ELHUNYT KUKELY JÚLIA OPERRAÉNEKES

 

(1953-2017)

 

http://operavilag.net/wp-content/uploads/kiemelt-koszonto-lexikon/2013/09/11/11721/Kukely.jpg

Kukely Júlia (Opera-Világ )

 

Hosszan tartó súlyos betegség után, hatvannégy éves korában elhunyt Kukely Júlia Liszt Ferenc-díjas operaénekes. A Nógrád megyei Sámsonáházán született szoprán 1972 és 1978 között folytatta tanulmányait a Zeneakadémián, mesterei Sziklay Erika és Déry Gabriella voltak. 1978 óta a Magyar Állami Operaház tagja volt, számos emlékezetes főszerep és címszerep köthető a nevéhez. Melinda, Bess, Donna Anna, Despina és a Pillagnókisasszony mellett nagy sikerrel alakította Toscát, Salomét, a tábornagynét, Angelica nővért, Violettát, Rosalindát, Szaffit és a Hoffmann meséi négyes női főszerepét is.

 

A budapesti Opera mellett számos európai nagyváros – Athén, Berlin, Bécs, Drezda, Frankfurt, Lipcse, Locarno, Párizs, Wiesbanden, Zürich – dalszínházaiban is fellépett. Alakításait számos rádió- és televízió felvétel őrzi. Munkásságát a Liszt Ferenc-díj mellett Bartók-Pászory-díjjal, Melis György-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével is elismerték.

 

(Forrás: Magyar Állami Operaház)

 

Gounod: Ave Maria - KUKELY JÚLIA

Wolf: Ave Maria - KUKELY JÚLIA

 

Erkel: Bánk bán - Melinda áriája (Kukely Júlia)

Kodály: A csitári hegyek alatt (Kukely Júlia, Kocsis Zoltán, 1982)