Erdősi-Boda Katinka
Akarat, erő, dinamizmus a
múlt és jövő dialógusában
Virtuózok
2017 | Mester és tanítványa | Bogányi Gergely és
Boros Misi koncertje | December 6. MÜPA (0:33)
Négykezes
bemutatót adott Bogányi Gergely és Boros Misi (8:49)
2017.
december 6-i közös koncertjük beharangozóján négykezest játszott Bogányi Gergely, Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész
Boros Misivel, a Virtuózok kicsik korcsoportjának Junior Príma-díjas
győztesével. Bemutatójuk után beszélgettünk a két muzsikussal.
2017. december 6-án, Mikulás napján Bogányi Gergely és Boros Misi exkluzív, ünnepi koncertje
aranyozta be a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének
nyugodt, méltóságteljes, hatalmas auráját, a Virtuózok szervezésében. Mester és
tanítványa először lépett együtt közönsége elé egész estét betöltő
program keretében. Az adventi várakozás különleges ajándékot tartogatott a
hallgatóság, és nem különben a két művész számára; Bogányi
Gergely és Boros Misi két Bogányi-zongorán
varázsolhatta meghitt közelségbe Schubert dallamait, valamint Mozart kétzongorás
Esz-dúr zongoraversenyét.
Bogányi Gergely a Bogányi-zongorán
játszik
- Mi inspirálta Önt egy új hangszer
tervezésére, majd az elkészítésére?
Bogányi Gergely: Már hosszú
ideje kerestem azt a hangszert, amely a lehető legtisztább hangon képes
megszólalni. Emellett a Forma 1-es versenyautók, és egyéb sportautók folyamatos
fejlesztése, „mint igény” kifejezetten foglalkoztatott, pezsdítette
fantáziámat. Nagyon érdeklődő típus vagyok, mindig szeretem követni
az újabb és újabb tudományos felfedezések útjait. Ekképpen született meg
bennem, hogy most, a XXI. század elején határozottan szükség lenne, van a
zongorafejlesztés – gyártás terén is egy olyan döntő technikai újításra,
mely alapfilozófiájában gondolja újra, majd valósítja meg magát a zongorát,
több mint egy század elteltével. Nálunk a zongora építése, kivitelezése,
valamint az első prototípusok tesztelése alatt a hang és a forma egymással
kölcsönhatásban alakult, vagyis fokozatosan kristályosodott ki. Tehát nem úgy
kell elképzelni, hogy „megterveztük” először a hangot, utána pedig a
formát, avagy netán fordítva, hanem spontán módon, a hang és a forma
formálódása egyszerre haladt. Kezdetektől – alkotótársaimmal együtt – fontosnak
tartottuk, hogy a hangszer új designt is kapjon. Mikor magamban az új hangot el
kezdtem hallani, már látnoki szemeim előtt az új forma is körvonalazódott,
egyre erősebben, egy időben.
- Gyakran a kelleténél hangsúlyosabban
utalnak a sajtóban a zongora futurisztikus külsejére. Eredetileg milyen szándék
vezérelte Önt ezen a területen?
Bogányi Gergely: A formát
tekintve én rendkívül hagyománytisztelő vagyok, mégis dinamikus és modern
elképzelésem volt. Vagyis két ellentmondásosnak tűnő aspektust
szerettem volna egybeforrasztani, ötvözni, - amelyhez hozzáteszem, - egyébként
ez nem volt kis feladat. A továbbfejlesztésből is egyértelműen
kiolvasható, megragadható mindez, hiszen a kisebb modell mellé mostanra készült
el az új még nagyobb hangszer, amely bár hasonló, mégis még „szerencsésebb”
formatervvel rendelkezik. Nagyobb test,
nagyobb arányok. Rengeteg felhalmozódott tapasztalatot tudtunk már ebbe az új,
nagyobb hangszerbe beépíteni. Értelemszerűen, míg a kisebb a közepes
méretű hangversenytermekbe, addig a nagy modell a hatalmas méretű
koncert terekbe ajánlott. Csapatunk állandó mozgatórugója a folyamatos
innováció, ezt az átütő erőt, dinamizmust szimbolizálja a most
kijövő nagy modell különlegesen piros belső öntvénye, mely
letisztultsággal párosul.
- Mi figyelhető meg a nemzetközi
zongoraépítő trendben?
