HAMAR ZSOLT LETT A NEMZETI FILHARMONIKUSOK ZENEIGAZGATÓJA

 

http://info.bmc.hu/resources/muvesz/photoimage/EMBER_817.jpg

Hamar Zsolt - BMC - Magyar Zenei Információs Központ

 

Hamar Zsolt zeneigazgatója, Herboly Domonkos pedig megbízott főigazgatója lett a Nemzeti Filharmonikusoknak 2017. március 16-tól. A pozíciókra nem írtak ki pályázatot, úgy tudjuk, több jelölt közül kérték fel a végső befutókat. A zenekar zeneigazgatói, majd főzeneigazgatói feladatait 1997-től haláláig Kocsis Zoltán látta el.

 

Hamar Zsolt 1995-ben tűnt fel a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyén, ahol 2. helyezést, illetve közönségdíjat nyert. 1997-ben megnyerte a Portugál Rádió Nemzetközi Karmesterversenyét, 1999-ben pedig Trentóban a Nemzetközi Antonio Pedrotti Karmesterversenyt. 1997-től Kocsis Zoltán mellett a Nemzeti Filharmonikusok jogelődje, az Állami Hangversenyzenekar első állandó karmestere, 2000-től 2009-ig a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere és művészeti igazgatója volt. 2004-től 2007-ig az Orchestra Verdi Padova e del Veneto első karmestere volt, 2007-től 2012-ig a Zürichi Operaház állandó karmestere, majd 2012-től 2016-ig a Hesseni Állami Színházban főzeneigazgatóként dolgozott.

 

https://papageno.hu/wp-content/uploads/2017/02/Herboly_-fot-nagy-gerg%C4%B9-324x160.jpg

Herboly Domonkos (Papageno.hu)

 

Herboly Domonkos ezt megelőzően a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek ügyvezetője volt. Ez utóbbi feladatkört mostantól Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok korábbi főigazgatója veszi át.

 

(Forrás: Népszava)