AKI KORCSOPORTJÁBAN MEGNYERTE A VIRTUÓZOK 2014. ÉVI DÖNTŐJÉT

 

Boros Misi – a Virtuózok felfedezettje, 2016-os Junior Prima díjas zongoraművész –önálló koncertjét 2016. november 15-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közreműködésével a Művészetek Palotájában rendezték meg. Az est teljes zenei anyaga dupla CD-n is megjelent, ebből az alkalomból született meg írásunk, és rendhagyó beszélgetésünk vele, s szüleivel együtt, otthonában.

 

Boros Misi önálló koncertje a MüPá-ban – werkfilm:

https://www.youtube.com/watch?v=e8jLCTgSlIU

 

A koncert kezdeten felhangzó Domenico Scarlatti két C-dúr - mind a K. 159, L. 104, mind a 420, L.S. 2 számot viselő szonátája igazi felütés, nemcsak a nyitás, hanem a zenei válogatás, az előadás tartalma, koherenciája, struktúrája szempontjából.

 

Nem véletlen, hogy Scarlatti édesapja, Alessandro, annak az ún. nápolyi iskolának a megalapítója, amely a 18. század legmeghatározóbb zenei műhelyének számított, s így további korok stílusainak kialakulásaira is formáló erővel bírt. Fia, a kis Domenico, ebben a zenei légkörben nevelkedett. Életének második felében született híres 555 szonátájából e két jelentős zenemű, – melyeknek lendületes, kicsattanó életvidámsága máig lehengerlő  –, Boros Misi játékos előadási stílusában pedig ugyancsak igen friss. A „szonáta” elnevezés azonban a ma kor hallgatójának igen megtévesztő is lehet. Így elengedhetetlen műfaji, formai aspektusból elkülöníteni, a Scarlatti-féle egytételes szonátát utódjától; a későbbi, bécsi klasszikusokhoz köthető, többtételes, a közben kialakult szonátaforma szabálya szerint szigorúan szerkesztett szonátától. Scarlatti ez alkotásaival nemcsak e zenei műfaj, hanem a 19. század etűdjeinek alappilléreinél is markáns szerepet vállalt. Scarlatti, mint V. János portugál király udvari karnagya, illetve a család, Maria Barbara hercegnő zenetanára különös hangsúlyt fektetett a hercegnő hangszertechnikájának fejlesztésére. Következésképpen szonátái, – így e kettő is – jól „koncentrálnak” egy-egy előadói feladatra, problematikára. Misi ezeket szem előtt tartva, a trilla, a merész hangköz-ugrások, repetálások, a futamok technikai bravúrjainak eleget téve a zenei sodrásban, tisztán és érthetően artikulálva, barokkos stílushűséggel tolmácsol, játszik, lágy könnyedséggel a zongora klaviatúráját magabiztosan birtokolva.

 

Ami a folytonosságot illeti, Scarlatti nem vette körül magát tanítványokkal, így reneszánsza is kissé váratott magára. Nem meglepő, hogy az etűdjeiről híres Carl Czerny fedezte fel újra, adta közre nyomtatásban Scarlatti 200 szonatáját, mintegy többlépcsős, szellemi hidat teremtve a későbbi Chopin etűdökhöz.  

 

