2018. február 22., csütörtök 19 óra

Zenei párbeszédek

 

Fábián Tímea – fuvola

Pólus László – gordonka

Bokor Ildikó – zongora

Pleyel: Grand Trio, op. 29

Pierné: Kamaraszonáta, op. 48

***

Weber: g-moll trió, op. 63

Műsorvezető: Zelinka Tamás

 

Ignaz Joseph Pleyel nevét elsősorban az általa gyártott zongorákról ismeri az utókor. Neki köszönhetünk néhány újítást, mint például a filcborítású kalapácsot. Haydn egykori tanítványa zongoraépítő tevékenysége előtt zeneszerzésben is jeleskedett, ennek a korszaknak egyik népszerű darabját hallhatjuk ma.

Carl Maria von Webert a német nemzeti opera megteremtőjeként tartják számon, de a koncert látogatói most megismerhetik legjelentősebbnek tartott kamarazenei alkotását is.

Az egyik párizsi tér névadója, Gabriel Pierné zeneszerző, karmester, orgonista kompozíciója időben egy kicsit közelebb, a huszadik század elejére hozza a hallgatóságot.

Az este kiváló művészei a zene nyelvén beszélgetnek egymással, s ezekbe a zenei párbeszédekbe vonják be a koncertlátogatókat.

 

2017. február 23., péntek 19 óra

A HÓNAP ESEMÉNYE

 

Házikoncertek Kósa György műveiből

Mácsai János zenetörténésszel

 

Közreműködik:

Korondi Anna – ének

SooEun Lee – hegedű

Dirk Hegemann – brácsa

Kirkósa Tamás – gordonka

Szalai András – cimbalom

Kósa Gábor – zongora, marimba

Merényi Judit előadóművész

 

Három fantasztikus ballada (Román népköltés, Kiss Jenő fordítása)

Andante és Vivace

***

Duó hegedűre és brácsára

Divertimento

A dzsömblik (Edward Lear verse, Hajnal Anna fordítása)

 

Kósa György a 20. századi magyar zeneszerzés kiemelkedő alakja. Számtalan műfajban alkotott, legjelentősebbek azonban vokális művei, ezen belül dalai. Zongoraművészként nyilvános szereplései mellett otthonában évtizedeken keresztül házi koncerteket tartott, ahol a zongora- és kamarairodalom széles horizontja mellett saját kompozíciói is megszólaltak. Ennek a házi muzsikálásnak folytatásaként a zeneszerző fia, Kósa Gábor az Óbudai Társaskörben sorozatot indított, amelynek ez lesz a tizenharmadik előadása.