngela

·       Madách: Az ember tragédiájaHyppia

·       Menotti: A telefonLucy

·       Mozart: Szöktetés a szerájból – Konstanza

·       Mozart: Cosě fan tutteFiordiligi

·       Mozart: A varázsfuvola – Az Éj királynője

·       Offenbach: Hoffmann meséiOlympia; Giulietta; Antonia; Stella

·       Rácz György: Játsszunk valami mást...! – Az énekesnő

·       Rossini: A sevillai borbélyRosina

·       Suppé: Boccaccio – Fiametta

·       Szirmai Albert: Mágnás MiskaRolla

·       Verdi: Rigoletto – Gilda

·       Wagner: Siegfried – Az erdei madár hangja

 

(Forrás: wikipédia)