A lemezen szereplő harmadik zongoradarab, Scarlatti kortársának, Johann Sebastian Bachnak alkotása, az e-moll prelúdium és fúga (BWV 855), Das wohltemperierte Klavier sorozatából. A két mester feltehetően nem ismerte egymást, de egyes műveik feltűnő rokonságot mutatnak egymással. A Das wohltemperierte Klavier prelúdiumai többségükben szintén nem igazi előjátékok, Scarlatti szonátáihoz hasonlóan, pedagógiai, zongoratechnikai célzattal – de a mindenkori szólista nagy örömére – íródtak, olykor a klasszikus szonáta formájának korai modelljeiként, előfutáraiként. Maga a Das wohltempertierte Klavier, arra a „kiegyenlített hangolású zongorára” utal, amely Bach korában igazi újdonságnak számított. A korábbi századokban elterjedt tiszta hangolást, a temperált hangolás váltotta fel. Így Bach számára lehetőség nyílt a kromatikus hangsor valamennyi dúr-és moll hangnemét sorra véve sorozatát megkomponálni, meghirdetve egyes darabjaival minden egyes hangnem éthoszát. Innentől kezdve a művek a „fényes D-dúr”, a „napsugaras A-dúr”, a „patetikus c-moll, és a „démoni d-moll” jelzőkkel kerültek a zenei köztudatba. Zenetörténeti érdekesség, hogy a különböző karakterű, jellemű hangnemek hogyan befolyásolták további korok zeneszerzőit, zongoristáit. Misi által érzékenyen, majd dinamikusan játszott e-moll prelúdium és fúga különlegessége, hogy az eredetileg kifejezetten a zongorista bal kezére szánt darab volt. Az átdolgozás során a bal kéz mozgó tizenhatodos szólama csupán háttérfestő funkcióvá vált, teret engedve a középszólam valódi kíséretének, s a felett éneklő szoprán áriának. A mester találékonysága, és meglepetésszerű, váratlan fordulata a 23. ütemben érhető igazán tetten. A lemezen Misi az addigi lassú Andante lírai énekét a Presto részbe mindenféle előrejelzés nélkül, robbanásszerűen vezeti. A tempóváltás zökkenőmentes, a Presto immár 2 szólamra redukálva vágtat a fúgába. A kétszólamú fúga Misi szigorúan játékos billentyűs játékával, váltott fúgatémákkal zakatol tovább a végkifejletbe.

 

Mondhatni, hogy megfelelő előkészítés, bevezetés után, a következő negyedik darab már nevében és formájában is „valódi szonáta”. Beethoven F-dúr szonátája, op. 10 No. 2 a kiforrott bécsi klasszicizmus valamennyi stílusjegyét már magán viseli. Misi az első tétel forgácsszerű mozaikjait, aprólékosan kidolgozva, fokozatosan építi egymásra, míg a melléktéma C-dúr hármashangzatait melodikus kötöttséggel fűzi össze, a főtémával kontrasztba állítva. A záró téma izgalmas, fergeteges, feszítő hangkavalkádját pedig impulzívan, vibrálóan foglalja össze, mintegy az expozíció maradandó lenyomataként. A kidolgozás régi-új zenei szövetét félig ismerősen félig rejtelmesen varázsolja a hallgatóság elé. Majd a D-dúrban elhangzó visszatérést természetes felszabadultsággal közvetíti. A második tétel – f-moll balladai komorságban – elfojtott uniszónóra eltolt keringőritmus nem mindennapi megfogalmazásban válaszol. A záró Presto lapidáris staccato témája olykor fugaszerkezetet is láttathat, melynek rendszerszerű, horizontális-vertikális szemlélete, s az ebből fakadó pontos előadásmód áttetszően áttekinthetővé teszi a művet.

 

