ELHUNYT FÉLEGYHÁZI KÁROLY ZONGORAMŰVÉSZ-TANÁR

(1978-2017)

I.

Félegyházi Károly 1978-ban született Budapesten. Nyolcévesen kezdett zongorázni Lakatos Ágnesnél. 1993 és 1997 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke volt Eckhardt Gábor tanítványaként. 2004-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor György osztályában. Részt vett Kurtág György, Rohmann Imre, Victor Eresko mesterkurzusain, valamint Rados Ferenc, Wagner Rita, Arnóth Balázs, Csalog Gábor, Kocsis Zoltán kurzusain és óráin.

1999-ben első díjat nyert a Zeneakadémián megrendezett Földes Andor Zongoraversenyen, 2004-ben második díjat az olaszországi Florestano Rossomandi Versenyen – írja az elhunyt művészről a Fidelo. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium kötelező zongoratárgy tanára volt.

II.

Zongoraművész és disznópásztor

1978-ban a delelő Nap mögött a Nyilas csillagkép helyezkedett el, amikor megszülettem, Budapesten. Zongoraművész és disznópásztor vagyok.

A 30. életév betöltésével az embernek önkéntelenül eszébe jut, hogy visszalapozza élete könyvének eddig teleírt lapjait. Érdemes is elvégezni egyfajta számvetést, hogy az elmúlt hibákból, élményekből, tapasztalatokból tanulva hozzuk meg a jövő döntéseit. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, amikor azt mondom, hogy sok meseszerű elemet találok eddigi életemben.

Gyermekkorom, szüleimnek köszönhetően, nyugodt, kiegyensúlyozott, szeretettel teli családi légkörben telt. Két bátyám mellet én vagyok a harmadik, a legkisebb fiú. A zenével már igen korán találkoztam, otthon sokszor szólt a magnó, lemezjátszó, rádió, igényes muzsikákkal. 8 éves voltam, amikor, - mint testvéreimet -, engem is beírattak a szüleim zeneiskolába, ahol a zongorát választottam. Egy kitűnő pedagógiai érzékkel megáldott zongoratanárnőhöz kerültem, akinek segítségével viszonylag gyorsan fejlődtem a hangszeren. Mindenféle zene érdekelt, de korán kiderült különös vonzódásom a magyar népzene, valamint Bartók Béla zenéje iránt. A szokásosnál egy évvel korábban, 13 évesen kerültem a zenei szakközépiskolába, ahol zenei fejlődésemet illetően - visszatekintve is úgy érzem - a lehető legjobb kezekbe kerültem. Az eredmények sem maradtak el: több zongoraversenyen sikeresen vettem részt.

Ezekben az években alakult ki bennem egy fajta maximalizmus, és kötelességtudás, amit sokszor káros mértékben túlzásba vittem. Ennek kialakulásához hozzájárult az is, hogy a szakközépiskola alatt a közismereti tárgyakat a Budapesti Piarista Gimnáziumban tanultam. A feladatoknak, és a főleg saját magam által támasztott elvárásoknak nem tudtam megfelelni, és a helyzet egészséges, lelki feldolgozásához akkor nem kaptam kellő segítséget.

18 évesen zenei téren felsőbb osztályba léptem: sikeresen felvételiztem a Zeneakadémiára. A tanulás mellett, mint „ügyes zongorista” működtem a továbbiakban, külföldi ösztöndíjakat nyertem, versenyeken vettem részt, sikeres koncerteket adtam. Olyan emberekkel, - használhatom a szót: mesterekkel - találkoztam, akiktől életre szóló útravalót kaptam igényességről, hozzáállásról, emberségről.
Kivételes pillanat volt, amikor a diplomakoncertem után azonnal lehetőséget kaptam, hogy szakközépiskolában tanítsak, méghozzá ott, ahol annak idején tanultam. Nagyon fontosnak és hasznosnak tartom azt a 4 évet, amikor is kamarazenét és zongorát tanítottam 14 és 18 év közötti fiataloknak. Az önmagam tudatosodási folyamatában elengedhetetlen tapasztalatokra tettem szert, és rájöttem, hogy a tanítás – valamilyen formában – életem meghatározó része, feladata. Azonban idő közben rá kellett döbbennem arra, el kell döntenem, mit akarok tenni a zenével, a tehetségemmel, az életemmel. A kényelmes élet, a szülői háztól való elszakadás halogatása, az elodázott lépések egy komoly emésztőrendszeri betegség formájában ütöttek vissza. Jelzés volt ez, hogy így tovább nem folytathatom. Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy a sok figyelmeztetés, fölkínált alkalom és a Belső Hang többszöri figyelmen kívül hagyása után is, megkaptam a lehetőséget, hogy változtassak.

Mint eddig is, az élet-könyv újabb fejezeteinél, most is találkoztam és megismerhettem egy olyan Mestert, akinek hiteles emberi példáján és tanításán keresztül „rápofozódtam” arra a szűk ösvényre, amin járnom elrendeltetett.

Másfél éve egy „180 fokos fordulattal” újabb fejezetet nyitottam. Életmódomat megváltoztatva egy Szatymaz melletti tanyára költöztem. A tanítással ugyan fölhagytam, de a zenétől, a zongorától és a koncerteken való játéktól nem szakadtam el. Egyedül élek, de állatok vesznek körül: kutya-macska, baromfi, kecske, nyúl és malac, méghozzá mangalica típusú. A mangalica tenyésztésével és hízlalásával komolyan, üzleti szándékkal is, barátaimmal közös összefogásban foglalkozom. Innen a disznópásztori minősítés.
Úgy érzem, itt teljesebb életet élek. Azáltal, hogy a teremtett fizikai világ más minőségeivel is napi szinten találkozom és érintkezem, jobban megismerhetem az emberi lét okát és értelmét. Természetes kölcsönhatásba kerülve a növénnyel, állattal, a Nap-Hold-csillagokkal, és a többi emberrel, mélyebben ismerhetem meg saját magamat is. Ez az élethelyzet szavakkal ki nem fejezhető módon tanít, fejleszt és ad erőt ahhoz, hogy a saját utamat fölismerjem, vállaljam, és járjak rajta.

Félegyházi Károly

Forrás: Hun Terem / A boldogság szigete - és a sziget mindannyiunkban van.

III.

Futam / Roulade - full documentary (27:15)

Dokumentumfilm Félegyházi Károly zongoraművészről

Szerkesztő-ripoter: Kiss Anett

Fényképezte: Gyuris Péter

(Forrás: YouTube)