Bogányi Gergely: Úgynevezett
nemzetközi trend jelenleg, napjainkban nincs. Mi vagyunk - egyedüliként - a
nemzetközi trend. Tudjuk, milyen zongorák épülnek, ezért is mondhatjuk, hogy
bátor döntést hoztunk azzal, hogy a szó szoros értelmében, mertünk nagyot
álmodni, és azt megvalósítani. A tradíciót nem eldobva, hanem szervesen
továbbfejlesztve, újító szándékkal.
- Sorozatgyártásban a közeljövőben
gondolkodnak- e?
Bogányi Gergely: Természetesen
igen, a sorozatgyártás a célunk. Az első prototípusok elkészülése alatt
kapott megrendelések láttatták velünk, hogy van erre igény. Ennek kitapintható bizonyítéka, hogy az
első két hétben mikor a sorozatgyártás még el sem kezdődött, már
akkor eladtunk négy hangszert. Igaz, azok még nem voltak kiforrott hangszerek,
de az újítás jellege és minősége már ott volt bennük. A mostani
sorozatgyártás egy része már automatizálva van, nagy teljesítményű CNC
gépekkel dolgozunk, míg a másik fele minőségi kézimunka.
- Tervezik, hogy kisebb, olcsóbb
hangszerekkel is megjelennek? Akár házi használatra, elérhető árban is
gondolkodnak?
Bogányi Gergely: Igen, van ilyen
konkrét tervünk, s ez nem éveket, hanem inkább hónapokat jelent. Mivel kis cég
vagyunk, igen gyorsan haladhatunk. Hosszabb távon még pianino
gyártása is kilátásban van, ahogy kérdezi otthoni használhatóság céljára, de a
formán még gondolkozunk.
Boros
Misi a Bogányi-zongorán játszik
- Mennyiben tér el a hangszer billentése
a hagyományos zongoráétól? Milyen mértékben okoz problémát az átállás a
hagyományosról az önére a művész, a zongorista számára? Hiszen
elterjedtség hiányában a művész még a hagyományos zongorán készül fel a
koncertjére, míg például a Müpa koncertpódiumán akár
először találkozhat ezzel a „csodazongorával”.
Boros Misi: Tanúsíthatom,
hogy nagyon könnyű volt átszokni, mert nem nagyon tér el a billentés a
hagyományostól. Viszont mivel a hangszer, relatíve nagyobb utózengésű,
ezért a romantikus daraboknál a pedál használatának gyakorisága kismértékben
csökkenthető.
Bogányi Gergely: A hangélmény
légies, csak ezért tűnik hallásra könnyebb billentésűnek. Valójában,
nyugodtan mondhatjuk, hogy egyazon érzetet kelt billentéstechnikai szempontból
a zongoristában. Egyébként a nagyobb zongorán a mechanika is már karbon kompozitból
készült, ennek következtében a finomabb hangzás még árnyaltabbá válik, amely a
billentést szintén nem befolyásolja.
- Milyen darabok szólnak „testhez
állóan” rajta? Gondolok itt a barokk, vagy a romantikus, avagy inkább a XX.
századi művekre. Példaként, az orgona építészetnél ismerjük, hogy a
romantikus Cavaillé-Coll orgonán kifejezetten a
romantikus darabok szólnak megfelelően, a barokk orgonán viszont Bach
alkotásai a szólamvezetés, érthetőség, a hangzás szempontjából…
Bogányi Gergely: A régi zenének
megvan a helye, a historikus előadások kellenek. Maradnak, hiszen
gyarapítják, szélesítik zene történelmünket. Viszont a fejlődés nem áll
meg. A zongora történetét illetően Bach is szeretett volna jobb hangszert.
A Wohltemperiertes Klaviert
nem csak csembalón játsszák, hanem zongorán is. Karbon kompozitból készült
zongoránk jellegzetessége, hogy különösen gazdag felhangokban, így
gyönyörű hatást kínál a befogadónak és a művésznek egyaránt.
Mondhatjuk, hogy ez a romantikus művek esetében könnyítő, segítő
funkciójú, de a barokk zenénél sem hátrányos.
- Írtak-e már művet erre a
hangszerre?
Bogányi Gergely: Sajnos még nem.
Annyi időnk és lehetőségünk sem volt, hogy néhány zongorista
barátomon, kollégán kívül egyáltalán mások hozzájuthattak volna a hangszerhez
komponálás céljából, mert ahogy az első
hangszerek elkészültek, már rögtön el is adtuk őket.
