A 2017. évi X. Kalinyingrádi Mikael Tariverdiev Nemzetközi Orgonaverseny nagydíját és I. díját NAURATYILL ZITA nyerte

 

Nauratyill Zita és Vera Tariverdieva, Mikael Tariverdiev zeneszerző özvegye, aki a verseny ötletgazdája, lelke, szervezője, és részben szponzora (Júlia Alekszejeva, a verseny hivatalos fotósának felvétele)

 

A X. alkalommal megrendezett kalinyingrádi Mikael Tariverdiev Nemzetközi Orgonaverseny nagydíját és első helyezését a zalaegerszegi Nauratyill Zita nyerte el, akinek teljesítményét emellett öt különdíjjal is elismerte a tízfős nemzetközi zsűri.


A nagydíj – a kézzel készített, Orgonaangyal című borostyánszobor – és az első helyezés is igen jelentős pénzjutalommal jár, a különdíjak hollandiai, máltai, oroszországi, németországi koncert- és fesztiválmeghívásokat tartalmaznak.


A többfordulós nemzetközi verseny kétévente kerül megrendezésre, idén Amerikában Kansasban, Európában Hamburgban és Moszkvában zajlottak a selejtezők.
A 14 országból érkező versenyzők közül végül 21-en jutottak a kalinyingrádi elődöntőbe és hatan a döntőbe.

 

***

 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/13327477_10206590039885326_3613369606817690878_n.jpg?oh=94a771da77006a3c8b57140f2f172c1d&oe=5A4AB47D

 

Nauratyill Zita Zalaegerszegen született 1994-ben. 2007-ben első díjat nyert a Nyíregyházi Országos Zeneiskolai Zongoraversenyen. 2008-tól a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke, tanárai Eckhardt Gábor és Hargitai Imre (zongora), Elekes Zsuzsa (orgona) 2012-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakára, Fassang László, Pálúr János és Ruppert István voltak tanárai. 2013-tól egyidejűleg folytat tanulmányokat Bécsben, az MDW (Universität für Musik und darstellende Kunst Wien) keretében koncertorgonistaként Martin Haselböck irányításával, a másik bécsi zenei egyetemen (der Musik und Kunst Privatuniversität der Stadt Wien) zongora szakon Otto Probst tanítványaként. Számos mesterkurzus (Christoph Bossert, Jean-Claude Zehnder, Kimberly Marshall, Szathmáry Zsigmond, Szokolay Balázs, Tamás Ungár, Rita Wagner, Christopher Hinterhuber és Jan Jiracek von Arnim) résztvevője, orgonistaként, zongoristaként és kamarazenészként koncertezett Magyarországon és külföldön, Budapesten (BMC, MÜPA), Németországban (Duisburg, Köln, Kusel), Lengyelországban (Krosno), Angliában (London). A bécsi Radiokulturhaus-beli koncertjét 2017 májusában az osztrák Ö1 rádió közvetítette. 2016-ban elnyerte Angliában a St. Albans Nemzetközi Orgonaverseny közönségének nagydíját, 2017 óta a tokiói SLYFF Alapítvány ösztöndíjasa.

 

A verseny honlapja:

http://www.organcompetition.ru/

 

A zsűri:

http://www.organcompetition.ru/content/?idp=juri_new

 

Szakmai életrajz és fotó (német nyelvű):

https://www.mdw.ac.at/gender/?PageId=4186

 

Média:
http://magyaridok.hu/kultura/fiatal-magyar-zenesz-gyozott-kalinyingradi-orgonaversenyen-2192593/