Ezt követően, a CD-n szereplő ötödik darabbal már el is érkeztünk annak a hídnak a túloldalához, azaz a romantikus zseni, Chopin fergeteges etűdjeihez, melyeknek elődeit Scarlatti kapcsán már korábban részletesebben említettük. Maga az etűd kifejezés a kalapácszongora elterjedésével az 1800-as évek elején került be a zeneszerzői köztudatba. Az új hangszer rengeteg új figuráció-típust, technikai elemet, mozgásformát hozott napvilágra. Az ujjak fürgeségének, rugalmasságának fejlesztésére és megtartására készített rendszerezett technikai stúdiumok, önálló darabokként zenei helyzetbe ágyazva – gyakran nehézségi sorrendet követve - elsőként Czerny, Bertini, Cramer keze alól kerültek ki. A látványosság és a virtuozitás igénye ebből következően a hallgatóság részéről is megnövekedett. Létrejött a koncertetűd, melynek káprázatos, csillogó példái Liszt Transzcendens etűdjei, valamint Paganini ördögi, mágikus alkotásai. Ebben a felkavaró légkörben fogalmazódtak meg Chopin improvizatív, légies, intim jellegű etűdjei, melyek a későbbi előadóművészeket nagyon nehéz, ugyanakkor felemelő szituációba hozza. Misi az f-moll op. 25, No. 2, valamint a Gesz-dúr, op. 10, No. 5 etűdöket valódi természetességgel szólaltatja meg. Míg az előbbiben szereplő két különböző ritmusképlet egyidejűségének pontos kivitelezése erős ritmikai érzékenységre vall, a második, úgynevezett feketebillentyűs darab a jobb kéz fantasztikus ügyességének képességéről tanúskodik. Ugyanakkor Misi nemcsak az etűdökkel, hanem – a harmadikként játszott – Chopin cisz-moll nocturnével is áttetszően légies atmoszférát teremtett a lemezen, illetve a koncertteremben egyaránt, immár az éjszakai műfaj lassú álomvilágában. Az éjjel lírájában, a zongora hangja fennkölt ábrándozások látképébe burkolózik, teret engedve a hangcsipkék mozaikszerű variálásainak, rögtönzéseinek. A tempóingadozások, a dinamikai elváltozások a tudattalan olyan szférájába vezetik a hallgatót, amely az érzelmek birodalmában feszültség teli, elfojtott, ugyanakkor révedező áramlattal járja át az emberi lét és a környező világ realitását. Ezek után utolsó darab Chopintől a kevésbé ismert Bolero, op. 19 valódi kuriózum. A mű 1833-ban, tehát 95 évvel, azaz majdnem 100 évvel előbb született, a híressé vált névrokonához, Ravel: Bolerójához (1928) képest. Misi a bolerót, az eredetileg, ľ-es lüktetésű, nemesi, lassú, páros, spanyol, népi elemekből összeállított táncot teljes szuggesztivitással, intenzív feszességgel játssza. A teljes összképhez azonban az is hozzátartozik, hogy a Bolero csak nevében bolero, hiszen igen sokan inkább a lengyel eredetű páros táncra, a polonézre asszociálnak a darab hallgatásakor, vagyis ez bolero ŕ la polonaise, a gyorsabb élénksége miatt. Ráadásul Chopin először 1838-ban járt csak Spanyolországban, a darab megírása előtt öt évvel. 

 

A lemez utolsó, befejező darabja a hat tételből álló Bartók: Román népi táncok, mely nemcsak lelkiségében, hanem kedveltségében is határokon átívelő. Bartók köztudott, hogy nemcsak magyar, hanem a szomszédos országok (az akkori kisebbségek) népzenéjét, dallamait is gyűjtötte. A román népzene dallamait Busitia János bíztatására 1909-ben kezdte el lejegyezni Belényes környékén. 1915-ben írta meg gyűjtése alapján zongoradarabját, melyből 1917-ben zenekari változat is készült. Az első tétel: Bottánc, a második „Öves” (körtánc), a harmadik Topogó (páros tánc), a negyedik Bucsonyi tánc, az ötödik Román polka, a hatodik pedig egy gyors Aprózó. Mind a hat tétel fűzérszerűen illeszkedik egymáshoz az interpretáció vonatkozásában is. Az olykor fürge, olykor sejtelmes, olykor meg ízig-vérig életvidám textúra valódi csattanó Misi előadásában, nemcsak kronológiailag, hanem a stílusbeli sokrétűségnek megfelelően.

 