- Az első eladott példányok hova
kerültek?
Bogányi Gergely: Magyarországon,
Budapesten az Aria Hotelbe, a többi külföldre.
Afrikába és a Bahama-szigetekre. Ezeket abban a periódusban adtuk el, amelyben
még nem volt sorozatgyártás, közvetítőn keresztül. A hangszer bemutatása
után, 2015 januárjában hatalmas nemzetközi érdeklődést tapasztaltunk.
- A hangszer mennyiben hasonlít, avagy
különbözik a Peugeot zongorához?
Bogányi Gergely: A Peugeot
zongorából egyetlen egy prototípus született. Sajnos ezután a gyártás leállt. A
hangszer megmaradt a prototípus szintjén. Mi eleve három prototípust
készítettünk. Mindegyik nyilván jobb volt, mint az előző. Semmiféle
hasonlóság nincs közöttük, sem hangilag, sem formailag, sem anyagban, sem
minőségben… A Peugeot zongora egy teljesen
hagyományos zongora, hagyományos mechanikájú, hangzású, amely köré külső
megjelenésében építették ki az új designt. A mi zongoránk mechanikája – mint
említettem – karbon kompozitból készült, amely az új hangzást teszi
lehetővé. Ezen kívül mi egyedi megrendeléseket is tudunk kivitelezni, csak
megjegyzem, hogy bármilyen színre is el tudjuk készíteni.
- Milyen arányok vannak most az életében
a művészet és a hangszerkészítés - fejlesztés vonatkozásában?
Bogányi Gergely: Volt már
20/80%-ban, 30/70%-ban, sőt 10/90 %-ban a gyártás javára. Úgy érzem most
érkeztem el az optimumig, de ez még nem biztos.
- Misi, mikor volt az első nagy
találkozás Bogányi Gergellyel, hogyan kezdődött
el szakmai együttműködésetek?
Boros Misi: A Virtuózok
első fordulója után kaptam egy mesterkurzus lehetőséget, ezen
keresztül ismerkedtem meg személyesen Bogányi
Gergellyel Vác mellett, Szobon, 2014-ben. A szakmai munkánk közel egy éve vált
szorosabbá, melynek része a mostani Müpa koncert is,
a Virtuózoknak, nevezetesen Peller Mariannak köszönhetően. A korábbiakban többször léptem fel Bogányi Gergellyel
különböző rendezvényeken, de ez az első önálló egész estét
betöltő koncertünk, aminek nagyon örülök.
- Ki állította össze a műsort?
Boros Misi: Bogányi Gergellyel és a zongoratanárnőmmel, Megyimóreczné Schmidt Ildikóval, közösen állítottuk össze a
programot, mégpedig úgy, hogy figyelembe vettük a repertoáromat, a
képességeimet, és azt is, hogy az adott időszakon belül mit tudok
megtanulni. Így esett a választásunk Schubertre és Mozartra.
Bogányi Gergely: Igen, négy
szempontot kellett figyelembe venni. Elsőként, melyek azok a darabok,
amelyeket Misi már tud. Másodikként, amiket még nem tud, s a koncertig érdemes
lenne megtanulni. Harmadikként pedig, melyeken a legtöbbet képes fejlődni.
Valamint természetesen nem utolsó sorban, hogy a közönség tetszése is
elnyerésre kerüljön. Ezek eredményeként lettek a négykezesek, a négy impromptu felváltva játszva, majd a második fél időben
a kétzongorás zongoraverseny. Fontos látni, hogy mennyire hangsúlyos,
jelentős ez a szakasz Misi életében, amikor a csodagyerekből érett
művésszé válik. Örülök, hogy ennek alakításában részt tudok vállalni.
- Hogyan tudják a fizikai távolságot
áthidalni, s a próbákat összehozni?
Boros Misi: Bogányi Gergelynek köszönhetően és Rochlitz
Andrea jóvoltából a nyár óta egy igazi Bösendorfer versenyzongorán tudok
gyakorolni, ami nagyon sokat jelentett a felkészülésben. Mivel több hónap állt
rendelkezésünkre a koncert előkészítésére, meg tudtuk szervezni a közös
gyakorlást, annak ellenére, hogy mindkettőnknek sok hazai és nemzetközi
fellépése volt ebben az időszakban. Bogányi
Gergely rendszeresen eljött Pécsre, és otthon vagy a Kodály Központban
próbáltunk. A december 6-i koncertanyag egy részét már játszottuk Kolozsváron,
a Margit-szigeten, és Pécsett is, a teljes műsort azonban most hallhatja
először a közönség a Művészetek Palotájában, két vadonatúj Bogányi-zongorán, Bogányi Tibor
vezényletével és a Magyar Állami Operaház Zenekarának kíséretével.
