Interjú Bella Mátéval*
Mi
motiválja az alkotót?
Bella
Máté 1985-ben
született, Budapesten. Kisgyermekként csöppent a zene világába. Zongorán
kezdett játszani, majd nagy érdeklődést mutatott a zeneszerzés iránt.
Elmondása szerint gyakran variációkat talált ki azokra a művekre,
amelyeket házi feladatként meg kellett tanulnia. A zongora segítségére volt
abban, hogy lejegyezze az ötleteit.
Tanulmányait 2001-ben a Weiner Leó Szakközépiskolában folytatta, Hajdú Lóránt
növendékeként, majd 2002-től a Bartók Béla Konzervatóriumban, Kocsár Miklós volt a tanára. Ezt követően a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetemre nyert felvételt 2006-ban. Jelenleg a Zeneakadémia
DLA Programjának keretein belül írja disszertációját, és ezzel párhuzamosan
komponál, és oktat az egyetemen.
Számos díjjal büszkélkedhet, többek között 2010-ben elnyerte a Tribune Internationale des Compositeurs (Chuang Tzu's Dream)
díjat, 2015-ben Artisjus-díjjal jutalmazták (Az Év Junior Komolyzenei
alkotója), 2016-ban viszont Erkel Ferenc-díjjal gazdagodhatott.
Közel 20 versenyen vett részt, melyeken díjazták műveit. Köztük 2003-ban
részt vett a VI. Nemzetközi zeneszerzésversenyen (Farbotony),
ahol I. díjat nyert, 2013-ban az UMZF zeneszerzőversenyen, kamarazenei
kategóriában szintén I. hellyel jutalmazták munkáját.
- Mi volt
az oka annak, hogy a zeneszerzés mellett döntöttél?
- A
Kispesti Művelődési otthonnak volt egy évente megrendezett zenei
versenye, melyen az öcséimmel saját hatkezesekkel
indultunk. Többször értünk el rajta helyezést, és a nagy dicséretek közepette
elgondolkodtam azon, hogy miért ne foglalkozhatnék zeneszerzéssel is. Akkoriban
úgy éreztem jobban illik az introvertált személyiségemhez a komponálás. Bár, indultam
zongoraversenyeken is, ott nem voltam sohasem túl sikeres. Folyton elizgultam.
Szüleim sajnos semmit sem tudtak a zeneszerzésről és annak metodikájáról.
14 éves voltam, amikor Hajdú Lóránt Tanár Urat megismertem egy ismerős
által. Bementem hozzá a Weiner Leó Szakközépiskolába, és megmutattam neki
egy-két darabomat. Szívesen fogadta alkotásaimat, így maradtam is az
osztályában előkészítő tagozaton. Nála írtam első
stílusgyakorlataimat és önálló kompozícióimat. Az ő óráin szembesültem
mindennel, amivel egy kezdő zeneszerző 13-14 évesen szembesülhet. Mi
az a metrum? Hogy kell a ritmusokat notálni? A
zenészeknek ezek mind nyilvánvalóak, hiszen le van írva, csak le kell olvasni.
Ellenben annak, aki komponálja a zenét, komoly előtanulmányokra van
szüksége, ugyanis meg kell tanulnia, hogy kell egy zenei víziót papírra vetni.
A zeneszerzés folyamatos döntések sorozata. Egy fiatal zeneszerzőnek azt
gondolom az, az egyik legfontosabb feladata, hogy kialakítsa saját zenei
eszköztárát. Szerencsémre a szüleim mindenben maximálisan mellettem álltak.
Semmi mással nem kellett foglalkoznom, csak a zenével. Tolerálták azt, hogy
napi 6 órán át komponáltam a zongoránál otthon és gyakran hallották ugyan azt
az egy ütemet órákon keresztül. Természetesen az alkotás folyamatánál fontos az
is, hogy az ember ihletett állapotában legyen, de az eszköztár nélkül ez szinte
lehetetlen, vagy legalább is nehéz. Fiatalon még utáltam leírni a darabokat,
sokkal egyszerűbb volt felvenni az improvizációimat. Úgy gondolom
elvesztegettem pár évet azzal, hogy nem mutatta meg nekem konzervatóriumi
tanulmányaim előtt senki sem hamarabb, hogyan is működik a klasszikus
zeneszerzés folyamata. Magamnak kellet ezért rájönnöm sok mindenre.