A második lemez – a szünet, a szóló zongoradarabok után - Mozart C-dúr zongoraversenyét (K. 467) tartalmazza a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésében, Kovács János vezényletével. A mű annak a formájában arisztokratikus, tartalmában polgárosult eszmerendszernek (társadalomnak) leképeződése, amely e két korszak határán tör utat magának, a későbbi forradalmak előszelét még halványan sem észlelve. Kettősség, de disszonanciát nélkülözve, annál inkább abszolút harmóniát, békét, és egyensúlyt közvetítve. Tallián Tibor így fogalmaz: „Mozart nagysága egyszerre maga a törvény, mely az emberi szubjektumot meghatározza, s ugyanakkor a szabadság, mellyel a tizennyolcadik századi ember saját életének formáit, törvényeit megalkotja.”[1]  A pezsgő légkörben, hangversenyek özöne, rajongó-művelt közönség árasztja el a központokat. Ünnepelt zsenik szólókoncertjeit várja a hallgatóság. Ebbe a bizsergő környezetbe születnek Mozart zongoraversenyei, így a C-dúr is. A zeneszerző művét 1785-ben az egyik Burgtheater-beli alkalomra komponálta. Formáját tekintve igazi szabályos zongoraverseny szerkesztésű. A struktúrát még bécsi elődeitől sajátította el, s kristályosította tovább, óriásméretűvé. Az első tétel klasszikusan a szonátaformát követi. A lemezen a zenekari expozíció után Misi a főtémát világosan, kecsesen, klasszikus könnyedséggel vezeti elő. Finom motorikus futamokkal, akkordfelbontásokkal jut el a kidolgozásig. Előadásában a figurációk, szekvenciák gördülékenyen gurulnak egymásra, elérve a kadenciát, mely a visszatérést improvizatívan zárja le. A gyors élesen tagolt első tétel után lassú - a fantázia formanyelvét hordozó - zene szól a lemez hallgatójához. Misi oldott, rögtönzést imitáló stílusa nem parttalan, kicsapongó, hanem a mértéket is előnyben részesítő. Ugyanakkor cseppet sem merev, hanem rugalmas, élő elevenséggel láttat, vetít ki érzelmet. A befejező, harmadik tétel rondója valódi örömzene mindenki számára.

 

***

 

- Mikor határoztad el, hogy komolyabban szeretnél foglalkozni a komolyzenével?

- Boros Misi: Egyik legfiatalabbként, 8 évesen 2011-ben nyertem meg egy országos zongoraversenyt, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy zongoraművész szeretnék lenni. Négy éves koromban kaptuk a testvéremmel, Danival, ezt a pianínót, rögtön el is kezdtem rajta játszani, hat éves koromban a szüleim elvittek Megyimóreczné Schmidt Ildikó zongoratanárnőhöz, aki azóta is tanárom.  Hat éves voltam, amikor a „Rév Lívia” Regionális Zongoraversenyen, Kaposváron, első díjat kaptam, ráadásul a legkisebbnek járó Maci is az enyém lett. Majd következett a „mesterhármas”, azaz a három nagy országos zongoraverseny, a Bartók Béla Zongoraverseny (2011), a Nyíregyházi Zongoraverseny (2013), a Ferenczy György Zongoraverseny (2013). Külföldi zongoraversenyekre is rendszeresen jártam, voltam Bécsben, Rómában, Berlinben, Milánóban, Párizsban.  A Virtuózok óta pedig rengeteg felkérésem van itthon is, külföldön is.

 

Boros Misi szüleivel (Mandiner.család)

 

- Mennyiben befolyásolta Misi zenei fejlődését a szülői indíttatás?

- Orbán Jolán: Szülői indíttatás volt, hogy gyerekeinket zenére tanítjuk. De nem volt eltökélt szándékunk, hogy a gyerekeinkből zenészeket neveljünk. Születésüktől kezdve mindent próbáltunk megmutatni nekik, a verseléstől a sportokon keresztül a művészetekig. Már egész pici korukban kifejezetten fogékonyak voltak a zenére. Tanultak zongorázni és hegedülni. Misi a mai napig játszik mindkét hangszeren. Nagyobbik gyermekünk, Dani, hetedikes korában a kémia mellett döntött, jelenleg a Fazekas Mihály Gimnázium tanulója, és nagyszerű eredményeket ér el országos és nemzetközi versenyeken. Így nem sok ideje marad gyakorlásra, de a mai napig játszanak négykezest Misivel.