X
2017.
december 6-án a műsor első felében – mintegy gyönyörű hangsúlyos
keretbe rendezve – Schubert Négy impromptuje
op. 90 hangzott föl a két új, formájában dinamikus, hangjában egészen
specifikusan egyedi billentyűs hangszeren. Ennek fényében a romantikus
alkotó műveiből választott, éteri csokor a két zongoraművész
előadásában felváltva, ugyanakkor a keretet hordozó két szélső darab;
a bevezető Marches caractéristiques
No. 2 D.886 és a lezáró f-moll Fantázia op. 103 D.940
négykezes formában csodálatos érzékenységgel, de lendületes
erőteljességgel szólaltak meg, mindvégig átütő akaraterőt
szétsugározva.
Mester
és tanítvány játéka hallatán akár dr. Molnár Géza „Általános zenetörténet”
című 1911-ben megjelent kötetének azon sorai is eszünkbe juthatnak, melyek
egészen meglepő megvilágításba helyezik Schubert zeneművészetét.
Hiszen a zenetörténész könyvében kivételesen egyedi
esztétikai-művészetfilozófiai perspektívájának alkalmazásával arra a
zeneszerzői személyiséggel összeforrt zenei tartalomra-kifejezésmódra
utal, amelyre nyugodtan mondhatjuk, hogy mély ontológiai alapot feszeget. S
mindezt az óriás kortárs-előd, Beethoven „árnyékával”, összehasonlításával
teszi. Molnár a magányos gondolkodó, Schopenhauer akaratfilozófiáját fejti föl,
olvassa ki Beethoven és Schubert zenei szőtteséből. Nem hiába, hiszen
Schopenhauer A zene esztétikája c. könyve annak a
forrongó, vibráló romantikának a szülötte, mely zeneszerzők soránál –mint
kifejezetten ismert Richard Wagnernél is - szellemi tápláló forrásul szolgált.
Molnár szavaiból megérthetjük, hogy mindkettő zeneszerző lelkét az a
mindenen átburjánzó, magának utat törő, keresztülerőszakolt akarat
tartotta hatalmában, mely mikro és makroszinten egyaránt a világot, s benne a
zene művészetét állandóan mozgatja. Ugyanakkor a zsenik művészetében
ez a közös energia, akaraterő eltérő formában, módon – más-más úton-
került „felhasználásra”. Míg Beethoven egész életében a hangokkal vér
verejtékkel küzdött, addig Schubert lelkét maga a zene simogatta meg a
világegyetem puha lágy csöndjéből előbújva, hogy aztán azt minden áron
– erős akaratának segítségével - lejegyzetelje, s azt „szétossza”
embertársai számára.
