„A zene érzelmek nélkül nem sokat ér…”

 

Fehér Anikó beszélgetése Dubrovay László  zeneszerzővel

 

http://img0.hvg.hu/image.aspx?id=e4db8b8b-62df-4c03-9bb1-35106a9386fe&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

Dubrovay László a Kossuth-díj átvételekor
dr. Áder János köztársasági elnök és dr. Kövér László  parlamenti házelnök mellett (2013. március 15.)

 

A színeknek lesz még jelentősége beszélgetésünkben. Kezdjük stílusosan: hogyan is kezdődött ez a sokszínű életpálya? Mikor döntötte el, hogy zeneszerző lesz?

Négyéves koromban kezdtem el zongorázni. Először édesapám tanított, majd amikor feljöttem Budapestre, egy olyan zongoratanárnőhöz kerültem, akinek hatására majdnem abbahagytam a zenélést. Édesapám vette észre 12 éves koromban, hogy nagy baj van a zongoraoktatásommal.

 

Édesapja zenész volt?

Igen, kántortanító. Megismertem aztán egy orvost, akinek operaírási ambíciói voltak. Ő zongoraóra helyett mindig az Operába vitt. Közben véletlenül betévedtem a Zeneakadémiára, a Liszt verseny elődöntőjére. Éreztem, hogy ami itt történik, az egy csoda. Otthon meg volt természetesen Liszt műveinek jelentős része. Leültem és rögtön a legnehezebb etüdökkel kezdtem: a Wilde Jagd[1]-dal, a Waldesrauschen-nel és a  Gnomenreigen-nel. Mivel jó atletikus képességeim voltak, az izomzatom valószínűleg alkalmas volt az ilyen virtuóz művek előadására. Miután ezeket a műveket megtanultam, édesapám elvitt egy másik zeneiskolába. A tanár, aki ott meghallgatott, úgy megijedt tőlem, hogy nem mert elvállalni. Viszont Vaszy Viktor volt akkoriban a Ganz-MÁVAG együttesének vezetője. Úgy mutattak be neki engem, mint egy „csodabogarat”, hisz akkor az operák hatására már írogattam ezt-azt. Mentorommal, az orvossal már el is készítettünk egy felvonást a közös operánkból. Persze, ebben benne volt mindaz, amit azidáig az Operában hallottam: Puccini, Verdi, Wagner világa. Vaszy meghallgatott, rákönyökölt a zongorára, kérdezte melyik hang maradt ki…

 

Hány éves volt ekkor?

Tizenkettő, tizenhárom. Vaszy ezt mondta:

- Fiam, te nagyon tehetséges vagy, de nem tudsz semmit. Gyere vasárnap 9 órára a lakásomra. Ettől kezdve egy éven keresztül minden vasárnap ott voltam nála. Megtapasztalhattam, hogy egy igazi nagy mester hogyan tanít. Eleinte minden alkalomra meg kellett tanulnom 10 magyar népdalt, különböző kiadványokból, főleg az ún. virágos sorozatból. Mikor elénekeltem a dalokat, Vaszy levette a polcról ezek feldolgozásait. Megmutatta, mit kezdett ezekkel Kodály, Bartók, Weiner vagy Lajtha. Ez alapján kezdtünk el az összhangzattannal foglalkozni. Aztán vitt magával minden próbájára és előadására. Ő nagyon nyitott gondolkodású ember volt. Amikor Stravinsky és Bartók „formalista” műveit nem lehetett játszani, ő harcolt azért, hogy a Petruskát felvehesse a Rádió zenekarral. Nagy élmény volt végighallgatni, ahogyan próbál a fafúvósokkal, a rezesekkel, a vonósokkal, vagy Sebők György zongoraművésszel. Megfigyeltem, hogyan játszott pl. a dinamikával. Láttam az újraalkotás folyamatát. Végigkövettem aztán a h-moll mise összes próbáját. Ennek a nagy mesternek a közelsége meghatározó élmény volt számomra. Mindez tantárgyak, vizsgák és egyebek nélkül, mégis olyan komplexitásban folyt, hogy példamutató volt. Ez után felvételiztem a konziba és ettől kezdve minden simán ment. Közben Boross Anni lett a zongoratanárom.