- Boros János: Misinek a mozgása, illetve a ritmusokra való reakciója is már egész kis korától kezdve hihetetlenül eredetinek mutatkozott. Mindig kedves, nyitott gyerekként rendkívül sokat barátkozott. Mikor óvodába került, itthon mindjárt az óvodás énekeket saját átiratában, ritmikájában énekelte, mozgott rájuk. Olyan mozgásformákat produkált, mint a Mick Jagger, akit soha nem látott vagy hallott előtte. Három éves korában gitárt is kért karácsonyra, hogy tudja kísérni a különféle zenei dallamokat, énekeket. Vannak is szép számmal gitározós fényképek. Aztán négy éves korában – mikor már Dani zeneiskolába járt- karácsonyra egy lepellel letakart óriási csomag érkezett. Kíváncsian bontották ki, hogy mi lehet ebben az ajándékban. Egy szép fekete pianínó. Attól kezdve Misikét nem lehet leszedni a zongoráról. Emlékszem, alig érte fel a zongorabillentyűket, de már próbálgatta, hogy szólnak egyenként vagy együtt.

 

- Ti játszottatok valamilyen hangszeren?

- Orbán Jolán: János zongorázott, én nem tanultam hangszeren játszani. Bár mindig szerettem a zenét. Egy időben zeneszerző szerettem volna lenni. Arra gondoltam, hogy kottafejeket tudok rajzolni, mi lenne, ha azokat ráírnám egy lapra, majd megpróbálnám őket lejátszani. Persze semmiféle tudomásom nem volt e téren. A klasszikus zene mélyen megérintett, mindig foglalkoztatott, hogy a zene olyasvalamit fejez ki az emberből, ami szavakkal kimondhatatlan. Az érzékiségnek, az érzékenységnek láthatatlan, csak hallható birodalma. Nem volt bennem egy olyan vágy, legalábbis tudatosan, hogy ha már én nem tudok hangszeren játszani, akkor a gyerekeimnek mindenképpen meg kell tanulniuk. De a zongora tetszett a legjobban a hangszerek közül, ez is igaz.

- Boros János: Igen, érdekes, hogy én is csak általános iskolás koromban zongoráztam. Mivel nem volt otthon zongoránk, máshová kellett mennem gyakorolni. Az tény, hogy Jolika nem játszott zongorán, viszont húsz éves korában, mikor először ellátogattam a szülői házba hozzájuk, akkor láttam, hogy egy nagy komolyzenei gyűjteménnyel rendelkezett. Ezt középiskolásként ő szedte össze, rendszeresen hallgatta, kezdve a klasszikus barokktól egészen – teljesen meglepődtem - a legmodernebb komolyzenéig, Schnittkéig. Nem azt szeretném ezzel kifejezni, hogy a lemezek adták azt az indítékot, mely alapján azt mondtam, hogy ez a lány tetszik nekem, mert voltak egyéb szempontok is. De nagyon olvasott volt, irodalmár akart lenni, az is lett, itt az egyetemen oktat ő is, az irodalom tanszéken. S akkor ott van egy nagyszerű zenei gyűjtemény! Hiszen egyáltalán nem evidens, hogy valaki ennyire érdeklődjön a komolyzene iránt, későbbi irodalomtörténészként. Tehát Misi számára a mamájától nagyon erőteljesen érkezett a domináns motiváció.

- Orbán Jolán (kacagva): Misikém! Azért Tomnak és Jerrynek is sokat köszönhetsz.

- Boros Misi: Hihetetlenül tetszett nekem, ahogy ketten együtt zenélnek. Így kiváltképp megörültem, hogy én is el kezdhetek zongorázni. A rajzfilm alapján írtam is egy Liszt-átiratot, amit elneveztem Ripsz-rapszódiának. Nagyot nevettem, amikor kiderült, hogy Lang Langnak is ez volt az egyik kedvenc rajzfilmje.

- Orbán Jolán és Boros János: Különösen érdemes megnézni, hogy a Tom és Jerry-s rajzfilmek közül néhányban a klasszikus zene milyen nagyszerűen kerül előtérbe. Egyikben a macska fergeteges humorral, valódi beleéléssel játssza el koncerten a Liszt rapszódiát, miközben Jerryvel folyamatosan kell megküzdenie. A kettejük közti verseny óriási gegekkel teli, mely a kisgyermeknek, de felnőttnek is lehengerlően élvezetes. Nem csoda, hogy ez a kis film közel tudja hozni a komolyzenét akár minden generációhoz is.     