Molnár
megfogalmazásában így olvashatunk erről: „Beethovennél az akaratból
szépség lesz. Schubertnél a szépség átalakul akarattá, a szép sejtéséből
lesz a szép után való erős vágy. A klasszikus mester azt a súlyos és
szívós harcot, amelyet önmagával és a világgal vív, minden akaratát és erejét
felváltja hangokra, Schubert viszont először a hangokat hallja és ezeknek
szépség-tartalma ösztönzi arra, hogy a gondolatot fejlessze, nagyra nevelje,
hogy a hangokat fölváltsa akaratra, egy erős lelki kibontakozásra.”[1]
Felemelő érzés volt kitapintani, hogy e metafizikai közegnek finom
csillámló piano, máskor pedig hatalmas forte rezgései hogyan szólaltak meg az
új hangszeren, Boros Misi és Bogányi Gergely
játékában. Már rögtön az első darab, a Marches caractéristiques No. 2 D.886 az
induló műfajához híven kirobbanó karakterével határozta meg az est
alaphangulatát. Az éles hangzású zongorán markáns előremeneteléssel,
töretlen „zakatolással” mindvégig kísértetiesen olyan akaratnak a
megnyilvánulásáról adott bizonyságot, melyről Schopenhauer beszél. Így
talán az sem véletlen, hogy Bogányi Gergely szavai is
ebben a hatástérben fogalmazódtak meg a vele készített interjúkban. Ezt támasztja
alá az Opera, a Magyar Állami Operaház magazinjában megjelenő
csodazongorájáról szóló riport is, melyben a művész ekképpen vall: „A formatervet és a koncepciót úgy alakítottuk ki, mind az
eredeti, kisebb, mind az Erkel Színházba kerülő, hosszú modell esetében,
hogy a végeredmény mély lelkiséget és különleges szellemiséget tükrözzön. A
hangszer kinézetének is a zene spiritualitását kell kifejeznie, hiszen a zene
nem megfogható, hanem a lélekhez szól, egyfajta lebegés jellemzi.”[2]
Schubert
Négy impromptuje is a bevezetőhöz hasonló
beágyazottságból eredt, de immáron az akarat erőinek kevésbé markáns, éles
jellegét, oldalát, inkább belső lágyságát, improvizatív, lírai melódiáját
előtérbe helyezve. Ez a fajta erő nem elsősorban harsogó
trombitákkal, hanem búvópatakként mindent körbefolyva, körbekerítve hatol be,
hódít meg mezőket, tájakat, szíveket. Spontán módon hajlékonyan,
rögtönzésszerűen, hiszen ne felejtsük el, hogy az impromptu
maga a latin in promptu =
készenlétben szóból ered. Az első, az Allegro molto
moderato tempójú c-moll Impromptu Bogányi
megközelítésében halvány, szomorkás emlékképet, emlékezést, vágyakozást
sugallt. A művön végigvonuló fődallamban megjelenő kisnyújtott,
nagynyújtott ritmusok vontatott fájdalommal, bizonytalansággal, nyugtalansággal
beszélték el a történetet, az ábrázolt lelkiállapotot. A bevezető unisono, valamint a tömör akkordok után a balkézzel
elkezdődő akkordfelbontások a jobb kéz fődallamának szélesebb,
tágabb horizontot kínáltak, melyben a crescendok és diminuendok váltakozása fokozatos mindvégig árnyalt
hangzást biztosítottak. A második, az Esz-dúr Impromptu
le-fel futkározó futamait, skáláit Misi perpetuum
mobile-szerűen formázta. Oldott virtuozitással, fiatalos lelkülettel
pergette végig a triolák száguldozó áramát. Míg végül az összetett textúrájú Codát bámulatos magabiztossággal zárta le. A harmadik, a
Gesz-dúr Impromptu révedező Andanteje
Bogányi előadásában újabb álomképeket láttatott.
A szoprán hosszú (egész, félkotta) hangjai olyan
végtelenséget implikáltak, mely az abszolútum közelségét éreztette. Éreztette,
hiszen Schubert 1827-ben komponálta ezeket a műveket, csaknem halála
előtt egy évvel. A közbülső szólamban végig feltűnő szextola kíséret, ennek ellenpólusaként született. Bogányi remekül hangolta össze a két karaktert. A két
szélső szólam énekét a közbenső szextolákkal
nem elnyomva, hanem hangulatformálóan aláfestve interpretálta. A negyedik,
utolsó, Asz-dúr Impromptut Misi játszotta. A darab
dúr-moll váltásait nagyszerű találékonysággal, kreativitással tolmácsolta.
A főtéma kontrasztszerű szerkezetét; a lezúduló tizanhatod
menetet, s arra adott válasz akkord fűzérét gondos figyelemmel alakította.
A triós felépítésű impromptu középső részét
meghatározó feszültségteli kromatikát pedig fájdalmas
szenvedélyességgel közvetítette.