 

A konziban Szelényi István lett a tanára.

Őt nagyon szerettem, mert megtanított dolgozni. Emlékszem, egy csütörtöki napon Chopin etűdöket elemeztünk. Azt mondta, hétfőre mindenki hozzon három saját etüdöt Chopin stílusában. Mindenki kétségbeesett, hétfőre egyedül én vittem egyet. Nagyszerű alapozást kaptam tőle!

 

A zeneakadémián Vincze Imre és Szabó Ferenc lettek a tanárai. Hogyan alakult a stílusa a sokféle hatás alapján?

A zongora mindig is az érdeklődésem középpontjában volt. Tulajdonképpen zongoristának készültem a zeneszerzés mellett, a konziban Hitz Klára, a zeneakadémián Ambrózy Béla volt a tanárom. Akkoriban nem lehetett két szakot egyszerre végezni. Még egy Liszt versenyre is felkészültem zongoristaként, de végül nem indultam. A nyarak úgy teltek, hogy napi 6-8 órát gyakoroltam. Rengeteget foglalkoztam a technikával: pergetős, terc-, oktáv technika, Chopin etüdök, stb. A Zeneakadémián aztán sikerült is a legnagyobb műveket eljátszanom. Sok Liszt művet megtanultam a három zongoraversenytől a Mephiszto keringőn át a h-moll szonátáig. Ez aztán az életművemen is meglátszott, később sokat írtam zongorára.

Amikor elvégeztem a Zeneakadémiát, a 12-fokú technikával  írtam az Öt zongoradarabot, de el kellett telnie egy hosszabb időnek, hogy azok az elemek, amiket a zeneirodalom legnagyobb, zongorára is komponáló szerzőitől tanultam, megtalálják a helyüket az én műveimben is. Közben elektronikus zenét tanultam Kölnben. 1975-ben végeztem és hazahoztam az akkori legmodernebb elektronikus készülékeket, technikát. Volt egy olyan program, amivel a zongora hangját lehetett modulálni, megváltoztatni egy szintetizátor segítségével. A liszti zongora technika és az elektronikus modulációk egy új hangzásvilágot eredményeztek.

 

Honnan jött ez az ötlet?

Liszt a non plus ultra! Tőle tanult Bartók, Debussy, Ravel, Szkrjabin! Liszt fantáziája a zongora tekintetében elképesztő. Az ő technikai felkészültsége meghaladhatatlan. 

 

A technikánál maradva: a színek, a hangszínek mindig is izgatták Önt. Vajon miért?

Az Interkoncert segítségével, zongoristaként kerültem ki a Hamburgische Staatsoperhez korrepetítornak, majd egy év múlva a Deutscher Akademischer Austauschdienst ösztöndíjával tovább maradhattam. Így kerültem a kölni Zeneakadémiára, ahol Karlheinz Stockhausen volt a zeneszerzés tanárom, elektronikus zenét pedig Hans-Ulrich Humpertnél tanultam.

 

Így már érthető. Nem sok zeneszerző mondhatja el magáról, hogy Stockhausen tanítványa volt…

Nem sok, mert neki ez az egyetlen osztálya volt, utánunk otthagyta a kölni Főiskolát. Az a szellemiség, amit Kölnben és Bonnban érezni lehetett, páratlan volt. Az önkormányzat szinte minden jelentős kulturális értéket odavitetett, ami akkor a világon feltűnt. Csodálatos dolog volt résztvenni ebben a pezsgő szellemi életben. Kitűnő szerzőkkel, rengeteg újdonsággal, egyszóval egy felfelé ívelő szellemi élettel találkoztam. A hangkutatás, amivel szintén ott találkoztam, nagyon meghatározta a további pályámat. Kiderült, hogy nemcsak a temperált zongora 12 frekvenciája létezik, hanem minden frekvencia használható 20-tól 10-15.000 Hz-ig. Ebből új hangszínek, új hangminőségek, csodálatos dolgok hozhatóak létre, és ez nagyon kitágította a fantáziámat. Sokféle technika, gondolkodásmód, zenei szervezési elv jelent meg innovatívan a műveimben is. Rájöttem, hogy a hangnak van egy mikrovilága, amit ha megváltoztatunk, új hangzásokat eredményez. Óriási jelentősége van ennek az előadóművészet számára is. A mai napig sem ismerték fel eléggé, hogy pl. vajon hányféle vibrato létezik? Lehet kicsi, nagy amplitúdójú, lassú, gyors vibrato, és még millió változat. Lehet benne accelerando vagy ritartando. És mindeközben mozoghat is. Ezt néha egy-egy zseniális művésznél érzékelheti az ember, aki erre ösztönösen rátalál.