 

- Az életviteletek hogyan változott meg, mikor Misi befutott művész lett?

- Orbán Jolán: Életünk különösen szép pillanata volt, mikor Misike nyolc évesen egy bécsi zongoraverseny után megszólalt: „Eddig ti vittetek minket külföldre, most mi viszünk titeket”. Sokszor gondolunk vissza erre. Korábban velünk utaztak gyerekeink a különböző nemzetközi és hazai konferenciákra, de ez volt az a pont, mikor a helyzet megfordult. Ettől kezdve Misike és Danika visz minket külföldre. Sokat járunk zongoraversenyekre, koncertekre, mesterkurzusokra, de ezeket mindig igyekszünk összehangolni a szakmai munkánkkal. Míg a gyerekeink zenei programokon vesznek részt, mi könyvtárakban, vagy könyves üzletekben vagyunk. Nagyváradon és Párizsban például olyan felkéréseink voltak, hogy a konferencián mi előadást tartottunk, Misi és Dani pedig zongoráztak.  Korábban is sokat jártuk a világot, most ugyanezt a gyerekeinkkel együtt tesszük. Próbáljuk életünket úgy szervezni, hogy össze tudjuk egyeztetni az ő szakmai programjaikat a miénkkel.

- Boros János: Mi mindig úgy álltunk gyerekeinkhez, hogy ők életünk középpontjai. Ami iránt érdeklődtek, azt támogattuk. Az alap attitűdben nincs változás. Kétségtelen, hogy a koncertmeghívások következtében sokat utazunk, de ezt meg tudjuk oldani.

- Orbán Jolán: Ennek megvalósításához három körülmény szerencsés együttállására volt szükség. Elsőként említeném azt, hogy mi már a szakmai karrierünket felépítettük, amikor megszülettek a gyerekeink. Nem így terveztük, de így történt. Utólag azt gondolom, hogy jól volt ez így. A családtervezés során, érdemes arra figyelni, hogy ne essen egybe a legintenzívebb szakmai karrierépítés a gyermekek érkezésével. Egy felelős szülőnek gondolnia kell arra, hogy a lehető legtöbb minőségi időt töltse együtt gyerekével, főleg kiskorában. A másik fontos szempont, hogy mindkettőnknek olyan munkaterülete van, - János filozófus, én irodalmár vagyok - ami megengedi, hogy egymás közt jól be tudjuk osztani az időnket. Úgy tudtuk szervezni az óráinkat és a programjainkat, hogy valaki mindig tudott a gyerekekkel lenni, a nagyszülőkre is mindig számíthattunk. Csak a szülők együttműködésével lehet felnevelni a gyerekeket.  A harmadik szempont a tanár és iskolaválasztás. Nekünk nagy szerencsénk volt, mert megtaláltuk a gyerekeink számára a legjobb zongoratanárnőt Megyimóreczné Schmidt Ildikót. A Jókai Mór Általános Iskola és a Liszt Ferenc Zeneiskola támogatását is élvezzük, Misi magántanuló, így szabadok vagyunk. Ezért tud eljutni annyi programra ő is, és mi is.

 

- Misi, merre jársz most a nagyvilágban?

- Boros Misi: 2016-ot Japánban kezdtük és Pakisztánban fejeztük be. Ezen kívül Franciaországban, Angliában, Svédországban, Kínában, Erdélyben és természetesen itthon is több koncertet adtam. Japánban, Tokióban és Oszakában léptem fel, Svédországban, Stockholmban és Göteborgban, Kínában, Pakisztánban Iszlámábádban, Lahorban és Karacsiban. London a kedvenc városom, így nagyon örültem, hogy ott koncertezhettem. Franciaországban Párizsban, Aix en Provanceban a Vasarely Alapítvány meghívására,  Chateaurouxban pedig a Lisztomanias program keretében léptem fel, ahol Liszt pianínóján is játszhattam, nagy élmény volt számomra.