Végül
Schubertnek az a gyakran játszott f-moll Fantáziája op. 103 csendült fel a
szünet előtt, melyet Schubert halála évében komponált. Schubert négy kézre
nemcsak táncokat, indulókat írt - amelyek a társasági zenélésnek, életnek
közkedvelt remekei voltak-, hanem olyan nagyszabású, mély alkotást is szerzett,
mint az f-moll Fantázia. Itt említem meg, hogy sokáig a szerencsétlen sorsú
zeneszerző életét, eléggé negatív felhő borította. Szűkös anyagi
helyzete, műveinek kiadatlan példányai, kortársainak és az akkori
kritikusok ironikus, lekezelő elbeszélései, pletykák, a kétes
életvitelű schubertiádák, mind akadályozták
Schubert zenetörténetben elfoglalt méltó helyét. Az úgynevezett rehabilitáció
csak lassan mehetett végbe. Hans Gál Schubertről szóló könyvének Jellem és
sors című fejezete azonban elgondolkoztat bennünket. Mégpedig abban a
tekintetben, hogy jellemét tekintve a félénk, félszeg zeneszerző
bátortalan természete mennyiben határozta meg az emberekkel való kapcsolatát,
mely aztán sorsára nyomorultan visszahatott. Mindenesetre az utókor embere az
alkotásaiban, így f-moll Fantáziájában is egyértelműen érzi ezt a
mérhetetlen intelligenciát, mely az alkotói folyamatban viszont bátorsággal,
meg nem alkudva kibontakoztatott. Ebből is látszik, hogy a
külsődleges életvitel mögött mekkora a világgal szemben álló
akaraterő gyürkőzött. A Fantáziát 1828 januárjában kezdte el írni, s
áprilisra már biztos kész volt a tisztázott verzió. Május 9-én mutatta meg Bauernfeld barátja házában. Az első tétel főtémája
Boros Misi és Bogányi Gergely négykezesében hívogató
jelleggel bír. Hívogat, hogy nosztalgiát érezzünk újból és újból
meghallgatására. Lélegzet visszafojtva szólít meg bennünket. Ebben a
megszólítottságban van valami, ami együttérzést sugall. Már az első
ütemekben észrevétlenül azonosulunk a melódiával. Ráadásul a két
zongoraművész olyan természetes közvetlenséggel idézi elénk a dallamívet,
mintha már ezt valahonnan évekkel ezelőtt hallottuk volna. A második Largo tempójú tétel kihegyezett pontozott ritmusú zenei
anyaga az őszinte líra ékes példánya. Szintén mély érzelemről
tanúskodik. Míg a harmadik tétel, a vidám, derűs Allegro vivace Scherzo az élet cserfes oldalát mutatja meg. A
zárótételben újra visszatér az expozíció fődallama, s a mű fugatóba
torkollik. Érdekes, hogy a dal mestere a klasszicizmus árnyékában igyekezett új
formákat kidolgozni, azonban e művében mind a szonátaformát, mind a kontrapunktikát alkalmazza, s azt saját elképzelése szerint
alakítja. Mindkét művész a kontrapunktikus szerkesztésből fakadó
ellenpontozást erősen domborítja ki.
Balról
jobbra: Bogányi Gergely, Boros Misi, Peller Mariann a
Virtuózok producere
A
koncert második felében Mozart Varázsfuvolájának nyitánya után Mozart
népszerű és ismert kétzongorás Esz-dúr zongoraversenye K.365 hangzott föl
a Magyar Állami Operaház Zenekara közreműködésével, valamint a Kossuth- és
Liszt-díjas zongoraművész testvére, Bogányi
Tibor vezényletével. Bogányi Gergely és Boros Misi
két egymással szembe állított Bogányi-zongorán
kápráztatta el a közönséget. Mindenképpen érdemes megemlíteni Pándi Marianne Hangversenykalauzából, hogy Mozart e
versenyművét „nem többé-kevésbé ügyes dilettánsok, hanem maga és
nővére számára komponálta.”[3]
Így a felmérhetetlen nagy igényességgel megírt zongoraverseny nem kis kihívás a
zongoristák számára. A két gyémánt tehetség, Bogányi
és Misi fergeteges zenei párbeszédet folytatva egymással és a zenekarral
mutatták föl bámulatos zenei képességüket, tudásukat, virtuozitásukat. A három
tételen keresztül, (Allegro, Andante, Allegro) természetesen Misi mindvégig
mesterére figyelt, s úgy valósította meg zenei „terelgetéseit”. Ugyanakkor
fiatal frissességével nemcsak nagyszerűen vette az akadályokat, hanem
rugalmas, gyors reakcióival újfajta válaszokat is szépen konstruált. Vagyis a
mester és tanítvány közötti „kommunikáció” a művészet nyelvén mindvégig
kristályosodott, az est fénypontjaként valódi felejthetetlen zenei élményt
adományozva a jövő zongoráján.
A
képek a 2017. december 6-án, a Művészetek Palotájában tartott koncerten
készültek.