Új megjelenés! Kocsis Zoltán – A Tribute

 

2017. március 24-én megjelent a Hungaroton legújabb, kétlemezes kiadványa.

 

„Ami talán egy évszázadban egyszer-kétszer ha akad, az Kocsis Zoltán muzsikusi nagysága. Ritka kincsünk van, vigyázzunk rá!” – írta 1970. március 21-én az akkor még nem egészen tizennyolc éves fiatalemberről Kroó György, a korszak mértékadó zenekritikusa. Hatalmas szakmai érdeklődés kísérte Kocsis Zoltán pályakezdését, s még nagyobb várakozás előzte meg a karrier folytatását – ennek minden súlyával, felelősségével. Köztudott, hogy sokan összeroppannak a hatalmas teher alatt: a csodagyerekek, ifjú versenygyőztesek jelentős része elkallódik, s nem futja be azt a pályát, amit tehetsége alapján megérdemelne. Kevesebben vannak azok, akik következetes és lelkiismeretes munkával évtizedeken át igazolni tudják a várakozásokat. Kocsis pályaíve e tekintetben is példátlannak mondható: a Magyar Rádió Beethoven-versenyének megnyerésétől – fájdalmasan korai – haláláig eltelt negyvenhat és fél évben nyújtott művészi teljesítménye minden elképzelést felülmúlt, minden reményt maximálisan (és még azon is túl) beváltott. Miközben zongoraművészi karrierje itthon és külföldön kiteljesedett, karmesterként, zeneszerzőként, hangszerelőként, zenekarvezetőként, a zenei közélet elkötelezett személyiségeként is korszakos jelentőségű, maradandó életművet hozott létre.

 

Kocsis Zoltán – A Tribute

 

Első lemez

1. Kodály Zoltán: Székely keserves (Hét zongoradarab, Op. 11/2) (2:00)

2. Liszt Ferenc: Csárdás obstiné, R. 45 (3:22)

3. Szergej Rahmanyinov: E-dúr prelűd, Op. 32/3 (2:20)

4. Frédéric Chopin: g-moll ballada, Op. 23 (8:26)

5. Johann Sebastian Bach – Kodály Zoltán: Három korálelőjáték: Ach, was ist doch unser Leben, BWV 743 (5:18)

6. Claude Debussy: Kis szvit: I. En bateau. Andantino (Kocsis Zotlán átirata, Perényi Miklós ujjrendjével és vonókezelésével) (3:47)

7. Szergej Rahmanyinov: Vocalise, Op. 34 No. 14 (6:36)

8. Jean Sibelius – Kocsis Zoltán: Valse triste (5:18)

9. Antonín Dvořák: G-dúr szonatina, Op. 100 B. 183: III. Scherzo. Molto vivace (2:22)

10. Szergej Rahmanyinov – Fritz Kreisler: Margaréták (Hét dal, Op. 38: No. 3) (3:36)

11. Percy Aldridge Grainger – Fritz Kreisler: Molly a parton (Ír táncdallam) (2:43)

Wolfgang Amadeus Mozart: 6. B-dúr zongoraverseny, K. 238 (18:32)

12. I. Allegro aperto (6:07)

13. II. (Andante un poco Adagio) (5:59)

14. III. Rondeau. Allegro (6:20)

15. Richard Wagner – Kocsis Zoltán: Viráglányok jelenete és finálé a “Parsifal” II. felvonásából (13:30)

 

Második lemez

Claude Debussy: Elfelejtett románcok, L. 60 (Paul Verlaine verseire) (13:58)

1. I. C’est l’extase langoureuse (2:48)

2. II. Il pleure dans mon cśur (2:18)

3. III. L’ombre des arbres (2:11)

4. Paysages belges. Chevaux de bois (2:27)

5. Aquarelles I. – Green (1:31)

6. Aquarelles II. – Spleen (2:23)

7. Maurice Ravel: Antik menüett, Op. 7 (7:07)

8. Szergej Rahmanyinov: Liturgia Aranyszájú Szent János szerint, Op. 31: 17. Láttuk az igazi világosságot (1:30)

 

Bartók Béla: 1. rapszódia hegedűre és zenekarra, Sz. 87, BB 94b (9:51)

9. I. Lassú (Moderato) (4:19)

10. II. Friss (Allegro moderato; 1st version) (5:30)

 

Bartók Béla: Négy tót népdal, vegyeskarra zongorakísérettel, Sz. 70, BB 78 (5:36)

11. 1. Andante (3:32)

12. 2. Andante (0:51)

13. 3. Allegro (0:38)

14. 4. Allegro moderato (0:33)

 

Bartók Béla: Négy régi magyar népdal, férfikarra, Sz. 50, BB 60 (3:53)

15. 1. Parlando – (1:26)

16. 2. Andante, leggero – (0:40)

17. 3. Allegretto – (0:50)

18. 4. Allegro (0:54)

 

Bartók Béla: Magyar parasztdalok zenekarra, Sz. 100, BB 107 (9:01)

19. Ballada (2:50)

20. Régi táncdalok (6:09)

 

Bartók Béla: Román népi táncok kiszenekarra, Sz. 68, BB 76 (5:00)

21. I. Bot tánc (1:08)

22. II. Sash Dance (0:27)

23. III. Topogó (0:48)

24. IV. Bucsumi tánc (1:10)

25. V. Román “polka” (0:30)

26. VI. Aprózó (1) (0:14)

27. VII. Aprózó (2) (0:45)

 

Bartók Béla: Tánc-szvit zenekarra, Sz. 77, BB 86 (16:28)

28. I. Moderato (3:40)

29. II. Allegro molto (2:17)

30. III. Allegro vivace (3:05)

31. IV. Molto tranquillo (2:25)

32. V. Comodo (1:00)

33. VI. Finale, Allegro (3:59)

 

Előadók:

Kocsis Zoltán – zongora (Első lemez)

Kocsis Zoltán – karmester (Második lemez)

Perényi Miklós – cselló (Első lemez: 5, 6, 7, 8)

Bálint János – fuvola (Első lemez: 9)

Csaba Péter – hegedű (Első lemez: 10, 11)

Liszt Ferenc Kamarazenekar (Első lemez: 12–14)

Rolla János – koncertmester (Első lemez: 12–14)

Sebők Erika, Horgas Eszter – fuvola (Első lemez: 13)

Pongrácz Péter, Dienes Gábor – oboa (Első lemez: 12, 14)

Nagy Miklós, Borza István – kürt (Első lemez: 12–14)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar (Második lemez: 1–6, 7, 9–10, 19–20, 21–27, 28–33)

Hajnóczy Júlia – szoprán (Második lemez: 1–6)

Tomkins Énekegyüttes (Második lemez: 8)

Dobra János – művészeti vezető (Második lemez: 8)

Ambrus Ákos – bariton (Második lemez: 8)

Bubnó Tamás – tenor (Második lemez: 8)

Kelemen Barnabás – hegedű (Második lemez: 9–10)

Szlovák Filharmónia Kórusa (Második lemez: 11–14)

Jozef Chabroň – karigazgató (Második lemez: 11–14)

Kocsis Krisztián – zongora (Második lemez: 11–14)

Nemzeti Énekkar (Második lemez: 15–18)

Antal Mátyás – karigazgató (Második lemez: 15–18)

 

Katalógusszám: HCD 32803–04

Megjelenés: 2017. március 24.

Összidő: 151:56