 

Példát mondana?

Nemrégiben Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes játszották Beethoven Hármasversenyét. Várdai hangképzése csodálatos volt. Szinte egy-egy hangjában éreztük az egész zenei gondolat lelkét. Ezt mind a fantasztikusan sokféle vibrátoval érte el. Ilyet eddig sosem érzékeltem. Jó lenne erre koncentrálni, mert rengeteg lehetőség van benne. A legnagyobbak képesek erre csak. Emlékszem, egyszer elemeztünk egy nyolc ütemes Brahms periódust Menuhin előadásában. Minden hangnak más volt a vibratoja a zenei gondolatban betöltött szerepe szerint.  Így tette élővé, gazdaggá a zenét, és így szólalt meg a muzsika lelke.

 

A hangszín mellé valós színek is társultak a munkásságában.

Igen. A hangkutatás hatására nagyban kiteljesedett a zenei fantáziám. Amikor hazajöttem, a legkiválóbb előadókkal sikerült együtt dolgozni, akik a hangszerük lehetőségeit, színeit kutatták.

Kikkel dolgozott együtt?

Matuz István fuvolaművész, Geiger György trombitaművész, Hőna Gusztáv harsonaművész, Bazsinka József tubaművész, Sztankov Iván nagybőgő művész, Kiss András hegedűművész, Lakatos György fagottművész és sorolhatnám. Végül írtam egy 15 darabból álló sorozatot szóló hangszerekre, amelynek az volt a célja, hogy a legújabb hangzás lehetőségeket, a legmodernebb játéktechnikákat lehessen megszólaltatni. Mindig is az volt a célom, hogy értelmes gondolatokat, értelmes mondatokat közöljek, akár zajokból is, mert azokból is lehet, csak humanizálni kell őket! Bármit lehet humanizálni, és ebből zeneművek tudnak születni.

Ezektől a kitűnő előadóművészektől rengeteget tanultam, sok új fogást, hangzást mutattak nekem a hangszerükön, amelyeket beépítettem a műveimbe. Ezek az ő előadásukban sokkal szuggesztívebbek voltak, mint a  csak hangszórókból hallható elektronikus hangzások, mert a saját egyéniségüket is hozzáadták. Később ugyanezeket a hangzásokat és effektusokat zenekarral is kipróbáltam. Így keletkezett pl. a Hangszín szimfónia. Ebben rengeteg akusztikai ismeret van, amely lehetővé tesz sok hangszín-modulációs jelenséget. Így lehetett pl. olyan hangszín tömörítést megvalósítani,  mint amilyent a színtanban, amikor egy színt pl. feketével kevernek, és a szín árnyalata tömörebb lesz. De lehet egy dallamot külőnböző hangszín-átjátszásokkal megszólaltatni, mintha egy vonal  zöldből sárgába, majd kékbe, pirosba változna át fokozatosan. Van olyan lehetőség is, hogy mint egy nagy képen, amelyen minden szín ott van, és a reflektor hol egyiket, hol másikat világítja meg, egy óriás hangtömbből egy-egy hangzást, hangszín-kombinációt emelünk ki.

 

Hogyan érett meg Önben a tanítás gondolata? Mikor kezdett ezzel foglalkozni?