-
Hogy jut el egy zeneszerző odáig,
hogy minden hangszert ismer, amire komponál?
-
Már konziban
is tanultunk hangszerelést, és hangszerismeretet. Megtanultuk azt, hogy hogyan
is működnek a különböző hangszerek, mekkora a hangterjedelmük és, mi
az, amit még meg lehet rajtuk szólaltatni, mi az, amit már nem… Ennek komoly szakirodalma
van. Korszakokra lebontva megismerkedtünk az adott kor stiláris jegyeivel.
Manapság persze ez már mind elérhető az interneten. Online videókon
bemutatják a hangszertechnikákat, és mindenféle modern technikát, amelyeket ma
már sok kortárs mű alkalmaz. Megtanultuk milyen a klasszikus formatan,
hogyan kell klasszikus stílusokban komponálni. Magyarországon a Nyugat-Európai
országokhoz képest igen csak korán kezdenek el zeneszerzést tanítani.
Amerikában nincs középszinten ilyen oktatás. Talán ez lehet az oka annak is,
hogy mi mindig fel tudtunk mutatni jó néhány jelentős szerzőt, akikre
méltán büszkék lehetünk, úgy, mint Kodály Zoltán, Bartók Béla, Ligeti György,
Kurtág György vagy Eötvös Péter, hogy csak a legismertebbeket említsem. A Zeneakadémián
létezik egyfajta becézése a kortárs zeneszerzőknek, az egyik a
„giccsőrök” a másik csoport képviselői a „csúnyisták”.
(Nevetés) Az első csoportba azok tartoznak, akik a klasszikus értelembe
vett szép zenét írják, a másodikba viszont a kísérletező kedvűek kerülnek.
-
Mi ad ihletet egy teljesen új kompozícióhoz?
- Úgy
gondolom, hogy a mai generációt, akik a vizuális kultúra jegyében nőnek
fel, nagyon nehéz megszólítani az úgynevezett koncerttermi zenével. Egyfajta „youtube” kultúra jött létre. Szinte minden zenét ipari
mennyiségben megtalálhatunk az interneten. Az Y generációnak teljesen mindegy,
hogy szép vagy csúnya a klasszikus zene! Neki az a fontos, hogy hatásos legyen.
Amennyiben experimentált egy zene akkor leköti a figyelmét. Felgyorsult a
világ, a tartalomfogyasztás is nagyon gyors, és fókuszált lett. A most
komponált kamaraművek terjedelme is rövidebb a régieknél, a jelenkori
társadalom azt gondolom már nem bírja el a hosszú
műveket, az aranykornak vége. Aktívan a közönség egy darabra 8-10 percig képes
figyelni.
Egy pár évvel ezelőtt megtaláltam egyfajta zenei nyelvezetet, amely
számomra nagyon vonzó. Ebben a zene az elejétől a végéig egy struktúra,
persze vannak benne hangszínek, ritmusok, egyszóval pulzál, de az a pulzálás
nem kifejezetten metrikus. A hallgató az elejétől a végéig egy nagy ívet
hall. Az utóbbi időben szinte minden művem ilyen értelemben
erősen strukturalista.
Hogy mi inspirál?....- ez egy jó kérdés, nem is
tudom. Meg tudok örülni apró dolgoknak
is. (kedves nevetés) Idén eltöltöttem közel egy hónapot Svájcban, a Lucerne-i fesztivál akadémiának voltam résztvevője.
Fantasztikus kortárszenei repertoárnak lehettem így fültanúja. Sajnos
alapvető probléma itthon az, hogy a Közép-Európai régióban más
fejlődésen esett át a kortárs zene, mint máshol. Valamint a közönség
sokkal kevésbé nyitott az új dolgok iránt. Az új zenei innovációk nehezebben
születnek meg ebben a térségben.