- Orbán Jolán: Az elmúlt években nagyon sokat utaztunk. Amerika számunkra ismerős, de Misinek ismeretlen volt. Azonban Japán, Kína, Svédország és Pakisztán nagy meglepetésként ért bennünket is. E területeken nemcsak a zenei, de az irodalmi, filozófiai életben is próbáltunk kapcsolatokat építeni, melyeket szakmánkban is fogunk tudni majd érvényesíteni. Természetesen mindig - amennyire lehet-, felkészülünk az utakra, de sokszor az utolsó pillanatokban még dolgozatokat javítunk. Pakisztán azért is volt érdekes, mert Misike nemcsak testvérével játszhatott együtt négykezest, hanem egy pakisztáni kislánnyal, illetve egy ottani zongoraművésszel is.

 

- Miben látjátok a zenére történő nevelés hatékony eszközeit?

- Orbán Jolán: Kodállyal természetesen egyetértünk abban, hogy mennyire fontos a zenei nevelés. Azzal is, hogy nem a gyermek születése előtt 9 hónappal, hanem az anya születése előtt 9 hónappal kell elkezdeni a gyermek zenei nevelését. Ez nálunk az említettek miatt nem teljesen így alakult. Viszont, azt gondolom, hogy amikor a gyermek elkezdi a zenetanulást, akkor a szülőnek igenis oda kell állnia gyermeke mellé. Hat éves korától a gyerek érti, érzi, és már felelősséggel is viszonyul mindenhez. Elengedhetetlen a zene az érzékenység, az agyműködés, a szociális háló kialakítása szempontjából, de a belső igény és a szülői támogatás is nélkülözhetetlen. Nem lévén zenészszülők, Pécsett óriási segítség volt számunkra, mikor Hamar Zsolt karmester a kétezres évek közepén a Pannon Filharmonikus Zenekarral együtt elindította a Segítség, komolyzene! című, gyermekeknek szóló koncertsorozatot. A próba során be lehetett ülni a zenekar közepére, fantasztikus volt, a gyerekeket teljesen elvarázsolta. Zenetörténeti kérdéseket tettek fel, játékosan, vidáman, mindig CD-vel, könyvvel, belépőjegyekkel, bögrékkel, csokival jutalmazták a helyes válaszokat, rajzpályázatokat írtak ki – kell ennél több a varázslathoz? A Segítség, komolyzene! című program azt is megmutatta a gyerekeknek a koncert első felében, hogy milyen komoly munka van egy-egy megszólaló zenemű, egy-egy hangverseny előtt – vagy mögött. Az előadók is tanulják a zenét, játék csak a fegyelmezett munka következménye lesz. Milyen hangszerek vannak? Hogyan keletkezik a szimfónia? Mit jelent gyakorolni? A csodálkozó gyermekek szeme láttára és füle hallatára mondja a karmester felnőtt, zenészeknek, hogy ezt nem így, hanem másképpen kérem… A koncerten, lemezen „kész” zenét hallunk, de itt a műhelymunkába volt betekintésünk. Mivel gyerekeink elég picik voltak, ezeket az alkalmakat úgy fogták fel, hogy magát a zenét is meg kell tanulni. S nem úgy, hogy hát ezt a nagyok tudják, mi meg nem tudjuk. Így fokozatosan ismerkedtek meg azzal, hogyan lehet a zenével együtt élni, felnőni, gyakorolni, benne feloldódni.

 

- Misi te mire emlékszel ezekből a koncertekből?

- Boros Misi: Én akkor még hároméves voltam, de pontosan emlékszem arra, hogy milyen nagy élmény volt beülni a zenekarba, játszani a hangszerekkel, figyelni a karmestert, a zenészeket, amint megszólaltatnak egy-egy hangszert. Az első év végén kaptunk egy CD-ét, az volt a feladvány, hogy találjuk ki, mi van rajta, és rajzoljuk le. Dani, a bátyám, aki akkor hat éves volt, és mindig, minden kérdésre tudta a választ, rögtön felismerte az Állatok farsangját. Nekem az tetszett, hogy a különböző hangszerek hogyan játsszák el az állatokat, ezért az én rajzomnak az volt a címe: A hangszerek farsangja.

