45 ÉVE HÚNYT EL CSÓKA BÉLA OPERAÉNEKES, ÉNEKTANÁR

 

(Budapest, 1898. július. 4. - Budapest, 1972. július 2.)

 

 

A budapesti Zeneakadémia hallgatójaként magánéneket Sík Józsefnél és Szabados Bélánál, színpadi játékot Hegedűs Gyulánál tanult.

 

Oklevelének megszerzése után (1923.) szerződtették az Operaházba, majd két év múlva – már a Városi Színház tagjaként –, két esztendő leforgása alatt több mint 200 fellépést abszolvált.

 

Gyakran szerepelt világhírű vendégművészek – Gigli, FletaPiccaver, Saljapin, Guglielmetti partnereként.

 

1931-ben elnyerte Budapest Főváros 1000 pengős Színészeti Ösztöndíját.

 

Énekelt Európa számos színpadán és koncerttermében  (főbb helyszínek: Breslau, Koppenhága, Helsinki, Stockholm,   Tallinn, Varsó, Párizs, Brüsszel, Bázel, Bécs, Saarbrücken).

 

Hangfelvételeket készített vele a német, francia, belga, svájci, oslói és a lengyel rádió.

 

1931-44 között a debreceni Városi Színház baritonista művésze volt. Eközben 1941-től ismét tagja lett a Budapesti Operaháznak, ahol 1948-ig énekelt.

 

1936-ban Dohnányi Ernőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola főigazgatójának meghívására a tanárképző kar óraadó tanára lett, majd később átkerült a művészképzőre, ahol egészen 1966-os nyugalomba vonulásáig tanított az énektanszakon.

 

Az 1950/51-es tanévben a Színművészeti Főiskolán is hozzájárult tanári munkájával a művészi éneklés és hangképzés szolgálatához.                                             

 

A Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolán is tanított, majd 1967-től Szegeden is, a Tömörkény István Gimnáziumban, ahol növendékei között volt jeles énekművésznőnk Tokody Ilona is.

 

Pedagógiai munkásságát gazdagította amatőr énekkari együttesek vezetése, valamint szakfelügyeleti tevékenysége az ország számos zeneiskolájában.

 

A nagy műveltségű, „gyönyörű orgánumú” lírai bariton énekes 1964-ben lépett utoljára színpadra a Debreceni Csokonai Színházban; itt ünnepelték meg 40 éves művészi jubileumát, ahol Verdi Traviata-jában Germont szerepét alakította, Korondi György, Marsay Magda, Vaszy Viktor közreműködésével.

 

Főbb szerepei: Almaviva gróf (Mozart: Figaro házassága), Don Carlos (Ernani), Luna grófja (Verdi: A trubadúr ),  Valentin (Gounod: Faust), Marcel (Puccini: Bohémélet), Scarpia (Puccini: Tosca ),  Tiborc (Erkel: Bánk bán ),  Miller (Verdi: Luisa Miller ), Figaro (Rossini: Sevillai borbély), Silvio (Leoncavallo: Bajazzók), Never (Meyerbeer: A hugenották), Ottokár (Weber: A bűvös vadász)

 

Togyeriska Csóka Anikó