Már említett nyári zenei kurzuson volt egy darab, Mark André 'hij 1' c. műve szólalt meg egy akkora koncertteremben,
mint a MÜPA Bartók Béla hangversenyterme. Annak ellenére, hogy mindenki tudta
kortárs zenét fog hallani, tele volt a terem nézővel. Érdekes az volt a
műben, hogy bár nagyzenekar ült a színpadon tulajdonképpen apró neszekre
és halk zörejeket hallottunk, tehát a zenekar nem „viselkedett” zenekar
módjára. A mű hangzásvilága olyan volt, mintha egy erdőben lettünk
volna. Nagyon inspiratívan hatott, ugyanis ott a sok hangos kortárs zene között
egyszer csak megszólalt egy lágy, halk szinte már-már
meditációs karakterű muzsika. Természetesen Minden mű
megszületéséhez idő kell, és jól kell vele takarékoskodni, be kell
osztani. Ha kapok egy felkérést, átgondolom, mikorra tudnám leírni. Tudom, nem
túl romantikus, de tényleg ez van… (Halk nevetés). Általában heteket eltöltök azzal, hogy nem
jut eszembe semmi. Egyszer csak beugrik valami, egy apró dallam, egy ritmus,
vagy akár egy hangszín. A következő lépésben ehhez keresek eszközöket.
-
Ilyenkor végig gondolod, mit milyen hangszer tudna megszemélyesíteni?
- Nos, igen.
Nyilvánvalóan minden zeneszerzőnek meg van a saját eszköztára. Ezért
olykor az, az érzésem, hogy ugyan azt a művet írom meg újra és újra.
Gyakran megfigyelhető a zeneszerzőknél, hogy hasonló struktúrákat,
hasonló gondolatokat írnak meg. Sokszor a mű címe is csak akkor születik
meg, miután kész a darab. Amennyiben a
mű címét adnám meg először, úgy érezném, ahhoz kell tartanom magam.
Ez egyfajta korlátozást jelentene számomra.
(2009,
UMZF Zeneszerzőverseny, kamarazene kategória, I. helyezés)
-
Egy zeneszerző milyen módon ír le
egy olyan művet, amelyet az adott hangszeres kollégák nem tudnak
leolvasni? Gondolok itt a Tanulmány című művedre.
- Ennek
az, az oka, hogy Magyarországon a kortárs zene interpretációja nem képezi a
mindennapi zenei gyakorlat részét. Ennek bizonyos fokú hiánya okozza azt, hogy
a fiatal művészek nem tudják leolvasni például a lengyel aleatóriát. Ezt a technikát külföldön már 1960 óta nagyon
sokan használták, így nem volt igazán újító jellegű az ötlet. A mű
címe azért is volt Tanulmány, mert más zeneszerzők műveiből
idéztem részleteket, Stockhausentől kezdve,
Ligetin át egészen Pendereckiig. Azzal kísérleteztem 2011 környékén, hogyan
tudok irányítottan szabad zenei folyamatokat notálni.
Ebben a műben aleatórikus dobozokat használtam a
struktúrák lejegyzésénél. Ez egy viszonylag kalkulálható hangzást ad ki, de a
lejegyzés teljes mértékben az 1960-as évek zenei eszköztárával dolgozik. De
természetesen gyakran ülök le fiatal művészekkel, és beszéljük át a
hangszer adta lehetőségeket. Sajnos sokszor szembesülök még mindig azzal a
jelenséggel, hogy az egyetemeken és főiskolákon a hangszeresek számára nem
megfelelő a kortárszenei oktatás. Persze, a Közép-Európai toposzok mindig
egy kicsit mások, mint a Nyugat-Európaiak. Nyugaton kísérletezőbbek, több
az úgynevezett Zaj zene. Azon dolgoznak, hogyan lehet kiterjeszteni a hangszín
spektrumot, milyen egyedi hangszíneket lehet alkalmazni. A mai kortárs zenében
a dallam, harmónia és ritmus dominanciájának hármas egységét leváltotta a hangszín.
Egyébként ez a filmzenére is kezd igaz lenni. Próbáljon meg bárki
visszafütyülni egy dallamot egy blockbusterből.
-
Csak klasszikus hangszerekkel dolgozol,
vagy vegyíted a technikát a hagyományokkal?
- Csak
hagyományos hangszerekre komponálok, de írtam néhány pop dalt
amikben viszont elektronikát használtam. Számomra nem működik a kettő
ötvözete. Nekem az elektronikus zene nem tudja megteremteni azt az atmoszférát,
amit az élőzene. Szerintem a kortárs zene nem arra való, hogy valaki
otthon CD-ről hallgassa. Ez koncerttermi zene, ha úgy tetszik pódium zene.