- Boros János: Nagyon komolyan magyarázták, hogy próbál a zenekar, valódi próba tanúi lehettünk, megtudtuk, milyen hangszercsoportjai vannak a zenekarnak, milyen részei vannak egy zeneműnek, László Csaba színművész közreműködésével. A műsor második felében eljátszották az egész művet együtt-egyszerre. Meg vagyok győződve, hogy ebből a gyermeknemzedékből több hivatásos zenész nő föl. Pécsett úgy látjuk, rengeteg tehetséges gyermek van, és rendkívül jó a zenei alap- és középoktatás. A Liszt Ferenc Zeneiskola, Zsoldos Attila vezetésével nagyszerű eredményeket ér el.

 

Megyimóreczné Schmidt Ildikó, Misi zongoratanára pedig, most már külföldi tapasztalataink alapján is mondhatjuk, nemzetközi viszonylatban is az egyik legnagyobb zongoratanár. A gyermek zenekari programok szervezésében Hamar Zsolt mellett, Horváth Zsolt a zenekar igazgatója, és Németh Judit művészeti vezető is intenzíven részt vett, a szülőkkel is intenzív kapcsolatokat építve. Ahogy már mondtuk, mi nem akartunk zenészt nevelni a gyerekeinkből, de eddigi tanulmányaim révén hiszem, hogy minden gyermek lehetőségként jön a világra. Hogy mi lesz belőle, azt a későbbi fejlődés dönti el.

 

Megyimóreczné Schmidt Ildikó és Misi (pecsma.hu)

 

A gyermek mindenesetre a végtelen lehetőségek tárháza, mint ahogy ezt az agyi-idegkutatásokból feltárták. Összekapcsolódó neurorendszerünk a születés után alakul ki. Ezért van az, hogy ahol nagyon intenzív élményvilágba, sűrű szemantikai felhőbe születnek a gyerekek, ahol a beszéd és a világ jelentésességén nagy hangsúly van, ott a gyermek tehetsége valamilyen vagy akár több területen is kibontakozik. Ez nem csak genetika. Hogy az agysejtek, idegpályák hogyan kapcsolódnak össze, az a születés után dől el, a külső körülmények hatására, az első három év különösen fontos. Mi azt mondtuk, hogy legyen a gyerekből az, ami lenni akar, de mi minden lehetőséget megadunk neki. Játékos, mindenféle aktivitást segítő szabad nevelést kaptak, de nagyon odafigyeltünk rájuk, és mindig ott voltunk velük vagy legalább a háttérben. Van egy érdekes mondás, amit én már többször is elmondtam. Mire van legjobban szüksége egy gyereknek? Időre, a szülei idejére. Tehát ha neked doktorátust, diplomát kell írni, házat kell építeni, akkor gyereket nevelni nem lehet, azt a gyerek sínyli meg. Meg kell próbálni a gyereket, olyan közegbe fogadni, ahol a szülő már tud minden erejével rákoncentrálni, és nem a pénzkeresésre, avagy a karrierre. Az erős, összetartó család ebben nagyon segíthet.

 

Bibliográfia:

 

Pándi Marianne: Hangversenykalauz. IV. Zongoraművek. Hatágú Síp Alapítvány. Budapest, 1995.

Péteri Judit: Fryderik Chopin: Tizenkét etűd op. 25. In: Kroó György (Szerk.): A hét zeneműve 1983-1984.

Tallián Tibor: Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr zongoraverseny K 467. In: Kroó György (Szerk.): A hét zeneműve. Zeneműkiadó. Budapest, 1973.

 

Erdősi-Boda Katinka

 



[1] Kroó György (Szerk.) 1973. A hét zeneműve. Zeneműkiadó, Budapest.