Egy alkotó ember számára a két legfontosabb dolog a tanulás és a tanítás. Ma is tanulok. Az említett múltheti hangversenyen is tanultam. Fontosak az élmények. Ilyen volt pl. Kocsis Zoltán utolsó koncertje, amikor a Csodálatos mandarint dirigálta, és olyan dolgokra világított rá, amire eddig senki. Sokat tanultam ott is. Negyedéves zeneakadémista koromban hívtak a Színművészeti Főiskolára korrepetítornak. Nádasdy Kálmán volt akkor a rektor. Rengeteget követelt mindenütt, a zene területén is. Nagy élmény volt az ott eltöltött időszak.

 

Kodály tanítványa volt…

Igen. Ő nemcsak zenész volt, hanem irodalmár és rendező is. Fantasztikus szellemiségének köszönhetően a zenei képzés hihetetlen magasságokba ugrott. Nemcsak operetteket mutattak be a növendékek, de Schubert és Bartók dalokat, Kodály balladákat énekeltek a chansonok mellett. Nagyon pezsgő zenei élet volt akkor. A színész hallgatók sokszor sokkal jobban  adták elő ezeket a műveket, mint az énekesek, mert értettek a színpadi mozgáshoz, a színészi alakításhoz. 1975-től aztán a Zeneakadémián a különleges tehetségek iskolájában tanítottam szolfézst, zeneelméletet, kamarazenét.

 

Mindegyik gyereknek abszolút hallása volt?

Nem, de soknak. Ez egy speciális memória. Meg kell jegyezni egy frekvenciát, aztán a többi hangot ehhez lehet viszonyítani. Ezt meg lehet tanítani, ki lehet fejleszteni.

 

Milyen módszerrel tanított, egyáltalán milyen anyagot használt?

Csakis zeneműveken keresztül tanítottam. Úgy, ahogyan Vaszy Viktornál láttam: együtt volt a  kamarazene, zeneelmélet, minden. Később zongoristáknak tanítottam zeneelméletet. Rengeteget köszönhetek a tanításnak. Rá voltam kényszerítve arra, hogy a teljes zenetörténetet  ismerjem. Volt, hogy egy év folyamán 12 zongoraversenyt elemeztünk. A sok elemzés elvezetett egy fontos felismeréshez, hogy a zenei anyag fejlődése nem más, mint előrehaladás a felhangrendszerben. Ez meghatározó lett zenei fejlődésemben.

 

Mi újság a zeneszerzéssel?

Úgy érzem, a 20. szd. zeneszerzésének legnagyobb problémája az, hogy megszűnt a dallam, és a harmónia, a ritmus olyan komplikálttá válik, hogy 15 mp után követhetetlen. Hiába van dinamika és hangszín, a legfontosabb paraméterek hiányoznak a 20. szd. közepétől. Én erre nemet mondok: megalkottam egy olyan harmóniarendszert, amihez lehet dallamot komponálni. Az 1984-ben komponált  2. zongoraversenyem címe Concerto romantico, amely egy neoromantikus darab, mert hiszek abban, hogy a zene érzelmek nélkül nem sokat ér.

 

Mostanában min dolgozik?

Olyan szerencsém volt, hogy sok területen kipróbálhattam magam. Készítettem egy 12 tételes computer-mikrokozmosz sorozatot. Készítettem műveket népi hangszerekre: duda, tekerő, tilinkó, cimbalom, doromb szerepel benne nagyzenekarral.

Nemrég egy Magyar rapszódiát írtam hegedűre és zongorára, amiből lett egy vonószenekari és egy zongorás változat is. Rengeteg művet írtam életemben, operát, táncjátékot, oratóriumokat, versenyműveket, zenekari, fúvószenekari, kamara-, szóló, kórus-, dal, elektronikus, computeres zenei műveket. Soha nem lehet tudni, mi következik még…

 

 

A cikk a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával készült.

 

A szerzőről

Dr. Fehér Anikó DLA a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézet - Budapesti Csoport népzene és népzenei repertoár, népzene elmélet tanára, újságíró, szerkesztő.

 

 

 

http://www.mma.hu/mma-theme/images/logo/hu_HU.png

 

 

 



[1] Transzcendens etüdök No. 8 in C minor "Wilde Jagd"