Sokan mondják, hogy a kortárs zenét nem hallgatnák meg otthon, erre azt szoktam
mondani, hogy hát én sem! Ennek a zenének az a célja, hogy az előadó és a
hallgató között megteremtsen valamit a térben.
- Szerinted mi lenne a módja annak, hogy Magyarországon a fiatalok jobban
megismerjék és megszeressék a kortárszenét?
- Ez egy
nehéz kérdés… mitől is hallgatható a kortárs zene? A jelenkor emberének
van egy idea a fejében, hogy milyennek is kell lennie egy zeneműnek. Ezt
általában egy Beethoven szimfóniához hasonlítják, vagy egy filmzenéhez…. A mai
koncertlátogatóknak általában ilyenek a kapcsolódási pontjaik. A mostani
oktatási rendszerből lényegében kikerült az énekzene-oktatás. Ezt a zenét
akkor tudjuk magunkénak érezni, ha van valamilyen kapcsolatunk vele. Eötvös
Péter egyszer a kortárs zeneszerzőket az űrhajósokhoz hasonlította.
Kilőnek minket az égbe, ahol kutatunk és kísérletezünk, majd 50 év múlva
felismerik a felfedezéseinket. A
filmzene ma már rengetegszer épít be kortárs zenei megoldásokat. Kortárs zenei
csomagokat lehet vásárolni, és azon belül ki lehet választani melyik zenei
megoldást, hangzást használják fel az adott filmben a zeneszerzők. Az már
más kérdés mit lehet kezdeni a zenész társadalom, és a kortárs zene
viszonyával. Amennyiben nem állnak ki az új zene mellett, egy skanzen lesz
belőle, egy kiállítási tárgy. Én nem igazán hiszek abban, hogy sokat
segítene az, hogy a zeneszerző elmondja, miről szól a darab, mi
ihlette stb. Lehet, hogy valamennyire segít, de nem ezen múlik. A mai kor
zeneszerzőinek sem kell mindig kortárs stílusban komponálni. Engem nem rég
kértek fel arra, hogy komponáljak egy barokk áriát Händel stílusban. A mai közönségnek nagy az igénye arra,
hogy értse, amit hall. Ritkán fordul elő, hogy valaki elemezve hallgat
zenét. Mivel sokszor nincs elegendő tudása ahhoz, hogy kielemezze a
hallott művet, elnevezi kakofón-nak, hiszen nem
érti. Onnantól kezdve, hogy nem tudja követni, mi történik zeneileg, elveszti a
fonalat, és lényegében fel is adja.
-
Milyen felkéréseid vannak a 2017-es
évre? Mikor hallhatjuk valamelyik művedet Magyarországon?
- A
bábszínházban dolgozom épp egy új mű zenei
világán. Ez egy gyerekdarab lesz, a legkisebb korosztálynak. A Holle anyó
című Grimm mesét dolgozzuk át. Szabó T. Anna írja majd a dalszövegeket, Kuthy Ágnes lesz a rendezője a műnek.
Amsterdamból kaptam egy megrendelést, egy nagyzenekari darabra. Annyit tudok,
hogy Louis Andriessen zeneművének apparátusával
kell, hogy megegyezzen az én művem is. Emellett kaptam egy felkérést, hogy
írjak egy brácsaversenyt az Ensemble Intercontempotain-nak. Szeretek aprólékosan dolgozni, nem
szeretem túlvállalni magam. Annyi rossz kortárs darab van, minek írni még
hármat?! (nevetés) Úgy vélem az a jó kortárs mű,
amit meg akarok fejteni. Akkor kezdtem el igazán a kortárs zenével foglalkozni,
mikor úgy éreztem, hogy ez a titok már nincs meg számomra más zenékben. A
kortárs zene nem olyan zene, ami kikapcsol! Erre figyelni kell. Ezt nem lehet
azonnal értelmezni, de meg kell, hogy fogjon zsigerileg is. Február 19-én a
Zeneakadémia Solti teremében lesz hallgató egy fagott versenyem, valamint az
operámat is színpadra viszik ugyanitt az év végén.
***
Szeretnék köszönetet mondani Máténak azért, hogy megosztotta velem gondolatait.
Remélem a jövőben egyre több kortárszenei mű cseng majd fel a
Művészetek Palotájában, és azt is, hogy a fiatalok befogadóbbak lesznek a
modern zene irányában.
http://matebella.com
https://youtu.be/RXoYW6Kv5OU